Hírek Nagyon nehéz meggyőzni az oltatlanokat, hogy oltassák be magukat, még a delta variáns ellenére is

Ugyan vannak, akik a delta variáns megjelenésének hatására úgy döntöttek, mégis felveszik az oltásukat, lassú tempóban nő a számukra, még mindig sok az oltatlan.

Korábban sokkal nagyobb volt az oltási kedv Magyarországon, de mint arra a szakemberek is számítottak, egy bizonyos szám felett nehéz lesz nagyobb lépéseket megtenni rövid idő alatt.

Ennek tudható be az is, hogy lassabban haladnak az új oltások felvétele, legalábbis azoké, akik az első oltásra regisztrálnak.

Vakcinából rengeteg áll rendelkezésre, akár a negyedik oltás beadására is van kellő mennyiség, így csak az emberektől függ, hogy milyen lesz a járványhelyzet a folytatásban. Már több mint 5,7 millióan vették fel az oltásukat, ám még mindig jó páran vannak azok közül, akik ezt nem hajlandóak megtenni.

Szlávik Jánost az oltási kedvről is megkérdezték de nem tudott túlságosan pozitív hírekkel szolgálni, mert sokkal kevesebben jelentkeznek, mint hónapokkal ezelőtt, amikor például tömegével regisztráltak az oltásra.

„Picikét úgy látom, hogy a delta mutáns fenyegetettsége miatt az emberek talán egy picit jobban mennek oltást felvenni, de azért még mindig nagyon lassú.” – válaszolt a kérdésre a szakember, aki szintén figyeli a számokat.

„Az új oltások felvétele a lassú, a harmadik oltások felvétele elég komolyan zajlik, de azokat az embereket meggyőzni, akik nem akarják magukat beoltatni, az nagyon nehéz.” – tette egyértelművé Szlávik.

Hujber Dávid

oltasok.jpg
 
Mihályi Péter, egészségügyi közgazdász, a Corvinus Egyetem professzora véleménye:

1643473120240.png

1643473019702.png

Az emberek zöme most is azt hiszi, hogy ez "csak" az idősebbekre, a már egyéb betegséggel bírókra veszélyes igazán.
Ja, és a kövérekre.
 
Csatolás megtekintése 1841981

Egy populista kormány nem szívesen hoz népszerűtlen döntéseket

Az a cikk erre a mondatra alapozta koncepcióját.
A cselekvését hogy mi motiválja egy szavazatokra optimalizált kormánynál azt tudjuk
Legjobban a bátortalan ellentmondó döntéseik a jellemzők
Mert mindenkinek jót kéne tenni úgy gondolják
Mint ez a kép mutatja
Csatolás megtekintése 1841982
Nem volt merszük minden rendezvényt és csoportosulást betiltani.
Mert az kijárási tilalom éjjel nappal
Ez érthető is hogy nincs merszük
Aminek a vége a csomó kivétel lett és röhejes

A mellett hogy valóban populista kormány!
Nem bizonyítható hogy ez megnövelte volna a halálozást
gumelig meg hozott egy koncepciós cikket
Nem koncepciós cikk, szerintem.

A fenti Mihályi Péter vélemény megmagyarázza: nem a járványt kezelték, hanem az emberek érzelmeit befolyásolták.
Mert az fontosabb volt.
Ne cirkuszoljon senki, mert az árt a Fidesz-álomnak!!
Vegyük könnyedén, nem gáz ez ...

Meg is van az eredménye: 41.229 halott, s nyilván ma újabb legalább 65, holnap újabb 60-70 ...
Mi az nekünk?
Egy nagymama, egy nagypapa, néha anya is, apa is, gyerek is ...
Több mint 41.230 ember!!!

Legalább 2 lehetséges ok van:
A pozitivan tesztelt esetek számát azonositják a fertözéses esetek számával.
Másreszt, ha valakit "kezelnek az oltóanyaggal" majd "tesztelnek", az értelemszerüen pozitiv. Vagy placebo volt épp az ampulla.
Azért óvatosan az ilyen magyarázatokkal!
Ugye nem az az állítás lényege, hogy, aki oltást kap, az covidos lesz?
 
Mihályi Péter, egészségügyi közgazdász, a Corvinus Egyetem professzora véleménye:

Az emberek zöme most is azt hiszi, hogy ez "csak" az idősebbekre, a már egyéb betegséggel bírókra veszélyes igazán.
Ja, és a kövérekre.
Dehogy hiszi.Már az elején gyanús volt minden.a Cecilka hülyesége miatt
Mutatom miért nem volt már tömegesen hihető akkor sem
a kommunikáció és az ilogikusság
1643473670549.png
 
Nem koncepciós cikk, szerintem.

A fenti Mihályi Péter vélemény megmagyarázza: nem a járványt kezelték, hanem az emberek érzelmeit befolyásolták.
Épp ez is koncepciózus
a mellett hogy igaz az aláhúzott rész
De az nem bizonyított hogy a populista kormánynál több a megbetegedés és az áldozat mint vasszigornál. Erre valós mérés nincs.
És nem is lesz mert nem volt boncolás ex has lett hol covidos, hol senki sem
Ezért itthon még fizet is kormány! Máris hamis minden adat
Simán teória nem több
És ez a hamis nem jó adatok miatt szinte mindenütt
És még koncepciós lehet azért ha ezt Orbánra akarja kimutatni
A gombhoz varrja a kabátot a véleményével
Mellékesen az én véleményem is az logikátlanul és kapkodva és haszonlesően kezelték a járványt

Nem mellékesen populistán erre példa az össze vissza tiltás és engedélyezés mint mutattam a foci és Ákos
Azt szabad addigra épp csökkent a járvány
 
Aki nem kapott oltást, az is. A vírus nem válogatós.
Igaz
Erre mennyi érvet mondtunk már?
Volt olyan ki azt koncepciózta: elkerüli a halált és a lélegeztető gépet
Mert volt 2 ismerőse ki oltottan kigyógyult!!
Én meg hoztam a 2 példát 2 ismerősről kik 2 oltás után belehaltak
De mivel minden kórház érdekből és boncolás hiánya miatt hazudik
Így egyik példa se bizonyított semmit
Marad az ki mit hisz
 
Körülöttem sorban benyalja lassan mindenki.
Orrfolyás, köhögés, esetenként nem túl magas láz, fejfájás. Utóbbit mondják a legkellemetlenebb tünetnek, mert pár napig gyógyszerekkel sem csillapodik.
 
Épp ez is koncepciózus
a mellett hogy igaz az aláhúzott rész
De az nem bizonyított hogy a populista kormánynál több a megbetegedés és az áldozat mint vasszigornál. Erre valós mérés nincs
Simán teória nem több
És még koncepciós lehet azért ha ezt Orbánra akarja kimutatni
A gombhoz varrja a kabátot a véleményével
Mellékesen az én véleményem is az logikátlanul és kapkodva és haszonlesően kezelték a járványt

Nem mellékesen populistán erre példa az össze vissza tiltás és engedélyezés mint mutattam a foci és Ákos
Azt szabad addigra épp csökkent a járvány
Hogyne lenne több az áldozat.

S az alapkérdés az: szakemberekkel kezelték-e a járványt Orbánék, korrekten, vagy adatokat titkoltak el, hazudoztak, homályos fogalmazásokkal hülyítették a népet?
 
Hogyne lenne több az áldozat.

S az alapkérdés az: szakemberekkel kezelték-e a járványt Orbánék, korrekten, vagy adatokat titkoltak el, hazudoztak, homályos fogalmazásokkal hülyítették a népet?
Olyan nincs, hogy a határ egyik oldalán gyilkos járvány tombol, egy kilométerrel odébb a határ túloldalán meg csönd és békesség!
Egyetlen járványt sem állít meg egy képzeletbeli határvonal.
 
Igaz
Erre mennyi érvet mondtunk már?
Volt olyan ki azt koncepciózta: elkerüli a halált és a lélegeztető gépet
Mert volt 2 ismerőse ki oltottan kigyógyult!!
Én meg hoztam a 2 példát 2 ismerősről kik 2 oltás után belehaltak
De mivel minden kórház érdekből és boncolás hiánya miatt hazudik
Így egyik példa se bizonyított semmit
Marad az ki mit hisz
Milyen adatokra alapozod az állítást: oltott és oltatlan ugyanolyan arányban hal meg, illetve éli túl?

Hol vannak a poszcovid szindrómások?
Úgy tudom, aki 3 hónappal a megbetegedés után hal meg, már nem számít covid-halálesetnek. Mert?

Hall a magyar lakosság erről, pl. a köztévében?

Utoljára módosítva:
Ha semmi sem ért el sikert akkor miért volt az egész?
Hisz amíg oltás sem volt addig az anyagi haszont sem lehetett belevinni a történetbe.
Miért kezdett minden ország karantént kiáltani,,?
Valami csak kiváltotta ezt az állami rendszerű pánikot.
Ha tudsz németül, olvasd el a Plandemie könyvet. megadja a választ.
 
Olyan nincs, hogy a határ egyik oldalán gyilkos járvány tombol, egy kilométerrel odébb a határ túloldalán meg csönd és békesség!
Egyetlen járványt sem állít meg egy képzeletbeli határvonal.
Nem csak az oltas, hanem a vedekezes is fontos volt mas orszagokban. Szarvas kiallitas beke menet, egyeb sport rendezvenyek a jarvany kozepen plusz a kinai oltassal beoltott idosek ezek mas orszagokban nem voltak.
A maszk hasznalatat elfogadtak az emberek , es egy foton nem latni maszk nelkuli embert tolunk nyugatabbra.
A hataron tul a sogoreknal , ingyenes tesztek ,ami otthon kerul tobb ezer Ft-ba, raktarba varja hogy lejarjon a szavatosaga hogy ki lehesen dobni.
Es meg hozza jon a szakmai velemenyek az egeszsegugy allapota, nincs mit csodalkozni ilyen pancser modon kezelni jarvanyt ......sajnos az eredmeny siralmas.
 
Az egész járványkezelés Európában kaotikus. Ezt még tanulnunk kell.
Szakmai vélemények? Ahány ember, annyi féle tájékoztatás. Minden nap egymásnak ellentmondó vélemények.
Csoda, ha már mind hiteltelen a szemünkben???
 
Nem koncepciós cikk, szerintem.

A fenti Mihályi Péter vélemény megmagyarázza: nem a járványt kezelték, hanem az emberek érzelmeit befolyásolták.
Mert az fontosabb volt.
Ne cirkuszoljon senki, mert az árt a Fidesz-álomnak!!
Vegyük könnyedén, nem gáz ez ...

Meg is van az eredménye: 41.229 halott, s nyilván ma újabb legalább 65, holnap újabb 60-70 ...
Mi az nekünk?
Egy nagymama, egy nagypapa, néha anya is, apa is, gyerek is ...
Több mint 41.230 ember!!!

Azért óvatosan az ilyen magyarázatokkal!
Ugye nem az az állítás lényege, hogy, aki oltást kap, az covidos lesz?
"Ugye nem az az állítás lényege, hogy, aki oltást kap, az covidos lesz?"

alaptétel, hogy járványos idöszakban lappangási idöben már nem oltunk, hanem csak elötte.
Ha ez a koklerkedés mégis megtörténne, az természetesen "ráfertözést" jelenthet.

Ha ez az összfertözés a kritikus határt eléri, kitör a megbetegedés.
Amivel az immunháztartátás vagy megbirkozik vagy sem.

Azzal a kérdéssel meg nehéz mit kezdeni, hogy covidos. Ki a covidos?

Aki valamivel pozitivan tesztelt?
Akinek tünetei vannak és pozitivan tesztelt?
Baromira nem ugyanaz.
 
Milyen adatokra alapozod az állítást: oltott és oltatlan ugyanolyan arányban hal meg, illetve éli
Olvass jobban
Az az üzenet arról szólt ki mi alapján hisz és állít fel környezetéből vett információra alapozva mert hivatalos pontos és hiteles mérés nincs
(ez a másik üzenetedre is válaszol)
És azt az üzenetemet mit idéztél úgy fejeztem be
Marad az ki mit hisz
-------------------
Kérdezhetnéd miért mondom nincs hiteles adat. És semmilyen kimutatásra nem tudsz te sem és senki támaszkodni
De ezt is leírtam már.
Az adatok híján tudod min megy a vita?
Hogy hát ha ennyire semmi sincs induljunk ki a plusz halálozásból.
Ez azért minden, csak nem közvetlen bizonyíték a covid áldozatikra
Ez ír a pluszhalálozásról
De ez sem jól statisztikázik
Mert egyszerű növekményt vizsgál előző időszakhoz
Azonos szakaszt (hónapokat) kell vizsgálni a járvány előtti időhöz
De még ez is csak közvetett adat lesz
Hisz még ekkor se tudja senki a halálozások okát
És ez nagy hibaszázalék lesz.
Hogy miért alakult ez így?
Emlékem szerint a WHO adott ki irány-mutatást
Miként tartsák nyilván a covid áldozatokat
Amit később megváltoztatott
Ilyen volt még a boncolási tilalom Magyarországon (Kasler rendelet)
A fokozott megfertőződésre utalva
De ne feledd van még egy adattorzító
A kórházak dotációja
Annak fizetnek többet ahol covidos van
Ezért létrejött egy szokásos zavarosban halászás
Egyszerűen beírják oknak covid
A kórházak évtizedek óta a dotációval variálnak
Nekem még nem adtak hiteles papírt:
Ahol a pontok fel vannak tüntetve azonnal látod ez se igaz amaz s igaz
Olyan elvégzett dolgokat és BNO kódokat írnak be ami a legtöbbet hoz nekik
Most elkövették a hibát a covid dotációval
Az eredendő hiba a támogatási rendszerben van.
a Covidét is ez okozza
És ezért nem hihetsz egyetlen kimutatásnak sem
Mivel minden ország hasonló hibákkal küzd.
részben a WHO ajánlás okozta, részben a mindenütt jelenlévő mi a díja kiszámítási rendszer: A magánbiztosítós rendszerek is pontokkal mérik
Őrült baj ez hogy nem tudható miként alakult a megbetegedésék száma és oka
A betett linkemen is úgy fogalmaz:

Az alábbi ábrán az is látszik, hogy a második hullám idején már jóval nagyobb mértékben nőtt az átlagon felüli halálozások száma, mint tavasszal. (És ez feltehetően igaz decemberre és januárra is – ez a két hónap még nem szerepel az uniós statisztikában –, amikor a Coviddal-összefüggő halálesetek száma csúcson maradt.)

a bizonytalan feltételes módok
És ez is csak a plusz halálozásokat mutatja(átlagon felüli)
De mi covoiddal összefüggő és milyen mértékig? Kérdést nem tudja
a-plusz-halalesetek-aranya-az-eu-ban-2020-januar-november-szazalek-a-2016-2019-kozotti-idoszak...jpg
 
Utoljára módosítva:
Hogy hát ha ennyire semmi sincs induljunk ki a plusz halálozásból.
Ez azért minden, csak nem közvetlen bizonyíték a covid áldozatikra
Battuta, még közvetett se!
Saját, céges statisztika: 2021-ben több betegünk hunyt el, mint a cég korábbi teljes, 5 éves fennállása alatt összesen! Ebből covidra visszavezethető ok miatt: NULLA fő.
De ez egész Németországra is igaz, a túlhalálozások száma nagyságrenddel meghaladta a hivatalosan covid-halálesetként nyilvántartottak számát.
 
Mit tagadtál?
Ezt?:
upload_2020-3-9_14-57-8-png.1723505
"Hogy hát ha ennyire semmi sincs induljunk ki a plusz halálozásból"
upload_2020-3-9_14-57-8-png.1723505

Ezt nem tagadod mert írsz ezt:"covidra visszavezethető ok miatt: NULLA fő."
Nem veti fel benned a "covidra visszavezethető" tartalmának hiteltelenségét?
2 éve folyik a vita miként mutassuk ki a covidot
Mi a hiteles azon vitáznak
És ebben sem hihetünk:
upload_2020-3-9_14-57-8-png.1723505
hivatalosan covid-halálesetként
upload_2020-3-9_14-57-8-png.1723505

Leírtam miért nem hihető semmilyen kimutatás
Most csak egy rövid mondat:
A nyilvántartás (statisztika) akkor használható ha az adatok felvétele megfelelő
Már itt elbukott a világ összes országa
Az okait elmondtam
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,670
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére