Hírek Pészah 2026 – Szédereste otthon: hagyományok, szövegek és magyarázatok

Hamarosan beköszönt az idei pészah ünnepünk legszebb estéje a szédereste. 2026-ban az első szédert április 1-én szerdán, míg a másodikat április 2-án csütörtökön este üljük. Ezen a két estén sok millió otthonban és közösségben hangzik majd fel a kérdés, hogy miben különbözik ez az éjszaka az összes többi éjszakától. Ez, a Hágádá, a történetünk összekapcsol majd bennünket szerte a nagyvilágban, az otthonokban és a közösségekben egyaránt.

A Pészah, szabadságunk ideje.



A szabadságé, amelyet sokszor külső körülmények korlátoznak. Ezért különösen fontos a Széder-este: hogy megőrizzük és kiteljesítsük belső szabadságunkat. Hogy legyen elég lelki erőnk vigyázni egymásra, erősíteni egymást. A nehezebb időkben van igazán nagy szükségünk erre a belső szabadságra – ennek egyszerre játékos és komoly begyakorlása a Széder-este.

A szabadság története a zsidó nép születésének története, a mi közös történetünk, amelynek újramesélése megerősíti közösségünket. A zsidó nép azért maradt fenn 200 évig ország, hadsereg, diplomácia nélkül, mert volt története. Tudták őseink, kik ők és miért vannak a földön. Ezt a történetet adták tovább minden széderen, és ezt adjuk tovább most mi is.

Az együttlét esélye

A Széder-este eredetileg családi esemény, még ha sokszor nagyobb közösségekben is ünnepeljük. Ez az este mindig lehetőség a visszatérésre egymáshoz. Használjuk ki az együttlét idejét, forduljunk egymás felé figyelemmel. A hagyomány tanítása szerint – gám zo le tová, ez is a javunkra válhat – még a nehezebb helyzetekben is megtalálhatjuk az egymás felé fordulás lehetőségét. A Széder, ahogy a Hágádá hangsúlyozza, örömünnep és felszabadulás, amely segít vigaszt találni egymásban.



1775029849415.png


Happy Peszah!
 
Mindig jó ha egy szokást ünnepet leírnak és bemutatnak.
Mert nyílttá teszik.
(sajna ma rengeteg olyan cikk jött velem szemben ami negatívumokat kapcsolt az ünnephez.)
 
Bár ez a zene (Verdi Nabuccojabol a zsido rabszolgak korusa) a babiloni fogsagrol szol, de gonmdolatban kapcsoljuk a hagaddahoz ami az exodust meseli el, az egyiptomi rabsagbol valo kivonulashoz, és visszatereshez a zsidok foldjere.
 
Mindig jó ha egy szokást ünnepet leírnak és bemutatnak.
kepzeld el azt gyereket amelyik resze mindkettonek
szerda es csutortok este a szedertali vacsoran ul
penteken es vasarnap husvetot unnepel es megjott a nyuszi is
/hetfoi locsolkodas mar nem az unnep resze/

de tudja hogy hanuka utan a masik nagyinal karacsony lesz

ismer ket culturat az unnepeivel szokasaival
benne el a mindennapjaiban

ezt nevezem En gazdagsagnak
 
ismer ket culturat az unnepeivel szokasaival
benne el a mindennapjaiban

ezt nevezem En gazdagsagnak
A zsidosag tortenete erre tanitja az embereket!
Ha kulturak talalkoznak és mindketto hajlando befogadni azt ami érték a masikban az a kozos életunket gyarapitja!
De tanit masra is!
Ha egy kultura erore, hatalomra , vérengzésre épit, azt el kell vetni!
Judeát legyozte Babilon és fogsagra vetette a népét! Legyozte Egyiptom! Legyozte Roma!
Keves nyert csata volt a tortenetukben, olyan mint a Birák konyvebol megismert táborhegyi utkozet, ahol Bárák és Deborah legyozte Sisera foniciai katonait, de valahogy sosem adtak fol!
Ha kaptak jót, befogadtak!
Ha olyan nepek jottek akik a sajat képukre akartak formalni oket, ellenálltak!
Babiloni rabsag, egyiptomi rabsag...

Aki hoditani akart azt sosem wilkomennel koszontottek, hanem megprobaltak kitartani!
Ezt teszik most is!
 

Lehet, hogy egy kép erről: ‎, szöveg, amely így szól: „‎חזרת HORSE HORSE RADISH כרפס PARSLEY ביצה THE EGG מרור वा BITTER HERBS זרוע SHANK BONE חרוסת HAROSETI‎”‎

a szédertál, amelyre az este jelképeit teszik. A tálon található 3 darab macesz , amely a zsidó nép 3 rétegét szimbolizálja. A tálra kerül egy darab keménytojás, szinte szénné égetett csirkenyak, amely a Szentély idejéből az áldozatra emlékeztet, főtt krumpli vagy retek (kárpász), keserű gyökér, egy salátalevél és reszelt torma, illetve a reszelt almából, darált dióból és borból gyúrt keverék, úgynevezett malter. A szédertál mellett egy tálkában sós víz is van, amely a könnyeket jelképezi.
 

Friss profil üzenetek

T.Andrea68 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Köszönöm az új könyvet! Nagyon szeretem a fordításaidat! :)
Marcsello71 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Köszönöm az új fordítást, már olvasom is ma. Szép napot kívánok!
Csilinkóné Lulács Éva wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági!
Köszönöm a Carol Lynne és a Mazzy J March könyveket. Éva
balancewhite wrote on modder's profile.
Helló! Te vagy KÁK?
Valtozott az email.cimem, hova irhatok

Statisztikák

Témák
39,244
Üzenet
5,064,604
Tagok
631,183
Legújabb tagunk
Szajkó Anita
Oldal tetejére