Darwin elmélete napjainkban, 150 évvel a "Fajok keletkezésének" megjelenése után, a tudosok tulnyomo többségének a véleménye szerint egy tény. Még a Romai Pápa sem ellenkezik az alapelvekkel csak néhány kreationista és Intelligent designer követö probál az elsöprö erveknek dacolni.
-
Aki itt ebben a topikban ezt ignorálnja az rosszul van informálva.
-
Az élet komplexitása, es erröl a tudosok megvannak gyözödve, nem igényel egy isteni tervet!
-
Még csodálatos müvek mint az emberi szem, vagy az ostoros állatka keletkezése is megmagyarázhato evolutios szelektio utján.
-
(A szem keletkezését könnyebb megérteni ha figyelembevesszük, hogya fény és höérzékelö sejtek a legprimitivebb lényeknél is jocskán megtalálhatoak. A bakteriumok ostorának létrejötte, ahogy azt Kenneth Miller és más tudosok kimutatták, nemcsak, hogy elképzelhetö hanem gyakorlatilag közismert. Igaz, hogy az elöfokozat szerepe kezdetben nem a sejt mozgatására irányult, hanem az anyagkilépésnek a sejtmembránon keresztül valo szabályozását szolgálta, amin keresztül anyagok a "gazda-sejtbe" jutottak. Ilyen feladatcserék (funktio-változások) egy fontos szerepet játszanak az evolutio folyamán.)
-
Nagyon leegyszerüsitve, a szemléletesség kedvéért, ki nem látott még halakat és más lényeket akik nehezen tudtak megszabadulni a fenekükböl csimbokban logo ürüléküktöl.
-
Az evolutios elv, ugy tünik egy univerzális algorithmus, egy programm ami a hardware-tol függetlenül mindenüt fut. Itt utalok a "mem-elméletre" ami ugyancsak a variátio, szelektio és öröklödés kriteriumait kielégiti.
-
Hangsulyozom egy teremtö, egy designer felvetése egy szükségtelenül komplikált magyarázata a dolgoknak.
-
-
Az élet keletkezésével a Abiogenesis foglalkozik és nem a Darwini evolutioselmélet.
-
Pár oldallal korábban jomagad is beismerted, hogy Darwin nem foglalkozott az élet keletkezésével hanem csak annak fejlödésével. Itt egy igen rövid video ahol beletekinthetsz az abiogenetikus elképzelésekbe.
-
http://www.youtube.com/watch?v=U6QYDdgP9eg
-
Ami pedig a "törzseket" illeti megbeszéltük, hogy ez az állattenyésztésböl és növénynemesitésböl származo felosztás nem alkalmas a millionyi (a fosszillisokat is beleszámitva billionyi) lénynek és ezek rokonságának a "leltározására" rokoni kapcsolatainak a katalogizálására.
-
Hidd el, hogy 3-4 milliard év az nagyon sok. Nehéz pontosan megállapitani, hogy milyen körülmények uralkodtak akkor a Földön. Látod, hogy az emberi elme képes arra, hogy a világot idöben és térben, (milliárd évekkel vissszamenöleg és létezésünkön tul is, csillagászati és subatomikus méretetekben ) feltudja fogni, és ez nagy dolog.
-
Ugy látszik, hogy ez a képesség egy univerzális valami és ezért vagyok biztos, hogy az önmagukat produkálo lényeknek a létrehozása nem marad a számunkra örökre egy titok. Ha a "véletlen" képes volt erre, akkor mi emberek is megtesszük ezt egy napon.

Kedves Karesz28A téma az első élőlények létrejöttéről tehát a genesis kategóriájáról és a sokat vitatott törzsfejlődésről szól.