Kedves Melitta és Zsűri tagok!
Köszönöm szépen, most madarat lehetne velem fogatni
Mivel, élőszóban nem tudom megköszönni, itt közlöm a gondolataimat.
Amikor 16 évvel ezelött elkezdtem verset írni, akkor csak azért, tettem, hogy kiírjam magamból a fájdalmaimat. Akkor halt meg a barátnőm, 20 évesen, az első férjemtől abban az évben váltam el....tipikus, ha a lavina egyszer beindul...
Teltek az évek, és a technikának köszönhetően megismertem valakit.
András költő volt, akinek előhozakodtam, hogy én is írtam verseket.
Tulajdonképpen, Ő az, akinek ezt az elismerést köszönhetem, mert azt mondta: jók az alkotásaim, és biztatott az írásra. Kemény kritikus is volt, megmondta kíméletlenül, ha valami nem tetszett Neki.
Már nem áll mögöttem, mert egynap azt mondta: nekem már nem kell segítenie...
Elkezdtem rendszeresen publikálni az interneten. Kaptam hízelgő és arrogáns kritikát egyaránt.
Az ismerőseim biztatására jelentkeztem erre a pályázatra. Megkértem Őket, válasszanak a verseim közül a beküldött 3 vers maradt fent a rostán.
Nagyon vártam az eredmény hírdetést, és amikor még mindig nem történt semmi, akkor kezdtem feladni a reményt, hogy egyáltalán van esélyem.
Szörnyű érzés volt, nem kívánom senkinek sem!
Hogy mit jelent nekem ez a nyeremény? Mindent! Talán, túl hangzatosnak tűnik, de igaz: mindent.
Ezzel kaptam vissza igazolást, igazából arra, hogy érdemes volt tollat fognom a kezembe.
Hiszen, a Zsűritagok közül senki sem ismer, így nem lehet elfogultsággal vádolni Őket.
András, Péter, és Vicus!
Köszönöm a biztatást, és a segítséget!
Kedves költő társak!
Szoros volt a mezőny, köszönöm, hogy köztetetek lehettem, hisz van sok olyan vers, ami igencsak megnehezítette (szerintem) a Zsűri és az Olvasók döntését.
További jó vers írást kívánok Nektek!