Okosságok, közhelyek.

Ha nem látom nem hiszem el...
Karácsony előtti csúcsforgalom a postán
A 78-as Postahivatal dolgozói a karácsonyi ünnepekre vidékről a pesti rokonoknak érkezett nagymennyiségű borküldeményt kezelik és irányítják a címzettekhez.
Budapest, 1959
MTI Fotó: Lajos György,

Réteskészítés
Első mesterünk Rézi néni lesz, aki 1876-os receptjében már nem vajat használ, mint Zrínyiék szakácsa, hanem zsírt. Egész pontosan fél kg liszthez egy evőkanál zsír kell, a tésztát pedig így állítsuk össze: „csinálj kezeddel a liszt közepébe egy gödröt, tégy bele két tojást, két evőkanál tejfölt, kevés sót és langyos vizet, dolgozd el kezeddel addig, míg a tészta hólyagos kezd lenni, tedd lisztes helyre, tisztítsd meg kezedet a tésztától és gyúrd a félretett tésztát egy cipóba, tedd liszttel jól meghintett helyre, takard be egy meleg abrosszal vagy melegített tállal s hagyd így félóráig pihenni.” Ezután „teríts be tiszta abrosszal egy asztalt, hintsd meg liszttel, kend meg a tésztát olvasztott zsírral, vedd föl a kezeddel óvatosan és tedd a beterített asztalra, nyújtsd ki, de úgy, hogy mindig kezed feje legyen a tészta alatt, mert máskép ujjaiddal kilyukasztod, ha már vékonyra ki van nyújtva, a szélét vágd körül ollóval vagy szedd le kezeddel.”
Bogos Zsuzsanna

Tallàltam, megosztom veletek.
Jack Ma, Kína egyik leggazdagabb embere egyszer azt mondta: "Ha egy majom elé banánt és pénzt teszel, a majom a banánt választja, mert nem tudja, hogy pénzért egy halom banánt lehetne még venni."
Valójában hasonló a helyzet az emberekkel: ha MUNKÁT és ÜZLETET kínálsz a számukra, ők a MUNKÁT választják, mert a legtöbb ember nem látja, hogy az ÜZLET hosszú távon több PÉNZT termelhet, mint a havi rögzített fizetés.
Az egyik oka annak, hogy sokan anyagi nehézségekkel küzdenek, az, hogy nem tanítják meg őket felismerni az üzleti lehetőségeket.
Az iskolákban - ahol rengeteg időt eltöltenek - inkább arra tanítanak minket, hogy dolgozzunk másoknak egy fix bérért, nem pedig arra, hogyan dolgozzunk saját magunkért.
A profit mindig jobb, mint a fizetés. A bér arra elég, hogy megélj, de a profit arra, hogy megteremtsd a saját vagyonodat, a saját szabadságodat.

Évekkel ezelőtt Margaret Mead antropológust megkérdezte egy diákja, hogy szerinte mi a civilizáció első jele egy kultúrában. A diák arra számított, hogy Mead halászhorgokról, agyagedényekről vagy őrlőkövekről fog beszélni.
De nem. Mead azt mondta, hogy a civilizáció első jele egy ősi kultúrában a combcsont volt, amelyet eltörtek, majd meggyógyítottak. Mead elmagyarázta, hogy az állatvilágban, ha eltörik a lábad, meghalsz. Nem tudsz elmenekülni a veszély elől, nem tudsz a folyóhoz menni inni, vagy élelemért vadászni. Hús leszel a vadállatok számára. Egyetlen állat sem éli túl a lábtörést olyan sokáig, hogy a csont meggyógyuljon.
Egy törött combcsont, amely begyógyult, annak a bizonyítéka, hogy valaki időt szakított arra, hogy az elesett ember mellett maradjon, bekötözte a sebet, biztonságba helyezte az illetőt, és ápolta a felépüléséig. A civilizáció ott kezdődik, ahol valaki mást átsegítünk a nehézségeken - mondta Mead."
Akkor vagyunk a legjobbak, amikor másokat szolgálunk. Legyetek civilizáltak!

...és egy aláírás ...: ez mennyire hiányzik...
A sok sok hozzászóló meg csak helyesel. Pedig valószínű egy hónapig sem bírnák ki ezt az életet.

"Duna Tisza csatorna építése egy hónap kényszermunka. Írom, hogy tudják az unokák". a fotó 1948-ban készült Magyarországon, készítője ismeretlen.

A kínai Sencsen város 40 év alatt elért fejlődése elképesztő.

A skorpió át akar jutni a tó túloldalára, de mivel nem tud úszni, megkéri a békát, hogy vigye át a hátán. – Dehogy viszlek! – ripakodik rá a béka. – Nem vehetlek a hátamra, hisz tudod! Te skorpió vagy! Megcsípsz, és én meghalok. – Ugyan, ugyan, dehogy csíplek! Nem lesz bántódásod, megígérem. Csak vigyél át a tavon, kérlek szépen! – könyörög a skorpió. – Nem, nem és nem! – így a béka – Olyan erős a mérged, hogy azonnal meghalnék tőle. Nem tehetem, ne haragudj! A skorpió azonban nem adja fel ilyen könnyen. Tovább erősködik: – Gondold csak végig a dolgot! Én nem tudok úszni, azért kértelek meg téged. Ha megcsíplek és meghalsz, én is vízbe fulladok veled együtt. Hát hülyének nézel te engem? – és így folytatja a kunyerálást egész áldott nap, míg a béka beadja a derekát, és beleegyezik végre: – Jól van! Pattanj fel a hátamra! Átviszlek, csak már legyen vége! A skorpió nagy boldogan felmászik a béka hátára, az pedig úszni kezd szaporán, hogy minél hamarabb átérjenek a túlsó oldalra. Félúton vannak már, amikor a skorpió, minden fogadkozása ellenére, mégiscsak belecsíp a békába. Pillanatok alatt elgyengül a béka. Az erős méregtől és az elképedéstől bénultan, haláltusájában zihálva, alig jön már ki hang a torkán: – De Skorpió! Miért? Hiszen most meghalunk mindketten! – Nem tehetek róla, ilyen a természetem.

Egy kép ami elárulja hogy sokan miért is szerették a szocializmust magyarországon.

Egy drámai bikaviadal során Álvaro Múnera matador az elképzelhetetlent tette. Miközben a tömeg ujjongott a következő látványos lépésre várva, hirtelen megállt, elsétált a bikától a ring széléhez, és leült. Hirtelen csend borult a nézőkre.
Később Múnera felfedte azt a pillanatot, amely örökre megváltoztatta:
"Abban a pillanatban elfelejtettem a szarvak veszélyét. Csak a szemeit láttam – nem haraggal, hanem ártatlansággal teli volt. Nem támadott, hanem az életéért könyörgött. Rájöttem, hogy ez nem harc, hanem kegyetlen cselekedet. Eldobtam a kardom, kisétáltam az arénából, és megfogadtam, hogy soha többé nem harcolok.
Attól a pillanattól kezdve egy olyan világ ellen harcoltam, amely a szenvedést látványossággá változtatja. "
Múnera örökre felhagyott a bikaviadalokkal, és az állatkínzás elleni aktivistává vált, és hangját használta, hogy megvédje azokat a lényeket, akikkel valaha szembesült.
Története erőteljes tanúbizonyság az együttérzés erejéről és a változáshoz szükséges bátorságról. Néha egy pillanatnyi kapcsolat is elég ahhoz, hogy más szemmel lássuk a világot.
....
....
S mi a valóság?
Alvaro Múnera egykori torreádor valóban átállt az egyik oldalról a másikra, de nem egy viadal közben, hanem egy súlyos sérülés után. A Terciopelo nevű bika 1984-ben úgy megsebesítette az akkor 18 éves kolumbiait, hogy élete hátralévő részére tolószékbe kényszerült.

"A népi demokrácia villanyt ad a falunak, elektromos háztartási eszközök bemutatója Szabadszálláson."
1949.

A kép alatt egy hozzászóló...
˝
.. az a rendszer a nagyapámat fosztotta ki, nem engem..
Nem is a földeket siratta, hanem elkommunizált két szép lovát, a Bogarat és a Szellőt..
Ez a két állat mindig rendes verést kapott a Tsz kocsisától , ha a faluban a kulák listán lévő nagyapám szembe biciklizett a Tsz szekere elé fogott néhai lovaival..
Had tudja az a két ló, ( no meg a néhai nagyparaszt) hogy új világ lett. Szép új világ ´˝
(annyira ismerős mint amikor a nagyapámat hallgattam ugyanígy járt, nem is lépett be soha a TSZ.be, szegénységben is halt meg ...)

„Egy sort vittem, míg édesapám hármat, és estefelé, amikor befejeztük a munkánkat és végignéztünk a földünkön, akkor azt mondta, hogy látod, még hátra lenne négy sor, ha te nem jöttél volna.
Puha volt a réti föld, omlós és én hittem neki, hogy a kapálás gyerekjáték. Csak vágsz ide, vágsz oda, nincs ebben semmi furfangosság. Úgy nem lehet, ahogy sokan, mutatott körül. Hogy mindegyre megállsz, nyújtozódol, unod. Akkor jobb, ha nem ültetsz semmit. Akkor maradj otthon.
Én sosem maradtam otthon. Egyszer, amikor erősen nehéz volt a szívem, és úgy éreztem, hogy ezt már nem lehet tovább bírni ép ésszel, mert nyakamon az államvizsga, és büdös, és meleg és fullasztó a város, és belém villant, hogy otthon elkezdődött a kapálás, akkor kiálltam stoppolni, mert a buszra nem volt pénzem, és hazarepültem, és két napon át vágtam, vágtam, csak vágtam a burjánt édesapám árnyékában, és utána visszamentem Kolozsvárra, és levizsgáztam.
Sok év múlva, amikor ismét beálltam a helyemre, mögéje, ahogy megszoktam, akkor azt mondta, hogy menj előre te, én majd lassan jövök utánad. És én vittem három sort, míg ő egyet, és megegyeztünk, hogy a kapálás gyerekjáték: csak vágsz ide, s vágsz oda, nincs ebben semmi furfangosság.”
Írta: Sándor Ella
Kép: Janó Ákos