Mit adtál ma?,és mi az Amit kaptál?

henzoli írta:

adtam tudást és kaptam egy puszit

Kattints a kibontásához...

Erőleves írta:

Szervusztok!
Nem is gondoltam ,hogy ilyen gazdag részleggel találkozom -most járok itt először.
Én is szeretnék közreadni valamit,íme:

Tegyék meg most!

Ha felfedeznénk, hogy már csak öt percünk maradt mindarra, amit még el akarunk mondani, minden telefonfülke megtelne emberekkel. Szorgosan hívnának másokat, hogy elhebegjék, mennyire szeretik őket.
Christopher Morley


Az esti iskolán, ahol tanítok, nemrégiben elkövettem a "megbocsát¬hatatlant". Házi feladatot adtam az osztályomnak! Egész pontosan azzal bíztam meg őket, hogy a következő hét folyamán menjenek oda valakihez, akit szeretnek, és mondják meg ezt neki. Olyasvalakit válasszanak, aki még sohasem hallotta tőlük ezeket a szavakat, vagy ha mégis, akkor már nagyon régen.
Ez így nem hangzik nagyon nehéznek, amíg nem tisztázzuk, hogy tanulóim túlnyomó része elmúlt harmincöt, és abba a nemzedékbe tartoznak, amelynek tagjaiba azt sulykolták bele, hogy az érzések kifejezése férfihoz méltatlan viselkedés. Érzelmeket mutatni vagy pláne sírni (Jézus Mária!) egyszerűen nem ildomos. Így aztán egyesek számára rettentően kemény erőpróbát jelentett a dolog.
A következő óra elején megkérdeztem, van-e kedve valakinek elmondani, mi történt, amikor végrehajtotta a feladatot. Határozottan arra számítottam, hogy szokás szerint nő lesz az önként jelentkező, de ezen az estén az egyik férfi emelte fel a kezét. Úgy tűnt, nagyon megindult, kissé meg is rázta az ügy.
- Eléggé haragudtam magára, Dennis - kezdett bele, miután mind a száznyolcvanöt centijével kihúzta magát -, amikor megkaptuk a házi feladatot. Egyrészt nem jutott eszembe egyetlen alkalmas egyén sem a környezetemből, másrészt meg kicsoda maga, hogy ilyen személyes dolgokba avatkozzék? De hazafelé menet megszólalt a lelkiismeretem. A szememre vetette, hogy pontosan tudom, kinek kellene vallomást tennem. Tudja, öt évvel ezelőtt csúnyán összekü1önböztűnk az apámmal, s azóta nem is békültünk ki igazán. Kerültük egymást, jóformán csak karácsonykor és más elmaradhatatlan családi ünnepeken találkoztunk, de még olyankor is alig váltottunk egy-két szót. Így hát kedden, mire kiszálltam a kocsiból, már meg is győztem magamat, hogy felkeresem az apámat, és megmondom neki, hogy szeretem.

- Szinte hihetetlen - folytatta a férfi -, de már a puszta elhatározástól mintha nagy kő esett volna le a szívemről. Otthon berohantam a házba, a feleségemhez. Már lefeküdt, de felébresztettem. Amikor meghallotta, mire készülök, szinte kirepült az ágyból, átölelt, és házasságkötésünk óta először láttam sírni. Fél éjszaka fennmaradtunk, kávéztunk és beszélgettünk. Csodálatos volt! - sóhajtotta.
- Másnap korán reggel magamtól ébredtem. Igazság szerint alig tudtam aludni az izgalomtól. A szokottnál előbb mentem be a munkahelyemre, és két óra alatt többet végeztem, mint az egész megelőző napon. Kilenckor felhívtam apámat, hogy benézhetnék-e hozzájuk munka után. Mikor felvette a telefont, egyszerűen megkérdeztem: "Apa, beugorhatnék ma délután? Mondanom kell neked valamit." "Igen? Na és mit?" - morogta, mire biztosítottam, hogy nem tart sokáig, így végül beleegyezett. Fél hatkor csöngettem be a szüleimhez, azért fohászkodva, hogy apám nyisson ajtó. Féltem, ha anyám jön ki a csöngetésre, inamba száll a bátorságom, és inkább neki mondom, amit apának szántam. De mintha kezemre játszott volna a szerencse, mégis apa jött. Nem vesztegettem az időt, beléptem, és rögtön így szóltam: "Azért jöttem, hogy megmondjam: Szeretlek, apa!" .
A férfi egy pillanatra elhallgatott.
- Apám arca mintha átalakult volna. Vonásai a szemem láttára lágyultak meg, ráncai szinte kisimultak, és eleredt a könnye. Felém nyújtotta a karját, átölelt, és így válaszolt: "Én is szeretlek, fiam, de soha nem voltam képes megmondani."
Újabb szünet.
Nem akartam megtömi a pillanat varázsát, mozdulatlanná dermedtem. Anyám jött oda könnyes szemmel. Csak intettem és egy puszit dobtam neki. Még egy kicsit átölelve tartottuk egymást apámmal, aztán elmentem. Hosszú ideje nem éreztem ilyen csodálatosan magam, de nem ezért álltam fel most. Két nappal látogatásom után az apám, aki régóta szívbetegségben szenved, de nem árulta el nekem, szívrohamot kapott, és a kórházban kötött ki. Azóta eszméletlen, nem tudom, életben marad-e. Úgyhogy csak azt szeretném mondani mindenkinek: Sose halogassák azt, amit meg kell tenniük! Ha tovább várok az apámmal, talán soha többé nem adódik alkalom. Használják ki az időt, és tegyék meg most azt, amit kell!
Dennis E. Mannering

Kattints a kibontásához...

Erőleves írta:

Szervusztok!
Nem bírtam ellenállni, még egy írást hoztam:

Üzenet a jövőbe

Nem sokkal Juli-Ann lányom születése után kezdtem el egy kedves hagyományt, amelyet tudtommal azóta követtek mások is, miután tőlem megismerték. Most elmesélem a történetét, egyrészt azért, mert szívet melengető, másrészt azért, hogy mindenkit az utánzására biztassak.
A kislányom születésnapján minden évben írok neki egy levelet. Ebben helyet kapnak az év során történtek, nehézségek és örömök, mókás helyzetek, olyan dolgok, amelyek számomra vagy az ő számára fontosak, világesemények, a jövendöléseim, különféle gondolatok, stb. A levél mellé fényképek, ajándékok, félévi értesítők kerülnek, és minden egyéb emléktárgy, ami máskülönben biztosan eltűnne az idők során.
Az íróasztalom fiókjában tartok egy dossziét, amelyben egész éven át gyűjtöm mindazt, amit a következő levél borítékjába szánok. Hetente rövid feljegyzéseket készítek az elmúlt napok említés¬re méltó történéseiről, hogy emlékeztetőül szolgáljanak a levél megírásánál. A születésnap közeledtével előveszem a dossziét, amelyből rám zúdul az ötletek, gondolatok, versek, képeslapok, apró kincsek, történetek, balesetek és emlékek tömkelege - a java részüket ekkorra már el is felejtettem -, amelyeket aztán szorgosan átmásolok az az évi levélbe.
Miután elkészült a levél, minden mellékletévei együtt borítékba zárom, és lepecsételem. A borítékra mindig ugyanazt írom: "Éves levél Juli-Ann-nek a papától, ikszedik születésnapja alkalmából. Felbontandó a huszonegyedik születésnapján".
Egy adag konzervált szeretet életének minden egyes esztendejéből, a felnőtt Juli-Ann számára. Ajándék emlékek egyik nemzedéktől a másiknak. Maradandó feljegyzés az életéről, amely az eseményekkel egy időben készült.
Az is hagyomány, hogy megmutatom neki a lepecsételt borítékot, a ráírt megjegyzéssel, miszerint elolvashatja, amint huszonegy éves lesz. Aztán elviszem a bankba, kinyittatom a széfet, és szépen elhelyezem az újabb éves levelet a megelőzők egyre növekvő halmára. Juli-Ann olykor az egészet kiszedi, végigtapogat ja a borítékokat, néha rákérdez a tartalmukra, de mindig megtagadom a választ.
Az utóbbi években odaadogatja nekem gyermekkori kincseit, melyekből már kinőtt, de nem akarja elveszíteni őket. Megkér, hogy rakjam el mindet az éves levélbe, hadd maradjanak meg. Az éves levél megírása legszentebb apai kötelességeim közé emelkedett. Ahogy Juli-Ann növöget, szemlátomást ő is egyre nagyobb jelentőséget tulajdonít neki.
Egy alkalommal a barátainkkal ücsörögtünk, és azon élcelődtünk, hogy ki mit csinál majd a jövőben. Nem emlékszem, hogy pontosan milyen szavak hangzottak el, csak a beszélgetés tartalmát tudom felidézni. Én azon tréfálkoztam Juli-Ann-nel, hogy a hatvanegyedik születésnapján az unokáival fog játszani. Aztán kitaláltam, hogy a harmincegyediken a gyerekeit viszi majd hokiedzésre. Egészen beleéltem magam a mókás játékba, és mivel a lányom is észrevehetően élvezte a dolgot, egyre jobban elragadott a képzelet.
- A huszonegyedik születésnapodon diplomázol majd. - Lehetetlen! - ellenkezett. - Nem érek rá az olvasástól.
Egyik leghőbb vágyam, hogy megéljem a napot, és jelen lehessek abban a csodálatos eljövendő pillanatban, amikor a levélkonzervek feltárulnak, és a beléjük sűrített szeretettömeg előtűnik a múltból, vissza az én felnőtt lányom életébe.

Raymond 1. Aaron

Szép napot kívánok mindenkinek.

Kattints a kibontásához...

tigriscica írta:

A mai napon hálapénzt adtam az orvosomak és a nővérnek aki ápolt mert ma jöttem haza egy műtétről.
Én mit kaptam? A műtétre kocsival mentem be, a lábam műtötték, szedték ki a vasakat és nem kis műtét, kétoldalon végigvágták tegnap a lábam és friss varratok vannak benne elég hosszan.
Gondoltam, majd én szépen kocsival hazajövök lassan....de a gyerekeim azt mondták, arról szó sem lehet, elvették a kocsi kulcsom, megszervezték, hogy délre jöjjön értem valaki a kórházba, majd ők este bemennek a kocsimért. A megszervezett kocsi elromlott. Várhattam volna estig amíg a gyerekeim be tudnak jönni értem mert dolgoznak. De a barátnőm felhívtam telefonon, s ő minden dolgát félretéve sietett, hogy hamar hazaérjek.
Kaptam féltést és szeretetet a gyerekeimtől, mert nem engedték, hogy frissen műtött lábbal haza jöjjek.S bár eddig is tudtam, hogy a barátnőmre számíthatok, de ismét megerősítést kaptam ebben, hogy egy igazi jó barátnőm van!

Kattints a kibontásához...

Erőleves írta:

Szervusztok!
Nem bírtam ellenállni, még egy írást hoztam:

Üzenet a jövőbe

Nem sokkal Juli-Ann lányom születése után kezdtem el egy kedves hagyományt, amelyet tudtommal azóta követtek mások is, miután tőlem megismerték. Most elmesélem a történetét, egyrészt azért, mert szívet melengető, másrészt azért, hogy mindenkit az utánzására biztassak.
A kislányom születésnapján minden évben írok neki egy levelet. Ebben helyet kapnak az év során történtek, nehézségek és örömök, mókás helyzetek, olyan dolgok, amelyek számomra vagy az ő számára fontosak, világesemények, a jövendöléseim, különféle gondolatok, stb. A levél mellé fényképek, ajándékok, félévi értesítők kerülnek, és minden egyéb emléktárgy, ami máskülönben biztosan eltűnne az idők során.
Az íróasztalom fiókjában tartok egy dossziét, amelyben egész éven át gyűjtöm mindazt, amit a következő levél borítékjába szánok. Hetente rövid feljegyzéseket készítek az elmúlt napok említés¬re méltó történéseiről, hogy emlékeztetőül szolgáljanak a levél megírásánál. A születésnap közeledtével előveszem a dossziét, amelyből rám zúdul az ötletek, gondolatok, versek, képeslapok, apró kincsek, történetek, balesetek és emlékek tömkelege - a java részüket ekkorra már el is felejtettem -, amelyeket aztán szorgosan átmásolok az az évi levélbe.
Miután elkészült a levél, minden mellékletévei együtt borítékba zárom, és lepecsételem. A borítékra mindig ugyanazt írom: "Éves levél Juli-Ann-nek a papától, ikszedik születésnapja alkalmából. Felbontandó a huszonegyedik születésnapján".
Egy adag konzervált szeretet életének minden egyes esztendejéből, a felnőtt Juli-Ann számára. Ajándék emlékek egyik nemzedéktől a másiknak. Maradandó feljegyzés az életéről, amely az eseményekkel egy időben készült.
Az is hagyomány, hogy megmutatom neki a lepecsételt borítékot, a ráírt megjegyzéssel, miszerint elolvashatja, amint huszonegy éves lesz. Aztán elviszem a bankba, kinyittatom a széfet, és szépen elhelyezem az újabb éves levelet a megelőzők egyre növekvő halmára. Juli-Ann olykor az egészet kiszedi, végigtapogat ja a borítékokat, néha rákérdez a tartalmukra, de mindig megtagadom a választ.
Az utóbbi években odaadogatja nekem gyermekkori kincseit, melyekből már kinőtt, de nem akarja elveszíteni őket. Megkér, hogy rakjam el mindet az éves levélbe, hadd maradjanak meg. Az éves levél megírása legszentebb apai kötelességeim közé emelkedett. Ahogy Juli-Ann növöget, szemlátomást ő is egyre nagyobb jelentőséget tulajdonít neki.
Egy alkalommal a barátainkkal ücsörögtünk, és azon élcelődtünk, hogy ki mit csinál majd a jövőben. Nem emlékszem, hogy pontosan milyen szavak hangzottak el, csak a beszélgetés tartalmát tudom felidézni. Én azon tréfálkoztam Juli-Ann-nel, hogy a hatvanegyedik születésnapján az unokáival fog játszani. Aztán kitaláltam, hogy a harmincegyediken a gyerekeit viszi majd hokiedzésre. Egészen beleéltem magam a mókás játékba, és mivel a lányom is észrevehetően élvezte a dolgot, egyre jobban elragadott a képzelet.
- A huszonegyedik születésnapodon diplomázol majd. - Lehetetlen! - ellenkezett. - Nem érek rá az olvasástól.
Egyik leghőbb vágyam, hogy megéljem a napot, és jelen lehessek abban a csodálatos eljövendő pillanatban, amikor a levélkonzervek feltárulnak, és a beléjük sűrített szeretettömeg előtűnik a múltból, vissza az én felnőtt lányom életébe.

Raymond 1. Aaron

Szép napot kívánok mindenkinek.

Kattints a kibontásához...