Magyar legyen-e a fiam?

cdurmol

Állandó Tag
Állandó Tag
Érdekesen próbálod megNEMválaszolni azt, amiről korábban írtam. Azt kérdeztem, melyik mentalitás a jobb szerinted? Erre nem válaszoltál. A legtöbb ami tellett tőled, hogy kételkedtél abban, hogy a magyar nép tényleg olyan szenvelgő, múltba fordult&maradt, depressziós, idegbeteg nép lenne, amilyennek tűnik a kis listám alapján.

Nos, akkor engedtessék meg nekem, hogy utaljak rá, miszerint ezt nemcsak én mondom a magyarokról, de szinte közkeletű vélekedés ez e népről a világban, nyilván nem véletlenül. Az is tény, hogy az összes nemzetek közül a magyaroknak van a legszomorúbb himnusza. Ha pedig mindez nem volna elég bizonyítéknak, íme egy nagyonis a témába vágó vers, amit természetesen nem én írtam, hanem egy költő, természetesen egy MAGYAR költő, aki éppezért csak kellett tudja milyen a magyar nép! Olvasd csak el, ahhoz képest amit ő írt, én még kifejezetten szelíd és jóindulatú jellemzést adtam e népről! Egyetlen különbség az, ami nem az én javamra szól ezt illetően, hogy ez a költő e sok negatívumot mint erényt zengedezi és büszke rá! Íme:

Sajó Sándor: 1868-1933/
Magyarnak lenni

Magyarnak lenni, tudod mit jelent,
Magasba vágyva tengni egyre lent,
Mosolyogva, mint a méla őszi táj,
Nem panaszolni senkinek, mi fáj.
Borongni mindig, mint a nagy hegyek,
Mert egyre gyászlik bennünk valami
Sok százados bú, amelyet nem lehet
Sem eltitkolni, sem bevallani
Magányban élni, ahol kusza árnyak
Bús tündérekként föl-föl sírdogálnak.
S szálaiból a fájó képzeletnek
Feketefény? fátylat szövögetnek...
És bút és gyászt és sejtést egybeszőve
Ráterítik a titkos jövendőre...
Rabmódra húzni idegen igát,
Álmodozva róla: büszke messzi cél,
S meg-megpihenve a múlt emlékinél,
Kergetni téged: csalfa délibáb!..

Csalódni mindig, soha célt nem érve.
S ha szívünkben már apadoz a hit:
Rátakargatni sorsunk száz sebére
Önámításunk koldusrongyait....
- Én népem! múltba vagy jövőbe nézz:
Magyarnak lenni oly bús, oly nehéz!...
Magyarnak lenni: tudod mit jelent?
Küzdelmet, fájót, végesvégtelent.
Születni nagynak, bajban büszke hősnek.
De dönt? harcra nem elég erősnek:
Úgy teremtődni erre a világra,
Hogy mindig vessünk, de mindig hiába,
Hogy amikor már érik a vetés,
Akkor zúgjon rá irtó jégverés...
Fölajzott vággyal, szomjan keseregve
A szabadító Mózest várni egyre:
Hogy porrá zúzza azt a színfalat,
Mely végzetünknek kövült átkául
Ránk néz merően, irgalmatlanul,
S utunkat állja zordan, hallgatag...
Bágyadtan tűrni furcsa végzetünk,
Mely sírni késztő tréfát űz velünk,
S mert sok bajunkat nincs kin megtorolni:
Egymást vádolni, egymást marcangolni!
-Majd, fojtott kedvünk hogyha megdagad,
Szilajnak lenni, mint a bércpatak,
Vagy bánatunknak hangos lagziján
Nagyot rikoltni: hajrá! húzd cigány! -
Háborgó vérrel kesergőn vigadni,
Hogy minekünk hajh! nem tud megvirradni,
Hogy annyi szent hév, annyi őserő,
Megsebzett sasként sírva nyögdelő,
Miért nem repülhet fönn a tiszta légben,
Munkásszabadság édes gyönyörében.-

Hogy miért teremtett bennünket a végzet
Bús csonkaságnak, fájó töredéknek!....
Tombolva inni hegyeink borát,
Keserveinknek izzó mámorát,
S míg szívünkben a tettvágy tüze nyargal,
Fölbúgni tompa, lázadó haraggal, -
S amikor már szívünk majdnem megszakad:
Nagy keservünkben,
Bús szégyenünkben
Falhoz vágni az üres poharat...
-Én népem! múltba vagy jövőbe nézz:
Magyarnak lenni oly bús, oly nehéz!...

De túl minden bún, minden szenvedésen
Önérzetünket nem feledve mégsem.
Nagyszívvel, melyben nem apad a hűség,
Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség!
Magyarnak lenni nagy szent akarat,
Mely itt reszket a Kárpátok alatt:
Ha küszködőn, ha szenvedőn, ha sírva:
Viselni sorsunk, ahogy meg van írva:
Lelkünkbe szíva magyar földünk lelkét,
Vérünkbe oltva örök honszerelmét,
Féltőn borulni minden magyar rögre,
S hozzátapadni örökkön - örökre!...

Szerintem ez úgy hangzik mint egy paródia. Én sem kétlem hogy a magyar tényleg ilyen szenvelgő, DEPRESSZIÓS idegbeteg nép, sőt, ez mély meggyőződésem, de erre BÜSZKÉNEK LENNI?!

És ismétlem, ezt a verset nem én írtam. Azaz cseppet se vagyok egyedül ezzel a véleményemmel e népről.

Na most képzeld el, valaki aki valahogy megtanult magyarul, de még semmit nem tud a magyar népről, elolvassa e verset. VOLNA-E EZEK UTÁN KEDVE AHHOZ, HOGY MAGYARRÁ LEGYEN?!

Magyar akarna-e lenni vagy inkább az USA polgára, ha választhatna?! Még akkor is, ha netán ő is úgy gondolja hogy az USA népe esetleg kissé túl gőgös, kevély, beképzelt, netán még pökhendi is?! Hát nem jobb-e akár a túlzott magabiztosság és hiúság is, mint ez a depressziós nyavalygás, ami még a költő szerint is a magyarság jellemzője?!

Ráadásul igazából nem is igen volna oka erre a magyar népnek tulajdonképpen. Állandóan azzal jön minden magyar, hogy ők „kis nép”. Közölhetem erről, hogy a magyar nép számarányáról és a világban elfoglalt helyéről elismert nyelvészek szerint a következő az igazság:

A legtöbb magyar a következő államokban él (kissé felfelé kerekített adatok):

  • Magyarországon: kb. 10,2 millió
    Romániában: kb. 1,5 millió
    Szlovákiában: kb. 0,55 millió
    Szerbiában: kb. 0,3 millió
    Ukrajnában: kb. 0,15 millió
Élnek magyarok kisebb-nagyobb csoportjai más államokban is, de számuk már sehol máshol nem éri el a százezret. Ha a fenti számokat összeadjuk, 12,7 milliót kapunk. Ha ehhez nagyvonalúan hozzácsapunk még félmilliót (az Ausztriában, Szlovéniában, Horvátországban, Izraelben, illetve a tengerentúlon élő magyar anyanyelvűeket), akkor sem kapunk többet 13,2 milliónál. Persze ehhez még hozzávehetjük azokat, akik ha nem is magyar anyanyelvűek, de jól-rosszul beszélnek magyarul, de ezek számát a legnagyobb optimizmussal sem becsülhetjük egymillió felettire.

Mielőtt a fenti számítás bárkit elkeserítene, gyorsan el kell oszlatnunk egy másik tévhitet is. Sokan gondolják, hogy a magyar kis nyelv. Ilyenkor persze nem magának a nyelvnek a méretére gondolunk, hanem a beszélők számára.

Minden ilyen állításnak akkor van értelme, ha megmondjuk, mihez képest minősítünk valamit nagynak vagy kicsinek, soknak vagy kevésnek. Ez esetben a világ összes nyelvéhez érdemes hasonlítani. A világon összesen 5-6 ezer nyelvet beszélhetnek. A becslések azért is ingadoznak, mert egy-egy nyelvváltozatot időnként önálló nyelvnek, máskor csak egy másik nyelv nyelvjárásának sorolnak be. Bizonytalan a magyar nyelv besorolása is: az angol Wikipédia magyar nyelv szócikke szerint a magyar 13 millió beszélővel az 57., a nyelvek beszélők szerinti rangsorolása szócikke szerint 14,5 millió beszélővel a 60. helyen áll. A magyar tehát kifejezetten nagy nyelvnek számít.

A tévedés alapja az, hogy a magyarul beszélők számát általában az ismertebb, több beszélővel rendelkező nyelvekkel hasonlítják össze, hiszen ezeket ismerik. A nyelvek többségéről nemhogy az átlagemberek, de még a nyelvészek többsége sem hallott.

Forrás: http://www.nyest.hu/hirek/hat-tevhit-a-magyar-nyelvrol

Na most, ha csak 5000 nyelvet tekintünk is, ebből a 60-adiknak lenni, holott lehet hogy 57-edikek vagyunk, azért cseppet se rossz helyezés! Ez ugyanis azt jelenti, hogy a nyelvek legfelső 1.2%-ában vagyunk benne! Ezt kifejezetten ELŐKELŐ nyelvi helyezésnek is tekintheti a magyarság! Mégsem annak tekinti, hanem mint egy búvalba$ott hülye seggfej, állandóan azon nyavalyog, hogy „de hát a mi nyelvünk kicsi”. Ezzel szemben például a görögök is kb ugyanezen a szinten vannak a nyelvük nagyságát illetően, mégsem jellemző rájuk ez a pesszimizmus.

Na most ha meg ezt népességarányban nézzük, és a világ népességét 8 milliárdra becsüljük, akkor eszerint a magyarok a világ népességének 0.18125%-át alkotják. Ez így nem tűnik túl soknak, de gondoljunk csak bele, ez azt jelenti, hogy minden ezer emberből majdnem 2 fő MAGYAR! Továbbá ez az arány még sokkal szebb lenne ha nem számítjuk bele a kínaiakat, akikkel jobbára csak Kínán belül találkozhatnánk úgyis nagyobb számban. Arról nem is beszélve, hogy a kínai nyelv bár elméletileg a legnagyobb lenne a Földön, de ez nem igaz mégse, mert csak írásban értik meg egymást, a beszélt nyelvük rengeteg különböző, egymás számára érthetetlen nyelvjárásbhól áll.

Az angolok e számítás szerint a világ népességének 4.0625%-át alkotják, amit ha elosztunk a magyarok százalékával, azt kapjuk, hogy 1 magyar nyelvet beszélő valakire mintegy 22 angolul beszélő jut. Ez igazán nem rossz arány megintcsak, hiszen a világ legnagyobb presztízsű nyelvével lett most összehasonlítva a magyar! Gondoljunk csak bele, ha arányosan lenne elkeveredve a világon minden nyelv, eszerint legfeljebb 2 tucat embert megkérdezve, máris belefutnánk valakibe akivel tudunk magyarul beszélni! S mert egyvalakit megkérdezni hogy „Beszélsz magyarul?” legfeljebb pár másodperc, eszerint legfeljebb 5 perc alatt máris találhatnánk magyart beszélgetőtársat a világban!

Szóval oké, nem a magyar a világnyelv, de semmi ok nem lenne a depresszióra. A magyar mégis inkább szomorkodik. Hát pedig eszerint akkor benne a hiba, mégpedig ez JELLEMHIBA, nem nyelvi hiba...
Igen, megpróbálom meg nem válaszolni, mert nem tudom megválaszolni. Ha a kérdést nemzetek megjelölése nélkül teszed fel, akkor is az a válaszom, hogy az a mentalitás, amit az amerikai népnek tulajdonítasz, ellenszenves számomra, mert veszélyforrást látok benne. Nem pozitív gondolkodásnak minősítem, hanem pökhendi, arrogáns kivagyiságnak.
Az a mentalitás, amit a magyar népnek tulajdonítasz, számomra irodalomból, sajtóból ismert. A saját tapasztalataim ennek ellentmondanak. Azok az emberek, akik közt élek nem így gondolkodnak. Azok az emberek a gondjaikat megoldják és nem siránkoznak. Szegénységben, de megélnek. Kevesebbre telik nekik, mint amire a külföldi keresetükből - még az EU-s külföldi keresetükből is - telne, de megoldják. A diplomás keresztfiam saját vállalkozásában szentkezűleg fizikai munkát végez, és az aranygyűrű még az ujján van. Viszont jó színvonalú életet biztosít a családjának. És ő nem egyedi példa az ismeretségi körömben.

Azokban a késő-kádári években, amikor már lehetett ösztöndíjat kapni pl. az USA-ba, ismerőseim mesélték a tapasztalataikat. Azért szerették, és "vitték" a magyarokat, mert azok hozzászoktak a nehézségekhez, és ahhoz, hogy azokat meg kell oldani, ha tovább akarnak jutni. Nálunk olyan volt a rendszer, hogy akinek dolga lett volna a munkafeltételek biztosítása, megtehette, hogy nem tette meg. Ha dolgozni, haladni, eredményeket produkálni szeretett volna az ember, meg kellett teremtenie a saját munkafeltételeit is. No, ehhez az amerikaiak nem voltak hozzászokva, leálltak, ha valami hibádzott. A magyar ösztöndíjas megoldotta, és haladt tovább. Olyan apró talán nem is igaz dolgokról volt szó, hogy az amerikai laboratóriumban az edényeket elmosogató munkaerő drágább volt, mint az edény, ezért nem mosogattak, hanem kidobták a használt edényzetet. Ha gond volt (véletlenül) az utánpótlással, a magyarnak nem derogált lemosogatni a használt edényt és így megteremteni a munkafeltételeit.

Felhasználói szinten ismerem csak a számítógépet, de talán neked mond valamit: az 1980-as években a Spektrum és Commodore gépek elkezdtek beszivárogni az országba. A műszaki egyetemeken az oktatók felmérték, hogy valamiféle felkészítésre lenne szükség a jövő mérnökei számára a számítástechnika alkalmazási lehetőségeiből. Rendes gépeket természetesen nem lehetett behozni az országba, mert létezett az embargó, és a számítástechnika rajta volt a listán. Akkoriban még a "rendes" gépek is malomkerék nagyságú diszkről indultak, és a több felhasználós rendszernél érzékelhető volt, hogy most éppen a másik felhasználóval foglalkozik.
Az egyik szemem sírt, a másik nevetett, amikor komoly tudományos fórumokon, tehetséges emberek előadták, hogy kellően lassú folyamatok ráköthetők a Commodore játékkapujára. Amikor a világ túlfelén a műszakiak a fenekük alá kapták a számítástechnikai folyamatirányítást, a mieink kellően lassú folyamatokat kerestek és a Commodore játékkapuját buherálták, hogy elbírja a folyamat vezérlését. De a rohadt életbe! a hallgató le tudott ülni és meg tudta tapasztalni, hogyan működik egy számítógép által vezérelt folyamat!!! Lett róla fogalma.
Ne mondd nekem, hogy a magyar nép önsajnálatba süpped és nem a lehetőségeket keresi!!
 
Utoljára módosítva:

Zoli_USA

Felhasználói szinten ismerem csak a számítógépet, de talán neked mond valamit: az 1980-as években a Spektrum és Commodore gépek elkezdtek beszivárogni az országba. A műszaki egyetemeken az oktatók felmérték, hogy valamiféle felkészítésre lenne szükség a jövő mérnökei számára a számítástechnika alkalmazási lehetőségeiből. Rendes gépeket természetesen nem lehetett behozni az országba, mert létezett az embargó, és a számítástechnika rajta volt a listán.
Az egyik szemem sírt, a másik nevetett, amikor komoly tudományos fórumokon, tehetséges emberek előadták, hogy kellően lassú folyamatok ráköthetők a Commodore játékkapujára. Amikor a világ túlfelén a műszakiak a fenekük alá kapták a számítástechnikai folyamatirányítást, a mieink kellően lassú folyamatokat kerestek és a Commodore játékkapuját buherálták, hogy elbírja a folyamat vezérlését. De a rohadt életbe! a hallgató le tudott ülni és meg tudta tapasztalni, hogyan működik egy számítógép által vezérelt folyamat!!! Lett róla fogalma.
Ne mondd nekem, hogy a magyar nép önsajnálatba süpped és nem a lehetőségeket keresi!!

Aha. Oké, én biztos hülye vagyok, hogy nem ezt tapasztaltam. Meg izé... mindenki más is hülye aki ezt mondja... A költő is akitől idéztem... Oké, rendben, hülyék vagyunk, csak akkor azt mondd meg, miért is lett mindenki ennyire hülye, s épp a magyarokkal kapcsolatban?! Mert ugye a magyar közmondás is úgy szól, hogy „nem zörög a haraszt, ha nem fúj a szél...”
 
Nem hülyéztelek le, és a személyedet nem minősítettem, csak a véleményedről beszéltem. Nagy különbség!

Egyébként ha már a harasztnál tartunk a beszélgetésben, akkor jó úton járunk!! :hurra:
 
almamag78

Kitiltott (BANned)
Nomostan sajnos az ember olyan, hogy ha őt szépnek, okosnak, kiválónak titulálják, akkor elhiszi. (Ellenőriztem. Én sem vagyok kivétel.) Ha kellően alátámasztják, vagy elég sokszor ismétlik, hogy ennek fejében neki jogai vannak a kevésbé kiválóakkal szemben, akkor jelentős százalék azt is elhiszi

És ugyanez van a negatív megerősítéssel is: ha mindenki azt mondja rád, hogy hülye vagy, nem értesz semmihez, akkor elhiszed!
Vegyünk két embert: alapesetben =-k. Ha az egyiknek azt mondják milyen okos, a másiknak meg milyen hülye (annak ellenére hogy pont fordítva van), elhiszik. Ehhez meg nem is kell nagyon messzire menni, ugyanis gondolom, hogy mindenki rokoni kapcsolatában fellelhető egy ilyen testvérpár (okosnak/hülyének titulált), vagy legalább egy (alapesetben is hülye) munkahelyi főnök, aki azt hiszi magáról (mert benyomták a zsíros pozícióba) hogy ő mindent tud, mert ezt híreszteli magáról... :D
 
Köszönöm a felvetést, almamag78! A beszélgetésnek ez az aspektusa eddig nem merült fel bennem. :)
 
M

magdusis

Vendég
Zoli, fogalmazhatunk úgy is, hogy te ezt látod meg, én meg azt látom meg. :)
Vagy mindenki azt talál,amit keres;annál könnyebben minél több ideje van és türelme.Legyen az akár idézet,akár közmondás,akár emberi viselkedés igazolása.Ez a legalapvetőbb tulajdonságunk mindannyiunknak.
 
Zoli_USA

Állandó Tag
Állandó Tag
Igen, megpróbálom meg nem válaszolni, mert nem tudom megválaszolni. Ha a kérdést nemzetek megjelölése nélkül teszed fel, akkor is az a válaszom, hogy az a mentalitás, amit az amerikai népnek tulajdonítasz, ellenszenves számomra, mert veszélyforrást látok benne. Nem pozitív gondolkodásnak minősítem, hanem pökhendi, arrogáns kivagyiságnak.
Az a mentalitás, amit a magyar népnek tulajdonítasz, számomra irodalomból, sajtóból ismert. A saját tapasztalataim ennek ellentmondanak. Azok az emberek, akik közt élek nem így gondolkodnak. Azok az emberek a gondjaikat megoldják és nem siránkoznak. Szegénységben, de megélnek. Kevesebbre telik nekik, mint amire a külföldi keresetükből - még az EU-s külföldi keresetükből is - telne, de megoldják. A diplomás keresztfiam saját vállalkozásában szentkezűleg fizikai munkát végez, és az aranygyűrű még az ujján van. Viszont jó színvonalú életet biztosít a családjának. És ő nem egyedi példa az ismeretségi körömben.

Azokban a késő-kádári években, amikor már lehetett ösztöndíjat kapni pl. az USA-ba, ismerőseim mesélték a tapasztalataikat. Azért szerették, és "vitték" a magyarokat, mert azok hozzászoktak a nehézségekhez, és ahhoz, hogy azokat meg kell oldani, ha tovább akarnak jutni. Nálunk olyan volt a rendszer, hogy akinek dolga lett volna a munkafeltételek biztosítása, megtehette, hogy nem tette meg. Ha dolgozni, haladni, eredményeket produkálni szeretett volna az ember, meg kellett teremtenie a saját munkafeltételeit is. No, ehhez az amerikaiak nem voltak hozzászokva, leálltak, ha valami hibádzott. A magyar ösztöndíjas megoldotta, és haladt tovább. Olyan apró talán nem is igaz dolgokról volt szó, hogy az amerikai laboratóriumban az edényeket elmosogató munkaerő drágább volt, mint az edény, ezért nem mosogattak, hanem kidobták a használt edényzetet. Ha gond volt (véletlenül) az utánpótlással, a magyarnak nem derogált lemosogatni a használt edényt és így megteremteni a munkafeltételeit.

Felhasználói szinten ismerem csak a számítógépet, de talán neked mond valamit: az 1980-as években a Spektrum és Commodore gépek elkezdtek beszivárogni az országba. A műszaki egyetemeken az oktatók felmérték, hogy valamiféle felkészítésre lenne szükség a jövő mérnökei számára a számítástechnika alkalmazási lehetőségeiből. Rendes gépeket természetesen nem lehetett behozni az országba, mert létezett az embargó, és a számítástechnika rajta volt a listán. Akkoriban még a "rendes" gépek is malomkerék nagyságú diszkről indultak, és a több felhasználós rendszernél érzékelhető volt, hogy most éppen a másik felhasználóval foglalkozik.
Az egyik szemem sírt, a másik nevetett, amikor komoly tudományos fórumokon, tehetséges emberek előadták, hogy kellően lassú folyamatok ráköthetők a Commodore játékkapujára. Amikor a világ túlfelén a műszakiak a fenekük alá kapták a számítástechnikai folyamatirányítást, a mieink kellően lassú folyamatokat kerestek és a Commodore játékkapuját buherálták, hogy elbírja a folyamat vezérlését. De a rohadt életbe! a hallgató le tudott ülni és meg tudta tapasztalni, hogyan működik egy számítógép által vezérelt folyamat!!! Lett róla fogalma.
Ne mondd nekem, hogy a magyar nép önsajnálatba süpped és nem a lehetőségeket keresi!!

Ismerem különben a C-64 gépet, akkoriban igencsak benne voltam a programozásában. Saját programnyelvet is írtam rá, úgy bizony!

És elárulom neked, nem is elsősorban azok a „cúna irigy kisz hobbitok(bocsánat, „nyugati gonosz kapitalisták” akadályozták ám azon gép behozatalát hozzánk... A nagyobb gépek lehet hogy embargón voltak, de C-64-ből lehetett volna nálunk bőven több is, olcsóbban is, csak a MAGYAR határőrök résen voltak, s ha valaki be akarta hozni, gyakran szívesen elkobozták, akkor pláne ha egynél több példányt akart behozni, meg iszonyatosan megvámolták akkor is ha netán beengedték.

Mert ugye minek nekünk számítástechnika, az olyan gonosz burzsoá tudomány, ráadásul effélével esetleg könnyen lehet sokszorosítani felforgató irományokat...

Utóbbi nem vicc! Dolgoztam olyan helyen ezzel a géppel, ahol a saját szobámba ahol e gép volt, minden reggel csak úgy mehettem be, ha átvettem a kulcsot a biztonsági őrtől, aláírva e tényt, s le kellett adnom a nap végén, kizárólag azért, mert ez számítógép, s azzal hátha röplapokat sokszorosítana valaki. S ezt is nehéz volt elérni, a vezérigazgató kellett hogy ráparancsoljon a biztonsági őrre hogy ezt engedje meg nekem, az ugyanis kötekedett hogy nekem nem szabadna ezt megengedni, mert nem estem át előbb valami hónapokig tartó átvilágításon, biztonsági ellenőrzésen...

Szóval, itt ám nem a nyugati embargó volt a legnagyobb gond...
 
M

magdusis

Vendég
1992 óta élek Amerikában, immár kettős állampolgárként. A fiam 2002-ben született New Yorkban. Mint egyedülálló anya, többször is hazahoztam, hogy megszerettessem vele Magyarországot is.

Legutóbb lehetőséget adtam neki, hogy ha tetszik, egy évet Magyarországon tölthetünk: járhat az amerikai iskolába, azzal a feltétellel, hogy mélyebb ismereteket szerez a magyar kultúráról, szokásokról, és megtanul magyarul. Ez év július 23-án érkeztünk meg. Egy héttel később elmentem az iskolába, hogy diákigazolványt kérjek, mivel a BKV felhívta a figyelmünket, hogy a diákbérlet csak igazolvánnyal érvényes.

Bementem a II. kerületi okmányirodába, de csak hogy megmondják, mi az eljárás az igazolvány kiadásához. Legnagyobb megdöbbenésemre egy hatalmas irathalmazt nyomtak a kezembe azzal, hogy: először is nekem kell egy lakcímkártya, de ezt csak úgy kapom meg, ha van érvényes személyi igazolványom, de a személyi igazolványt csak úgy állítják ki, ha bizonyított, hogy tényleg magyar vagyok (annak ellenére, hogy 2013 áprilisáig még érvényes magyar útlevelem volt), tehát már beletettek egy visszahonosítási kérelmet is…

És majd ha én kész vagyok, utána jöhet a fiam dolga is, végigmegyünk ugyanezen a procedúrán vele is, egészen az anyakönyvi kivonat kiállításáig. Teljesen összeroskadva tántorogtam ki a hivatalból. Három hónapos, kínkeserves levelezés következett, melynek során az egyetlen helyes információ, amelyet a közigazgatási minisztériumtól kaptam, az egyik kormánybiztostól származott: ő arról tájékoztatott, hogy semelyik fent leírt procedúra nem lett volna szükséges ahhoz, hogy a fiam diákigazolványt kapjon.

Bárki, aki Magyarországon tanul, jogosult rá. Viszont itt következett az, ami megrengette abbéli hitemet, hogy helyes döntést hoztam-e, amikor úgy határoztam, egy éven át megismertetem a fiamat a hazámmal – a hazájával. Kaptam ugyanis egy idézést a gyámhivataltól, amelyben szigorúan felszólítottak, hogy jelenjek meg a színük előtt, mert egyébként komoly büntetés fenyeget. Mint kiderült, a magyar állam a Rákosi-kormány fénykorában meghozott 1952. évi IV. törvény 41. § (1) alapján kötelezheti az állampolgárait arra, hogy törvényszerűen hazudjanak.

Egész egyszerűen: a fiam magyarországi anyakönyvezése csak úgy lehetséges, ha kitalálok neki egy apát. Számomra egyszerűen érthetetlen, hogy a magát demokratikusnak hirdető magyar állam hogyan tarthat fenn és védhet meg egy még kommunista időben meghozott és a mai napig is aktívan használt törvényt, miközben a miniszterelnök szerint azokban az időkben a kormány, a törvények semmibe vették az egyént, az egyén szabadságát.

Ami még megdöbbentőbb, hogy nem elég, hogy még mindig hatályos egy ilyen törvény, de senki sem látja át, hogy milyen diszkrimináló, ezenkívül emberileg, személyiségben és a gyermekre nézve is sértő, megalázó, és – a deklarált céllal ellentétben – több hátrányt, mint védelmet jelent. E törvény alapján a kormány megbélyegez engem: morálisan nem egyenértékű személynek tekint, megsérti az alapvető szülői jogomat, és önkényesen eldönti, hogy milyen védelem kötelező a családomnak, annak ellenére, hogy semmiféle érvet nem tud felhozni, miért szorul védelemre a fiam.

Ugyanakkor felhívja a fiam figyelmét, hogy egy kitalált apa személye nélkül ő hátrányos helyzetben van. Ez a törvény a nőkre nézve megalázóan diszkrimináló, emberi és családi jogokat sértő, elfogadhatatlan. A törvény kijelenti, hogy egy anya magában semmit sem ér. Kíváncsi vagyok, hogy a jogszabály ugyanígy rendelkezik-e, ha egy egyedülálló férfi nevel gyereket, és az anya ismeretlen! Követelik-e ott is, hogy a férfi kitaláljon egy fiktív anyát? Mélységesen sajnálom, hogy ezzel a törvénnyel nem voltam tisztában, mielőtt elhatároztam, hogy egy év munkát kihagyok, csak azért, hogy itt éljünk, és a fiam megismerje Magyarországot.

Roppant furcsának találom, hogy képtelenség pontos útmutatást kapni azzal kapcsolatban, immár az egész ügyintézési rend ismeretében, miért nem tudom visszavonni az anyakönyvezési kérelmemet. Ha én ennek a törvénynek a tudatában vagyok, sohasem engedtem volna a fiam anyakönyveztetését! Én abban a hitben érkeztem Magyarországra, hogy különleges alkalmam lesz bemutatni a hazámat a fiamnak, és megszerettetni vele. Micsoda jó esély lehetett volna népszerűsíteni a hazát a már nem itt élőknek!

Ehelyett semmi mást nem kaptunk a végtelen hosszúságú és pokoli fordulatokat tartogató ügyintézés során, csak megalázást, az irodákban pedig szakmailag hozzá nem értő, de annál inkább udvariatlan hozzáállást tapasztaltunk, mióta itt vagyunk. Roppant elszomorító a különféle intézmények elkeseredett erőfeszítése azzal kapcsolatban, hogy mind engem, mind a gyermekemet a még kommunista időben létrejött megalázó és diszkrimináló törvény alá kötelezzenek. Az új alaptörvény gyönyörűen kinyilvánítja, hogy „Nem ismerjük el az 1949. évi kommunista alkotmányt, mert egy zsarnoki uralom alapja volt, ezért kinyilvánítjuk érvénytelenségét”.

De ennek ellenére foggal-körömmel ragaszkodnak hozzá. Négy minisztérium és ki tudja hány államtitkárság dilettáns módon dobálgatja hónapok óta az ügyünket. A válaszok, amelyeket kapunk, egy amatőrtől is szégyenteljesek, nemhogy végzett jogászoktól. Legjobb esetben is hiányosak, nem a megfelelő jogszabályokra hivatkoznak, nem hajlandók szakszerű, részletes állásfoglalást adni. Olyannyira fontos a mundér becsületének a megvédése, hogy – csak a példa kedvéért – már a harmadik helyről is azt hallom: az egyetlen megoldás az anyakönyvezés megsemmisítésére, hogy a fiam mondjon le az állampolgárságáról (érdekes, mivel de facto nincs is neki).

Ez kívánatosabb megoldás a kormány számára, mint esetleg elismerni, hogy ennek az eljárásnak a során szinte minden folyamatában hibát követtek el, és ne adj’ isten összefogóan átnézni a törvényeket, jogszabályokat, szakértelemmel autentikusan interpretálni a gyermek mindenek feletti érdekét. Huszonegy éve élek külföldön, az Amerikai Egyesült Államok teljes jogú szavazó állampolgáraként. Milyen jogokat követelhet még a magyar állam magának a gyermekemmel kapcsolatban? A jogszabályok homályosak, elavultak, nem szankcionálhatók, és sok esetben teljesen használhatatlanok.

Milyen jogon kritizálja a kormány a szomszédos országokat, mondván, semmibe veszik az ott élő magyarság jogait, amikor itthon ez a kormány ugyanazt teszi, csak még sokkal szemérmetlenebbül? Még úgy is megengedi magának, hogy sértő, megalázó törvényeket erőszakoljon ránk, hogy nem is élünk ennek az államnak a területén. A beszámolómnak főleg az volt a célja, hogy felhívjam a külföldön élő honfitársaim figyelmét: óvatosan kell értelmezni a magyar állampolgárság felvételét, mert a kormány megtévesztő módszereket alkalmaz, és utána csak a szükségesnél jóval kegyetlenebb választást enged a jogorvoslatra.

Ugyanakkor a miniszterelnök úrnak pedig azt üzenem, hogy a külföldön élőktől a magyarság szeretetét/ápolását nemcsak a médiában kell kérni, elvárni, demagóg módon erőltetni – a hivataloknak is meg kell tenniük mindent. Ha valaki egy nagy horderejű döntést hoz csak azért, mert úgy gondolja, hogy a leszármazottjának is kötődnie kell az ő hazájához, akkor igenis megérdemli, hogy tiszteletben tartsák a személyiségi jogait. Alakítsanak ki olyan körülményeket, hogy egy egyszerűnek és talán még nagyszerűnek is tűnő ötlet – mint felébreszteni a hazaszeretetet a már nem Magyarországon élőkben – ne fulladjon ilyen rémálomba.

Papp Annamária

Csatolás megtekintése 1138803
 
M

magdusis

Vendég
A kérdés az volt,hogy magyar legyen-e a gyerek.Az a gyerek legalább félig magyar,hiszen magyar az anyja.Lehet,hogy egészen is az,ha az apja is az;de erről nem volt szó,nem tudjuk.Pedig talán számítana.Az anyanyelve is magyar,hiszen miért beszélne angolul egy magyar anya a gyerekével.
A magyar állam ha valamilyen jogot gyakorol a gyerekekkel kapcsolatban,azt biztos hogy az irántuk viselt felelősségérzetből teszi;bár biztos hogy könnyű lehet az ügyintézők hatáskörében többet-kevesebbet látni-tenni,akár hatalommal visszaélni is.Nemcsak otthon,mindenütt.
A magyarság nagyon különös dolog.Ha valaki olvasta véletlenül a Czeizel könyvet a genetikai kutatásról,érdekes,hogy a mi genetikumunk nem meghatározó,mint pl.a németeké.Egy magyar genetikumáról csak azt lehet megállapítani,hogy milyen más genetikumok -hány% germán,hány% szláv,hány% ótörök,hány%frank,ótörök,stb.- keveredése.
Tavaly nyáron néztem -Torontóban a tévén - a budapesti vívó világbajnokság eredményhirdetését. Ott van a magyar csapat,éneklik a himnuszt. Ezeket a férfiakat nézve,tényleg nehéz elképzelni,hogy egy nemzet fiai.A hajuk egész világostól,szinte feketéig,ritkástól a sűrűig;a fejformájuk hosszukástól ,kicsiig,gömbölyűtől,nagyfejűig,az orraik is különbözőek,a testalkatuk vékony,inastól nagy csontú vastagizmúig.Mind magyarok pedig,a legjavából.
A himnuszt is mind máshogy éneklik,van aki tele tüdőből,hangosan;van aki remegő szájjal,meghatottan,van aki magába mélyedve,gondolkodva,van,aki a könnyeit nyeli,vagy pislogja; s amíg néztem,azon gondolkodtam,hogy a mi himnuszunk nem is győzelemre való.A mi himnuszunk inkább egy fohász,segítségkérés,mint egy győzelmi induló.Nem menetelős,katonai,mint másoké,nem induló,hanem erőgyűjtő,nem?
Utána is néztem akkor jónéhány himnusznak,ami véletlenszerűen eszembe jutott,és mindenütt csak országokról volt szó,hogy milyen szépek,mennyire különlegesek,stb.A mi himnuszunkban láttam egyedül embereket említeni. Bár nem néztem 15-20 nál többet,nem is igen válogattam,nem tudni,hogy a fordítás milyen,de már addig is érdekes volt.
Szóval;magyar legyen-e egy félig biztosan magyar gyerek?Mi magyarok eleve mindenfélék vagyunk,van a mi kertünkben mindenféle növény,gyógy is vad is termesztett is,van ibolya,árvácska ,rózsa is,ami bök,van parlagfű is,ami hasznos,van kukoricára mászó bab,van napraforgó is.Legyen.Majd meglátjuk.
 
M

magdusis

Vendég
Ismerem különben a C-64 gépet, akkoriban igencsak benne voltam a programozásában. Saját programnyelvet is írtam rá, úgy bizony!

És elárulom neked, nem is elsősorban azok a „cúna irigy kisz hobbitok(bocsánat, „nyugati gonosz kapitalisták” akadályozták ám azon gép behozatalát hozzánk... A nagyobb gépek lehet hogy embargón voltak, de C-64-ből lehetett volna nálunk bőven több is, olcsóbban is, csak a MAGYAR határőrök résen voltak, s ha valaki be akarta hozni, gyakran szívesen elkobozták, akkor pláne ha egynél több példányt akart behozni, meg iszonyatosan megvámolták akkor is ha netán beengedték.

Mert ugye minek nekünk számítástechnika, az olyan gonosz burzsoá tudomány, ráadásul effélével esetleg könnyen lehet sokszorosítani felforgató irományokat...

Utóbbi nem vicc! Dolgoztam olyan helyen ezzel a géppel, ahol a saját szobámba ahol e gép volt, minden reggel csak úgy mehettem be, ha átvettem a kulcsot a biztonsági őrtől, aláírva e tényt, s le kellett adnom a nap végén, kizárólag azért, mert ez számítógép, s azzal hátha röplapokat sokszorosítana valaki. S ezt is nehéz volt elérni, a vezérigazgató kellett hogy ráparancsoljon a biztonsági őrre hogy ezt engedje meg nekem, az ugyanis kötekedett hogy nekem nem szabadna ezt megengedni, mert nem estem át előbb valami hónapokig tartó átvilágításon, biztonsági ellenőrzésen...

Szóval, itt ám nem a nyugati embargó volt a legnagyobb gond...
Én ismerek olyan embereket,akik az ajándékba kapott számítógépet személyi poggyászként magukra kötözve hozták be Magyarországra,és senki nem szólt nekik.akkor nekik véletlenül szerencséjük lehetett.
 
cdurmol

Állandó Tag
Állandó Tag
Sokan tanulták a számítástechnikát a Commodore gépeken. Magánembernek bonyodalmas volt a behozása, de egyetemi tanszékek oktatási célra szinte simán megkapták. Csak ki kellett menni érte valakinek a határon 1 km-rel arrébb. A kisebb embargós gépeket is meg lehetett szerezni, kisebb műszerforgalmazó cégtől kellett rendelni megfelelő műszert és tartozék gyanánt bepakolták a számítógépet is. A nagyobb embargós gépekre meg az USA kongresszushoz kellett engedélyért folyamodni, és meg is adták az engedélyt, ha biztosítva látták, hogy nem űr-, vagy haditechnikához szeretnéd felhasználni, s folyamatosan biztosítottad, hogy ellenőrizhessék a gépet. Persze ez is megfelelő volumenű műszer rendeléshez volt kapcsolva. Jobbmódú helyeken ez megvalósítható volt.

Nem tudom, mennyi az igazságtartalma, de az a szóbeszéd keringett akkoriban, hogy a szovjet rakétatechnika vezérlórendszereit az amerikai gyerekjátékokból kiszerelt processzorok működtették. Rakétatechnikában mindenesetre jó darabig vezetett a SzU.
 
cdurmol

Állandó Tag
Állandó Tag
A kérdés az volt,hogy magyar legyen-e a gyerek.Az a gyerek legalább félig magyar,hiszen magyar az anyja.Lehet,hogy egészen is az,ha az apja is az;de erről nem volt szó,nem tudjuk.Pedig talán számítana.Az anyanyelve is magyar,hiszen miért beszélne angolul egy magyar anya a gyerekével.
A magyar állam ha valamilyen jogot gyakorol a gyerekekkel kapcsolatban,azt biztos hogy az irántuk viselt felelősségérzetből teszi;bár biztos hogy könnyű lehet az ügyintézők hatáskörében többet-kevesebbet látni-tenni,akár hatalommal visszaélni is.Nemcsak otthon,mindenütt.
A magyarság nagyon különös dolog.Ha valaki olvasta véletlenül a Czeizel könyvet a genetikai kutatásról,érdekes,hogy a mi genetikumunk nem meghatározó,mint pl.a németeké.Egy magyar genetikumáról csak azt lehet megállapítani,hogy milyen más genetikumok -hány% germán,hány% szláv,hány% ótörök,hány%frank,ótörök,stb.- keveredése.
Tavaly nyáron néztem -Torontóban a tévén - a budapesti vívó világbajnokság eredményhirdetését. Ott van a magyar csapat,éneklik a himnuszt. Ezeket a férfiakat nézve,tényleg nehéz elképzelni,hogy egy nemzet fiai.A hajuk egész világostól,szinte feketéig,ritkástól a sűrűig;a fejformájuk hosszukástól ,kicsiig,gömbölyűtől,nagyfejűig,az orraik is különbözőek,a testalkatuk vékony,inastól nagy csontú vastagizmúig.Mind magyarok pedig,a legjavából.
A himnuszt is mind máshogy éneklik,van aki tele tüdőből,hangosan;van aki remegő szájjal,meghatottan,van aki magába mélyedve,gondolkodva,van,aki a könnyeit nyeli,vagy pislogja; s amíg néztem,azon gondolkodtam,hogy a mi himnuszunk nem is győzelemre való.A mi himnuszunk inkább egy fohász,segítségkérés,mint egy győzelmi induló.Nem menetelős,katonai,mint másoké,nem induló,hanem erőgyűjtő,nem?
Utána is néztem akkor jónéhány himnusznak,ami véletlenszerűen eszembe jutott,és mindenütt csak országokról volt szó,hogy milyen szépek,mennyire különlegesek,stb.A mi himnuszunkban láttam egyedül embereket említeni. Bár nem néztem 15-20 nál többet,nem is igen válogattam,nem tudni,hogy a fordítás milyen,de már addig is érdekes volt.
Szóval;magyar legyen-e egy félig biztosan magyar gyerek?Mi magyarok eleve mindenfélék vagyunk,van a mi kertünkben mindenféle növény,gyógy is vad is termesztett is,van ibolya,árvácska ,rózsa is,ami bök,van parlagfű is,ami hasznos,van kukoricára mászó bab,van napraforgó is.Legyen.Majd meglátjuk.
Azt gondolom, hogy a gyerek magyar lesz, ha az anyukája azt tudatosítja benne. Ebben a nagyon huzatos Kárpátmedencében már a magyarok kevert genetikájú népeket találtak. A keveredéshez maguk is hozzájárultak a génjeikkel. Később jött népvándorlás vége, a kunok, besenyők, ők is bekevertek. Amikor a tatárok fél Magyarországot legyilkolták, egész falvakat telepítettek be más népekkel. Kétlem, hogy lenne a mintegy 12 millió magyarból egy is, aki legalább harmadrészt az etelközi géneket hordozza.
Magyar az, aki magyarnak vallja magát. Ha a gyerek majd így gondolja, akkor magyar lesz.
Az állampolgárság pedig talán az EU-ban való szabad mozgás miatt fontos? Nem tudom, milyen szabályok vonatkoznak az USA állampolgáraira.
Esetleg vannak a világon helyek, ahol jobb EU polgárnak lenni, mint USA polgárnak?
Talán az édesanya úgy gondolkodik, mint az az ifjú pár, akiknek fontos a házasság, a kapcsolat hivatalos vállalása és megerősítése. Talán úgy képzeli, hogy az állampolgárság örök hűség ígérte az érzelmek megfejelésére. Mindenesetre az a néhány csökött bürokrata, aki ebbe a szép gondolatba belerondított deresre húzást érdemelne.
 
attimenyfreemail.com

Állandó Tag
Állandó Tag
Őszintén? Már feszegettem, hogy félelmetesnek tartom, ha egy népnek küldetéstudata van, ráadásul megalapozatlanul.
Ne kelljen már a Mein Kampban az ezzel párhuzamos állítást megkeresnem!! Mert ott van!
Ez az állítás az amerikai iskolarendszer szégyene is lehetne, ha... Nem igaz, dölyfös és még pökhendi is.
Ez nekem nem pozitív gondolkodás. A pozitív gondolkodás alapjai rendben vannak, ezek az állítások khm, khm a levegőben lógnak.

Őszintén remélem, hogy ahogyan a magyar mentalitás illusztrálását nem találom sem találónak, sem sikeresnek, az amerikai mentalitásnál is legalább akkorát félrelőttél ellenkező irányban. Ha ez így lenne igaz, a náci Németország sokkal nagyobb és erősebb utódja lenne az USA és inkább rettegésre lenne okunk, mint fanfárok fújására.
Azért ha az USA nem lenne ,még ma is a kommunizmus képmutató zsarnokságában élnénk számos országban,elzárva a szabad véleménynyilvánitástól és fejlett technikától,besugókkal körülvéve. Az amerikai társadalom se tökéletes,de nem találtak fel jobbat....
 
attimenyfreemail.com

Állandó Tag
Állandó Tag
Sokan tanulták a számítástechnikát a Commodore gépeken. Magánembernek bonyodalmas volt a behozása, de egyetemi tanszékek oktatási célra szinte simán megkapták. Csak ki kellett menni érte valakinek a határon 1 km-rel arrébb. A kisebb embargós gépeket is meg lehetett szerezni, kisebb műszerforgalmazó cégtől kellett rendelni megfelelő műszert és tartozék gyanánt bepakolták a számítógépet is. A nagyobb embargós gépekre meg az USA kongresszushoz kellett engedélyért folyamodni, és meg is adták az engedélyt, ha biztosítva látták, hogy nem űr-, vagy haditechnikához szeretnéd felhasználni, s folyamatosan biztosítottad, hogy ellenőrizhessék a gépet. Persze ez is megfelelő volumenű műszer rendeléshez volt kapcsolva. Jobbmódú helyeken ez megvalósítható volt.

Nem tudom, mennyi az igazságtartalma, de az a szóbeszéd keringett akkoriban, hogy a szovjet rakétatechnika vezérlórendszereit az amerikai gyerekjátékokból kiszerelt processzorok működtették. Rakétatechnikában mindenesetre jó darabig vezetett a SzU.
Igaz...illetve az első szovjet rakéta nem volt más mint egy német V2-es rakéta,A SzU azért vezethetett mert mig a II vh után az USA szinte szélnek eresztette hadserege jelentős részét ,a világuralomra törö szovjet elvtársak számolatlanul öntötték a pénzt a hadiiparba,mert Sztálin készült a III.vh megvivásába.
 
attimenyfreemail.com

Állandó Tag
Állandó Tag
Érdekesen próbálod megNEMválaszolni azt, amiről korábban írtam. Azt kérdeztem, melyik mentalitás a jobb szerinted? Erre nem válaszoltál. A legtöbb ami tellett tőled, hogy kételkedtél abban, hogy a magyar nép tényleg olyan szenvelgő, múltba fordult&maradt, depressziós, idegbeteg nép lenne, amilyennek tűnik a kis listám alapján.

Nos, akkor engedtessék meg nekem, hogy utaljak rá, miszerint ezt nemcsak én mondom a magyarokról, de szinte közkeletű vélekedés ez e népről a világban, nyilván nem véletlenül. Az is tény, hogy az összes nemzetek közül a magyaroknak van a legszomorúbb himnusza. Ha pedig mindez nem volna elég bizonyítéknak, íme egy nagyonis a témába vágó vers, amit természetesen nem én írtam, hanem egy költő, természetesen egy MAGYAR költő, aki éppezért csak kellett tudja milyen a magyar nép! Olvasd csak el, ahhoz képest amit ő írt, én még kifejezetten szelíd és jóindulatú jellemzést adtam e népről! Egyetlen különbség az, ami nem az én javamra szól ezt illetően, hogy ez a költő e sok negatívumot mint erényt zengedezi és büszke rá! Íme:

Sajó Sándor: 1868-1933/
Magyarnak lenni

Magyarnak lenni, tudod mit jelent,
Magasba vágyva tengni egyre lent,
Mosolyogva, mint a méla őszi táj,
Nem panaszolni senkinek, mi fáj.
Borongni mindig, mint a nagy hegyek,
Mert egyre gyászlik bennünk valami
Sok százados bú, amelyet nem lehet
Sem eltitkolni, sem bevallani
Magányban élni, ahol kusza árnyak
Bús tündérekként föl-föl sírdogálnak.
S szálaiból a fájó képzeletnek
Feketefény? fátylat szövögetnek...
És bút és gyászt és sejtést egybeszőve
Ráterítik a titkos jövendőre...
Rabmódra húzni idegen igát,
Álmodozva róla: büszke messzi cél,
S meg-megpihenve a múlt emlékinél,
Kergetni téged: csalfa délibáb!..

Csalódni mindig, soha célt nem érve.
S ha szívünkben már apadoz a hit:
Rátakargatni sorsunk száz sebére
Önámításunk koldusrongyait....
- Én népem! múltba vagy jövőbe nézz:
Magyarnak lenni oly bús, oly nehéz!...
Magyarnak lenni: tudod mit jelent?
Küzdelmet, fájót, végesvégtelent.
Születni nagynak, bajban büszke hősnek.
De dönt? harcra nem elég erősnek:
Úgy teremtődni erre a világra,
Hogy mindig vessünk, de mindig hiába,
Hogy amikor már érik a vetés,
Akkor zúgjon rá irtó jégverés...
Fölajzott vággyal, szomjan keseregve
A szabadító Mózest várni egyre:
Hogy porrá zúzza azt a színfalat,
Mely végzetünknek kövült átkául
Ránk néz merően, irgalmatlanul,
S utunkat állja zordan, hallgatag...
Bágyadtan tűrni furcsa végzetünk,
Mely sírni késztő tréfát űz velünk,
S mert sok bajunkat nincs kin megtorolni:
Egymást vádolni, egymást marcangolni!
-Majd, fojtott kedvünk hogyha megdagad,
Szilajnak lenni, mint a bércpatak,
Vagy bánatunknak hangos lagziján
Nagyot rikoltni: hajrá! húzd cigány! -
Háborgó vérrel kesergőn vigadni,
Hogy minekünk hajh! nem tud megvirradni,
Hogy annyi szent hév, annyi őserő,
Megsebzett sasként sírva nyögdelő,
Miért nem repülhet fönn a tiszta légben,
Munkásszabadság édes gyönyörében.-

Hogy miért teremtett bennünket a végzet
Bús csonkaságnak, fájó töredéknek!....
Tombolva inni hegyeink borát,
Keserveinknek izzó mámorát,
S míg szívünkben a tettvágy tüze nyargal,
Fölbúgni tompa, lázadó haraggal, -
S amikor már szívünk majdnem megszakad:
Nagy keservünkben,
Bús szégyenünkben
Falhoz vágni az üres poharat...
-Én népem! múltba vagy jövőbe nézz:
Magyarnak lenni oly bús, oly nehéz!...

De túl minden bún, minden szenvedésen
Önérzetünket nem feledve mégsem.
Nagyszívvel, melyben nem apad a hűség,
Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség!
Magyarnak lenni nagy szent akarat,
Mely itt reszket a Kárpátok alatt:
Ha küszködőn, ha szenvedőn, ha sírva:
Viselni sorsunk, ahogy meg van írva:
Lelkünkbe szíva magyar földünk lelkét,
Vérünkbe oltva örök honszerelmét,
Féltőn borulni minden magyar rögre,
S hozzátapadni örökkön - örökre!...

Szerintem ez úgy hangzik mint egy paródia. Én sem kétlem hogy a magyar tényleg ilyen szenvelgő, DEPRESSZIÓS idegbeteg nép, sőt, ez mély meggyőződésem, de erre BÜSZKÉNEK LENNI?!

És ismétlem, ezt a verset nem én írtam. Azaz cseppet se vagyok egyedül ezzel a véleményemmel e népről.

Na most képzeld el, valaki aki valahogy megtanult magyarul, de még semmit nem tud a magyar népről, elolvassa e verset. VOLNA-E EZEK UTÁN KEDVE AHHOZ, HOGY MAGYARRÁ LEGYEN?!

Magyar akarna-e lenni vagy inkább az USA polgára, ha választhatna?! Még akkor is, ha netán ő is úgy gondolja hogy az USA népe esetleg kissé túl gőgös, kevély, beképzelt, netán még pökhendi is?! Hát nem jobb-e akár a túlzott magabiztosság és hiúság is, mint ez a depressziós nyavalygás, ami még a költő szerint is a magyarság jellemzője?!

Ráadásul igazából nem is igen volna oka erre a magyar népnek tulajdonképpen. Állandóan azzal jön minden magyar, hogy ők „kis nép”. Közölhetem erről, hogy a magyar nép számarányáról és a világban elfoglalt helyéről elismert nyelvészek szerint a következő az igazság:

A legtöbb magyar a következő államokban él (kissé felfelé kerekített adatok):

  • Magyarországon: kb. 10,2 millió
    Romániában: kb. 1,5 millió
    Szlovákiában: kb. 0,55 millió
    Szerbiában: kb. 0,3 millió
    Ukrajnában: kb. 0,15 millió
Élnek magyarok kisebb-nagyobb csoportjai más államokban is, de számuk már sehol máshol nem éri el a százezret. Ha a fenti számokat összeadjuk, 12,7 milliót kapunk. Ha ehhez nagyvonalúan hozzácsapunk még félmilliót (az Ausztriában, Szlovéniában, Horvátországban, Izraelben, illetve a tengerentúlon élő magyar anyanyelvűeket), akkor sem kapunk többet 13,2 milliónál. Persze ehhez még hozzávehetjük azokat, akik ha nem is magyar anyanyelvűek, de jól-rosszul beszélnek magyarul, de ezek számát a legnagyobb optimizmussal sem becsülhetjük egymillió felettire.

Mielőtt a fenti számítás bárkit elkeserítene, gyorsan el kell oszlatnunk egy másik tévhitet is. Sokan gondolják, hogy a magyar kis nyelv. Ilyenkor persze nem magának a nyelvnek a méretére gondolunk, hanem a beszélők számára.

Minden ilyen állításnak akkor van értelme, ha megmondjuk, mihez képest minősítünk valamit nagynak vagy kicsinek, soknak vagy kevésnek. Ez esetben a világ összes nyelvéhez érdemes hasonlítani. A világon összesen 5-6 ezer nyelvet beszélhetnek. A becslések azért is ingadoznak, mert egy-egy nyelvváltozatot időnként önálló nyelvnek, máskor csak egy másik nyelv nyelvjárásának sorolnak be. Bizonytalan a magyar nyelv besorolása is: az angol Wikipédia magyar nyelv szócikke szerint a magyar 13 millió beszélővel az 57., a nyelvek beszélők szerinti rangsorolása szócikke szerint 14,5 millió beszélővel a 60. helyen áll. A magyar tehát kifejezetten nagy nyelvnek számít.

A tévedés alapja az, hogy a magyarul beszélők számát általában az ismertebb, több beszélővel rendelkező nyelvekkel hasonlítják össze, hiszen ezeket ismerik. A nyelvek többségéről nemhogy az átlagemberek, de még a nyelvészek többsége sem hallott.

Forrás: http://www.nyest.hu/hirek/hat-tevhit-a-magyar-nyelvrol

Na most, ha csak 5000 nyelvet tekintünk is, ebből a 60-adiknak lenni, holott lehet hogy 57-edikek vagyunk, azért cseppet se rossz helyezés! Ez ugyanis azt jelenti, hogy a nyelvek legfelső 1.2%-ában vagyunk benne! Ezt kifejezetten ELŐKELŐ nyelvi helyezésnek is tekintheti a magyarság! Mégsem annak tekinti, hanem mint egy búvalba$ott hülye seggfej, állandóan azon nyavalyog, hogy „de hát a mi nyelvünk kicsi”. Ezzel szemben például a görögök is kb ugyanezen a szinten vannak a nyelvük nagyságát illetően, mégsem jellemző rájuk ez a pesszimizmus.

Na most ha meg ezt népességarányban nézzük, és a világ népességét 8 milliárdra becsüljük, akkor eszerint a magyarok a világ népességének 0.18125%-át alkotják. Ez így nem tűnik túl soknak, de gondoljunk csak bele, ez azt jelenti, hogy minden ezer emberből majdnem 2 fő MAGYAR! Továbbá ez az arány még sokkal szebb lenne ha nem számítjuk bele a kínaiakat, akikkel jobbára csak Kínán belül találkozhatnánk úgyis nagyobb számban. Arról nem is beszélve, hogy a kínai nyelv bár elméletileg a legnagyobb lenne a Földön, de ez nem igaz mégse, mert csak írásban értik meg egymást, a beszélt nyelvük rengeteg különböző, egymás számára érthetetlen nyelvjárásbhól áll.

Az angolok e számítás szerint a világ népességének 4.0625%-át alkotják, amit ha elosztunk a magyarok százalékával, azt kapjuk, hogy 1 magyar nyelvet beszélő valakire mintegy 22 angolul beszélő jut. Ez igazán nem rossz arány megintcsak, hiszen a világ legnagyobb presztízsű nyelvével lett most összehasonlítva a magyar! Gondoljunk csak bele, ha arányosan lenne elkeveredve a világon minden nyelv, eszerint legfeljebb 2 tucat embert megkérdezve, máris belefutnánk valakibe akivel tudunk magyarul beszélni! S mert egyvalakit megkérdezni hogy „Beszélsz magyarul?” legfeljebb pár másodperc, eszerint legfeljebb 5 perc alatt máris találhatnánk magyart beszélgetőtársat a világban!

Szóval oké, nem a magyar a világnyelv, de semmi ok nem lenne a depresszióra. A magyar mégis inkább szomorkodik. Hát pedig eszerint akkor benne a hiba, mégpedig ez JELLEMHIBA, nem nyelvi hiba...
Belénknevelték az utobbi 100 évben a pesszimizmust :(
 
cdurmol

Állandó Tag
Állandó Tag
Azért ha az USA nem lenne ,még ma is a kommunizmus képmutató zsarnokságában élnénk számos országban,elzárva a szabad véleménynyilvánitástól és fejlett technikától,besugókkal körülvéve. Az amerikai társadalom se tökéletes,de nem találtak fel jobbat....
:) Ha átírjuk a történelmet, kezdjük előbbről. Ha az USA nem adta volna áldását Közép-Európa szovjet megszállására, nem kellett volna képmutató zsarnokságban élnünk, elzárva a szabad vélemény-nyilvánítástól és fejlett technikától, besúgókkal körülvéve. :p
A fejlett technikával való megfigyelésért napjainkban nem annyira Putyin, mint inkább Obama magyarázkodik.
 
Utoljára módosítva:

cdurmol

Állandó Tag
Állandó Tag
Igaz...illetve az első szovjet rakéta nem volt más mint egy német V2-es rakéta,A SzU azért vezethetett mert mig a II vh után az USA szinte szélnek eresztette hadserege jelentős részét ,a világuralomra törö szovjet elvtársak számolatlanul öntötték a pénzt a hadiiparba,mert Sztálin készült a III.vh megvivásába.
Nem kell magyarázni, ez volt. Tény mégis, hogy a világűrben a szovjetek elsőbbségét a fejlettebb rakétatechnikájuk eredméynezte. És ezt a fejlett rakétatechnikát megfejelték az amerikai játékokból kiszerelt processzorok. :D
 
attimenyfreemail.com

Állandó Tag
Állandó Tag
:) Ha átírjuk a történelmet, kezdjük előbbről. Ha az USA nem adta volna áldását Közép-Európa szovjet megszállására, nem kellett volna képmutató zsarnokságban élnünk, elzárva a szabad vélemény-nyilvánítástól és fejlett technikától, besúgókkal körülvéve. :p
A fejlett technikával való megfigyelésért napjainkban nem annyira Putyin, mint inkább Obama magyarázkodik.
Egy diktátor nem magyarázkodik ha észrevetted...az amerikai elnök meg sajna nem elég rafinált a poziciójához.A jaltai egyezményhez meg azért tegyük hozzá,hogy az átlag amerikai politikus ,már akkor sem vette europához a mi térségünket.Mert az amerikai milliomosok hova is mentek a 2 vh között nyaralni?Cote d'azur (Franciaország),London (Anglia),vagy pl.Velencébe ,Nápolyba(Olaszország) .Rockefeller sose nyaralt a Balatonon :/
Számukra jelentéktelen,feláldozható semmiségek voltunk
 
Oldal tetejére