Nagyúr saját versei

nagyúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Köszönöm szépen. Örülök, hogy tetszenek.
Én is kívánok nagyon Boldog Új Évet egészségben, szeretetben és pénzben gazdagon!
Nagyúr
:)
 

nagyúr

Állandó Tag
Állandó Tag
images




Torkosság

Torkos Vera kedvenc elfoglaltsága az evés,
Nem volt adag, amelyre ne azt mondta volna, hogy kevés.
Imádta a hasát. Éjszaka is kiment enni,
Egy kis kajáért bárhová el tudott menni.

Szerette a bulikat, ahol kedvére való mindig akadt,
Bár hajnalra a ruhája majd "szétszakadt".
A hapsik nem érdekelték. Egyik olyan, mint a másik.
Ő inkább finom töltött káposztára vágyik.

Ha birkapörkölt, vagy sült kacsa, az is jöhet bőven,
Nem véletlenül érezte olyan jól magát, haveri körben.
Az ivást sem vetette meg, jöhetett pálinka, sör, vagy bor,
Teljesen mindegy, hogy mikor, melyikre került a sor.

A barátok kezdték unni, hogy Vera sosem hívta meg őket,
Bezzeg sokszor blamált férfiakat, nőket.
Eltervezték, hogy e folyamatnak véget vetnek,
S hamarosan valami igazán hathatósat tesznek.

Nemsokára el is jött az alkalom, egy házavató buli,
Hová megvolt hívva majd az egész suli.
Természetesen mind tudták, hogy a kitett ételekből ne nagyon egyenek,
Ennivalót inkább a hűtőből és a kamrából "vegyenek".

Végre megérkezett Torkos kisasszony és máris a finomságokra "rontott".
Szedett mindenből rendesen, s egy üveg pezsgőt is bontott.
Ízlett neki a hashajtókkal teli ételek sora,
Egész éjjel a WC-n ült és nem ment bulizni többé soha.
 

nagyúr

Állandó Tag
Állandó Tag
images



A meggyötört ember

Volt egyszer egy ember, akinek a veséje vérzett,
Dolgozni még így is bement, hiszen sosem késett.
A munkahelyi orvos barátja a helyzetet komolynak vélte,
Mindenképpen be kellene mennie a kórházba, arra kérte.

Adott beutalót a számára, s a dolgozó belement.
Ám nem volt egyedül, a "félelem" is vele ment.
Mikor megérkezett látta a tömeget, de várt a sorára,
El is érkezett a kijelölt ablakhoz sokára.

Ott közölték vele, zsúfoltság miatt egy másik intézménybe küldik.
E "remek" hírtől úgy érezte, hogy "boldogságban fürdik".
Átgyalogolt és a várakozás kezdődött elölről.
Már kezdte a harag emészteni belülről.

Úgy két óra múltán sorra is került,
Akkorra a koplalástól majdnem padlóra terült.
Maga minek jött ide? Ordított rá a főorvos durván.
A kimerült ember csak nézett rá döbbenten és furcsán.

Ide küldtek. Mondta. Eközben az asszisztensnő az orvost nyugtatta.
Hiszen területileg ide tartozik. E tényt eszébe juttatta.
Ezután egy "kellemes" vizsgálat következett, ujjazás, meg minden,
A szerencsétlen csak arra várt, hogy menekülhessen innen.

Végül is elküldték más vizsgálatokra is tovább,
Kezdhette elölről az egészet, egy "házzal" odább.
Bármi legyen az eredmény, ide ne jöjjön vissza! Ezt az intelmet a "kedves" főorvostól kapta,
A meggyötört, egész bizodalmát az egészségügy iránt, a rendelőjében hagyta.
 

imrucika

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Barátom!
Az elmúlt évben volt "szerencsém" közelebbről megtapasztalni a magyar egészségügy bugyrait.Valahogy mindig az volt a benyomásom,mintha egy pók hálójában vergődnék tehetetlenül és időnként szívna egyet a potrohos a véremből /erszényemből /.........Aztán amikor nehezen,de kikerültem hálójából,úgy szándékoztam távozni,hogy előkészítsem az esetleges visszatérést is.Tisztelettel : Imrucika
 

nagyúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Barátom!
Az elmúlt évben volt "szerencsém" közelebbről megtapasztalni a magyar egészségügy bugyrait.Valahogy mindig az volt a benyomásom,mintha egy pók hálójában vergődnék tehetetlenül és időnként szívna egyet a potrohos a véremből /erszényemből /.........Aztán amikor nehezen,de kikerültem hálójából,úgy szándékoztam távozni,hogy előkészítsem az esetleges visszatérést is.Tisztelettel : Imrucika


Azt nem lehet igazán előkészíteni, mert az egészségügy rohamosan romlik lefelé, és kihal az emberség és a segítőkészség, amire felesküdtek a doktorok. A legtöbbnek csak a pénz számít és nem a beteg állapota. Ez a versem rólam szól. Engem alázott és bántott meg egy főorvos ilyetén módon, miközben tudta és látta, hogy vérzett a vesém és szörnyű fájdalmaim voltak. Neki állítottam emléket ezzel a művemmel, hogy sohase feledkezzek meg a "jóságáról" annak a rohadéknak.
Kívánom, hogy rajta se segítsen senki, mikor nagy bajban lesz!
Köszönöm a látogatást Barátom!
Nagyúr :444:
 

nagyúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Igazán örülök neki kedves máriatövis. A műveltség és a tudás nagyon fontos, még akkor is , ha manapság a népbutítás a cél.
Köszönöm szépen a látogatást.
Minden szépet és jót!
Nagyúr
:D
 

nagyúr

Állandó Tag
Állandó Tag
00012986.jpg



Naiv Lujzi

A városka utcáján egy szép nő a kirakatokat nézi.
Az eddigi életét, a vele történteket sorra felidézi.
Kezdve az iskolákkal, ahová szeretett járni.
Arra, hogy barátnőket találjon, nem kellett sokat várni.

Már akkor is vonzó volt. Beilleszkedett könnyen,
Hamarosan "próbálkoztak" nála többen.
Naiv Lujzi persze örült ennek. Hízelgett neki,
Hogy a srácok többsége a "szépet" érte teszi.

Hamarosan rá kellett döbbennie, nem minden az aminek látszik,
S legtöbbjük csak egy bizonyos cél érdekében "játszik".
Érte jó néhány csalódás, mire "tisztábban" látott.
Először okult belőlük, majd újra arculatot váltott.

Így teltek az évek, nehezek és szépek,
Emlékezetében megmaradtak, az ezekből az időkből való "képek".
A felnőttek színpadán szembesült vele,
Ez a világ nem csak jó dolgokkal van tele.

Jöttek a munkahelyi csalódások, a párválasztás kora.
Mindig tudta, képes szeretni, de azt hogy ennyire, nem hitte volna soha.
Voltak problémái, melyek meggyötörték nagyon.
Ezeket úgy érezte nem mulasztaná el, semmilyen nagy vagyon.

Egy idő után kilábalt belőlük, s naivan azt remélte, hogy ezzel vége,
Megszűnnek a gondjai, s kezdhet új életet végre.
Aztán rájött, ez nem így működik. Újra és újra bizalmat "szavaz" másnak,
Azonban most már egy boldogabb nő, akit otthon a gyermekei várnak.
 

imrucika

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Barátom!
Művedet olvasva,néhány gondolat jutott eszembe....: Szemlélődve....elmélkedve....számvetés eddigi életünkről.Versed főalakja a kirakatot nézegetve ,életének eseményeit veszi számba.A bolti kirakat a külső szemlélőnek,míg szereplésünk az élet színpadán maga a rólunk szóló kemény valóság .....Érdekes a kirakat és a Lány saját életéről szóló számvetés párhuzama.......a személyes érintettség és a külvilág összefonódása,kölcsönhatása....Remeknek tartom az optimista hangvételű,a jövőbe vetett bizalmat sugalló befejező soraidat.
Köszönöm,tetszett az alkotásod.
 

nagyúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Barátom!
Művedet olvasva,néhány gondolat jutott eszembe....: Szemlélődve....elmélkedve....számvetés eddigi életünkről.Versed főalakja a kirakatot nézegetve ,életének eseményeit veszi számba.A bolti kirakat a külső szemlélőnek,míg szereplésünk az élet színpadán maga a rólunk szóló kemény valóság .....Érdekes a kirakat és a Lány saját életéről szóló számvetés párhuzama.......a személyes érintettség és a külvilág összefonódása,kölcsönhatása....Remeknek tartom az optimista hangvételű,a jövőbe vetett bizalmat sugalló befejező soraidat.
Köszönöm,tetszett az alkotásod.


Kedves Imre!
Nagyon jól "látod" és érzed a versem lényegét. Így tökéletes, mikor az olvasó bele tudja élni magát a szereplő bőrébe.
Köszönöm a hozzászólásodat.
Minden szépet és jót!
Gyula
 

nagyúr

Állandó Tag
Állandó Tag
images



Pocok Lajcsi

Végre eljött Pocok Lajcsi kedvenc évszaka,
A termények betakarításán dolgozik minden éjszaka.
Ám sürget az idő. Összehívta az összes rokonát,
Mivel meg szeretné szerezni a környéken lévő összes gabonát.
Sürögnek, forognak, az éléstáruk lassan tele,
Lajcsi hajszolja tovább őket, mert még mindig nem elégedett vele.
Újabb és újabb kamrákat ásat ki velük,
A nagy munkatempóba belefájdult a fejük.
Ez sem számít. Ő a legerősebb, ő a főnök! Mondta.
A többieknek csak az engedelmesség és a munka elvégzése a gondja.
Kapzsiságában már "vérszemet" kapott,
Nekik étkezéskor egyetlen plusz magot sem adott.
Egyre többször csodálta a szomszéd kertet, hol gyönyörű kukoricát látott,
Attól a pillanattól kezdve annak a megszerzésére is vágyott.
Öntelt vakmerőségében fényes nappal indult oda,
Az eszébe sem jutott, hogy nem éri el a célját soha.
Mikor egy nyílt füves területen szaladt keresztül, elkapta a vércse,
A bátor, de oktondi Pocok Lajcsi életének ezennel így lett vége.
 

nagyúr

Állandó Tag
Állandó Tag
images



Életünk része

Mai életünknek nagy vívmánya a számítógép, mely sokat segít rajtunk,
Pillanatok alatt "előadja" mindazon dolgokat, amikre csak "hajtunk".
Megfizethetetlen az a lehetőség és tudás, amelyre általa szert teszünk.
Ezért, ha lehet mindig újabb és gyorsabb gépet veszünk.

Fontosabbá válik sok esetben, mint a családunk maga,
Néha észre sem vesszük miatta, hogy a szerettünk mikor is jön haza.
Számtalan előnye mellett azonban veszélyeket is hordoz magában,
Egy géphez mégsem fordulhat az ember számtalan bajában.

"Ő" nem tud szeretni, kedveskedni, megérteni és más érzelmekre sem képes,
Ezen hiányosságai miatt, a tudása valójában véges.
Ráadásul függővé tesz, s emiatt kevesebbet mozgunk,
Nem véletlen, hogy egyre többen mondogatják azt:"le kellene fogynunk".

A technika rohamosan fejlődik. Mindenki egyre magasabb szintre vágyik,
Addig megy ez majd, amíg életünk része a gép, teljesen nélkülözhetetlenné válik.
Azok után előfordulhat, amit a filmek már régóta sugallnak,
Egy olyan világ, amelyiket kizárólag a gépek uralnak.
 

nagyúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagy_ipRi_tv.jpg



Kell ez nekünk?

Néhány televízió csatorna mit is tanít nekünk?
Nap, mint nap a butaság, a beképzeltség és a kivagyiság tömi tele a fejünk.
Ki a legnagyobb macsó "gyerek" és ki-kivel mit csinált este,
Ezeket a "nagyszerű" műsorokat sajnos az ország elég nagy része leste.
Kihasználva az emberi kíváncsiságot, terjesztik a "sötétség leplét",
Ezzel a televíziózástól elvéve az értelmesebb réteg kedvét.
Ilyen "remek" példákat állítanak a gyerekek elé,
Kik megtanulhatják, hogyan haladhatnak érdemi munka nélkül a jövőjük felé.
Ezek után sokuknak csak az jár a fejében, hogy cicababa, vagy vezérhím legyen,
Nem pedig az,hogy önmagáért, a szüleiért, vagy a társadalomért valami jót tegyen.
A TV.-adók valóságos "agymosást" hajtanak végre,
Rászabadítva a "mocskok" tömegét a népre.
Megtűzdelve mindezt a "jobbnál-jobb" reklámok hadával,
Cseppet sem törődve az emberek valódi bajával.
Tényleg kell ez nekünk? A szemfényvesztés és a hazugságok sora?
Az lenne a legjobb, ha nem látnánk többé ilyen népbutító műsorokat soha!
 

imrucika

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Nagyúr!
Előző írásodról és általában a gépek "uralmáról" egy régen látott film,a "2001-Űrodisszeia" jut eszembe,ahol az űrhajón levő "HAL" nevű szuperkomputer átveszi a hatalmat az út során......Akkoriban /a '70-es évek derekán / mindez rémisztően utópisztikusnak tűnt számomra.Azonban mai világunkat elnézvén,hány és hány olyan technikai eszközre vagyunk ráutalva,amelyek nélkül tehetetlennek érezzük magunkat?! Néha,néha felbosszant a kissé öregecske laptopom.....Tudom,alkalmazási hiba,de előfordul,hogy ...lefagy.Se kép,se hang....Olyankor drasztikusan lépek ellenében,kiveszem az akkumulátorát.Bugyutának tűnik,de az akkori "HAL"-ra gondolok közben.......

Igazad van...népbutítás.Azonban a jelek szerint annyira sikeressé vált a média/?/ ezen tevékenysége,hogy van igény az igénytelenségre.....Nélkülük sokan el sem tudják képzelni estéiket,programjaikat.
Azt hiszem,ezek is olyan tudatosan gerjesztett folyamatok,melyek egy-több ördögi kör részei,tudatosítják önnön fontosságukat,nélkülözhetetlenségüket,mindinkább belegabalyítva korunk erre fogékony nemzedékeit......Hasonlíthatnám a betegségek-gyógyszerek/?/ viszonyához.....Betegség-tünet-gyógyszer-mellékhatás-mellékhatás gyógyszere....stb.....
Üzlet mindenben....s közben a "gondolkodó ember" egyre jobban elbutul........Sajnos.
Köszönöm,hogy olvashattalak ismét.
 

nagyúr

Állandó Tag
Állandó Tag
1mez%C5%91.jpg



A legtisztább érzés

Egész életünk útját érzelmek "tarkítják",mint virágok a mezőt,
Nem nélkülözhetjük őket, ahogyan a növények sem az esőt.
Rendkívül változatosak. Van amelyik örömöt okoz,
A másik meg elszántságot és teljesítményt fokoz.
Egy újabb letargiába taszít, s szomorúvá, mélabússá teszi a napod,
A legtöbben a szerelemre esküdnek mondván, a legszebb érzéseket attól kapod.
Holott ezt csak a hormonháztartásod felborulása miatt érzed.
Ám mivel "rózsaszínben" látod a másikat, e csalóka érzet igazságát sosem kétled.
Mikor a látásod "tisztul" már nem annyira tettszik az eddig látott kép,
Kit azelőtt csodáltál és imádtál, úgy tűnik korántsem olyan szép.
Van viszont egy érzés, mely tisztább és őszintébb, mint bármelyik másik,
Még ha legelsőként az ember nem is arra vágyik.
Éspedig a szeretet. Nyílt és igaz. Kit általa ismersz meg, olyan is amilyennek tűnik,
Ez az érzelmi forma kitart mellettünk és a sírig meg sem szűnik.
Szerencsésnek mondhatja magát az, akinek az élete szeretetben telik,
S mindazok akik a szeretet tisztaságában boldogságukat meg is lelik.
 

imrucika

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Nagyúr!

Életünk megszínesítője,mint a virágmező a réten, az érzelmek hullámzása,gazdagsága,sokrétűsége....Azonban ezek közül a szeretet egy folyamat eredményeképp letisztult,kikristályosodott,legtöbbször állandósult emóció,mely időtálló és tartalmassá teszi,elmélyíti emberi kapcsolatainkat.Köszönöm,hogy olvashattam......Üdv.
 
Oldal tetejére