<table align="center" border="0" cellpadding="0" cellspacing="0" width="100%"><tbody><tr><td class="separator">
HONFOGLALÓ TALI KETTESBEN ( harmadik rész )
</td></tr></tbody></table>
TALÁN EGYSZER MÉGIS
====================
Mindig csodálatosak voltak az álmaim !
Álmaimban felhőtlenül boldog vagyok, mert Ő velem van,
csak rám nevet, csak nekem csillog a szeme, akkor csak
engem szeret.
Ha lefekszem, az Ő arcát látom, és vele alszom,vele ébredek. Nappal ezerszer gondolataimban jár, izgalomban tart a találkozás vágya, édes hangjának, nevetésének kislányos csilingelése.
Átalakította az életemet, szeretetet kaptam és kapok tőle. Megváltoztatott, kikerültem saját életem középpontjából, hogy önként és örömmel átadjam a helyemet neki.
Az együtt töltött percek, órák élményei napokig élnek bennem tovább. Százszor, ezerszer megköszöntem már, hogy van, hogy létezik, hogy életemnek újból értelmet adott.
S, fáj minden pillanat, amikor nem lehetünk együtt, de ugyanakkor édes is a fájdalom, amikor várok rá, találkozónkra várva.
Ölni tudnék, ha bántják Őt, és sírni, ha sírni látom, mert ami neki fáj,az nekem is fáj! Az Ő öröme az enyém is, de a bánata is közös. Talán könnyebb elviselnie, ha kettőnket súlyt a teher.
Egyénisége elvarázsol, külső és belső szépsége magához láncol. Sokszor kerestem magamban a választ, mivel hódított meg, de a talányokra nincs felelet.
Nem tudom miért csak most jött el a találkozásunk pillanata, s milyen szerepet szánt a Jó Isten vele, hogy megismerhettem végre álmaim ideálját,sokszor megálmodott szerelmemet.
Szeretem, mindig is szerettem. Nem, nem alakulgatott ez az érzés bennem. Készen kaptam, semmit sem kellett tennem érte.
Minden tündérien szépnek látszott. Egyetlen szépség hibával csupán. Szerelmem tárgya nem létezett !
Szerelem első látásra ? Csudát ! Végtelen ideje ismerem, róla álmodoztam egy életen át. Talán nem hittem, hogy a valóságban is létezik, de ilyenkor, éjjelente megjelent álmaimban kislányként, majd felnőtt, csodálatos nőként.
Nem szólt hozzám, de bársonyos, barna szemei annál beszédesebben adták tudtomra, fontos vagyok neki. Apró kezeit nyújtotta felém, bizalmat adva és kérve. Akkor éreztem meg igazán milyen az igazi boldogság.
Nevezhetném testvéri szeretetnek is, mert hiszen nincs találóbb kifejezés rá.
Aztán az élet kiszámíthatatlan váratlanságával megvalósulni látszott az elképzelhetetlen. Az a történet sem könnyen hihető, de a csodákat mindig körüllengi valami meseszerű titok.
Hosszú évek honfis játéka után nyolc hónapos szünidő következett. Nem hiányzott, nem kerestem mások társaságát. Korábban csak éles partikat váltottam, inkább sikeresen.
Az egyik novemberi este - véletlenül - a Honfoglaló parancsikonjára kattintottam. Csupa ismeretlen név, alig néhány régi ismerős. A hihetelen alacsony játékerő pontok egyáltalán nem csábítottak a játékra. Kitörni készülő sóhajtással készültem a végleges kilépésre.
De ekkor, valami megállította a kezem. Kilépés helyett, beléptem egy éppen alakuló játékba. Nem, nem akartam játszani ! A kezem önkéntelenül tette, amit tett.
Mágnesként vonzotta egy szabad hely - oda- abba a trióba.
Csak egy villanás volt, hirtelen ezerrel indult meg szívem, egy régen álmodott kislány komoly arcocskája jelent meg előttem. Az arca elfoglalta az egész képernyőt.
A játékból alig láttam valamit. Fogalmam sincs hogyan játszottam, tudtam vagy buktam ?
Mert az a kislány volt aki vagy 15 éven át estéről estére vendége volt álmaimnak. Semmi sem változott ! Most sem szólt hozzám, alig érzékelhető mosollyal nyújtotta a kezét.
A parti véget ért!
Két név, amire feleszméltem: 0 00 000. Aha az én vagyok !
De ki lehet a másik ?
....s ekkor egy pici kéz gyengéden megszorította a kezem:
- Én vagyok, én vagyok ! Többé el ne eresszed a kezemet !
kiss
