Mesék

Piroska49

Állandó Tag
Benedek Elek A beszélő barlang

Benedek Elek
A beszélő barlang



images






Messze, messze, hegyen túl, völgyön túl, még az üveghegyen is túl, rengeteg erdőben lakott egy oroszlán. Na hiszen, volt nemulass szegény vadaknak! Addig ölte, addig pusztította, hogy egyszer csak kipusztult a rengeteg erdőben, ami vad volt: evett volna őfelsége, de nem volt mit. A szeme már karikát hányt az éhségtől s nagy kínjában behúzódott egy barlangba, ott lefeküdt. Gondolta magában, hátha ide betéved bár egy sovány róka. Hiszen nem kellett sokáig várakoznia, mert amint esteledett hazafelé ballagott Rókáné komámasszony.
- Ejha, suttogta magában, meglátván a lábnyomokat, micsoda előkelő vendég érkezett, amíg én látogatóban voltam tyúkanyónál. Vajon itt van-e még? Mert, ha itt van, akkor más hazát keresek.
Nem sokáig gondolkozott Rókáné komámasszony: torkaszakadtából kiabálni kezdett:
- Hahó barlang! Hahó barlang!
Aztán elhallgatott. S merthogy senki sem válaszolt, mondta:
- Ejnye, ejnye, úgy látszik, elfelejtetted az ígéretedet, hogy mikor hazajövök, felelsz nekem és behívsz.
Hallotta ezt az oroszlán s gondolta magában: Úgy látszik, a barlang igazán szokta hívni a rókát. Furcsa szokás, de ha így van, legyen így, majd hívom én őt a barlang helyett. Nosza, nagyot ordított:
- Gyere, gyere!Csakúgy zengett, zúgott az erdő az oroszlán őfelsége ordításától.
- No, megvénültem, mondta Rókáné komámasszony, de még barlangot beszélni nem hallottam. Tovább egy házzal!
Azzal uccu, úgy elszaladt, hogy a lába sem érte a földet. Oroszlán őfelsége pedig még ma is várja, hogy mikor jön be a barlangba Rókáné komámasszony.
Azt ugyan v
árhatja.


 

Piroska49

Állandó Tag
Benedek Elek Az aranytojó madár



az_aranytojo_madar.jpg



Benedek Elek​

Az aranytojó madár
Hol volt,hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egy nagy-nagy hegy, azon a hegyenvolt egy fa, annak a fának egyik ágán egy fészek, abban a fészekben egy madár.De micsoda madár! Akár hiszitek, akár nem: aranytojó madár, aki mindennap egyaranytojást tojt.
Hát egyszer mi történt? Az történt, hogy a madár kirepült a fészekből, störténetesen éppen akkor járt arra egy vadász.
Ahogy meglátta, fölmászott a fára, belenézett a fészekbe, s hát, uramfia,aranytojást látott benne!
- No -mondotta a vadász -, kenyerem javát megettem, de még aranytojó madarat nemláttam; megfogom, hazaviszem, hadd tojja ezentúl nekem az aranytojást. Nekem,nekem, senki másnak!
Nosza, hamarosan hurkot vetett, azt a fészekbe beletette, aztán lemászott afáról, elbújt mögéje, s úgy várta vissza a madarat. Hiszen jött is nemsokára amadár. Bolond feje nem vette észre a hurkot, belelépett, beletekerődzött, avadász meg - hopp! - föl a fára, fogta a madarat, s meg sem állott vele hazáig.Az ám, de alig ért haza, elkezdett tűnődni magában: "Lám, lám, hiábahoztam haza az aranytojó madarat. A szomszédaim észreveszik, megirigylik, s mégmajd beárulnak a királynál, a király meg elveszi tőlem. Inkább nekiajándékozom."
Úgy tett, ahogy mondta.
Elvitte a bolond vadász a madarat a királynak, az meg mindjárt kalitkábazáratta, s megparancsolta, hogy bőven ellássák étellel-itallal, csak haddtojjon minél több aranytojást, mert hát sok pénz kell ám a királyoknak.
De alig zárták kalitkába a madarat, megszólal az udvarmester, s mondja:
- Ugyan, felséges királyom, minek tartasz te ingyen madarat?
Hát azt hiszed, hogy van aranytojó madár? Legjobb, ha szabadon ereszted.
A király megfogadta az udvarmester tanácsát, eleresztette a madarat, az megnagy boldogan felszállott a kapu tetejére, onnét lepottyantott egy aranytojást,s mondta, amint következik:
- Elébb én voltam a bolond, hogy megfogattam magamat. Aztán a vadász, hogyelajándékozott. Aztán a király meg az udvarmestere volt bolond. Igazán bolondokvoltunk mind. No de többet nem leszek bolond!
Azzal a madár nagy vígan visszarepült a fészkébe. Ha a madár a fészkébe vissza nem repült volna, az én mesém is tovább tartott volna.



 
Utoljára módosítva a moderátor által:

Piroska49

Állandó Tag
Benedek Elek Mackóúr és ordas koma

images


MACKÓ ÚR MEG ORDAS KOMA​

Mackó úr meg Ordas koma elindult ennivalót keresni. Egyszerre csak édes illat csapta meg Mackó uram orrát. Törni kezdte a fejét, hogyan férjen baj nélkül a mézhez.
„Hohó! – gondolta magában. – Itt van az én derék Ordas barátom. Épp elég buta ahhoz, hogy kikapartassam vele a tüzes gesztenyét, akarom mondani, az édes mézet.”
– No, koma, akarsz-e belenézni a tündérek kútjába?
– Hát az micsoda? – morogta a koma.
– Látszik, hogy nem jártál annyi híres-neves iskolába, mint én. Hát tudd meg, hogy aki a tündérek kútjába belenéz, azt látja benne, ami szemének-szívének legkedvesebb.
– Például egy gyönge húsú, idei bárányt! – kiáltotta felvillanó szemmel a koma.
– Azt, azt! – hagyta helyben Mackó uram.
– De hát mit ér, ha csak látom azt a bárányt? – morogta a farkas.
– Ha kimondod a varázsigét: burgutargafargakargas, egyszeribe kiugrik a kútból a bárány. Ki bizony!
– Hol van az a kút?
– Ennek a fának az odvába kell bedugni a fejedet, a fa tövében van elrejtve a kút. Megláthatod, ha van merszed.
– Nem félek én semmitől a világon. Hogy is van az a varázsige?
Azzal bedugta a fejét a fa odvába. Hej, uram istenem, ezernyi méh bolydult fel egyszerre, nekiestek, ahol érték, száz fullánk fúródott belé. Kikapta a fejét, nekiiramodott, egyre azt üvöltötte futás közben: „Burgutargafargakargas!” A méhraj utána, egyetlenegy sem maradt az odúban.
Mackó uram nyugodtan odalépegetett a fához, azt morogta magában:
– Rargavargaszmergedverge!
Azzal kiszedte a „tündérek kútjából” az édes, illatos lépes mézet, és mind egy cseppig megette.
 

Piroska49

Állandó Tag
Benedek Elek A kecskebékák királya

images


Benedek Elek
A kecskebékák királya

Elmondom nektek egy-két szóval, mért van a kecskebékák királyának púp az oldalán.
Réges-régen, még az ántivilágban lehetett, a kecskebékáknak is volt királyuk, hanem ezt csak úgy hallották az emberek hírből, de nem tudták, hogy melyik a király közülük, mert mind egyformák voltak. Egyszer aztán egy király (egy igazi király) kihirdette, hogy száz pengő forintot ad annak, aki megmutatja neki a kecskebékakirályt.
.
Az egész országban csak egy táltos fiú akadt, aki miről, miről nem, elég az, hogy megismerte a kecskebékák királyát, odavezette a királyt ahhoz a tóhoz, s megmutatta:
− Ihol, felséges királyom, ez a kecskebékák királya!
Erre megszólal a kecskebékák királya:
− Brekeke, igaza van ennek a fiúnak, én vagyok a kecskebékák királya.
Na, a király egyszeribe ki is fizette a fiúnak a száz pengő forintot; de a fiún egy szál ing volt, egyéb semmi ruházat, nem tudta, hogy hová tegye a száz forinot. Látta a kecskebékák királya, hogy a fiú nem tudja, mitévő legyen a pénzével, mondta neki:
− Add ide, majd én jól elrejtem, s ha szükséged lesz rá, visszaadom.
A fiú oda is adta a pénzt, a béka lenyelte, de úgy megakadt a gyomrában, hogy sem vissza nem tudta adni, sem el nem bírta emészteni, s egy jó nagy púp kerekedett az oldalán a száz pengőtől.
Azóta könnyű megismerni a kecskebékák királyát, mert púp van az oldalán.
 

Piroska49

Állandó Tag
benedek Elek Tréfás mesék

images



Benedek Elek Tréfás mesék​

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az üveghegyeken is túl, ahol a kis kurta farkú malac túr, volt egyszer egy ember. Ennek az embernek három fia volt. A legidősebbet hívták Gyűszűnek, a középsőt Fésűnek s a legkisebbet Haddelnak.
Mondja egyszer a szegény ember Gyűszűnek:
– Eredj, fiam, menj el országot-világot látni, tanulj valamit!
Elment Gyűszű, oda volt egy álló esztendeig. Bejárt országot-világot, sok mindent látott, de hogy mit látott, mit nem látott, arról én nem mesélek. Elég az hozzá, hogy egy esztendő múlva visszakerült az apja házához. Amint Gyűszű hazajött, mondta az ember a középső fiának:
– No édes fiam, Fésű, most már menj el te is, láss országot-világot, ne maradj hátrább a bátyádnál!
Elment Fésű is, bejárt országot-világot, jártában keltében sok mindent látott. De hogy mit látott, arról semmit sem mesélt, én sem mesélek nektek. Elég az, hogy egy esztendő múlva visszakerült, s akkor az ember mondotta a legkisebb fiának – annak a... hogy is hívják, no... ejnye, nem jut eszembe a neve... (Valaki a hallgatók közül közbeszól: Haddel!)
– No jó, hát akkor elhagyom.


Egyszer volt, hol nem volt, volt egy süket, egy vak és egy kopasz fejű ember. Ezek hárman nagy erős barátságban éltek, mindig együtt jártak keltek. Amint egyszer mennek, mendegélnek rengeteg erdőn keresztül, megszólal a süket ember:
- Hallgassatok csak, valamit hallok, biztosan útonállók!
Megszólal a vak is:
- Az ám, nézzétek, én valamit látok.
Nagyot kiált erre a kopasz ember:
- Uccu, bizony szaladjunk, hadd lobogjon a hajunk!
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

Piroska49

Állandó Tag
Benedek Elek Pityi Palkó


0_aranyny%25C3%25ADlv-batyus.jpg

Benedek Elek
Pityi Palkó​


Pityi Palkó egész nap az utcán csavargott, csak enni meg hálni járt haza.
-Hej, fiam, fiam -mondogatta az anyja -, nem fele kár, amit te megeszel, hanem egész. Mi lesz belőled, ha én meghalok?
De beszélhetett, kesereghetett a szegény asszony. Pityi Palkó tovább csavargott, fütyült, dalolt, mindig jókedvű volt, s bizony nem hitte el, hiába mondogatták:
" Várj, Palkó, várj, egyszer majd búra fordul a te jókedved!"
Lakott a Palkóék szomszédjában egy gazdag asszony. Mondja ez egyszer Palkónak:
-Hallod-e, neked úgysincs soha semmi dolgod, bemehetnél a városba. Ott lakik a leányom, ebben s ebben az utcában, küldenék tőled egy korsó tejet, ha elvinnéd.
-Mit fizet? -kérdezte Palkó.
-Három garast - mondotta az asszony.
-Ide vele, ha van füle - incselkedett Palkó.
-Hát bezzeg hogy van füle - mondotta az asszony, s mindjárt a kezébe is nyomta a tejeskorsót.
Nosza, mindjárt útnak indult Palkó.
Fütyült, danolt, roppant jó kedve volt, hogyne, mikor három garasa lesz. De alig ért ki a faluból, a feje búbjára tette a korsót, merthogy úgy könnyebbnek tetszett, s amint ment, mendegélt, elkezdett tervelgetni: hej, mit kezd ő majd azzal a három garassal?
" Ahogy megkapom a három garast - mondotta magában -, elmegyek a vásárra, s veszek egy tyúkot. Azt hazaviszem, jóltartom. Lesz a tyúknak sok tojása, abból a sok tojásból lesz sok szép csirke. Mikor a csirkék nagyra nőnek, eladom, s veszek egy juhot. Annak a juhnak lesz báránya, aztán mind a kettőt eladom, s veszek egy tehenet. Ennek a tehénnek lesz majd bocikája, az megnő, eladom, veszek egy lovat. Arra a lóra majd felülök: Hej, hogy csudálkoznak majd az emberek: nézd, nézd Palkót, de szépen lovagol! Ha már lesz egy szép lovam, lesz majd feleségem is. Kapok vele egy fazék pénzt. Aztán lesz majd gyerekem, egy, kettő, három, négy, öt, hat. Azok a gyerekek majd közrefognak, s mondják nekem: apa, édesapa! Én meg mondom nekik: ó, drága galambocskáim, gyöngyvirágocskáim! - s valamennyinek barackot nyomok a fejére, így ni!" S mutatta, hogyan nyom majd barackot a gyerekek fejére. Bezzeg hogy a korsó lefordult a fejéről, ezer darabba tört, a tej szertefolyt, s az a sok szép légvár, amit Palkó épített, mind összeomlott.
Össze bizony
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

Piroska49

Állandó Tag
images





Benedek Elek


A kutya, a macska meg az egér​


Volt idő, gyermekek, mikor a kutya és amacska közt nagy volt a barátság. De ez csakugyan régen volt, még a világ teremtésekor.
Mikor az Úristen a világot teremtette,akkor a macska ette a szilvát, a kutya is a gombát. Dekésőbb a macska erősen beleunt a szilvába.Megy a kutyához, s mondja:
- Komám, én erősen meguntam a szilvát,bizonyosan te is meguntad a gombát, cseréljünk!
- Én nem bánom - mondotta a kutya -, mertszó, ami szó, én is meguntam a gombát, jól van,
cseréljünk. Hanem azt előre megmondom, úgyegyél ezentúl szilvát, hogy ha rajtakaplak,megöllek.
Hát a macska csakugyan nem is evett azóta szilvát, nem eszik ma sem. Azonképpen a kutyasem eszik gombát. Emiatt nem is vesztek volna össze soha, hanem egyszer a kutya eladta a házát, arról írást kapott, s nem tudta,hová tegye.
Szaladott ehhez az állathoz is, ahhoz az állathoz is, kérte ezt is, kérte azt is, hogy tegyék el az írását, nehogy valamiképpen elvesszen.
De az összes állatok között sem akadt egy,amelyik az írást elfogadta volna. Akkor a kutyaelmegy a macskához:
- Macska komám, vedd át ezt az írást, sőrizd meg, míg nekem is lesz házam.
- Jó szívvel - mondotta a macska -, hogyne őrizném! - Elvette az írást, s aztán felszúrta a mestergerendába.
Telik-múlik az idő, a kutyának szükségelett az írásra, szalad a macskához:
- Ide a írást, macska koma, van már nekemis házam.
Fölszalad a macska a mestergerendára,kiveszi az írást onnét, leszalad, odaadja a kutyának,nézi a kutya kívül-belül, mindenfelől, s hát uram teremtőm, egy szó nem sok, annyit sem tudottleolvasni róla, pedig végigjárta az iskolákat, volt még külső országban is. De hiába, az egérösszerágta a papirost.
Megmérgelődik a kutya, jól pofon nyalja erről is, arról is a macskát, s megfenyegeti:
- No, megállj, macska, nem vigyáztál az írásomra, amíg élek, mindig üldözlek, nem hagyokneked békét!
De szalad a macska is az egérhez, nyakoncsípi, pofon nyalja erről is, arról is, s megfenyegeti:
- No, megállj, egér, összerágtad az írást, de többet nem is lesz nyugodalmad tőlem! Ahollátlak, ott foglak el, s megeszlek - és mindjárt meg is ette az egeret.
Azóta üldözi a kutya a macskát, a macska meg az egeret.
 

Piroska49

Állandó Tag
Benedek Elek A szilvás gombóc


images




Benedek Elek
A szilvásgombóc


Egyszer egy gazdag ember házánál nagy dínomdánom volt, s meghívott erre két híres hazugot is. Nosza, amint asztalhoz telepedtek, megeredt a hazudozás.

- Hiszen, amit eddig hallottatok - mondta az egyik hazug -, az mind semmi, most jő csak az igazi. Hát tegnap is vendégségben voltam egy régi jó barátomnál, s ott akkora gombócot láttam, amekkorát még soha életemben. Akár hiszitek, akár nem, ehhez a gombóchoz száz métermázsa liszt kellett meg ötven métermázsa szilva. Tíz nagy asztalt toltak össze, úgy fért el a gombóc, húszan voltunk vendégek, egy nap s egy éjjel folyton-folyvást ettünk, s még csak felét sem tudtuk megenni. Hát egyszerre csak mi történt? Két vendég a nagy lakmározás közben úgy eltűnt, mintha föld nyelte volna el őket. Tűvé tettük az egész házat, nem találtuk sehol. Már egy jó órája kerestük őket, amikor egyszerre csak halljuk, hogy a gombóc közepéből kiabálnak : ,,Ej, de jó, de pompás! " Bezzeg hogy belebújtak a gombócba, csakhogy annál többet ehessenek!

- Hát hiszen - mondta a másik hazug -, elég nagy gombóc volt, szent igaz, de ez csak kölyke lehetett annak, amit én láttam egy vendégségben. Ott akkora gombóc volt, hogy bár lehettünk vagy ötvenen, három éjjel s három nap folyton ettük, s még csak feléje sem jártunk a tölteléknek. Na, mondtam én a barátaimnak, pihenjünk egyet, hogy újult erővel láthassunk neki. Pihentünk egy fél napot, akor újra nekifeküdtünk a gombócnak, s hát uram teremtőm, megakad a villám valami keménységbe. Gondoltam, bizonyosan szilvamag, de nem az volt, hanem mit gondoltok, mi? Egy nagy útmutató kőoszlop! Az volt ráírva: Innen a töltelék még három kilométer!

- Hiszem - mondotta a másik hazug -, de hol készült az a rettentő nagy üst, amelyikben ez a gombóc főtt?

- Az bizony ott, ahol az az üst, amelyikben a te gombócodat főzték!
 

Piroska49

Állandó Tag
Benedek Elek Bohokás mese

images


Benedek Elek
Bohókás mese​

Hallgassatok ide, gyerekek, hadd mesélem el, mi nagy eset esett velem, amikor én kisfiú voltam.
Mese, mese... Volt az én édesapámnak egy fekete paripája. Mit gondoltam, mit nem, nem
egyebet egy nagy semminél: felnyergeltem a fakót, felültem a sárgára, aztán illa berek,
nádak, erek! – kinyargaltam a kerek erdõbe. Kerek erdõben volt tûz is, víz is, ettem volna, ha lett
volna mit; ittam, amennyi belém fért, jóllaktam, aztán egy bokor alá heveredtem. Az ám, bokor alá,
de nem a kopasz földre. Fejem alá tettem a szürkét, kipányváztam a nyerget, aztán elaludtam.
Egyszer nyitom a szememet, keresem a nyergemet: volt nyereg, nincs nyereg, az bizony el-
szaladt! Vagy tán a farkas-barkas vitte el, amíg aludtam? Szaladok erre, szaladok arra, hát amint
egy csipkebokorhoz érek, arról úgy hull a dió, hogy majd agyonvert a mogyoró. Na jó, jó, de még
csak most jön egy vénanyó, s rám förmed mérgesen:
– Hej, kölyök, minek ásod azt a répát, retket, csicsókát, mikor én nem neked ültettem az uborkát?!
– Nem ások én sem répát, sem retket, sem csicsókát – mondtam én nagy bátran, de az öreg-
anyó erre felkapott egy dinnyét, s úgy fejbe vágott egy tökkel, hogy még most is sajog a fejem a
fejsze fokától.
Áldott szerencsére volt még a zsebemben egy dió, kivettem a mogyorót, hajó lett a dióból,
evezõ is rajta, s mondtam nagy büszkén:
– Isten áldja, öreganyó!
Azzal – uccu! – áteveztem a Tiszán, kimásztam a Duna partjára, s ottan bementem egy kis házba.
Hej, volt ott minden jó, megennivaló! Úgy jóllaktam töltött káposztával s túrós palacsintával, hogy​
még most is fáj a fejem a tökmagtól! Attól, attól, nem a káposztától, de nem is a palacsintától.​
Volt a házban egy muzsikusbanda is, nosza, húztam én a nótát, a banda meg járta világos
virradatig.
Menjetek oda ti is, járjátok ti is!​
 

Piroska49

Állandó Tag
Benedek Elek A teve meg az egér

images





Benedek Elek
A teve meg az egér​


Egyszer egy teve mit gondolt, mit nem magában, faképnél hagyta a gazdáját, s elindult világgá. Kötőfék volt a fejében, s a kötőfék hosszú szára vonszolódott a földön utána. Meglátja ezt egy kis egerecske, s - hopp! - szájacskájával megfogja a kötőfék szárnak a végét, hirtelen elébe iramodik a tevének, s megy előtte, mintha ő vezetné.
- Na lám - cincogott a kis egér -, micsoda egy erős egér vagyok én!
A teve nem szólott semmit, csak mosolygott magában, s szép csendesen mendegélt a hencegő egerecske után. Az meg csak cincogott tovább:
Szép, szép, ó de szép,
én vezetem a tevét!
Így cincogott, hencegett az egerecske, de egyszerre csak torkán akadt a nóta. Az ám, egy nagy folyó partjára értek: nosza, egerecske, vezesd át ezen a tevét!
- Előre, előre! Mit álldogálsz, hős egér? Vezess át a folyón, hisz csak térdig ér! - szólalt meg a teve.
Felelte az egerecske:
Van eszem, hogy nem teszem,
mély ez a víz énnekem!
- No, mindjárt megmutatom, hogy nem mély - mondotta a teve, s azzal bement a folyóba, megállott a közepén.
Látod-e, te kis egér,
a folyó csak térdig ér!

- Az ám, neked, de nekem! - válaszolt a kis egér.
Ami neked térdig ér,
megfúl abban az egér.
Így cincogott, aztán könyörgésre fogta:
Gyere vissza, végy hátadra,
vígy által a túlsó partra!

- Jól van - mondotta a teve -, általviszlek, de előbb fogadd meg, hogy nem hencegsz többet.
Azt cincogta, nyöszörögte a kis egér:
Esküszóval fogadom,
magam többre nem adom,
mint amennyit ér,
egy kicsi egér.

- Úgy legyen - mondotta a teve, s átvitte a folyón az egerecskét.
 

Piroska49

Állandó Tag
Benedek Elek A kis gömböc

images




Benedek Elek

A KIS GÖMBÖC

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon túl, ahol a kis kurtafarkú malac túr, volt egyszer egy szegény ember, annak felesége és három leánya. Egyebük sem volt a világon, mint egy kicsi malacuk, no, hanem azt dajkálták is ám! Jó kövérre meghizlalták, hogy majd kirepedt. No, hogy kárba ne menjen a malacuk, leölték, megperzselték, szalonnáját, húsát, kolbászát a füstre tették, s a télen át szép lassacskán meg is ették. Tavasszal a malacból nem volt egyéb, csak a kis gömböc. Mondja egyszer a szegény asszony az idősebb leányának:
- Eredj, leányom, menj fel a padlásra, s hozd le a kis gömböcöt!
Fölmegy a leány, le akarja venni a gömböcöt, de ahogy hozzányúlt, csak megszólal a gömböc:
- Mit akarsz, hé, meg akarsz enni? Majd megeszlek én. - S azzal hamm! - bekapta. A szegény asszony nem tudta elgondolni, hogy hol marad olyan sokáig a leánya, küldi a középsőt, menjen a nénje után, hozzák már azt a gömböcöt. Fölmegy a leány, de ez is éppen úgy járt, mint a nénje: a kis gömböc - hamm! - bekapta. Hej, mérgelődött a szegény asszony! Hogy ő még ilyet nem látott, hogy ilyen sokáig odamaradjanak a miatt a haszontalan kis gömböc miatt.
- Eredj, leányom - mondja a legkisebb leánynak -, szólj a nénéidnek, hogy hozzák már a gömböcöt, mert a sarkukat hátrafordítom!
Fölmegy a kisleány nagy sebesen, no de ha felment, nem is jött vissza: a kis gömböc őt is - hamm! - bekapta. Várja, várja a szegény asszony a leányait, de hiába várja.
- Na hiszen, megálljatok, majd lehozlak én titeket gömböcöstül, mindenestül!
Fölszaladt a létrán nagy haraggal, no de ha fölszaladt, ott is maradott, a kis gömböc őt is - hamm! - bekapta, hogy az orra hegye sem látszott ki.
Jő haza a szegény ember, hát nincs se asszony, se vacsora. Keresi, kiabálja: "Hé, asszony, hé hol vagy, merre lettél?!" Kiabálta a leányait, hírük-poruk sem volt. Benézett az ágy alá, a kályha mögé, fölkajtatott minden zeget-zugot, nem voltak sehol. Aztán felment a padlásra, hátha ott vannak? Ott meglátja a kis gömböcöt. Gondolja magában, majd segít magán, levágja a kis gömböcöt, s lesz vacsora, ha nincs is itthon az asszony. De ahogy odament, a kis gömböc mérgesen rákiáltott:
- Mit, te is meg akarsz enni?! Abból nem lesz semmi! - S - hamm! bekapta a szegény embert is.
No, hát az isten csudája volt eddig is, hogy a kis gömböc le nem szakadott; négyet még csak elbírt valahogy, de mikor a szegény embert is bekapta - puff! - leszakadt s leesett. Aztán elkezdett gurulni, legurult a létrán, ki az udvarra, az udvarból ki az utcára, ottan utolért egy sereg kapás embert s asszonyt, s azokat is bekapta; tovább gurult, ki az országútra, ott szembejött vele egy regiment katona, azt is bekapta. Még ez sem volt elég a telhetetlen gömböcnek. Gurult tovább, s az út szélén bekapott egy kondászfiút, aki éppen javában ette a paprikás szalonnát. No, hanem a kondászfiúval megjárta. Egy jó hegyes, fanyelű bicska volt a kondászfiúnál, s amikor éppen bekapta, a kés megakadott a szájában, végighasította. Egymás után ömlöttek ki a katonák, a kapás emberek, a szegény ember s a felesége, meg a három leánya. Aztán futott mindenki, amerre látott. Ott hagyták az árok szélin a kirepedt kis gömböcöt.
Ha a kis gömböc ki nem repedt volna, az én mesém is tovább tartott volna
 

Piroska49

Állandó Tag
Benedek Elek Kákánbuki


images





Benedek Elek

Kákánbuki​


Volt egyszer egy ember, úgy hívták, hogy Kákánbuki, Egyszer Kákánbuki mit gondolt, mit nem magában, fogta a puskáját, s kiment az erőbe. Amint ment,mendegélt, azt mondogatta magában:
„Ha a szerencsém úgy hozza, medvét lövök, de jó lesz a nyúl is!”
Jó bizony, jó lett volna a nyúl is, de nem látott sem medvét, sem nyulat, üres tarisznyával fordult vissza.
Ment, ment nagy búsan hazafelé, a gyomra korgott, ő meg morgott:
- Hej, halász, vadász, madarász, üres tarisznyában kotorász! - Morgott, morgott, s egyszerre csak jobbra fordult: lobogott a tűz, kavargott a füst, sült, főtt, sistergett az üst, s egy vénasszony a nyárson forgatta a ropogós, piros pecsenyét.
„Ejnye, de jó – gondolta magában Kákánbuki –odamegyek hátha az asszony meghí vacsorára.”
Ment az öregasszonyhoz, köszönt neki, az fogadta, de még beszédbe sem foghattak, egy magasfának tetejéről lekiabált egy holló:”A!A!A!”
Kákánbuki értette a madarak nyelvét. Amennyit jelentett ez a hollók nyelvén:”Egyél, Egyél! Egyél!”
Mondottan Kákánbuki:
- Hiszen enném, hogyne enném, de ha nem kínálnak!
A holló kiabált tovább:A!A!A!”
Megszólalt az öregasszony is:
- Ej, most mit csináljak?Kínáljam ezt az embert? Hiszen kínálnám, de ha ő nem kér, hogyan kínáljam?
Közben a holló folyton kiabálta:”A!A!A!”
Kákánbuki is folyton mondogatta magában:”Ennémbiz én jó szívvel, de ez az öregasszony nem kínál!” Az öregasszony is mondotta:”Kínálnám biz én jó szívvel, de ő nem kér, hogyan kínáljam?”
És így ment ez tovább véges-végig, a végtelenségig.Hej, pedig ha Kákánbuki kérte volna az öregasszony, hogy kínálja, az öregasszonybiztosan kínálta volna, s Kákánbuki bizonyosan evett volna. S hogyha Kákánbuki evett volna az én mesém is tovább tartott volna.
 

Piroska49

Állandó Tag
Benedek Elek Az aranykocsi

images



Benedek Elek
Az aranykocsi

Volt egyszeregy király. Ennek a királynak mindene volt, csak még aranykocsija nem. Az ám, aranykocsija,amelyiknek minden darabocskája színarany.
Nem volt emiatt sem éjjele, sem nappala, mind azontörte a fejét, hogyan szerezhetne színarany kocsit.
Telt-múlt az idő, egyszer beszólítja az udvarmestert, s azt mondja:
- Hirdettesd ki az országunkban,hogy aki nekem megmondja, hogy s mint szerezhetnék aranykocsit, annak adom a leányomat s fele királyságomat.
- Nosza,az udvarmester egyszeribe lóra ültetett egy sereg trombitást, s azok kitrombitáltákországszerte:
- Aki megmondja a királynak,hogyan szerezhet színarany kocsit, annak adja leányát s fele királyságát.
- Na, még egy hét semtelt belé, jött egy szegény ember, s kopogott ott a palota kapuján.
- Kopp-kopp-kopp, szabadbemennem?
Abban a szempillantásbankinyílt a kapu, szépen feltessékelték a palotába, egyenest a király hálószobájába,
merthogy éppen akkor öltözködött a király. – No, szegény ember,hát mondd meg: hogyan szerezhetnék színarany kocsit?
- Én bizony azt gondolom, felséges királyom, hogyha a három fagyosszent napján nem lesz fagy, de fagy helyett mind a
három nap jó meleg eső,meglesz a színarany kocsi.
- Mit beszélsz, te szegény ember?Magyarázd meg a szavaidat.
- Az én szavaimnak az a magyarázatja,felséges királyom, hogy ha fagy helyett jó meleg eső lesz, akkor lesz búza az országodban
elegendő, könnyen csnálhatsz aranykocsit,

Most már megértette a király a szegény emberszavainak az értelmét. Bezzeg hogyha a föld gazdagon terem, telik aranykocsira is.
Mondjam tovább, ne mondjam?A király a szegény embernek adta a leányát s fele királyságát.
Itt a vége, fuss el véle!
 

Piroska49

Állandó Tag
Benedek Elek Az óriás répa


_tel-ital_184.gif



Benedek Elek
Az óriás répa​



Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy igen-igen szegényember. Egyszer, amint ott üldögélt a búbos kemence padkáján,
elgondolkozott-tűnődött a szegény ember, aztán mit gondolt, mit nem, egyszerre csak nagyot ütött a térdére.
- Ejha - mondta -, mire jó ez a padka? Arra, hogy itt üldögéljek? Jó erre a szék is. Jó ám! Hadd látom valami
hasznát ennk a haszontalan padkának.
Tovább űzte-fűzte a gondolatját a szegény ember, s abban lyukadt ki a gondolajta, hogy felszántja s beveti a padkát.
Nosza, hamarosan csinált egy kis faekét, abba befogott két szarvasbogarat, s egykettőre fel volt dzántva a padka.
No de mit vessen belé? Nem volt ennek a szegény embernek a házában sem búza, sem rozs, sem árpa, sem zab, de
még kukorica sem volt - mit mondok, még bab sem volt! Ej, ejm nit vessen a padkába? Addig keresgélt, amíg egy répamagot
talált. Egyetlenegy magot. Hisz ez éppen elég volt, belevetette a felszántott padkába, s nagyot fohászkodott utána.
Hiszen ha fohászkodott, be is teljesült a fohásza: akkora répe termett a padkában, hogy a szegény ember nem tudta
kihúzni. Hívta a feleségét:
- Gyere asszony, kapaszkodj belém, én húzom a répát, te húzzál engem, majd csak kijön ez a menkű nagy répa.
Húzta, húzta a szegény ember a répát, szegény embert a felesége, de bizony meg se mozdult a répa. Akkor egyszerre csak
odamanet az egylábú nem tudom, micsoda-kicsoda, húzta az asszonyt, az asszony az embert, de bizony a répa meg
se mpzdult. Most jött a kétlábú, húzta az egylábút, egylábú az asszonyt, asszony az embert - hiába. Hej, uram, teremtőm,
mi volt ott! Sorba jöttek egymás után: háromlábú, négylábú, öt-, hat-, hét-, nyolc-, kilenc-, tízlábú, ezek mind egymásba
kapaszkodtak, akkor aztán csak kibillent az óriás répa a padkából, de úgy kibillent, hogy ahányan voltak, mind hanyatt vágódtak.
Mindjárt meg is osztoztak a répán. A tízlábúnak jutott tíz szekér répaszelet, a kilenclábúnak kilenc szekér, a többinek
annyi szekérrel,ahány lába volt. Mert a szegény embernek csak két lába s a feleségének is csak kettő volt, nekik csak négy
szekérrel jutott:
- No - mondta a szegény ember - ezért ugyan felszánthattam, bevethettem a padkát, ha csak négy szekér épa maradt
nekünk. Ne félj, padka, nem szántalak fel többet!
Azzal leült a padkára, s még ma is ott ül, ha meg nem halt.
Így volt, mese volt.
 

Piroska49

Állandó Tag
Benedek Elek Házasodik a daru


2007_12_12_japan_darvak.jpg



Benedek Elek
Házasodik a daru



Hol volt,hol nem volt, hetedhét országon túl, az Óperenciás-tengeren innét, volt egy rengeteg nádas. Rengeteg nádas két szélén egy-egy kis házikó. Az egyikben lakott egy daru egymagában. Bizony egymagában, nagy szomorúságban.

Egyszer mit gondol, mit nem, azt gondolja magábana daru, s ahogy gondolta, úgy el is krúgatta.:
- Hej,szegény világ, vetett ágy! Sem apám, sem anyám, e világon senkim sincsen. Pipadohány nem ér az ilyen élet. Folyton unatkozom, sosem mulatozom, én bizony megházasodom!
Sokat nem teketóriázott, kicsípte magát kényesen, s elindult egyenesen a nádas túlsó szélére, a vadkacsa kicsi házához, ottan be is kopogtatott.
- Itthon van-e, kácsa nagyság?
- Itthon vagyok, daru úrfi!
- Eljönnél-e hozzám feleségnek?
- Dehogy mennék, daru úrfi. Hosszú a kend lábaszára,annál kurtább ám a szárnya. Még megjárná ám menése, de lassú a repülése. Ugyanbizony, mit gondoltál, mikor hazulról elindultál? Hogyha hozzád mennék, nem volnamit ennék. Fel is út, le is út – arra van a gyalogút!
Hazament nagy búsan a hosszú lábú daru, hullott a könnye, mint a záporeső. Ilyen csúfság nem esett még vele. Hogy ő ezt túlélje!
De amint elment a hosszú lábú daru, gondolkozni kezdett a kácsa:
„Ejnye, ejnye, de nagy bolond voltam, hogy a darut kicsúfoltam!Hát élet az én életem? Dehogy élet, ez nem élet. Hej, nincs nagyobb nyomorúság,mint az egyedülvalóság!”
Mit gondolt, mit nem, elment a daru házhoz, szégyenkezve beállított hozzá, mondotta nagy szemérmesen:
- Daru úrfi, itt vagyok, ragyogok, s ha úgy tetszik,örökre itt maradok!
- Igen? – felelt a daru úrfi. – Jó lesz továbbigazodni,nem akarok házasodni!
Hej, istenem, megtartóm, hová lett a sótartóm!Kitámolygott nagy szégyenkezve kácsa nagysága! Csoda, hogy el nem süllyedt szégyenletében,még csudább, hogy meg nem pukkadt mérgében.
Egész úton így kesergett magában: „Nekem ugyan megesett, a szemem majd kiesett – háp-háp-háp!Megcsúfolt a hosszú láb!”
De még aztán haza sem ért a kácsa, daru úrfi vakarta a füle tövét (nem a másét, de az övét!) „Ej, de milyen bolond voltam,hogy a kölcsönt visszaadtam. Itt volt a jó alkalom, s most ölhet az unalom!”
Nosza, uccu,szedte-vette, lábát, nyaka közé vette, meg sem állott odáig, kácsa nagysám házáig.Kopogtatott jó hangosan, beállított nagy gangosan, s mondta, amint következik:
- Kácsanagysám, bolond voltam. A dolgot jól megfontoltam. Ha úgy tetszik, kis angyalom,legyen meg a lakodalom!
- Ugyan úgy-e? – szólt a kácsa gúnyosan. – Elvennélbizonyosan? Ő, de szép, de szép, eszem azt a kis eszét! Fel is út, le is út,arra van a gyalogút!
Mit tehetett daru úrfi? Szégyenkezve, leforrázvaelkullogott, s keservesen krúgott, krúgott: „Krúkrúkrú, jaj nekem! Bánat az én életem!”
Mondjam tovább, ne mondjam? Alig ért haza, kácsanagysám a dolgot ismét meggondolta, megfontolta, meghányta-vetette, magát rendbenszedte, s meg sem állott odáig, daru úrfi házáig. Kopogtatott, hápogtatott:
- Ittvagyok, ragyogok, mint a fekete szurok!
De daru úrfi visszavágott:
- Szurok,murok, petrezselyem, a házasság veszedelem. Inkább az unalom, nem lesz lakodalom!
- Mondjam tovább, ne mondjam? Így megyen napról napra, hétről hétre, évről évre, daru a kácsához, kácsa a daruhoz, folyton járnak, áznak-fáznak, öli őket az unalom,mégsem leszen lakodalom!
 

valcsi26

Állandó Tag
Beneked Elek : Pityi Palkó



Pityi Palkó egész nap az utcán csavargott, csak enni meg hálni járt haza.


Hej, fiam, fiam – mondogatta az anyja – ,nem fele kár, amit te megeszel, hanem egész. Mi lesz belőled, ha én meghalok?

De beszélhetett, kesereghetett a szegény asszony. Pityi Palkó tovább csavargott, fütyült, dalolt, mindig jókedvű volt, s bizony nem hitte el, hiába mondogatták:
„Várj, Palkó, várj, egyszer majd búra fordul a te jókedved!”
Lakott a Palkóék szomszédjában egy gazdag asszony. Mondja ez egyszer Palkónak:


Hallod-e, neked úgysincs soha semmi dolgod, bemehetnél a városba. Ott lakik a leányom, ebben s ebben az utcában, küldenék tőled egy korsó tejet, ha elvinnéd.
Mit fizet? – kérdezte Palkó.
Három garast – mondotta az asszony.
Ide vele, ha van füle – incselkedett Palkó.
Hát bezzeg, hogy van füle – mondotta az asszony, s mindjárt a kezébe is nyomta a tejeskorsót.

Nosza, mindjárt útnak indult Palkó. Fütyült, danolt, roppant jó kedve volt, hogyne, mikor három garasa lesz.
De alig ért ki a faluból, a feje búbjára tette a korsót, merthogy úgy könnyebbnek tetszett, s amint ment, mendegélt, elkezdett tervelgetni: hej, mit kezd ő majd azzal a három garassal?
„Ahogy megkapom a három garast – mondotta magában -, elmegyek a vásárra, s veszek egy tyúkot. Azt hazaviszem, jóltartom. Lesz a tyúknak sok tojása, abból a sok tojásból lesz sok szép csirke. Mikor a csirkék nagyra nőnek, eladom, s veszek egy juhot. Annak a juhnak lesz báránya, aztán mind a kettőt eladom, s veszek egy tehenet. Ennek a tehénnek lesz majd bocikája, az megnő, eladom, veszek egy lovat. Arra a lóra majd felülök. Hej, hogy csudálkoznak majd az emberek: nézd, nézd Palkót, de szépen lovagol! Ha már lesz egy szép lovam, lesz majd feleségem is. Kapok vele egy fazék pénzt. Aztán lesz majd gyerekem, egy, kettő, három, négy, öt, hat. Azok a gyerekek majd közrefognak, s mondják nekem: apa, édesapa! Én meg mondom nekik: ó, drága galambocskáim, gyöngyvirágocskáim!- s valamennyinek barackot nyomok a fejére.
Bezzeg, hogy a korsó lefordult a fejéről, ezer darabba tört, a tej szertefolyt, s az a sok szép légvár, amit Palkó épített, mind összeomlott.
Össze bizony!
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

Piroska49

Állandó Tag
Benedek Elek Kutya szeretne lenni

kutya.jpg



KUTYA SZERETNE LENNI


Egyszer volt egy gazdaember s annak egy nagy kamasz fia.
Kimegy ez a gazdaember a mezőre, ment vele a fia is, mentek a cselédei, a napszámosok, gyűjtötték erősen a szénát, hogy csak úgy csurgott le róluk a verejték.
Mindenki dolgozott, csak a gazda kutyája nem. Az ott heverészett a bokor tövében, a jó árnyékban.
Látja a gazda fia,megirigyli a kutya dolgát, sóhajt keservesen:
- Hej, édesapám, de szeretnék kutya lenni!
- Szeretnél-e, fiam? -mondja az ember. - No, ha szeretnél, feküdj a kutya mellé. Ne dolgozz, én nem bánom.
Hiszen a legény kétszersem mondatta magának, lefeküdt a bokor alá, nagyot aludott, míg a többi ember dolgozott, s esze ágában sem volt, hogy megfogja a villa nyelét.
No, hanem elkövetkezett az ebéd ideje.
A gazda a cselédeivel meg a napszámosaival a tál elé ült, s kanalazták a kaszáslevest, de a legényt közel sem eresztették a tálhoz, csak csontot meg kenyérhéjat dobtak neki, éppen mint a kutyának
Hiszen a legény nem bánta erősen, mert még nem volt éhes.
Ebéd után megint leheveredett a bokor alá, s ott hevert uzsonnáig.
Eléjönnek a cselédek s a napszámosok az uzsonnához, de bezzeg felkelt a legény is a bokor alól. Odament,hogy neki is adjanak valamit.
- Várj csak a sorodra,fiam - mondotta a gazda -, majd te is megkapod becsületesen a magadét, amikor a kutya. S megint csak kenyérhéjat dobtak neki.
De már estefelé zöldet-vöröset látott a szeme, s azt mondta az apjának:
- Édesapám, elég volt a kutyaságból, nem leszek én többet kutya, mert mégiscsak igaz az, hogy a kutyának kutyául van dolga.
- Látod, fiam, látod -mondotta a gazda -, az ember legyen ember, a kutya legyen kutya.
Bezzeg ezután a legény megfogta a villa nyelét, nem kívánta meg többet a kutya sorsát.


 
A hetedik emeleti boszorkány

C:\DOCUME~1\KPVISE~1\LOCALS~1\Temp\msohtml1\01\clip_image001.gif
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy tízemeletes ház, annak a nyolcadik emeletén lakott két kisfiú – Dini és Dani – a szüleivel. Alattuk, a hetedik emeleten egy boszorkány lakott, felettük pedig, a kilencedik emeleten egy vén varázsló, aki nagyon haragudott a boszorkányra. Senki sem tudta róla, hogy varázsló, mindenki úgy hívta, hogy a Nyugdíjas Öregúr. A boszorkányról sem tudta senki, hogy ő a liftek elrontója. Őt meg csak Hegyesállú Hölgynek hívták a házban.
Egy napon, mikor megint rossz volt a lift, Dini és Dani gyalog ment föl a nyolcadik emeletre. A hetediken megálltak egy kicsit pihenni. Egyszer csak kinyílt a boszorkány ajtaja:
– Haragszom rátok, nagyon! – mondta a két kisfiúnak. – Mindig ugráltok a fejem fölött. Már elegem van a sok lábdobogásból! Ha még egyszer ugrálni mertek, meg fog nyílni alattatok a padló, és leestek az én lakásomba, de akkor jaj lesz nektek!
A kisfiúk rettenetesen megijedtek. Szüleiknek nem mertek szólni, mert azok már többször figyelmeztették őket, valahányszor a szobában fociztak, hogy ebből baj lesz. Mindenesetre ettől a naptól kezdve csak lábujjhegyen lépegettek. Akkoriban gyakran esett az eső, nem lehetett lemenni a játszótérre, s szegény kisfiúknak már nagyon hiányzott a mozgás. Elkezdtek hát a díványon birkózni, de annyira belejöttek, hogy egyszer csak puff! lepottyantak a díványról. A következő pillanatban minden úgy lett, ahogy a boszorkány mondta. A kisfiúk egy kipárnázott, kerek kutyakosárba estek, és azonnal kiskutyákká változtak: a szőke Diniből fehér kutyus lett, a barna Daniból fekete.
– Tudtam, hogy előbb-utóbb idepottyantok a kosaramba! – vihogott a boszorkány. Azután megfenyegette őket:
– Ugatni vagy nyüszíteni ne merjetek, mert akkor kihajítalak benneteket az ablakon!
Szegény Dini és Dani mukkanni sem mert! Egyik jobban reszketett, mint a másik. Mikor elállt az eső, a boszorkány sétálni vitte őket pórázon, de az utcán is remegtek a félelemtől. Séta közben találkoztak az öreg varázslóval.
– Nem is tudtam, hogy kiskutyái vannak! – ámult el a varázsló.
– Ma kaptam őket!– mondta a boszorkány, és alaposan megrántotta a pórázt, mert a kiskutyává változtatott fiúcskák oda akartak szaladni a varázslóhoz, akit kedves, jószívű bácsinak ismertek. Annak fel is tűnt, milyen kétségbeesetten, milyen segélykérően néz rá a két kiskutya, de tovább nem kérdezősködött, hanem hazament. Addigra már felbolydult az egész ház: Dini és Dani szülei felfedezték a fiúk eltűnését, és minden lakóhoz becsöngettek, nem látta-e őket valaki. Telefonáltak a rendőrségre is. Az öreg varázsló alig tudott bejutni a tömegtől a lakásába. Keresett egy kis ollót, azután lement a hetedik emeletre, és várta, hogy hazaérkezzék a boszorkány. A lakók a boszorkányt is megrohanták, hogy elmeséljék neki a két kisfiú rejtélyes eltűnését. Ő álszent módon sopánkodott, s eközben a varázsló gyorsan lenyisszantott egy-egy tincset a kiskutyák bundájából.
– Két kisfiú elveszett, két kiskutya megjelent, véletlen ez nem lehet, megnézem e fürtöket! – mormolta. Voltak mindenféle füvei, amelyekből viszszaváltoztató főzetet lehetett készíteni. Mikor már gomolygott a gőz, belehajította a fazékba a fekete és a fehér kutyaszőrt is. Azonnal hajtinccsé változtak, szőkévé az egyik, barnává a másik. Bebizonyosodott, hogy igaz, amit a varázsló eddig csak sejtett! Nyomban kiment, megkereste a nyomozókat, és adott nekik egy kis üveggel a különleges főzetből. Azok megköszönték a segítséget, és bekopogtak a boszorkányhoz.
– Minden lakást végig kell járnunk az eltűnt kisfiúk miatt – mondták.
– Hát csak jöjjenek! – tárta ki gúnyos mosollyal az ajtót a boszorkány.
A nyomozók rögtön észrevették a két reszkető kiskutyát az előszoba legsötétebb sarkában. Rájuk hintettek néhány csöppet a különleges főzetből, és máris két megszeppent kisfiú állt előttük. A boszorkány rettenetesen megijedt, hogy leleplezték. Felkapta láthatatlanná tevő ernyőjét, napszemüvegét, és mire a rendőrök észbe kaptak, már ki is repült az ablakon. A szomszéd ház tetejéről nézte dühösen az őszi esőben, hogy idegenek járkálnak kényelmes, meleg lakásában, ahová ő már soha többé nem térhet vissza. A lakók pedig valamennyien örültek, hogy Dini és Dani előkerült, s hogy egy boszorkánnyal kevesebb van a tízemeletes házban.
Bálint Ágnes
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

Piroska49

Állandó Tag
Benedek Elek A farkas, a róka , a nyúl meg a varjú



03a.jpg






Benedek Elek
A farkas, a róka, a nyúl meg a varjú


A farkas, a róka meg a nyúl nagy barátságban voltak, erdőn mezőn mindig együtt sétáltak. Egyszer, amint jártak-keltek, egy nagy ároknak a szélére érnek. Megegyeznek, hogy szép sorjában átugorják az árkot. Előre ment a róka, s mondta:
– Rövid fülem, hosszú lábam, hosszú farkam, hopp, de nagy ez az árok!
Azzal nekiugrott, és szépen bele is esett az árokba.
Utána a nyúl, s mondja:
– Hosszú lábam, hosszú fülem, kurta farkam, de nagy ez az árok!
Úgy keresztülugrott az árkon, mintha nem is lett volna.
Harmadiknak jött a farkas. Azt mondja:
– Hosszú lábam, hosszú fülem, hosszú farkam, hopp, de nagy ez az árok!
Nekiugrik az ároknak, és szépen belepottyan.
Na, próbálja a róka, próbálja a farkas mindenféleképpen, hogy kimásszanak az árokból. De mély volt az árok, nem tudnak kimászni.
– Állj meg, farkas koma – mondja a róka –, mindjárt kikerülünk innét. Én felállok a te válladra, kiugrom, aztán hosszú farkamat leeresztem, s kihúzlak téged is.
– Az bizony jó lesz – helyeselt a farkas, és hagyta, hogy a róka a vállára álljon.
Róka koma egy szempillantás alatt kint volt az árokból, aztán nagyot kacagott, otthagyta a farkast.
Orgonált a szegény farkas nagy keservesen, s egyszer csak arra jön egy varjú. Kiszól a farkas:
– Hej, lelkem, varjam, ha én úgy tudnék repülni, mint te!
Mondja a varjú:
– Ne búsulj, megtanítalak én jó szívvel, csak fogózz bele a farkamba.
Letartja a varjú a farkát, belefogódzik a farkas. Elkezd vele repülni. Felrepül jó magasra, s kérdi a farkast:
– Látod-e még a földet?
– Még látom.
Följebb repül a varjú, s kérdi megint:
– Farkas koma, látod-e még a földet?
– Még látom.
Még följebb repül a varjú, s harmadszor is kérdi:
– Farkas koma, látod-e még a földet?
– Már nem látom.
– No, ha nem látod, ereszd el a farkamat, most már repülhetsz.
Elereszti a farkas a varjúnak a farkát, bezzeg repült lefelé, mint a sebes szél, még annál is sebesebben.
Amint közeledik a föld felé, lát egy szenestuskót, és rákiált:
– Szaladj, te, szenestuskó, előlem, mert agyonütlek!
Hanem a szenestuskó nem ijedt meg, ott maradt a helyén. A farkas meg ráesett, s még a hetvenhetedik porcikája is izzé-porrá törött.
 
Oldal tetejére