Nevessünk...Írj egy viccet!

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

zsuzsanna03

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha valakinek problémája lenne a jelenlegi pénzügyi válság: megértésével, a
következő sorok segíthetnek:



1. Valamikor régen, egy indiai kis faluban egy ember bejelentette a
falusiaknak, hogy majmokat vásárol fel, darabját 10$-ért.

2. A falusiak tudták, hogy a környéken sok a majom, elmentek hát az erdőbe
összefogdosni őket.

3. Az emberünk majmok ezreit vásárolta fel, mindegyikért kifizette a beígért
10$-t. Ahogy a majmok fogyni kezdtek az erdőben, a falusiak abbahagyták az
összefogdosásukat. Erre az ember bejelentette, hogy 20$-t ad egy majomért. A
falusiak fellelkesültek és újra elmentek majmokat fogni.

4. A majmok csakhamar még jobban megfogyatkoztak, a falusiak hazatértek. Az
ember 25$-ra emelte az átvételi árat, de már így is nagyon nehéz volt majmot
fogni.
5. Erre a férfi közölte, hogy 50$-t ad egy majomért, de sürgősen el kell
utaznia egy kis időre, addig egy helyettese fogja őt képviselni, aki a
nevében átveszi a majmokat.

6. Amikor elutazott, a helyettese azt mondta a falusiaknak: "Nézzétek ezt a
sok majmot a ketrecekben, amit a főnököm vett tőletek. Eladom nektek
darabját 35$-ert, és amikor az emberünk visszatér, eladhatjátok neki 50
$-ért."

7. A falusiak összeszedték minden megtakarított pénzüket, és megvették az
összes majmot.

8. Ezután a falusiak soha többet nem látták sem az embert, sem a
képviselőjét, csak a rengeteg majom mászkált megint a környéken, úgy, mint
azelőtt.

Isten hozott a Wall Street-en...
 

SHILLADOR

Állandó Tag
Állandó Tag
Az orvos felháborodva ripakodik rá betegére:
- Három hónapja kezelem magát sárgaság ellen, és csak most mondja, hogy japán?
 

zsuzsanna03

Állandó Tag
Állandó Tag
PASIKÉPZŐ
OKJ-s
szakképzés


A képzés alcíme: Olyan intelligenssé válni, mint egy nő.

Cél: Aktiválni a férfiak agyának idevágó részét, amelynek létezésér ő l
sejtésük sincs.



A tanfolyam árát a tényleges szükségletek felmérése után állapítjuk meg,
kedvezményt adunk azoknak a jelentkezőknek, akik mindegyik kurzuson részt
vesznek!!!



KÖTELEZŐ TANTÁRGYAK:

1. Leválni az anyámról (2000 óra)

2. A fizetésemet a feleségemnek adom (550 óra)

3. A feleségem nem az anyám (350 óra)


KÖTELEZŐEN VÁLASZTHATÓ TANTÁRGYAK :

1. Nem vagyok féltékeny a gyerekemre (50 óra)

2. Kész vacsora ..... egy mosolygó feleség (200 óra)

3. Nem viselkedem úgy, mint egy fajankó a feleségem barátai előtt (több
mint 500 óra)

4. Hogyan lazítsunk úgy, hogy ne tűnjünk lustának (300 óra)

5 Leküzdeni a távirányító-szindrómát (550 óra)

6. Nem pisilek a WC mellé (100 óra, gyakorlati foglalkozás videó
rögzítéssel)

7. Előbb sikerül kielégítenem a feleségem, minthogy elkezdené tettetni (kb.
1500 óra)

8. A cipők maguktól soha nem mennek el a cipős szekrényig (800 óra)

9. Hogyan jussunk el a szennyes tartóig úgy, hogy útközben nem tévedünk el
(50 óra)

10. Hogyan éljünk túl egy náthát agonizálás nélkül (200 óra)


FAKULTATÍV TANTÁRGYAK:

1. Emésztési technika, hang nélkül

2. Agyamba vésem, mely napokon esedékes a szemétlevitel

3. Konyha - kezdő szint: háztartási gépek: ON (bekapcsolni), OFF
(kikapcsolni)

4. Konyha - haladó szint: az első zacskós levesem anélkül, hogy elforralnám
az összes vizet

5. A jégkocka tartó megtöltésének veszélyei (diavetítéssel kísért bemutató)


6. A legújabb tudományos felfedezés: a házimunka nem okoz impotenciát

7. A WC ülőke dörrenésmentes lehajtása

8. Miért nem szükséges a takaró emelgetése, miután megszabadultunk
bélgázainktól?

9. Alapvető különbségek a szennyeskosár és a padló között (zeneterápiás
laborgyakorlat)

10. Hogyan repül a kávéscsésze a mosogatóig (gyakorlatok David Copperfield
irányításával)

11. Érzékeken túli kommunikáció: mentális gyakorlatok azokra az esetekre,
amikor világosan elmondják, hogy a keresett dolog a szekrényfiókban van,
ilyenkor ne kelljen visszakérdezni, hogy melyik szekrény, melyik fiókjában

HÁZIDOLGOZATI TÉMÁK:

(A témák nehézsége és összetettsége miatt csak 2 dolgozatot kell beadni)

1. A vasaló: a ruhák titokzatos útja a mosógéptől a ruhásszekrényig

2 . Én és az elektromosság: a villanyszerelő kihívásának anyagi előnyei
villamossági hibák esetén (a legbanálisabbaknál is!)

3. Miért nem bűntény virágot ajándékozni a nőnek a házasságkötés után?

4. A WC papír: a WC papír vajon a papírtartóban jön a világra?

5. Az eltévedt férfi autóvezető is kérhet útbaigazítást a járókelőktől
anélkül, hogy impotensnek tűnne

6. Tisztítószerek: adagolás és gyakorlati felhasználási tanácsok a
javíthatatlan károk elkerülése céljából

7. A mosógép: a nagy ismeretlen felfedezése

8. Milyen genetikai akadályai vannak, hogy szó nélkül végignézzük, amint
egy nő leparkol
 

SHILLADOR

Állandó Tag
Állandó Tag
A kamionsofőr a telefonfülkéből hívja a központot:
- Főnök, van egy kis baj! Összetört a bal oldali visszapillantó tükröm.
- Nem nagy gond, cseréld ki!
- Nem lehet, főnök, rajta fekszik az egész kamion!
 

zsuzsanna03

Állandó Tag
Állandó Tag
Az elírt e-mail cím.

Egy minneapolisi házaspár eldöntötte, hogy Floridába megy felmelegedni egy különösen fagyos télen. Úgy tervezték, hogy ugyanabban a hotelben szállnak meg, ahol a mézesheteiket töltötték 20 évvel azelőtt.

Mozgalmas programjuk miatt nehéz volt összeegyeztetni az utazási időpontot, ezért a férj pénteken, a feleség pedig a következő napon repült Minneapolisból Floridába.

A férj bejelentkezett a hotelbe, ahol a hotelszobában egy számítógép is volt, nem úgy mint évekkel azelőtt, és eldöntötte, hogy küld egy e-mailt feleségének. Véletlenül azonban kihagyott az e-mail címből egy betűt, s anélkül, hogy észrevette volna a tévedést, elküldte a levelet a rossz címre.



Közben ... valahol Houstonban ... egy özvegy épp a férje temetéséről érkezett haza, akit az Úr hazahívott az ő dicsőségébe, egy szívinfarktus után.
Az özvegy elhatározta, hogy megnézi a barátoktól és rokonoktól érkezett e-maileket. Miután elolvasta az üzenetet, visított és elájult. Fia berohant a szobába, édesanyját a földön találta, majd felpillantott a képernyőn található szövegre:


Szerető feleségemnek

Időpont: 2005 okt.13, péntek

Tárgy: megérkeztem!

Drága szerelmem,

Tudom, meg vagy lepődve, hogy üzenetet kapsz tőlem. Már számítógépük is van az ittenieknek és lehet szeretteinknek e-mailt küldeni.

Épp most érkeztem meg és jelentkeztem be. Minden elő van készítve a holnapi érkezésedre és már nagyon várom, hogy találkozzunk.

Remélem, hogy az utazásod olyan
lesz, mint az enyém.

Ui:.... Tényleg nagyon meleg van idelent!!!
 

zsuzsanna03

Állandó Tag
Állandó Tag
Egyszer volt egy fiatal férfi, aki a világ legnagyobb írója szeretett volna lenni.
Amikor megkérdezték mit ért ezen, azt válaszolta:
- olyan dolgokat akarok írni, amit az egész világ olvasni fog,
- olyat, amire az emberek valódi érzelmekkel reagálnak,
- olyat, amelytől sikítani, sírni, a fájdalomtól és dühtől ordítani fognak.

Kívánsága teljesült, most a Microsoftnál dolgozik, hibaüzeneteket ír.
 

SHILLADOR

Állandó Tag
Állandó Tag
KarácsonyfaKét rendőr elmegy az erdőbe, hogy karácsonyfát vágjanak maguknak. A térdig érő hóban gázolva órák hosszat keresik a megfelelő fenyőfát, de nem találják. A nap lenyugszik, feltámad a jeges szél, a távolban felvonyít valami állat.
Az egyik rendőr odafordul a másikhoz:
- Na, ebből nekem elegem van! A legközelebbi fát kivágjuk, akár fel van díszítve, akár nincs!
 

zsuzsanna03

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy Harley's férfi motorozott a Californiai tengerpart mentén, amikor
váratlanul egy felhő került a feje felé, és egy menydörgő hang szólalt meg:

- Azért ,mert te mindig hűséges voltál hozzám ,teljesitem egy kívánságodat.
A motoros lehúzódott az úttest szélére ,és így válaszolt:
- Építsél nekem egy hidat California és Hawaii közé, hogy bármikor
átugorhassak a szigetre !

Az Úr hümmögve így szólt:

-A te kérésed igencsak anyagi dolgokra épül , gondold el, mekkora
létesítmény lenne ! Az óceán aljára levinni a tartóoszlopokat , és az a
rengeteg beton, aszfalt és acél...Természetfeletti dolognak vélnék. Én meg
tudnám csinálni, de még nekem is nehéz lenne. Gondolkodj egy kicsit,
hátha eszedbe jut valami más ,amivel az emberiség jövőjét tudnád
elősegíteni !

A motoros elég sokáig gondolkodott, végül kibökte:

- Uram! Azt kívánom ,hogy minden férfi megérthesse az asszonyokat !
Tudni szeretném, hogy mire gondolnak, mit éreznek legbelül, amikor csak némán
néznek rám, vagy amikor sírnak, nevetnek, vagy amikor rosszat mondok.. !
És hogy hogyan tudnám a nőket boldoggá, kiegyensúlyozottá tenni...

Erre az Úr elgondolkozik, majd egy nagy sóhajjal így válaszol:

- Na jó ! Hány sávos legyen a híd ?
 

SHILLADOR

Állandó Tag
Állandó Tag
Órán az iskolában a tanító néni látja, hogy nagyon mozog a hátsó pad. Meg is kérdezi Pistikét:
- Mi történik ott hátul Pistike?
- A tanító néni mondta, hogy húzzam meg a Margót...
 

SHILLADOR

Állandó Tag
Állandó Tag
Két barát beszélget:
- Tegnap olvastam az újságban, hogy New Yorkban 10 millió patkány van.
- Normálisak ezek az amerikaiak? Megszámolják, ahelyett hogy kiirtanák őket?

:) :)
 

zsuzsanna03

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy elnökjelölt a választási kampányon:
- Uraim, az előző elnök négy éven keresztül hazudott és
becsapta az egész országot...
Adjanak nekem is egy esélyt!


A festő rászól a folyamatosan beszélő politikus modelljére:
- Még egy szó és olyannak festem le, amilyen.


-Mi a legjobb fizikai megfigyelés a politikusoktól?
- Az üres fejnek jobb az akusztikája.


A tánctanár egy "politikustánc" nevű új gyakorlatot mutat be az osztálynak:
- Roppant egyszerű a koreográfia, könnyű megtanulni.
Kezdem: hárorm lépést előre, kettőt vissza, egyet jobbra,


- Miért van a Parlamenten kupola?
-
huh.gif

- Ki látott már lapos tetejű cirkuszt?!
egyet balra, majd teljes fordulat...


- Miről vitatkozik két politikus egy kidőlt fánál?
-
huh.gif

- Hogy jobbra vagy balra dőlt.
 

zsuzsanna03

Állandó Tag
Állandó Tag
- Próbálja ki a jógát. - mondja az orvos az alkoholista betegének. - Akkor talán majd megszabadul ettôl a káros szenvedélytôl.
Alig egy hét múlva találkoznak.
- Na, milyen volt a javasolt módszer?
- Hát, az elején akadozott a dolog, de most már fejenállva is ki tudom inni a vodkás üveget!
-----------------------------------------------------------

- Hogy van az új beteg? - kérdezi a vizit előtt az orvos az osztályos nővértől.
- Már sokkal jobban doktor úr. Ma reggel már beszélt is.
- És mit mondott?
- Hogy sokkal rosszabbul érzi magát.
---------------------------------------------------------------

Miután a szemorvos alaposan megvizsgálta a pácienst:
- Ne haragudjon, de hogy talált be a rendelőbe?
 

zsuzsanna03

Állandó Tag
Állandó Tag
- Lüktet a fejem, fáj az oldalam, hasogat a hátam, szaggat a vállam szúr a szívem.
- Irigylem magát - vág közbe az orvos - hallatlanul erős szervezete van, ha mindezt kibírja.

---------

- Napi egy almával távol lehet tartani az orvost a háztól.
- Csak jól kell vele célozni.

-------

- Ma sokkal jobban néz ki, mint a múltkor! - mondja az orvos a betegenek.
- Persze, mert pontosan betartottam, ami az üvegre volt írva.
- Pontosan mit?
- Tartsuk az üveget gondosan zárva!

---------------

Az ötven éves férfi elmegy az orvoshoz, hogy megtudja, van-e esélye a második ötvenre.
- Nos, erre a kérdésre egyszerű lesz választ adn. Ön iszik?
- Nem.
- Dohányzik?
- Nem.
- Nőzik?
- Nem.
- Akkor mi a fenének magának még ötven év?
 

BJanos

Állandó Tag
Állandó Tag
A copfos profi bokszoló hajat vágat a fodrásznál. A fodrász viccesen megjegyzi:
- Uram, ha a copfját levágnám, akkor szinte magára sem lehetne ismerni!
- Az lehet, de akkor magára sem!


Férj a feleségnek:
- Drágám, te vagy a megtestesült költészet! Ajkad Weöres, szíved Arany, agyad Tompa!


-Doktor úr! A férjem nagyon erősen köhög, prüszköl és láza is van!
-Magas?
-Háát, úgy körülbelül egy fejjel magasabb nálam!


A matematika tanár elmegy a patikába vitamint vásárolni.
- Kérek szépen egy doboz B12-es tablettát!
-Sajnos, az éppen elfogyott!
-Akkor milyen van?
-B6-os.
-Jó, akkor adjon abból kettőt!
 

BJanos

Állandó Tag
Állandó Tag
Próbáljuk meg a hitelválságot humorosan felfogni, ha tudjuk.
icon_biggrin.gif


Egy bankár felhív egy másikat.
- Szevasz, hogy vagy?
- Kösz, jól.
- Bocsánat, téves.


Egy ügyfél tanácsot kér a bankban.
- Kisvállalkozást szeretnék indítani, mit kell tennem?
- Vegyen egy nagyvállalkozást, és várjon néhány napot.


Egyfajta vicces magyarázat a hitelválság megértéséhez:

Valamikor régen, egy indiai kis faluban egy ember bejelentette a falusiaknak, hogy majmokat vásárol fel, darabját 10$-ért.

A falusiak tudták, hogy a környéken sok a majom, elmentek hát az erdőbe összefogdosni őket.

Az emberünk majmok ezreit vásárolta fel, mindegyikért kifizette a beígért 10$-t. Ahogy a majmok fogyni kezdtek az erdőben, a falusiak abbahagyták az összefogdosásukat. Erre az ember bejelentette, hogy 20$-t ad egy majomért. A falusiak fellelkesültek és újra elmentek majmokat fogni.

A majmok csakhamar még jobban megfogyatkoztak, a falusiak hazatértek. Az ember 25$-ra emelte az átvételi árat, de már így is nagyon nehéz volt majmot fogni.

Erre a férfi közölte, hogy 50$-t ad egy majomért, de sürgősen el kell utaznia egy kis időre, addig egy helyettese fogja őt képviselni, aki a nevében átveszi a majmokat.

Amikor elutazott, a helyettese azt mondta a falusiaknak: "Nézzétek ezt a sok majmot a ketrecekben, amit a főnököm vett tőletek. Eladom nektek darabját 35$-ért, és amikor az emberünk visszatér, eladhatjátok neki 50 $-ért."

A falusiak összeszedték minden megtakarított pénzüket, és megvették az összes majmot.

Ezután a falusiak soha többet nem látták sem az embert, sem a képviselőjét, csak a rengeteg majom mászkált megint a környéken, úgy, mint azelőtt.

Isten hozott a Wall Street-en...
 

afca

Kitiltott (BANned)
A kis jegesmedve kérdezi az anyjától:
- Anyu! Én jegesmedve vagyok?
- Igen kisfiam, te jegesmedve vagy.
- És te is és apu is jegesmedve?
- Igen, kisfiam.
- A nagymami és a nagypapi is jegesmedvék?
- Igen kisfiam.
- És minden ősöm jegesmedve volt?
- Igen kisfiam. De miért kérdezed?
- Kicsit fázom...
 

afca

Kitiltott (BANned)
Jane hajótörést szenved a dzsungel mellett. Túléli, de vadállatok kergetik, eső áztatja, éhezik. Jön Tarzan és megmenti. Magával viszi a dzsungel közepén álló kunyhójába, ahol boldogan élnek egy darabig.
Egy idő után azonban Jane megkívánja Tarzant, mert erős, izmos és jóképű. Meg is kérdezi tőle:
- Tarzan! Csináltad már AZT nővel?
- Tarzan nem érti.
- Szeretkeztél már nővel?
- Tarzan nem ismer szeretkezés.
Jane elmagyarázza neki, mire Tarzan szeme felcsillan.
- Tarzan ismer ezt. Tarzan használ egy nagy odvas fa, odú körül moha.
- Tarzan, az nem ugyanaz. Akarod ezt nővel csinálni? Velem?
- Tarzan nagyon akar ezt Jane-nel csinálni.
Jane tehát levetkőzik és odafekszik Tarzan elé. Tarzan fogja magát és párszor úgy belerúg Jane-be, hogy majd beszakad az összes bordája.
- De Tarzan! Nem erről volt szóóó!!!
- Tarzan csak ellenőriz darazsak...
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére