Én a hétvégén nem sok vizet zavartam a konyhában.
Van egy varrós bolt az országban, ahonnan eddig csak online rendeltem.
Gondoltam, ha Dublinba megyünk, akkor személyesen is felkeresem a boltot.
Aztán életem párja felhomályosított, hogy ez a bolt bizony a nyugati parton van!
De már annyira beleéltem magam, hogy tegnap elmentünk és a kisebbik fiam vezetett.
2 és fél óra volt csak oda az út és persze ugyanennyi vissza is.
Az üzletben elköltöttünk egy csomó pénzt, majd beültünk egy szemben lévő étterembe.
Férjem és én sült pulykamellet ettünk töltelékkel és sonkával; fiam marhahúst. Nagyon finom volt.
Mire hazaértünk nagyon fájt a fejem és sajnos mára semmi ötletem nem volt.
Kitaláltuk, hogy Tescoba veszünk kész grillcsirkét és hozzá valami köretet.
Csak 1 csirke volt már - a többi még forgott -, és vettem még mellé tőkehalat, amit gyorsan meggrilleztem.
Köretnek air-fryerbe sütöttem édesburgonyát és sima krumplit, valamint vettünk amerikai káposztasalátát.
Desszertnek csokis sajttortát hoztunk és volt még a piskótás pudingból is.
Holnap munkaszüneti nap lesz, de már kitaláltuk, hogy mi legyen holnap az ebéd.
Ezen kívül a könyvespolcot kellett átpakolnom, mert a héten több mint 50 könyvet hoztak ki az ismerősök és el kellett őket pakolni.
Unatkozni nem fogok az már biztos!