Hírek Nevet vált a Pentagon - a háború is szerepel benne

Hadügyminisztérium (Department of War) néven működik a jövőben az Egyesült Államok védelmi minisztériuma, népszerű nevén Pentagon – a névváltásról pénteken írt alá rendeletet Donald Trump elnök.

A Fehér Házban tartott nyilvános aláírási eseményen az elnök hangsúlyozta, hogy az új név a győzelem és az erő üzenetét hordozza.
Elmondta, hogy a döntést hosszabb megfontolás előzte meg, és kérdésre válaszolva kiemelte, hogy a névváltásról szóló határozatot a Kongresszus elé terjeszti, de nincs arról meggyőződve, hogy szükség lenne a rendelet törvényhozási jóváhagyására.

Pete Hegseth, aki az elnöki döntés értelmében a jövőben hadügyminiszterként dolgozik tovább, azt hangoztatta, hogy a "harcos étosz" helyreállítását is tükrözi a változás, ami azt is mutatja, hogy az amerikai hadsereg határozottan kész harcolni és nem fog "végnélküli háborúkba" bocsátkozni.

A minisztériumi névváltásról szóló elnöki rendelet volt a 200., amit Donald Trump a hivatalba lépése óta aláírt.
Az Egyesült Államok adminisztrációja 1947-ben nevezte át az addig hadügyminisztériumként működő, katonai ügyekért felelős kormányzati szervezetet, és azóta nevezik védelmi minisztériumnak (Department of Defense).

Donald Trump egyben bejelentette, hogy az Egyesült Államokban, Miamiban tartják a G20 országcsoport 2026-os csúcstalálkozóját. Hozzátette, hogy az Egyesült Államok csaknem 20 éve nem volt házigazdája az országcsoport csúcstalálkozójának.
Az elnök egyben bejelentette, hogy nem lesz ott az idei G20-csúcstalálkozón, amit Dél-Afrikában, Johannesburgban tartanak novemberben. Az Egyesült Államok delegációját J.D. Vance alelnök vezeti majd.

1757182819369.jpeg
 
Pete Hegseth ( nekem mindig "hegsegg" Bocs! :)): "amerikai hadsereg határozottan kész harcolni és nem fog "vég nélküli háborúkba" bocsátkozni."
Szerintem ezt még Ő sem érti.....
1. csak a kis országokkal szívózunk, a nagyokat békén hagyjuk
2. csak a pofánk lesz nagy, de amúgy semmit nem fogunk csinálni
3. vámot kap aki ellentmond, és vámőröket.....sokat.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

babrafax wrote on Pacalka's profile.
Szia,

a coolcomics átvette a honosítást. A 2-6 rész folyamatosan felrakásra kerül. a 3 -dik album pár héten belül. Viszont nagy segítség lenne egy francia vagy angol nyelvű Lorna 1 -es album. Az első rész bármelyik nyelven neked nincs meg?

Üdv : Alex
berem wrote on verda's profile.
Szia

Lattam, hogy keresed a kovetkezo konyveket:

Simone de Beauvoir - A kétértelműség erkölcse
Krizmanits József - Vallási fundamentalizmus
Michael Ledeen · William Lewis - Bukás: amerikai kudarc Iránban
Firdauszí - Sáhnáme / Perzsa költők versei (Fordította: Gaál László)
Stefan Zweig - A tegnap vilaga

Ha esetleg meglesz barmelyik oszd meg velm is koszonom elore is.

berem
Diós Alexandra wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda. A Kárpátok vámpírjai sorozat hamarosan folytatódik 2027. Január 5.én jön ki a 40. Kötet Sötét Karnevál címen. Már most alig várom, hogy olvashassam :)
Marcsello71 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Köszönöm szépen a csodás fordításokat és örömet, amit ezek a könyvek szereznek. Mindig nagyon várom az új fordításokat, főleg a z Ősi fajok sorozatát.
Mivel a rajongói fordítások új topicba lettek paterolva, mostantól itt találjátok meg az enyémeket is: https://canadahun.com/temak/rajongói-fordítások.64770/ kezdve az Ősi fajok 8,6. részével.

Statisztikák

Témák
39,236
Üzenet
5,059,362
Tagok
630,963
Legújabb tagunk
xin888co
Oldal tetejére