Nállunk ha idegengyülölet nyilvánul meg (pl. amikor egy buszt feltartoztattak idegengyülölök és a menekült gyerekek nem mertek kiszállni a buszbol) mindenki arrol panaszkodott, hogy az állam nem teljesiti rendesen a kötelességét, miért nem világositja fel a polgárokat.
Ne ködösíts Ernoe, már több mint ezer menekültszállást gyújtottatok fel! Kit akarsz azzal bolondítani, hogy a németek tárt karokkal várják a világ összes nyomorgóját.
Merkellel meg ne példálózz, mert aki felháborodik azon, ha egy ország kormánya kikéri a népe véleményét, azt a legkevésbé sem nevezném demokratának.
Több millió embert betelepíteni az országba a nép megkérdezése nélkül a legsötétebb diktatúrákban, vagy gyarmati országokban szokás. Annál is inkább, mert ennek a döntésnek messze ható következményei lesznek Németországra nézve. Merkel már rég sehol sem lesz, amikor még az unokáitok is átkozni fogják a nevét, miközben az utcákon állandók lesznek a zavargások.
Merkel olyan, mint a "Híd a Kwai folyón" ezredese, aki megszállottan építette a vasúti hidat, mert azt hitte, ezzel az emberiség javát szolgálja, és nem esett le neki, hogy a nácikat. Mire villámcsapásként belehasított a felismerés, már késő volt. Merkel vagy ugyanilyen idióta, vagy mérhetetlenül gonosz.