Merkel a kanadai miniszterelnökkel tárgyalt Ukrajnáról

Angela Merkel német kancellár Kanadában járt, ahol nyomatékosította, hogy az ukrán válság katonai eszközökkel nem megoldható.

Angela Merkel német kancellár Stephen Harper kanadai miniszterelnökkel folytatott megbeszélést, majd szerdán az ukrán és az orosz elnökkel is találkozik Minszkben. Merkel és Harper a közös sajtótájékoztatón egybehangzóan bírálták Oroszországot a Krím félsziget elcsatolása, és Ukrajna-politikája miatt.

harper-merkel-540x405.jpg

Az agresszív orosz hozzáállás veszélyessé teszi az ukrajnai helyzetet. Minden opciót nyitva kell hagyni a válság megoldására – jelentette ki Harper.

Merkel – aki Washingtonból érkezett Kanadába – ismételten hangsúlyozta, hogy Ukrajna területi egységének meg kell maradnia. A kancellár és Barack Obama amerikai elnök is azon a véleményen volt, hogy az európai határok megváltoztathatatlanok. Berlin egyértelműen elutasítja az ukrán hadsereg fegyverekkel való támogatását, de Washington mérlegeli a döntést.

Harper és Merkel tárgyalásán az EU és Kanada között készülő szabadkereskedelmi egyezmény is napirenden volt. Egyetértenek abban, hogy az egyezmény fontos gazdasági előnyöket biztosít – főként a gyengébb gazdasági növekedés idején – és új lehetőségeket ígér mindkét fél számára.
 
Persze, hogy kellet, hogy legyen katonai része Krim visszacsatolásának de mivel az orosz lakosság nagy többségben van nagy szerep nem jutott nekik. De azért nem árt kicsit átgondolni Krim, hogy lett Ukrajna része? Hruscsov egy tollvonással Ukrajna részévé tette 1954-ben. Népszavazás? Az mi? Böven elég volt Hruscsov egyszemélyben. Igaz akkor a világon nem volt ember aki gondolta volna, hogy Szovjetunió valaha is szétesik. Ha már igy szörözünk akkor az is tény, hogy Krim visszatérését népszavazás döntötte el.
Ha szörözni akarsz akkor legyen:mint kiderült az a népszavazás is hamisnak bizonyult!Nézz utána!
 
Azért ez a balti államok esetén sem történt meg. Ha meg a Fekete tengert vesszük, Románia, Bulgária, Töröko. mind NATO tagállam, tehát ez sem igazán helytálló. Az már annál inkább, hogy a Földközi tengerre kijárat kell az oroszoknak...
Természetesen, hisz Powerst az U2-ével több, mint 5o éve kapták el.

Senki sem állította, hogy az amik angyalok, pláne, ha politikusok...
és ez igaz az oroszokra és a többi nációra is.
Bizony kellene az oroszoknak!A Specnaz tankönyvben még ma is benne van a Dardanellák katonai megszállásának forgatókönyve.
S az orosz bombázok mindig röpködnek vörös csillaggal.Mintha a németek még mindig svasztikát használnának.De ez nem tünik fel sokaknak.
Az orosz politikusok nagy része a szovjet rendszerben is azok voltak.Csak most már olasz öltönyöket és Rolexet hordanak.
 
Ez azért így nem igaz. 2004-ben a belgák elfogtak (NEM LELŐTTEK, hanem beazonosítottak, majd távozásra késztettek) egy Szu 27-t például. Az "orosz légtérsértések" lényege a reakcióidők mérése és abból következtetések levonása, hogy javult-e, modernizálódott-e valami.
Való igaz nem méterekre, hanem centikre közelítik meg a légtérhatárokat és "néha" átcsúsznak. Mellesleg mekkora közös légtere van az oroszoknak Japánnal vagy Kanadával? (Merthogy ott is elő-előfordulak esetek...)

Mint az köztudott, az oroszok rendelkeznek a legpontosabb tengeralatti térképekkel. (Még napjainkban is!) Így egy esetleges konfliktuskor övék a legjobb surranópálya.

Ehhez a részhez nem szólnék hozzá, legfeljebb annyit, hogy miért is cselekedtek volna másképp mindkét oldalon? (ÉRDEK!!!!)

Ha tudsz oroszul Gyulám itt van némi polémia:
https://gmorder.livejournal.com/1113736.html
Itt pedig magyarul találsz némi vitaanyagot:
http://vilagterkep.atlatszo.hu/2014/07/24/mh-17-zicherman-elferditi-a-tenyeket/
Viszont azoknak, akik úgy vélik, hogy az orosz katonák nem vesznek részt az ukrán háborúban javasolt az alábbi cikk -
(még azoknak is akik nem tudnak oroszul):
http://news.eizvestia.com/news_poli...yushhego-suhoputnyh-vojsk-rf-lencov-fotovideo
Azért egy kis segítség: Lencov altábornagy (hölgyeknek mondom - Magyarországon 2-3 van csak belőlük, olyan magas rang) donyecki bányászként nyilatkozik az ukrán katonák polgári személyekkel szembeni kegyetlenkedéseikről.
Csak azt felejtették el, hogy ami egyszer a netre kikerül...
A fényképen pedig - talán látható, hogy nem farsangi bálon van maskarában.
S
Szervusztok ,
látom otthon is jól müködik a Média ! Tudomásom szerint az Orosz repülögépek eddig egyetlen állam légterét sem sértették meg , mivel ez mindennapi esemény pont ugy mint a NATO vagy más ország Nemzetközi légtér használata . Iletve az ugynevezett "ellenfél" légvédelmének probára téttele . Mi is van azzal az állitolagos Svédországbeli Orosz tengeralatjáróról ? Hogy az hamis hir volt ? Na és , de már megvan a tettes Putin !!!:rohog: Aztán aljas módon , szokásom szerint kérdeze már meg valaki mondjuk a Nyugatnémet ma öregebb Nöket az itt állitott nem létezö nöi eröszakról ? Igaz erröl nem lehetett felmérés tenni hiszen ök szabaditottak fel bennünket . Aztán hogyan is volt Europa feldarabolása ? Nem a Nyugati hatalmak járultak hozzá , hogy Sztalin megkapja a Keleti országokat ? Nem kell már most a történelmet újrairni , igaz tudom hogy az Oroszok támadták meg 44-ben Ukrajnát és vonultak be Németországba . Aztán magam mivel dolgoztam a volt NDK területén és nem a Pravdából de nem is a CNN-töl hallottam , hogy az Amerikai katonákkal elégsok "szakértö" érkezett akik szépen kirámolták a gyárakat , vitték magukkal Nordhausenböl a Rakétákat és annak épitésiterveit , rámolták ki a Magdeburgban levö Német Nemzeti Bank arany és ezüst készletét mielött az "Oroszok" oda értek volna . Meg aztán nem is tudom hogyan is hivják azt az Náci úrat aki azokat a Bombákat kitalálta amellyel ugye Angliát bombázták , hová is ment Ö ? Tehát maradjunk annyiba , hogy egy háború után mindig is a gyöztes irja újra a történelmet . Pont ugy mint az utobbi 100 évben otthon , " Vörös terror-fehér terror" mindig mikor ki volt a hatalmon .
Sajnos az utolsó széles látókörü igazi újságiró Peter Scholl-latour-ral eltávozott a pártattlan újsagiró is evilágról aki megmerte mondani bármikor is a valóságot és nem tolmácson keresztül kommunikált a riportjai alanyával .
Ps. majd elfelejtettem . Megtudná mondani valaki , hogy hol láthatok azzok a Müholdas felvételek az MH17-es repülögép lelövéséröl amelyröl Obama úr beszélt ?? Mert én hiába keresem még nem találtam meg .
Gyula akkor szerintem nézz utána az orosz illetve kinai határsértéseknek az interneten.
Kétségtelen az europai és a hazai sajtó habzó szájjal számolt be a CIA álcázott kémrepülőgépeiről.
Azonban az Aeroflot gépének álcázott katoni felderitőgépekről az "ujságirók" már nem akarnak tudni ,pedig léteznek ám!!!
 
Szervusztok ,
látom otthon is jól müködik a Média ! Tudomásom szerint az Orosz repülögépek eddig egyetlen állam légterét sem sértették meg , mivel ez mindennapi esemény pont ugy mint a NATO vagy más ország Nemzetközi légtér használata . Iletve az ugynevezett "ellenfél" légvédelmének probára téttele . Mi is van azzal az állitolagos Svédországbeli Orosz tengeralatjáróról ? Hogy az hamis hir volt ? Na és , de már megvan a tettes Putin !!!:rohog: Aztán aljas módon , szokásom szerint kérdeze már meg valaki mondjuk a Nyugatnémet ma öregebb Nöket az itt állitott nem létezö nöi eröszakról ? Igaz erröl nem lehetett felmérés tenni hiszen ök szabaditottak fel bennünket . Aztán hogyan is volt Europa feldarabolása ? Nem a Nyugati hatalmak járultak hozzá , hogy Sztalin megkapja a Keleti országokat ? Nem kell már most a történelmet újrairni , igaz tudom hogy az Oroszok támadták meg 44-ben Ukrajnát és vonultak be Németországba . Aztán magam mivel dolgoztam a volt NDK területén és nem a Pravdából de nem is a CNN-töl hallottam , hogy az Amerikai katonákkal elégsok "szakértö" érkezett akik szépen kirámolták a gyárakat , vitték magukkal Nordhausenböl a Rakétákat és annak épitésiterveit , rámolták ki a Magdeburgban levö Német Nemzeti Bank arany és ezüst készletét mielött az "Oroszok" oda értek volna . Meg aztán nem is tudom hogyan is hivják azt az Náci úrat aki azokat a Bombákat kitalálta amellyel ugye Angliát bombázták , hová is ment Ö ? Tehát maradjunk annyiba , hogy egy háború után mindig is a gyöztes irja újra a történelmet . Pont ugy mint az utobbi 100 évben otthon , " Vörös terror-fehér terror" mindig mikor ki volt a hatalmon .
Sajnos az utolsó széles látókörü igazi újságiró Peter Scholl-latour-ral eltávozott a pártattlan újsagiró is evilágról aki megmerte mondani bármikor is a valóságot és nem tolmácson keresztül kommunikált a riportjai alanyával .
Ps. majd elfelejtettem . Megtudná mondani valaki , hogy hol láthatok azzok a Müholdas felvételek az MH17-es repülögép lelövéséröl amelyröl Obama úr beszélt ?? Mert én hiába keresem még nem találtam meg .
A szovjetek nemegy tengeralattjárója "tévedt" svéd felségvizekre a hidegháború alatt erőfitogtatásként.Szerinted jó utra tértek?Mert nem hiszem.
 
Ezek a tengeralattjáró esetek már rég meghaladták a józan ész határát. A forgatókönyv igy van irva: valaki meglát valamit amiröl azt mondja, hogy egy tengeralattjáró periszkópja. Van esetleg egy kép is ami ki tudja miért de soha nem éles. Most is volt de ahogy én láttam az a homályos messziségben lévö valami egyszerüen úgy nézett ki mint egy vitorláscsónak leeresztett vitorlával.
Utána jönnek az ilyen-olyan hadihajók és megerösitik, hogy van tengeralattjáró. Két hétig hajóznak ide-oda, le és fel azután hirtelen roló le minden befejezve. Vége.
Két hét alatt bármely tengeralattjáró el tud osonni a keresési helyről okos manöverezéssel.
Egyébként repülőgépekkel is lehet tengeralattjárót "fogni" .
Ne légy naiv ha az oroszokról van szó!
 
Ha szörözni akarsz akkor legyen:mint kiderült az a népszavazás is hamisnak bizonyult!Nézz utána!
Az 58 százalék oroszból hány százalék lett ukrán és ezt honnan tudták elöre? Mondjuk a 24 százalék ukrán és a 12 százalék tatár Krimet meg akarta tartani ukránnak ez biztos.
Na de már nem is tudom Európán kivül van népszavazás amire nem mondják rá, hogy csalás volt. Jó mondjuk ez logikus de mindenhol a vesztes mondja.
 
Ha csatlakozott volna Putyin birodalmi közösségéhez,azzal se járt volna jól.
Végül is ez is igaz. De... mivel Ukrajna kapta volna továbbra is az olcsó gázt, talán az oroszok szemethúnytak volna egy-két nem fizetésnél de, de mindenek elött megmaradt volna Ukrajna hagyományos piaca ahol az áruit el tudta adni. Ezt nézd úgy, hogy a rendszer változás elött ott volt a gazdag fejlett nyugat a maga kereskedelmi világával de azért a KGST is vigan vidáman eléldegélt eléldegélt mellete a gyengébb minöségével a szegénységével. Tehát szerintem egy hosszabb átmenet idöre Ukrajna jól járt volna ha a testvéri kötelék megmarad Putyinnal.
Egy jóval távolabbi idöben viszont az oroszoknak fog aranyat érni egy baráti Ukrajna EU tagsága, mivel Oroszország a nagyhatalmi mivolta miatt nem valószinü, hogy valaha is belép az EU-ba
 
Két hét alatt bármely tengeralattjáró el tud osonni a keresési helyről okos manöverezéssel.
Egyébként repülőgépekkel is lehet tengeralattjárót "fogni" .
Ne légy naiv ha az oroszokról van szó!

Egyáltalán nem vagyok naiv ami az oroszokat illeti de a svédek katonailag is a világ legjobbjai között vannak. Vannak csatahajóik, fel tudják fogni a mélyböl a motorhangokat, bombázni tudják a tengerfeneket, vannak távirányitású mini tengeralattjáróik. Mi kell még? Itt nem arról van szó, hogy egyszer nem tud egy tengeralattjáró megszökni itt arról van szó, hogy egyetlen egyszer nem sikerült egyet sem felkényszeriteni. Kivéve az U 137-t a szovjeteknél S-363 ami svéd vizen zátonyra futott és onnan saját eröböl nem tudott elmozdulni de ez 1981-ben volt.
 
Szervusztok , kis kiegészitésként . Itt arról volt szó , hogy mondjuk a Nyugati médiák valamilyen ok miatt hamis tényeket terjesztenek . Azután majd hetekkel a második oldalon vagy a TV-ben késö este két mondatban korrigálják a hibát , de a méreg már elvan vettve . Pont ugy mint az állitolagos orosz tengeralatjáróról amelyröl kiderült két hét mulva hogy valamilyen vizibicikli volt . Meg a Német TV-ben még a Május elején levö Mariopoli öldöklést is a Szeparatistáknak nyilvánitották , igaz a yuotubon megnézhetö volt a valóság . Aztán majd valamikor talán szeptemberben röviden elnézést kértek , de ugye nem lehet minden hirt ellenörizni :oops:. Pont ugy mint a Luganszki atombomba támadást ;) Higyjétek el az igazság hal meg elöször minden háborúban !!! Magam csak azt a sok szerencsétlen civillakoságot és kiskatonát sajnálom akiket mindegy milyen érdekböl ott a világ bármely részén kihasználnak . Legyen Irak , Afganisztán vagy itt a házunk elött Ukraine ! Koszovóról nem is beszélek :(
 
En meg vegtelenul sajnalom azokat az aldozatokat akik a kamikazeknak a terroristaknak esnek aldozatul legyen az amerikai , canadai francia,belga izraeli,ausztral stb vagy a szandekosan kodde valt repulok utasait es hozzatartozoival nagyon egyutt erzek.
 
Az 58 százalék oroszból hány százalék lett ukrán és ezt honnan tudták elöre? Mondjuk a 24 százalék ukrán és a 12 százalék tatár Krimet meg akarta tartani ukránnak ez biztos.
Ugye nem felejtjük, hogy nemzetiségről és nem állampolgárságról van szó, amit mindenki szabadon választhat (persze elődei nyomdokán).
Na de már nem is tudom Európán kivül van népszavazás amire nem mondják rá, hogy csalás volt. Jó mondjuk ez logikus de mindenhol a vesztes mondja.
Nem tudom, hogy még a Krímről van-e szó, mert én még úgy tanultam, hogy a biz "ejropa"....
 
Ugye nem felejtjük, hogy nemzetiségről és nem állampolgárságról van szó, amit mindenki szabadon választhat (persze elődei nyomdokán).
Ó, nem persze, hogy nincs elfelejtve! Ha álampolgárságról lenne szó akkor 100% ukrán lett volna mig 0% tatár mivel olyan nem létezik. Tatár állampolgárság. Ebböl következik, hogy a krimi oroszok is ukrán állampolgárok voltak.

Nem tudom, hogy még a Krímről van-e szó, mert én még úgy tanultam, hogy a biz "ejropa"....
Itt tényleg egy kicsit elbambultam de lényeg az, hogy észrevetted és lecsaptál rá. Köszönöm.
 
Ugye nem felejtjük, hogy nemzetiségről és nem állampolgárságról van szó, amit mindenki szabadon választhat (persze elődei nyomdokán). ***
Ó, nem persze, hogy nincs elfelejtve! Ha álampolgárságról lenne szó akkor 100% ukrán lett volna mig 0% tatár mivel olyan nem létezik. Tatár állampolgárság. Ebböl következik, hogy a krimi oroszok is ukrán állampolgárok voltak.
 
Szervusztok ,
kérlek segitsetek már .Álnok modon szeretném megkérdezni , mióta tudja valaki az állampolgárságát megvállasztani ??? Nem értem most , de lehet még alszom , vagy ülök a 6h20-as vonaton :( , hogy zoknit válthatok meg alsónemüt mindennap az még rendben van , de állampolgárságot na azt nem tudtam .
 
Segítek Gyulám!
Az EU-n belül (pontosabban a civilizáltabb részén a golyóbisunknak), ha külföldinként letelepszel egy országban, a helyi törvények szerint X idő múltán - és egyéb feltételek teljesítésével (pl. állampolgársági vizsga) - kaphatsz másik állampolgárságot.
De például, ha a szülők eltérő állampolgárságúak, a gyermek a nagykorúságakor a legtöbb országban választhatja a másik állampolgárságot (mármint az attól eltérőt, amit a születésekor a szülei választottak neki).
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,361
Tagok
615,648
Legújabb tagunk
Anyecsk
Oldal tetejére