Március 15.

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Magyarország 1848. március 15-én az összefogásról, a küzdeni akarásról, az önzetlenségről tett tanúbizonyságot.

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja, Magyarország nemzeti ünnepe.

"A Pilvax kávéházban azt határoztuk, hogy sorra járjuk az egyetemi ifjúságot. Először az orvosokhoz mentünk. Szakadt az eső, amint az utcára léptünk, s ez egész késő estig tartott, de a lelkesedés olyan, mint a görögtűz: a víz nem olthatja el. Az orvosoktól a mérnökökhöz, majd a jogászokhoz vonult a számban és lelkesedésben egyaránt percenként növekedő sereg. Jókai fölolvasta a felhívást és a 12 pontot, s énvelem elszavaltatták a "Nemzeti-dal" -t. Mindkettőt kitörő lelkesedéssel fogadták, s a refrénben előjövő "esküszünk"-öt mindannyiszor visszaharsogta az egész sereg, mely a téren állt. Landerer nyomdájához mentünk, amely a legközelebb volt hozzánk, s a 12 pontot és a Nemzeti dalt rögtön nyomni kezdték. Délfelé elkészültek a nyomtatványok, s ezrenként osztották szét a nép között, mely azokat részeg örömmel kapkodta. Délután három órára gyűlést hirdettünk a múzeum terére, s a sokaság eloszlott. A szakadó eső dacára mintegy 10000 ember gyűlt össze a múzeum elé, onnan a városházához mentünk. A tanácsterem megnyílt, s megtelt néppel. Rövid tanácskozás után a polgármester aláírta a 12 pontot. Óriási lelkesedés tört ki!... - Budára! Budára! Nyittassuk meg Táncsics börtönét! Ezek voltak a nép leginkább és legtöbbször hallható kiáltásai. A választmány legalább húszezer ember kíséretében fölment Budára a helytartó tanácshoz és előadta kívánatait. A nagyméltóságú helytartó tanács sápadt vala és reszketni méltóztatott, s öt percnyi tanácskozás után mindenbe beleegyezett. A katonaságnak kiadatott a tétlenségi rendelet, a cenzúra eltöröltetett, Táncsics börtönajtaja megnyílt. A rab írót diadallal hozta át a töméntelen sokaság Pestre. Ez volt március 15-e. Eredményei olyanok, melyek e napot örökre nevezetessé teszik a magyar történelemben."
(Részlet Petőfi Sándor naplójából)

Éljen a Magyar szabadság!

Nyugodt megemlékezést, ünneplést és kellemes pihenést kívánunk!
 
Lehet menni ünnepelni.
Amikor egy kis közvéleménykutatást végeztem az ismerőseim és szomszédaim körében hogy ki hogyan ünnepel teljes értetlenkedés fogadott.
Minek?
Miért?
Az iskolában még pénteken megvolt.
Majd felmegyünk pestre.
Ennyi.
Na jó nekem is belefér egy kis kerti munka.
és ekkor....a facebook feldobott egy videót amiben arról beszélt egy illető hogy a 1849-es szabadságharcot az ukránok verték le.
...(nálam ekkor lett vége az ünneplésnek menjen aki .....)
 
1773568838292.png
Már nem dolgozik az ATV-nél Lőrincz Dorothy, miután egy videóban kérdéseket tett fel Szijjártó Péter külügyminiszternek a Moszkvából hazahozott magyar hadifoglyok ügyében.
A külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán most is fellelhető videón látható, hogy Lőrincz Dorothy előre jelezte, hogy az ATV riportere, de ezúttal nem ebben a minőségében szól a miniszterhez. Majd azt mondta:

Amikor a két hadifoglyot hazahozta, ugye ott voltam a kifutópályán, a sajtótájékoztatón, és nem tudom, belemagyarázom-e, de a tekintete némiképp kicsit homályos volt, amiben én az embert véltem felfedezni a miniszter úrban.
Lőrincz Dorothy már nem dolgozik a csatornánál, és nem tagadták, hogy a munkaviszonyának megszűnése összefügg azzal, ahogy a riporter Szijjártó Pétert kérdezte az említett videóban. „Az ATV vezetése minden szerkesztőjétől és riporterétől elvárja a professzionális attitűdöt, és minden politikai erőtől a korrekt, szakmai távolságot. Ezen elvekben az intézmény következetes kíván lenni. Ezt rögzíti a cégcsoport etikai kódexe is” – közölte a lappal az ATV.
 
Oldal tetejére