Orpheusz-Krisztus (antik kozepkor)

Orpheus charming the animals

Orpheus charming the animals
Roman mosaic discovered at Blanzy-les-Fismes (Aisne), 4th century

Orpheus provides a link between the human, animal and supernatural worlds, through the magic of his music. Animals, being supremely sensitive to sounds, becoming his willing slaves. The purpose of the cult of Orpheus is to liberate the soul by the grace of music, acknowledging in doing so the influence that each has on the other.

Marble statue of Orpheus

Marble statue of Orpheus; mid 3rd century. Museo della città di Rimini.

Plektron πλῆκτρον - Orpheusz pengetoje

πλῆκτρον

Plektron πλῆκτρον

πλῆκτρον

Kozelkep

A dombormu majma

Orpheusz majma

A majom mint az ordog megszemelyesitoje?

Eletfa

Polgár Ernő
KULTÚRÁK EREDETE ÉS ŐSKÉPEI

''Az életfa mint a világfa képzetének egyik változata, számos hagyományban előfordul: az élet hordozóinak – növények, állatok, emberek – egymást követő megjelenését ábrázolják az életfa szimbólumával. Az élet alapvető sajátossága, hogy képes újratermelni önmagát, s a vallási rendszerekben hangsúlyt kapott az élet felfelé tartó vonala a születéstől a növekedés maximális stádiumáig: a virágzásig és a termés beéréséig. A legszemléletesebb képet erre a növényvilágban találták meg, az olyan fák között, amelyek élettartama jelentősen felülmúlja az emberét. Az életfa legismertebb képe a bibliai Teremtés könyvében található: „És az Úristen a földből mindenféle fát sarjasztott, ami tekintetre szép, és táplálkozásra alkalmas; azután kisarjasztotta az élet fáját a kert közepén, meg a jó és rossz tudásának a fáját.”

Jelképvilág

NÓVÉ BÉLA

Családfák „gyökere-ága”

A genealógiák jelképvilága1

''Homéroszt és az ószövetségi genealógiákat fellapozva döbbenten szembesülhetünk vele, micsoda mérhetetlen múltvesztésre és lelki zsugorodásra ítélt korunk végletes individualizmusa. Az életlánc azelőtt megkérdőjelezhetetlen, sorsszerű tradíciója mára elmagányosodott tömegemberekre és csonka kiscsaládokra szakadozott, ahogy idegenként bukdácsolunk át egymáson naponta – emléktelen múltunkból jeltelen jövőnk felé tolongva... Eleinket s a tágabb rokonságot legfeljebb különc nagynénik, bogaras öregurak tartják manapság számon, s a „Honnan jöttünk, kik vagyunk, hová leszünk?” alig százéves, gauguini kérdése napjainkra bosszantó naivitásnak, mi több: kényszerzubbonyért kiáltó, elmekórtani példamondatnak hat...
Holott van-e, lehet-e méltóbb kérdés ennél – eszmélésünk kezdeteitől tudatunk végső kialvásáig... Nincs rejtély, mely érdemesebb volna a faggatásra – igaz, nincs még egy olyan fogós feladvány sem, mellyel annyian hősies kudarcot vallottak.''

Varázsgyűrűk, talizmánok, elrejteni a láthatót, láthatóvá tenni a rejtőzőt. De Bacchust, Krisztust és Orpheuszt egy keresztre feszíteni, ez igazi talizmánkészítő talány. Hét csillagot, Holdat a szenvedő fölé, lába alá horgonyt. És bár talizmánunk elveszett egy német múzeumból a háború forgatagában, nem szűnő kíváncsisággal vizsgálgatják rajzolatát tudósok, élénk fantáziájú zugtörténészek, tudós papok. Fölvetődött az a gyanú, hogy netán hamisítvány. Egyházi körök nem titkolt aggodalommal attól tartanak, hogy általa a keresztény hittől idegen eszmék akarják félrevezetni, megingatni Krisztusban való hűségüket, meggyőződésüket, eltántorítani hitüktől a keresztényeket. De míg a tudósok vitatkoznak, felmenthetjük magunkat a gyors döntés kényszere alól, és körülnézhetünk, kérdezősködhetünk, mit jelképeznek a csillagok a Hold, a kereszt, a horgony, és hogy vésődhet egymás mellé Orpheusz és Bacchus neve a Megfeszített alakja alatt. És az a kereszt, csak azt tudnánk feledni, de talán az életfa, keresztutat, jót, rosszat mutató?

Megfeszitett Orpheusz Bacchusz

''Another piece of archaeological evidence is a talisman or cylinder seal depicting a figure nailed to a cross, with a half moon and seven stars residing overheard. Across the bottom reads, “Orpheus Bacchus,” Bacchus being the Roman name for Dionysus. This artifact came to an unfortunate end as well. It was kept in the Berlin Museum until it was lost or destroyed during the Second World War and it’s image has only survived in a black and white photograph of it. This ornament features in both Campbell’s book as well as the cover of the book, The Jesus Mysteries: Was the “Original Jesus” a Pagan God?, by Timothy Freke & Peter Gandy. The last two artifacts are featured in Freke and Gandy’s book as well.''

Orpheus-Bacchus Crucified

Talisman or cylinder seal of Orpheus-Bacchus Crucified (False color)

árboc - keresztfa - szirének

''Fulgentius idősebb kortársának, Maximusnak (megh. 408 és 432 között), Turin püspökének egyik beszéde, amelyet joggal tekinthetünk a szirén-mítosz keresztény értelmezéstörténete csúcspontjának. A Szent Ambrus munkáiból máskor is jelentős mértékben merítő püspököt bizonyára éppen Ambrus Lukács-kommentárjának fentebb idézett szavai késztették arra, hogy 37. beszédébe beépítse a mítosz átfogó magyarázatát. A pogány mese fiktív jellegével szemben mesteréhez hasonlóan Maximus is kiemeli a krisztusi megváltás történeti igazságát. Noha az értelmezés minden eleme megtalálható a fentebb ismertetett szerzőknél, a magyarázat a maga egészében eredeti és izgalmas. Röviden: a tenger a világ, a szirének a kéjvágyat és az érzéki gyönyöröket jelentik. A hajó az egyház, az árboc a keresztfa, amely elvezet hazánkba, a Paradicsomba. Az árbochoz kötözött Odysseus egyrészt a megfeszített Krisztust jelképezi, másrészt a keresztény embert. Az egyházban a hívek ugyanis részint a keresztfához kötözik magukat, részint a Szentírással tömik be fülüket, hogy elkerüljék üdvösségük hajótörését.

A beszéd olvastán könnyen támadhat olyan érzésünk, mintha Maximus egyfajta előképet látna az Odysseia szirén-epizódjában, Krisztus és az egyház misztériumának homályos megelőlegezését. Meglehet, valahogy így tekintettek a történetre azok a keresztények is, akik sírjaikat ezzel a jelenettel díszíttették, s akik a pogány mesterek által készített szobrokat, domborműveket megőrizve sokszor nem is tettek mást, mint egyszerűen új, spirituális jelentéssel ruházták fel a készen kapott ábrát.''

Szirén-mítosz keresztény értelmezéstörténete

''(Szirenek)

...e megigéző jelenetnek a Kr. e. 5. századi vázafestményektől kezdve számos képi ábrázolása tűnik fel.

A Kr. u. 3. század elejéről már régészeti leletek igazolják a történet keresztény átértelmezésének meglétét, a 4. századra pedig a keresztény szarkofágok domborműveinek egyik kedvelt motívumává lesz a jelenet.

Kelemennek, a 2-3. század fordulóján alkotó, széles látókörű alexandriai írónak néhány megjegyzése alapozza meg a szirén-történet keresztény értelmezési hagyományát.

Római Hippolytos (kb. 170-235) példázatként idézi a híres jelenetet, mégpedig - feltűnő nyelvi jelek erre utalnak - Kelemen nyomán és nem közvetlenül az eposzra támaszkodva.

A 3. század végén Olymposi Methodios a szabad akaratról szóló dialógusának legelején hivatkozik az ,,ithakai öreg,, (eredetileg Kelemen által használt kifejezés!) történetére, ,,aki daluk csodálatos szépsége miatt hallani akarta a szirének halált hozó énekét,,.

Noha az említett szerzők mindegyikénél tetten érhető Kelemen hatása, az alexandriai teológus valódi szellemi örökösének Nagy Szent Basileios (330-379), a kappadokiai Kaisareia püspöke tekinthető.


4. század végén a keresztény szerzők már közhelyszerű retorikai fogásként alkalmazzák a szirén-jelenetet a pogány filozófiával és költészettel szembeni bírálataik megfogalmazásakor.

Nolai Paulinus (353-431) egyik levele, amelyben a szirének éneke úgy jelenik meg, mint a pogány filozófusok meddő tanítása, amelytől menekülni kell, sőt, általában jelképezi a vágyak csábítását, a bűnök ingerlését, a legszélesebb értelemben véve pedig minden mulandó dolgot (Ep. 16,7).

beavatást nyersz e szent misztériumokba, élvezni fogod mindazt, ami az égben rejtve van, s ami rám vár: 'amit fül nem hallott, és ami emberi szívbe föl nem hatolt' (1Kor 2,9).,,9

... sekélyesnek tűnik az a magyarázat, amelyet az 5. században alkotó Fulgentius (talán azonos az augusztinista Ruspe-i Fulgentiusszal) azon munkájában olvasunk, melyben elmesél és allegorizálva értelmez 50 népszerű mitológiai történetet.

Fulgentius idősebb kortársának, Maximusnak (megh. 408 és 432 között), Turin püspökének egyik beszéde, amelyet joggal tekinthetünk a szirén-mítosz keresztény értelmezéstörténete csúcspontjának.''

A szerelem csábereje

Fulgentius

'',,Odysseus és a szirének meséje. A 'szirének' elnevezés görögül azt jelenti: 'Elvonók'. A szerelem csábereje ugyanis három módon ragadja meg az embert: ének, megjelenés, viselkedés révén. Mert egyeseket […],16 másokat megjelenésük szépsége miatt, s megint másokat szelíd viselkedésükért szeretünk. Odysseus társai bedugaszolt fülekkel mennek el a szirének mellett, ő maga pedig megkötözve. Az Odysseus név ugyanis görögül nagyjából azt jelenti: olonxenos, vagyis mindentől idegen. És mivel a bölcsesség a világ minden dolgától idegen, ezért találóan nevezték Odysseusnak. A sziréneket, vagyis a gyönyörök csábításait hallotta is, látta is, azaz felismerte és megítélte, és mégis elment mellettük. S mert meghallgattattak, meghaltak, hiszen a bölcs érzékelésében minden szenvedély elhal. Azért szárnyasak, mert a szeretők elméjét gyorsan átjárják: tyúklábuk van, mivel a kéjvágy szenvedélye mindenét szétszórja, hiszen végül is ezért nevezik őket sziréneknek. A görög sirene [syrein] ugyanis azt jelenti: elvon.,,17

17Mitologiae 2. 8.

árbocfa-keresztfa

''Ez a jelkép fölfedezhető a világmindenség khi alakjában, amelyről Platón beszél a Timaeusban (36b-c), továbbá az eke és egyéb szerszámok formájában, az emberi testalkatban, a győzelmi zászlókon és jelvényeken is.11 Ettől kezdve tehát természetes lesz a világ-tenger, hajó-egyház, árbocfa-keresztfa párhuzam. Ez a jelképrendszer tűnik fel Hippolytos egy másik művében is, ahol kifejti, hogy az egyház hajóján Krisztus a kormányos, a fedélzet közepén áll az árboc, mint győzelmi jel, vagyis Urunk keresztje, mely diadalmaskodott a halálon. A keresztárbochoz felvezető lépcső jelképezi Krisztus szenvedéseit, amelyek a hívőket a hazautazás során a mennybe vezetik (De Antichristo 59.)''

11Vö. uo. 60.1-7; 55.3-5. L. még Tertullianus: Adversus Marcionem III,18; Ad nationes I,12. Minucius Felix Octavius 29.8. Az ókeresztény hajó-motívumról alapos áttekintést nyújt H. Rahner: i. m. 291.kk. és Vanyó László: Az ókeresztény művészet szimbólumai. Szent István Társulat, Budapest, 1988, 136-141.

árboc és a keresztfa megfeleltetése

''Az árboc és a keresztfa megfeleltetése, láttuk, Római Hippolytos eretnek-ellenes munkájának hivatkozott szakaszában is megtalálható. Az analógia a 3. századi keresztények számára magától értetődő volt, hiszen már a 165-ben vértanúhalált halt Justinos is e szavakkal figyelmeztette a pogányokat a kereszt egyetemes szimbolikájára: ,,Vegyétek csak szemügyre mindazt, ami a világban van; ezen jel nélkül nem áll fenn és nem kapcsolódik össze semmi. A tengert nem hasítja ketté más, mint ez a győzelmi jel, amit itt vitorlának neveznek, mely a hajón biztosan áll.,,10

10 I. Apologia 55,2-3. Vanyó László fordítása. In: A II. századi görög apologéták. Ókeresztény írók 8. kötet, Szent István Társulat, Budapest, 1984, 108.

''ragyogó szépségű szajha, a gyönyör énekel''

,,Meneküljünk a megszokástól, meneküljünk, mintha veszélyes szirt, Kharybdis fenyegetése, vagy a mesebeli szirén lenne. A megszokás megfojtja az embert, elfordítja az igazságtól, eltéríti az élettől: kelepce ez, mélység, árok, leskelődő gonosz. 'Ott ama hullámtól meg a füsttől tartsd a hajónkat távol.'6 Meneküljünk hát, hajóstársaim, meneküljünk e hullámveréstől. Erről tüzet okád valami, amott egy átkozott sziget fekszik, amelyen halomban hevernek a csontok és tetemek, és egy ragyogó szépségű szajha, a gyönyör énekel, élvezve a közönséges dalt: 'Jer, te dicső Odüsszeusz, jer, akhájok nagynevü dísze, állítsd csak meg a bárkádat, hogy halljad a hangunk.'7 Dicsér téged, hajós, elbeszéli nagy híredet, megkaparintaná e szajha a görögök dicsőségét. Hagyd, egye csak a hulláit, égi Szél siet a segítségedre! Hajózz el a gyönyörtől, mert félrevezet: 'Tőrbe ne csaljon az asszony sem ringó derekával, s hízelgő fecsegéssel, gazdag csűrt szimatolva.'8 Hajózz el e dal elől, halált hoz rád. Csak akard, s már le is győzted a pusztítást. A Fához kötözve minden romlástól megmenekülsz: Isten Igéje lesz kormányosod, és a Szentlélek befuttat a mennyek kikötőjébe. Akkor Istenemet fogod szemlélni, beavatást nyersz e szent misztériumokba, élvezni fogod mindazt, ami az égben rejtve van, s ami rám vár: 'amit fül nem hallott, és ami emberi szívbe föl nem hatolt' (1Kor 2,9).,,9

6 Od. XII. 219-20.

7Od. XII. 184-5.

8Hésiodos, Munkák és napok 373-4. Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása.

9Protrepticus XII. 118, 1-4.

szirén-képzetek

Az archaikus szirén-képzetekről és későbbi alakulásukról lásd Marót Károly: A görög irodalom kezdetei. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1956, 100-149.

fülbefogás

''Noha az említett szerzők mindegyikénél tetten érhető Kelemen hatása, az alexandriai teológus valódi szellemi örökösének Nagy Szent Basileios (330-379), a kappadokiai Kaisareia püspöke tekinthető. A szigorúan megrostált hellén műveltség szerinte is hasznos a keresztény ifjak számára. Ami a pogány költők műveit illeti, azt tanácsolja az ifjaknak, hogy a derék emberek cselekedeteit és szavait fogadják el, sőt maguk is kövessék, a gonoszok tetteit azonban ,,fülünket befogva el kell kerülni, ahogyan állítólag Odysseus kerülte el a szirének énekét. Az alantas beszéd megszokása ugyanis egyenes úton vezet az alantas tettekhez,, (Ad adolescentes 4.). Ez az utalás a szirén-kalandra kissé meglepő, hiszen az eredeti történet lényegéhez tartozik az, hogy Odysseus meghallgatja a szirének dalát. E furcsasággal kapcsolatban Somos Róbert, a szakirodalommal vitázva, felhívja a figyelmet Platón Lakoma című dialógusának egyik szakaszára. A Lakomában ugyanis Alkibiadés éppen a szirén-történetre céloz, amikor Sókratés bölcsességének vonzerejét érzékelteti: ,,Még most is tisztában vagyok vele, hogy ha átengedném fülemet az ő beszédének, nem lenne erőm ellenállni; s ugyanazt élném át megint. (…) Ezért erőszakkal fogom be fülemet, mint a szirének énekére, és futva menekülök előle, mert különben mellette ülve érne utol az öregség,, (216a, Telegdi Zsigmond fordítása.). Somos Róbert szerint tehát Basileios megjegyzésének nem az eposz lehet a közvetlen alapja, hanem a dialógus idézett szófordulata, amit Basileios talán figyelmetlenségből egészített ki hibásan.5 A magunk részéről mégis inkább Kelemenhez kapcsolnánk a kaisareiai püspök idézett megjegyzését, mégpedig két okból. Egyrészt a ,,fülbefogás,, motívuma, mint láttuk, azonos tartalmi összefüggésben fordul elő a két szerzőnél, amennyiben mindketten a pogány műveltség árnyoldalaitól óvják a tapasztalatlan keresztényeket. Másrészt, Basileios szerint azért nem szabad meghallgatni az erkölcstelen történeteket, mert előbb-utóbb természetesnek tekintjük őket, és a megszokás (synétheia) erkölcstelen tettekhez vezet. Hamarosan látni fogjuk, hogy Kelemen egyik különösen tanulságos szövegében a szirének dalát szintén a megszokással azonosítja. Mindenesetre a 4. század végén a keresztény szerzők már közhelyszerű retorikai fogásként alkalmazzák a szirén-jelenetet a pogány filozófiával és költészettel szembeni bírálataik megfogalmazásakor.''

Gyilkos szirének<->próféták szent kórusa,

''A 3. század végén Olymposi Methodios a szabad akaratról szóló dialógusának legelején hivatkozik az ,,ithakai öreg,, (eredetileg Kelemen által használt kifejezés!) történetére, ,,aki daluk csodálatos szépsége miatt hallani akarta a szirének halált hozó énekét,,. A dialógus ortodox szereplője, Methodios nézeteink tolmácsa, minderről mély megvetéssel beszél. Ő inkább azért imádkozik, mondja, hogy isteni hangokat halljon, amelyek isteni misztériumokat tanítanak, és nem halált hoznak, hanem az örök élet üdvösségét. Az ilyen dalt nem a gyilkos szirének zengik, hanem a próféták szent kórusa, és nincs szükség arra, hogy társaink fülét betömjük, vagy önmagunkat megkötözzük, mert nem kell félnünk attól, hogy meghalunk, sőt inkább kiválóbb életet fogunk élni (vö. De autexusio I, 1-5).''