Minden ami a szívednek kedves

" Egy napon, mikor elkezdődik életünk,
A semmiből egy furcsa valamibe érkezünk.
Új még minden, tudatlanok vagyunk,
Mindent az ösztöneinkre hagyunk.
De már az első pillanatban elkezd csírázni a tudat,
S az élet szép lassan mindent megmutat.

Minél többet tudsz, annál nehezebb az élet,
Annál több öröm, de bánat is érhet.
Gyermekként még a szülői világban élsz,
Ahol minden lépésednél egy kéz óv és véd.
S lehet, hogy van, amit nem értesz még,
Mégis ilyenkor még minden olyan szép.

De ahogy múlnak az évek, s felnősz,
Szép lassan majd te is rájössz,
Hogy az élet nem szól másról, mint küzdelemről."

Nyiraty Gábor​
 
A legszebb virág

Egyedül ültem le olvasni a parkban,
Szomorú fűzfának védő árnyékában.
A csalódottságra volt elég jó okom.

Megbántott a világ,ezt vettem én zokon.

Ha ettől még nem lett volna elég rossz a napom,
Elém állt egy kisfiú,izgatott volt nagyon.
Kipirult s kifulladt a játék hevében;
Felhevülten így szólt:"Néni,ide nézzen!"

Kezében elhervadt virág kornyadozott,
Lankadt szirmai tán nem látták a napot.
Halott virágával küldtem volna tova,
Mosolyt színleltem hát,s bámultam máshova.

Nem ment el,sőt inkább mellém ült a padra,
Virágját szaglászta,s mondta kisvártatva:
"Az illata csodás,s bizony szép is nagyon.
Itt szedtem magának,tiszta szívvel adom."

Haldokló virág volt,mit átadott,
Ragyogó színe rég megkopott.
Tudtam azonban,el kell fogadnom
A fiú különben tán sosem hagy nyugton.

Nyúltam a növényért,hogy elvegyem tőle,
De ő csak tartotta fel,a levegőbe.
Eladdig nem tűnt fel,ekkor vettem észre,
A fiúcska nem lát,mert hogy vak szegényke.

Hangom megremegett,szememben könny égett,
Megköszöntem neki,hogy talált ilyen szépet.
"Szívesen"-mondta,s vidáman elfutott.
Nem tudta,hogy bennem mily mély nyomott hagyott.

Eltűnődtem rajta,vajon mint láthatta,
Hogy egy nő a fűzfa alatt önmagát siratta.
Honnan vette észre borús keservemet?
Talán a szívével lát jól ez a gyerek?

A vak gyermek szemével végre megértettem,
A világgal nincs baj,itt a hiba bennem.
Nem láttam meg eddig,milyen szép az élet
Megfogadtam,hogy ezután élvezem a szépet.

A hervatag kórót orromhoz emeltem,
Gyönyörű rózsának illatát éreztem.
Közben a fiúcska új gazzal kezében
Egy gyanútlan öregembert készült felvidítani éppen.

(Chery L.Costello-Forshey​
 
[FONT=&quot]Ringatón ölel …[/FONT]
[FONT=&quot]Kedvesemnek[/FONT]



[FONT=&quot]Szemedet őrzi szemem[/FONT]
[FONT=&quot]Aranylón tekint rám, s szelíden.[/FONT]
[FONT=&quot]Elkísér örök vándorutamon,[/FONT]
[FONT=&quot]Velem élsz végtelen suhanón.[/FONT]
[FONT=&quot] [/FONT]
[FONT=&quot]Átölelő, simító alkonyi sugarak,[/FONT]
[FONT=&quot]Bennem a szó már elakad.[/FONT]
[FONT=&quot]Ringatón ölel az álmok birodalma,[/FONT]
[FONT=&quot]Elhoz hozzám minden éjszaka.[/FONT]
[FONT=&quot] [/FONT]
[FONT=&quot]Szomorúfűz[/FONT]
 
Faszobor



szobrok vagyunk
belül egy formák
nemes vonalak
puszta anyag
sima bőrünk
belül gyár
mosoly?
sár
csók
vegylet
ölelés
az izzadás
vágyam örök
bevésett gén
örök nemezés
mindig szerelem





muallim

 
Kint még jégvirág volt,bent rózsa nyílt szívemben !
A tavasz állt előttem, sosem láttam szebben !
Hívtalak s Te jöttél, lágyan karodba vettél
Nem szóltál, csak csókoltál. Így lett a fagyos télből nyár!
Ajkad könnyedén haladt nyakamtól a vállamig,
s én füledbe súgtam, ki nem mondott,apró, titkos, vágyaid
A díványhoz értünk, szelíden le tettél.
Szemedbe néztem, s Te az enyém rabja lettél !
Kedvesen becéztél és fölém hajoltál.
Eltörpült a világ és már csak Te voltál!



Illatod járta be lelkem minden részét
Levetvén ruháink, kóstoltam bőröd izét
Ily lehetett tán, az Isteni ambrózia
és így zuhant mámorba, kit megsebzett Ámor nyila.
Tenyered érintése forró keblemen...,
nyelved édes íze, kívántam szüntelen!
Lágyan jártad végig heves csókkal testemet...
Késztetett az ajkam ,hogy én is így tegyek.
Bárhogy érintettél, csak fokozta vágyam,
combommal kerestem Te hogy érzel irántam.
Majd, válladtól haladtam, lefelé, lassan és kedvesen,
elvarázsoltalak lágyan szenvedélyesen.


Ismét arcod láttam, s mi ketten, egyé váltunk,
összeforrt a testünk, egyesült a vágyunk.
Éreztelek s éreztél ,
megszűnt az idő és tér
Minden apró mozdulatod vihart kavart bennem
"Tüzes ölelésed"... felhőkig emelkedtem!
Te sem voltál másként, elcsuklott a hangod,
üstökösként szálltunk, mely világot robbantott.
Szóródtak darabjai mintha sosem lenne vége...,
lassan értünk földet, boldogan nézve az égre.
megpihentem végül gyöngyöző válladon
csak négy szó jut eszembe: szeretlek, s mily nagyon
!
 
Áginak-Ágiról
csakúgy szeretetből


Csak úgy... csak kicsit adj nekem
csak annyit, amennyi belőled egy kicsiny apró
az már számomra a végtelen
csak egy kicsiny darabot
mit szívedből kaphatok
és néhány apróság kéne még
a hited , az erőd a végtelen lelkedből egy csekély velőt
csak kicsit adj még nekem
-hogy legyűrhető a gyötrelem
-hogy boldogan nézni a világra- mindenek felett
-s hogy mindenen át mégis csak adni
szeretni ,szeretni és szeretni, hogy lehet...
csak szavakat még ... kérek, kérek szüntelen
s tudom hogy fáj ,az élet sújt, a gonosz gyötrelem,
hogy akkor is TE mosolyod ajándékát adod
mikor Az ellenség ,drága testedben, épp most csavart egy nagyot
Tudom! mindenki aki csak halott, vagy leírt szavadra vetett tekintetet
nem tud betelni még, még nagyon sok kéne! Erre kell az ígéreted!
s mert szeretném, ezt tanulni, ezt követni, így boldog hát nekem
ha édes lelked nyomát, akár csak söpörhetem.
 
Rónay György

Fiamhoz

Fiam, aki a világ küszöbén állsz, legyen ez a vers neked útravalóm. Apád szól vele hozzád, élete tanúságával. A kusza valón
tisztán akart átmenni ő is, derékon fölül legalább.
De itt az ember vagy beledöglik a sárba, vagy eladja magát. Mi vár rád? Nem tudom. De döntened kell jó korán: mi kell,
konc-e, vagy tisztesség. Ha könnyű élet, karrier
ennek leckéje egyszerű: a szádon mindig más legyen, mint a szívedben,
aljasságodban légy rettenthetetlen,
ne nézd, kivel szövetkezel, de kötésed ne tartsd meg soha senkivel,
s így meglesz mindened, amit kívánsz: pénz, hatalom, siker. De ha mégis a szép és az igaz lenne számodra fontosabb,
vagy netán szót emelsz a jóért, jövődtől nem várhatsz sokat:
szavad úgy pereg el, mint a falra hányt borsó,
vagyonod két láb föld lesz, hajlékod deszkakoporsó,
kölykeid éhen bőgnek, asszonyod rongya lobog a szélben
s emléked kihívás lesz, neved viselni szégyen. Így válassz idején, és úgy készülj jövődre, ahogy választottál.
Többet nem mondhatok. Kedvem is, papírom is elfogyott már. Utóirat
Fiam, aki a világ küszöbén állsz, a munkák és a harcok
szünetein magam elé képzelem néha tiszta arcod,
és eltűnődöm sorsodon, mely sorsom folytatása is,
és jóvátétel lesz talán azért, ami bennem csonka volt és hamis.

Szavam zenét kívánt, s nem lett, csak dadogás:
de hősi lesz és nagyszerű, ha majd folytatja más;
s bár buktatók közt botladoztam és útvesztőkben tévelyegtem:
utam hiába mégse volt, ha más majd célhoz ér helyettem.
Tehetetlenül éltem, meddőn, lázongva és mogorván.
Füstölve égtem el. Helyettem is légy fényes tűz majd korod ormán.
 
Soós Gábor:

Jó, ha tudod

Jó, ha tudod, hogy van még dolog,
van még érzés, van megértés,
mi nem nyújtott még kezet neked,
de távolról int és az értés,
mint síneken, lebegő vasakon
suhanó, szikár zakatolás,
úgy száguld: behálóz mindent,
mi igényli ezt a behálózást.

Jó, ha tudod, hogy isten nem félt
s az angyalok itt élnek köztünk;
hogy bármikor mondhatod: győztem,
s néha mondhatod, hogy győztünk;
hogy nem hiába - még ha nincs is
értelme: nem értelmetlen.
Mert összefut a végtelenben
minden tetted, minden tettem.

Jó, ha tudod, nem vagy egyedül,
csak néha a szavak magadra hagynak;
s létezik minden, mi nem létezik
- mit egy szóval semminek mondnak;
hogy a fáj, a félsz, a szeretet
egy perc alatt megkerüli a Földet,
mielőtt visszatér beléd, hogy
néma boldogan sirassa a csöndet.
 
Csak egy kis saját költemény, nekem nagyon tetszik:)

Szüleimnek

Ti voltatok akik megtanítottatok az életre,
s így ti lettetek életem értelme.

Kérlek nézzétek el hibáimat,
s hallgassátok meg eme imámat.

Azt kivánom legyetek mindig boldogok,
ne látszódjon arcotokon gondotok.

Mindig legyetek optimisták,
ne pesszimista idióták.

Köszönöm hogy felneveltetek,
s azt hogy igaz ember lehetek.
 
Lesütöm szemem ébren álmodok
Elbújok magamban-s "Ott" vagyok
"Ott" a legszebb hely a nyugalom
Nem törhet be vas kezével semmilyen hatalom

Nesztelenül üldögélek, köröttem virágok
Kis padomon nézelődök, csendben várok
Ha most erre jönnél hajnalig mesélnék
Ha már elfáradtam válladon pihennék

Mennyi mindent mondanék most levegőt se véve
Szépről és csodáról , sose lenne vége
Csalnám a sok mosolyt mind az ajkad szélére
Elunhatatlanul, hogy elég legyen száz évre

Egyszer talán így lesz mesélek s Te hallgatod
Szívedbe lopom majd mind az egész napot
Arany lesz a szíved,az arany sárga nap sugara
Gyere ülj mellém," édes holnap madara"
 
csak

néhány gondolat

mi szívemben itt matat

mikor végig húzod ujjad a vállamon

mikor csintalan szemedben önmagam láthatom

mikor édes szavadra lelkem megpihen

mikor a perc nélküled el nem múló végtelen

e-néhány gondolat

szívemben itt matat

és csak súgja, súgja

szeretlek-nyútsd magad
 
Az utolsó éjszaka

"- Maradj még! Kérlek, fogd a kezem! – mondta fáradt hangján, és gyönge karját a férfi felé nyújtotta.
Nem szólt semmit, leült az ágy szélére, két hatalmasnak tűnő tenyerébe fektette a bágyadt női kezet. Úgy szerette volna megszorítani, de nem merte, félt hogy összetöri a vékony ujjakat.
Ráhajtotta fejét a nő karjára, tudta, érezte már nem sokszor teheti meg, talán ez az utolsó alkalom, az utolsó közös éjszaka, hogy itt ülhet vele, mellette, beszélhet hozzá… de mégsem jött ki egy hang sem a torkán, melyet olyan erősen szorított a fájdalom, hogy szinte megfojtotta.
Itt a nő mellette, aki az életet jelentette neki hosszú éveken át, aki megmutatta milyen az igazi szerelem, aki olyan erős volt, kitartó, szenvedélyes és mindenért annyira tudott küzdeni…
Most itt fekszik tehetetlenül, betegen, legyőzve … és Ő nem tud segíteni, tehetetlen…
A férfit elöntötte a keserű fájdalom, homlokát a nő kezére szorította, és életében először sírt, mint egy kisgyerek.
- Ne sírj! Kérlek, csak fogd a kezem! - mondta mosolyogva, és magához húzta a férfit, szájával gyengéden lecsókolta a könnyeket szeméről. Neki legalább úgy fájt, hogy el kell hagynia az embert akit annyira szeret, akivel élte az életet, aki olyan szerelemmel szerette, amelyet sosem lehet elfelejteni, talán még a halálban sem.
- Veled megyek… – súgta a férfi, és odabújt mellé az ágyba, és lelke minden szeretetével átölelte a nőt.

Lassan kelt fel a nap, talán Ő sem akarta, hogy vége legyen ennek a pillanatnak.
Halvány fénysugárral nézett végig a szobán, ahol két ember aludta álmát, egy nő és egy férfi. A férfi átölelve a nőt békésen már csak egy maga szuszogott…"

/Tollhegy/
 
Mélység


Halk suttogás, édes vallomás-Szerelem,

Izzó parázs lett szívemen.

Egy szó, mely vérvörös rúzs ajkamon,

Forró lehellet, száz regét elzengett,ősi hatalom

Világok dőltek, borultak lábához,

-miért ne omlanánk Mi, kedvesem "Ez" oltárhoz ?

Ezt én most szádra festem,

testedre csókkal égetem,

karommal hevítem szüntelen,

Lángolj velem, súgd vissza nekem

-Édesem Te! "Szerelem"

Zuhanunk mélység vesztébe

Nem baj, őrülten, veszetten

Csillagok elhagynak

az Űr mi most úgy hallgat

egybekel a gondolat, a test

ez nekünk a vég és a kezdet...



Ma"an
 
Szólj még Te édes,
hangod vérem átjárja.
Legyél Te szívemnek hárfája,
hagy fonódjon lelkemre dallamod
S míg pengeted, eléd tárom a holnapot
virágzó völgyeket, vad vízesések árját
lagúnák szerelmes ízét, rózsák nektárját
szirmokkal borítom édes arcodat
pengesd a húrokat, s táncom majd elragad.
A dallamok csapjanak fel a magas égig
minden csillagot, s a tejutat ölelve járjuk végig
elveszünk együtt, vad dzsungelek mélyén,
egymásban ébredünk Olümposz legszebb részén.
S ha kinyitod szemed, lásd itt vagyok,
kezemet nyújtom,
szólj mégTe édes
hisz itt tartom benne a holnapot
Vedd hát , ha gondolod!
 
Csillag-föveny

Szavak és hangok,

melyeket fülemben hallok.

Betűk és jelek,

mind, mi szemem előtt incseleg.

Érintés - szavad, s hangod,

ölelés- betűd, s jeled .

Minden este szívembe rejtelek,

reggel felkelek, kotorok magamban-

-megvan! Megvan! Újra rád akadtam!

Előhúzom, csókolom, ringatom

vissza bújtatom szívembe, estig otthagyom.

Jártamban utamon, Te láthatod csak odabent,

mily boldog vagyok veled,

kit itt cipelek, húsom megett,

rejtegetek mindenek felett.

Te szívben lakó édes szavú szerelem,

hangod immár vésett kotta szívemen.

Ha hallanád a többi dalt, bennem szól

Világokba vezet, messzi-messzi földekre

Hegyeken földeken virágzó réteken

Ladikon átkelő kedvessel

Tenger morajló átvágott hullámain

Paradicsomi szigetek rejtett zugain

Fel-fel végtelen lépcsőkön

Sziporkázó csillag-fövenyre...





Ma"an
 
Szervusz reggel, itt vagyok!
Csodálatos nap ragyog!
Kint a fűzfa bólogat,
még ringatja az álmokat,
gyönyörű a napsugár
minden madár zengi már,
harsog az élet a rét virít,
csak az én szívem csendes itt.
Felkelek hát indulok.
Megkezdem e -szép napot,
feledem a tegnapot,
mindent ami elhagyott.
Majd mikor már "nem vagyok",
nem lesz sok mit itt hagyok.
Csak álmok és remények
(elveszettek szegények).
Nem lesz sok mit itthagyok,
ha majd egyszer "nem vagyok".
Szervusz reggel, jó napot!
Indulok, vár reám a sok dolog...
 
:)

MESE

Hát miről meséljek neked ma este?

A macskafogó kisasszonyról,aki
egy nap,midőn a konyháját söpörte,
kiment a spájzba,mert éhség gyötörte?
Hanem ott mit lát,mit nem lát? - Na,csesszus!
A fridzsiderben kialudt a körte.

Fridzsiderben kialudt az égő,
hát hová legyek mostan és mitévő?

Így búsult,sírt-rítt,így szomorkodék Ő.

Fridzsidermben kialudt a körte.
Ki fogja énnekem azt kicserélni?

Ahogy kimondta,
egy medvevitéz tüstént ott termett előtte!
Abban a nyomban meg is érkezett.
Medvesisak volt rajta,medvepáncél,
egyszóval teljes medvevértezet.

Mit sírsz-rísz,búslakodsz,szomorkodol,
világszépbajszú macskagrófkisasszony?

Fridzsideremben kialudt az égő,
persze hogy sírok-rívok egyre,még jó.

Hüppögte szemrehányóan a grófkisasszony,
s a két hatalmas macskaszembe könny gyűlt.
De rögtön meg is enyhűlt.

Te ki bírnád cserélni,szép medvevitézem?
Belőled abszolút kinézem.

Van éppenséggel villanyvackorom,
vallotta meg a medvehős szerényen.
Egyet se búsulj,grófkisasszonyom.
Biciklilámpa,karácsonyfaégő,
van egy egész kis villanykörte szettem.
Hova tettem?

Azzal a zsebébe turkálni kezdett,
s a villanykörte,lássatok csudát!
Meglett.

No megvan.
Kisasszonyom,szemed hármat se pillant,
és ripsz-ropsz megjavítom itt a villanyt.

Úgy is lett.

Hát ennek mostmár aztán megörültek!

Volt újra frupp,volt újra fény,mi kattan,
és olyan szépek voltak mind a ketten...
A macskagrófkisasszony mi volt?
Mi más lett volna rajta?Cicanadrág.
S a medvevitézen?Őrajta mackó?

Nem,egészen más volt rajta,ami nagy szó.

Mackónadrágom,mackófölsőm
kimustráltam,odaadtam kölcsön,
ezeknek praktikusan kampec.
Teérted lettem medvejampec én.
Eldobtam elviselt dzsogingom érted,
feladtam régi medve voltom
(azelőtt lompos,slampos,medve voltam),
bennem a régi medveén megingott.
Lásd,nadrágtartót vettem és szmokingot
a medvevért alá a kedvedért.

Azzal sisakját,páncélját levette,
és ahogy mondta,úgy volt minden éppen!

Meg is fürödtem.
A tóban.
Tette még hozzá kicsit elhalóan.

Világszépbajszú macskagrófkisasszony,
halálosan beléd szerettem asszem.

Nem haragszol?

Csöppet sem haragszom.
Mondta világszépbajszú macskagrófkisasszony.

Erre megcsókolták egymást,és bár máig se haltak volna meg.

Varró Dániel
 
MESE

Kiegészítés,szómagyarázat::)


"...Így búsult,sírt-rítt,így szomorkodék Ő..."1

Mert a sötétben a zsírszegény tejfölök és joghurtok között nem találta a citromos fruppját.Amire erősen éhezett pedig.Haj,az a citromos frupp!Mert ez olyan régen esett meg,hogy akkor még a citromos frupp kapható volt.Később,vénségesen vén,hiányos fogazatú anyagrófnő korában maga a macskagrófkisasszony is szomorúan énekelgetett erről magányos estéin a kandallós termben.

Míg kapható volt frupp a boltban,
örült a vásárló,a dundi!

S a frupp,a citromos ma hol van?
Ó,sic transit glória mundi.

Ezt énekelte később.
De más bú rágta most,más baj gyötörte.




"...Úgy is lett..."2

Ugyanis - hogy,hogy nem - a medvevitéz pontosan tudta,hogy három oka lehet annak,ha a hűtőszekrény belső világítása nem kapcsol be.1)A csatlakozó aljzatban nincs feszültség,kiolvadt biztosító vagy kikapcsolt automatikus megszakító miatt.2)Az égő meglazult.3)Az égő kiégett.Gyorsan,szakszerűen kizárta az első kettőt,és látta ám,hogy a hármas számú hibával ál szemben!Amit tudod-e,hogy kell elhárítani?Hát,ki kell cserélni az égőt a kézikönyv útmutatása szerint.De kellett is a medvevitéznek útmutatás!Hipp-hopp leválasztotta a hűtőszekrényt az elekrtomos hálózatról,kivette a régi égőt,és hasonló típussal cserélte ki.
Varró Dániel
 
Oldal tetejére