Hírek Magyar Péter

Másfél perc után otthagyta az ATV stúdióját Magyar Péter.​

Magyar Péter több alkalommal kifogásolta, hogy az ATV nem ad neki elég megjelenési lehetőséget. Ma az Egyenes Beszéd című műsorban szembesítették az eddigi meghívásokkal, mire kivonult a stúdióból.

Hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége volt Magyar Péter. A TISZA Párt alelnöke múlt pénteken is szerepelt a műsorban, ahol kifogásolta, hogy keveset hívta a csatorna kampány a során.
Aztán vasárnap, a választási eredményváró rendezvénye utáni sajtótájékoztatóján ismét kritizálta az ATV-t, a szennylapok közé sorolva a csatornát.
Ilyen előzmények után ült be a stúdióba, az interjú elején pedig Rónai Egon műsorvezető átnyújtott neki egy mappát, amiben összesítve voltak Magyar ATV-s meghívásai, szereplései. „Ezek nagyon szép számok, azt gondolom. Hetedszer van itt élő adásban, 51 nap volt a kampány kezdete óta, 51 híradó” – sorolta Rónai Egon, mire Magyar Péter azt felelte, hogy március 28. és május 3. között egyetlen egyszer sem hívták ide be élő adásba.
A műsorvezető ezt cáfolta, mire Magyar ismét a csatorna tulajdonosát kezdte emlegetni, majd levette a mikrofonját és kivonult a stúdióból.
Megmutatjuk a dokumentációt – amit Magyar is megkapott – arról, hogy hány alkalommal hívta az ATV a politikust a kampányidőszakban:

Magyar Péter meghívása az Egyenes Beszédbe:

Első meghívás, sms: Március 1. (Válasz nem jött)
Március 6. újabb sms. (Közben több telefonhívás)
Március 7. újabb SMS Vona–Magyar vita szervezés vállalja, vagy nem?
Március 8. vita sms egyeztetés, mikor lenne jó?
Március 17. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe
Március 19. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe ezt mondta le, a tüntetés miatt
Március 21. SMS meghívás az Egyenes Beszédbe – elfogadta, de lemondás nélkül tüntetést szervezett
Március 26-án sms-ben rákérdezett Szöllősi Györgyi, hogy akkor jön-e vagy sem, mert bár elvállalta, nem mondta le és nem reagált semmilyen megkeresésre.
Március 27. meghívás előre májusra, az anyák napi tüntetés után

Április 18. Magyar Mártont hívtuk, mert szólt, hogy Ő intézi a sajtóját, innentől vele egyeztetett Szöllősi Györgyi telefonon és sms-ben. Jeleztük, ha Magyar Péter nem tud jönni, akkor az EP-listán szereplő jelölteket is várjuk.
Április 19. újabb sms: jönnek-e az EP-listáról, mert nem kaptunk választ.
Május. 2. sms: Magyar Péter meghívása újra, emlékeztető sms.
Május 9. sms Magyar Péter meghívása
Közben többször beszélt Szöllősi Györgyi telefonon Magyar Mártonnal, hogy küldjön bárkit a listáról. Mivel ez nem történt meg, közvetlenül felhívtuk Tarr Zoltánt, a lista 3. helyezettjét. Ő végül bejött Május 8-án.
Az utolsó meghívások Seprenyi Anitának mentek, mert Ő lett a sajtósa, csak telefonon beszélt vele Szöllősi Györgyi. Május 15 után többször is.
Március 13-án, Április 8-án volt Szöllősi Györgyinél, május 31-én Rónai Egonnál. Június 7-én újra Szöllősi Györgyinél.
Magyar Péter meghívása a Startba:

Vogyerák Anikó, a Start főszerkesztője is többször próbálta behívni a műsorba Magyar Pétert.
Május 3-án Magyar Mártont hívta telefonon ez ügyben
Május 21-én szintén Magyar Mártonon keresztül próbálták behívni a műsorba
Május 21-én Seprenyi Anitát is kereste Vogyerák Anikó
Május 28-án szintén Seprenyi Anitát kereste a Start szerkesztősége
Május 31-én Ámon Henriette-t is kereste Vogyerák Anikó Magyar Péter szereplésével kapcsolatban
A megkeresésekre nem érkezett sem megerősítő, sem elutasító válasz.

Azt is megmutatjuk, hogy hányszor szerepelt a csatorna különböző műsoraiban:
- március 13. Egyenes Beszéd
- március 19. ATV Start
- április 8. Egyenes Beszéd
- május 26. Heti Napló Sváby Andrással
- május 31. Egyenes Beszéd
- június 7. Egyenes Beszéd
- június 10. Egyenes Beszéd

Magyar Péter / Tisza Párt Híradós megjelenései a kampányban (április 20-tól június 9-ig): 51 napból 51-szer, napi szinten legalább kétszer

Április

- április 20.
- április 21.
- április 22.
- április 23.
- április 24.
- április 25.
- április 26.
- április 27.
- április 28.
- április 29.
- április 30.
Május
- május 1.
- május 2.
- május 3.
- május 4.
- május 5.
- május 6.
- május 7.
- május 8.
- május 9.
- május 10.
- május 11.
- május 12.
- május 13.
- május 14.
- május 15.
- május 16.
- május 17.
- május 18.
- május 19.
- május 20.
- május 21.
- május 22.
- május 23.
- május 24.
- május 25.
- május 26.
- május 27.
- május 28.
- május 29.
- május 30.
- május 31.
Június
- június 1.
- június 2.
- június 3.
- június 4.
- június 5.
- június 6.
- június 7.
- június 8.
- június 9

1718054362959.jpeg
 
Nézem a Híradóban a duci kötcsei performanszát, és csak kapkodom a fejem.
Nemzethy Konzultáció egy hazugságról? Itt kicsit elszámította magát a pohos, hisz mar közzétette MP a tényleges tervüket. De ő nyilván rosszul tudja....
Aztán. Hitetlenkedve kérdezi, hogy egy bankár lenne a gazdasági miniszter? Aki az ő egyik ormánya idején is komoly szerepet kapott. Öngól.
Kezd baj lenni ott abban a hájfejben....
 
OV előtt Kapu Tibor beszélt Kötcsén:

Nem vagyok politikus, valószínűleg soha nem is leszek” – jelentette ki Kapu Tibor, akit már a színpadra lépése előtt hatalmas vastaps fogadott. Ezt követően megköszönte a magyar kormánynak és a miniszterelnöknek, hogy 30 év után felismerte az űrutazásban rejlő lehetőségeket, valamint Ferenc Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztosnak, hogy kidolgozta a programot. Kapu hangsúlyozta: egy ilyen kis országban is többféle világnézettel lehet találkozni, de „a fizika az fizika, a tudomány pedig tudomány”.

A 25 milliárd forintot nem a kormány vagy miniszterelnök adta, hanem az adófizetők.
Nekik illett volna megköszönni.
 
Bizony, így, így.
 
Erről az űrutazásról mindig eszembe jut az E. Bank június eleje óta rossz kártya-adatokat közlő telefonos menüpontja. Többször tettem panaszt, a javítás "folyamatban van". Három hónapja!
Esetleg Ferenc Orsolya megoldás lehet?
 
Nézem a Híradóban a duci kötcsei performanszát, és csak kapkodom a fejem.
Nemzethy Konzultáció egy hazugságról? Itt kicsit elszámította magát a pohos, hisz mar közzétette MP a tényleges tervüket. De ő nyilván rosszul tudja....
Aztán. Hitetlenkedve kérdezi, hogy egy bankár lenne a gazdasági miniszter? Aki az ő egyik ormánya idején is komoly szerepet kapott. Öngól.
Kezd baj lenni ott abban a hájfejben....
Zavaros az már jó ideje, csak lelépett mellőle a táskahordozója, aki mindig nagyon vigyázott, hogy a lehető legkevesebb hülyeséget mondja.
 
Zavaros az már jó ideje, csak lelépett mellőle a táskahordozója, aki mindig nagyon vigyázott, hogy a lehető legkevesebb hülyeséget mondja.
Szerintem a beszéd végén volt a csattanó, az igazi mondanivaló:
"Mindent alá kell rendelni a közös győzelemnek én csak azt tudom mondani, mostantól kezdve mindenki tegyen meg mindent amit tud, mert (ismernek engem nem vagyok ember aki fenyegetőzik meg durváskodik) de higgyék el: semmi nem lesz elfelejtve. Minden fel lesz jegyezve, és minden el lesz rendezve."
 
Nézem a Híradóban a duci kötcsei performanszát, és csak kapkodom a fejem.
Nemzethy Konzultáció egy hazugságról? Itt kicsit elszámította magát a pohos, hisz mar közzétette MP a tényleges tervüket. De ő nyilván rosszul tudja....
Aztán. Hitetlenkedve kérdezi, hogy egy bankár lenne a gazdasági miniszter? Aki az ő egyik ormánya idején is komoly szerepet kapott. Öngól.
Kezd baj lenni ott abban a hájfejben....
A Nagy Mágus korábban a Nemzeti Bank alelnöke volt. Mivel ő valóban alkalmatlan a miniszteri posztra, doktorminiszter megállapította, hogy akkor nyilván a többi is. Teccik már érteni?
 
Zavaros az már jó ideje, csak lelépett mellőle a táskahordozója, aki mindig nagyon vigyázott, hogy a lehető legkevesebb hülyeséget mondja.
Telitalálat.
Mikor Berci lelépett, sejteni lehetett, hogy a háttérben a haszonleső csicskák aknamunkája van. Sugdoshattak a főnök fülébe, utálták, hogy Berci még úgy-ahogy a normalitás keretei közt tartja és nem hagyja őket az első vonalba avanzsálni.
Na most aztán látszik, hogy normális tanácsadó nélkül elszabadul a pokol. A csicskák szétosztogatják a maradékot, közben lesz...ják, mi lesz a választás eredménye, lényeg, hogy mostmár nincs senki, aki megakadályozná őket a pozíciók meg a pénzek szétkapkodásában.
 
MP szerintem jól látja:

......érdemes lesz nézni, hogy az elszabadult Orbánt vajon Bidenhez hasonlóan leszedik-e a sajátjai, vagy inkább magára hagyják a bukott basát.
 
Hogyhogy? a fizika az nem tudomány?
Persze hogy az.
A kedvencedet idézve, a krumplileves az legyen krumplileves.

KT mesés űrutazása kereskedelmi vállalkozás volt.
Nem ingyen kaptuk a "jó" táborhoz tartozásért.
Az említett 25 milliárd forint ennek az alapköltsége.
Nem sajnálom tőle.
Rosszabb helyekre ment el az utóbbi 15+ évben ennek a 2000-szerese.
Viszont egy ilyen nagy embernek illene tudnia,
hogy kitől kapta rá a pénzt.
Tudós ne hajbókoljon semmilyen politikusnak vagy kormánynak.
Kár.
Lehetett volna az egész nemzet második űrben járója is.

Az űrkutatás figyelése gyakorlatilag az egyik hobbim.
Így azonnal kiszúrtam az íróvá lett száguldó és kicsit hazudós riporter bakiját.
A legújabb könyvében amerikai űrállomásról irányították a meghekkelt
repűlőt Putyin irodája felé.
Amerikai műhold nem volt elég jó . . .
A kezdetleges űrállomásuk a '70-es évek közepéig működött.
 
Hogyhogy? a fizika az nem tudomány?
OV előtt Kapu Tibor beszélt Kötcsén:

Nem vagyok politikus, valószínűleg soha nem is leszek” – jelentette ki Kapu Tibor, akit már a színpadra lépése előtt hatalmas vastaps fogadott. Ezt követően megköszönte a magyar kormánynak és a miniszterelnöknek, hogy 30 év után felismerte az űrutazásban rejlő lehetőségeket, valamint Ferenc Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztosnak, hogy kidolgozta a programot. Kapu hangsúlyozta: egy ilyen kis országban is többféle világnézettel lehet találkozni, de „a fizika az fizika, a tudomány pedig tudomány”.

A 25 milliárd forintot nem a kormány vagy miniszterelnök adta, hanem az adófizetők.
Nekik illett volna megköszönni.

"Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus vette át kedden a Magyar Szent István Rendet az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában. Az MTI beszámolója szerint Sulyok a díjátadó ünnepségen kiemelte: Krausz Ferenc fizikusra Magyarországon mindannyian büszkén tekintünk, a hosszú évek kutatómunkájának eredményeit a fizikai Nobel-díj igazolta.

A díjátadón Krausz Ferenc megköszönte a miniszterelnöknek és a magyar kormánynak a megelőlegezett bizalmat és a folyamatos támogatást, amelynek köszönhetően az elmúlt években Magyarországon sikerült egy világviszonylatban is kiemelkedő csapatot felépítenie."

Ő se nagyon foglalkozott azzal, hogy ezt nem Orbán és kormánya dobta össze a zsebpénzéből.
S ahogy elnézem a sportolókat, ők sem arról híresek, hogy ne paroláznának Orbánékkal egy kis plusz zsozsóért.
 
Nem. A megoldás az, hogy másik bankot választassz.
Már váltottam, egyszer.

Szerintem az igazi megoldás az, hogy mint pénzügyi szolgáltató javítja a hibát. Elvileg a Nemzeti Bank a felettes szerve, s elvileg köteles védeni a fogyasztói jogokat.
Ha egy cseppet is bíznék bennük, már írtam volna az MNB-nek, de sajnos csak lopásban jók, s nekem most nem ez az oldaluk kell.
 
Amíg van választási lehetőséged, élj vele. Nem az ügyfél van a bankokért!
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

karmester wrote on kislecsoka77's profile.
Szervusz, kedves Kollega! Szeretnék neked gratulálni ahhoz a hatalmas munkához, amit a gyűjteményes kötetetekkel végzel. Jó látni így egyben a tematikus kigyűjtéseket, és külön örülök annak, hogy néha háttéranyagként felhasználod az én blogspotos képregényes írásaim is. Ha valamiben tudok segíteni, kérlek, keress! Üdv és baráti kézszorítás: Verebics
madartson wrote on Lukács-Hegedüs Enikő's profile.
Nem tudsz róla, de te segítettél (a 20 hozzászólással....) Köszönöm.
Zahire wrote on victorvacendak's profile.
Köszönet A titokzatos bolygó című könyvért, egy apró kiegészítés, a feltöltött kisregény a Delfin könyvek sorozatban a belső borító szerint nem 1965-ben, hanem 1964-ben jelent meg...
hanna322 wrote on orka22's profile.
Üdvözlöm! Elnézést a zavarásért! Láttam, hogy az Okoskocka készlet auditív észlelés része megvan Önnek. Szeretném megkérdezni, hogy esetleg a Számolás- Iskolásoknak készlet nincs meg véletlenül? A dobozhoz tarozó tájékoztató, melyben a feladatötletek vannak sajnos elveszett. Csak arra lenne szükségem! Válaszát és segítségét előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Bartók-Varga Anikó
hanna322 wrote on Zielharmonika's profile.
Üdvözlöm! Elnézést a zavarásért! Láttam, hogy az Okoskocka készlet auditív észlelés része megvan Önnek. Szeretném megkérdezni, hogy esetleg a Számolás- Iskolásoknak készlet nincs meg véletlenül? A dobozhoz tarozó tájékoztató, melyben a feladatötletek vannak sajnos elveszett. Csak arra lenne szükségem! Válaszát és segítségét előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Bartók-Varga Anikó

Statisztikák

Témák
38,982
Üzenet
4,992,523
Tagok
627,784
Legújabb tagunk
Annamary01
Oldal tetejére