Hírek Putyin csónaknyi asztala összemegy, ha nem Orbánnal találkozik?

Orbán Viktor miniszterelnök maga is rácsodálkozott arra, milyen hosszú asztalnál fogadta Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz elnök. Aki azonban ennél jóval közelebb ült le, amikor például argentin, mongol, vietnami vagy finn tárgyalópartnerrel találkozott. Mutatjuk a képeket.

Orbán a Kossuth rádióban péntek reggel a keddi moszkvai tárgyalásról szólva egyebek mellett az asztal méretét is megemlítette:
„Az asztal hosszú volt, az orosz elnökre vigyáznak, az mégse Magyarország, hogy a miniszterelnök vagy az elnök időnként kocsiba ül, mint én időnként, magam vezetek, időnként testőrök nélkül, itt-ott-amott, járom a kórházakat még járvány idején is.

Oroszországban azért nagy a tét, az egy nagy katonai hatalom, ott azért az elnökre járvány idején egészen különleges szabályok vonatkoznak, például hogy ha olyan vendéget fogad, mint jómagam, akkor egy jó ég tudja pontosan hány méter hosszú asztal másik oldalán kell ülni. Mondtam is a sajtótájékoztatón, hogy még életemben ilyen hosszú asztalnál nem ültem, de a távolságért kárpótolt bennünket a tárgyalás hossza és mélysége.”

És tényleg, hajónyi távolság választotta el a feleket:

A 70. évében járó orosz elnök a hírek szerint nagyon el akarja kerülni a koronavírus-fertőzést. De más tárgyalásain nem látni nyomát ennek az Orbán által említett protokollnak. Ugyanis, ahogy a 444 is megjegyezte, amikor két nappal később Alberto Fernandez argentin elnök vendégeskedett Putyinnál, egy kisasztalnyira csökkent a távolság:
Putyin_Fernandez.jpg

Fernandez és Putyin 2022. február 03-i találkozója
Fotó: Youtube

Ugyanezt az asztalt láthatjuk a hivatalos moszkvai fotókon, például amikor Uhnágín Hürelszüh mongol elnök érkezett december 16-án.
A mongol elnök Oroszországban

Vlagyimir Putyin orosz elnök (j) megbeszélést folytat mongol hivatali partnerével, Uhnágín Hürelszühhel a moszkvai Kremlben 2021. december 16-án. MTI/EPA/Szputnyik/Orosz elnöki sajtószolgálat

Vagy amikor három hónapja, december elején Nguyen Xuan Phuc vietnami elnök volt a Kremlben.
A vietnami elnök Oroszországban

Vlagyimir Putyin orosz elnök és Nguyen Xuan Phuc vietnami elnök tárgyal a moszkvai Kremlben 2021. november 30-án. MTI/EPA/Szputnyik/Kreml/Pool/Mihail Klimentyev

Sauli Niinisto finn államfő is a virágos kisasztal mellől néz ki a fotósra, miközben őt figyeli Putyin, történik mindez 2021. október végén.
A finn elnök Oroszországban

Vlagyimir Putyin orosz elnök és Sauli Niinisto finn államfő tárgyal a moszkvai Kremlben 2021. október 29-én. Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Pool/Orosz elnöki sajtószolgálat

Igaz, ami igaz, Ebrahim Raiszi iráni elnököt is a csónak méretű asztalnál fogadta Vlagymir Putyin ez év január 19-én. De amikor Kínába látogatott pénteken, a téli olimpia megnyitójára, akkor így álltak Hszi Csin-ping elnökkel:
Putyin Kínában

Hszi Csin-ping kínai elnök fogadja orosz hivatali partnerét, Vlagyimir Putyint Pekingben 2022. február 4-én. Putyin a 2022-es pekingi téli olimpia hivatalos megnyitójára érkezett a kínai fővárosba. MTI/EPA/Szputnyik/Alekszej Druzsinyin

Miközben Orbán Viktor a sajtótájékoztatón is jóval távolabb kapott helyet:
Orbán Viktor Moszkvában

Orbán Viktor kormányfő és Vlagyimir Putyin orosz elnök sajtótájékoztatót tart tárgyalásuk után Moszkvában 2022. február 1-jén. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

1644010322264.png
 
... járom a kórházakat még járvány idején is. ...

... és senkinek sem lehet a legkisebb kétsége sem, hogy MINDEN tesztje negatív ...
 
Csak azért mert Viktor az EUt képvoselő békegalambka volt. Egyébként a kis asztalnál fogadta volna. SZóval a nagy távolság az EU szólt :D
 
Akár milyen is lesz az áprilisi választás eredménye, nagy a valószínűsége annak, hogy Orbán leváltásra kerül mint egyeduralkodó. Vegyük ugy, hogy ez volt az utolsó zavartalan, hivatalos beszélgetése a két államfőnek.

Én abból indulok ki, hogy 44%-alatt nem fog tudni ez a kormány 2/3-os parlamenti többséget magáénak mondani, különben a demokratikus országok nem fogják elismerni az újabb Orbán kormányt.

Természetesen mindenkinek el kell menni választani, hogy megtörjön az egypártrendszer ahol a jogtalanságot törvénybe fektetheti egy párt, jobban mondva egy személy.
 
Maximum a 2/3-ot veszíti el. Ez nem "Zweckpessimismus".
Én ezt ténylegesen így látom.:(

Utoljára módosítva:
Maximum a 2/3-ot veszíti el. Ez nem "Zweckpessimismus".
Én ezt ténylegesen így látom.:(

Szerintem már az egy nagy eredmény lenne mert 2010 óta azt csinálnak amit akarnak, egyáltalán nincs ellenőrzés a rendszerben.

Amig az ellenzéknek csak a szociális média marad kommunikációs felületként addig soha nem lesz demokrácia Magyarországon.

Én csodálom, hogy az ellenzéki pártok még léteznek, hogy vannak bátor képviselők akik dacolnak és tudván, hogy a kormány minden erejükkel a személyiségükbe gázol, megpróbálja öket és a családjukat megsemmisíteni még nem adták fel.

A magyarok elödei voltak akik utolsóként érkeztek Europába, valószínűleg mi leszünk az utolsók akik civilizálódnak és az emberi jogokat általános érvényűnek fogják elismerni. :)
 
Én meg azon scodálkozom, hogy még mindig tapossa egy helyben a nyakig érő sza... az ellenzék és sehol egy komolyan ehető program vagy egy közös lista. Erre jön MZP fideszes beépitett árulós kijelentései az összefogásról, meg mégis kell kerités, rezsicsökkentés plakátkampány. Ez egyre hiteltelenebbé teszi szerintem az összefogást. Ha a NER marad minden tekintetben csak Orbán helyet MZP lesz, akkor miért érdemes leváltani? MInél tovább megy ez a tökölés annál biztosabb, hogy Orbán marad, esetleg 2/3 al is.
 
Mivel kezdenek az ellenzéki oldalon is rájönni hogy nem brüsszelen múlik a sikerük hanem a lakosságon. Azon a lakosságon amelyik gondolatiságát a kormány úgy alakította hogy igen-nem , fekete-fehér.
Az ideológiák mentén nem tudnak nyerni mivel a nyerő szavak a kormánynál vannak.
Vagyis nem szabad teljesen szembe menni a kormány által létrehozott vagy agyon ismételgetett dolgokkal.
Most az látszik hogy menjünk a kormány szlogenjei mellé és ne szemből hanem belülről nyerjünk. Ami most megütközést kelt a választók körében.
Pedig más út nincs. Hisz az ellenzék és a kormány bázisa állandó csak így tudnak átcsábítani kormányban csalódott választókat.
 
A magyarok elödei voltak akik utolsóként érkeztek Europába, valószínűleg mi leszünk az utolsók akik civilizálódnak és az emberi jogokat általános érvényűnek fogják elismerni. :)
Jászok, kunok, mongolk akik itt ragadtak, torokok...
Ezrek mind utanunk jottek!
De jöttek nyugatrol is akik foldet hatalmat akartak.
Ugy istván alatt, mint az Anjou kiralyok alatt.
Csak mig az egyik fele azert jott hogy életben maradjon, a nyugatrol érkezok hatalmat, penzt akartak!
Ez van ma is!
 
Nem éppen....
Aki vezető volt bármely írányból jött neki a hatalom is kellett. Míg aki dolgozni jött annak nem az irány számított megtalálta a helyét a társadalomban.
 
Mivel kezdenek az ellenzéki oldalon is rájönni hogy nem brüsszelen múlik a sikerük hanem a lakosságon. Azon a lakosságon amelyik gondolatiságát a kormány úgy alakította hogy igen-nem , fekete-fehér.
Az ideológiák mentén nem tudnak nyerni mivel a nyerő szavak a kormánynál vannak.
Vagyis nem szabad teljesen szembe menni a kormány által létrehozott vagy agyon ismételgetett dolgokkal.
Most az látszik hogy menjünk a kormány szlogenjei mellé és ne szemből hanem belülről nyerjünk. Ami most megütközést kelt a választók körében.
Pedig más út nincs. Hisz az ellenzék és a kormány bázisa állandó csak így tudnak átcsábítani kormányban csalódott választókat.
Nem győzöm hangoztatni, hogy a választási feltételek nem egyenlőek, ez ellen nagyon nehéz küzdeni.

Gondolod, hogy ez a falusi néni aki a "kurva Istent" kéri, hogy erőszakolja meg az ellenzéki korteskedő édesanyát,
vagy a motoros-toloszékben üllő, aki állon vágja MZP-t és mocskos káromkodások közben elhajt a tetthelyről,
ezek az emberek saját élményekre támaszkodnak vagy valaki megvezette öket?

A közmédia feltüzeli az embereket összevágott képekkel, rágalmazásokkal, félreértelmezéssel.
A tolókocsis jelenet a magyar Dallas,
félő, hogy ha kilátástalanabb lesz a kormány helyzete rosszabbodik a helyzet.
Az erőszakra hajlamos emberek száma nagy, olvassál csak a közmédiákban ahol nincs moderátor.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Sziasztok! Segítséget szeretnék kérni. 5. osztály nat 2020 természettudomány tantárgyhoz esetleg tudnátok dolgozatot küldeni? köszönöm szépen előre is a segítségeteket!
Valakinek meg van azangol tz? Project 5 unit 3?Sziasztok! Mivel az interneten nem találtam ezt a témazárót gondoltam meg kérdezem hogy valakinek van e ilyen lapja mert pl már meg írta vagy valami.....fontossak lennének a feladatok... Köszönöm ha valaki segít.
Lucan0 wrote on angel1208's profile.
Kedves Angel sehol nem találom a zsebkendőm hová tetted?
Stieb Gabriella wrote on ronix7-7's profile.
Szia! Szeretném megkérdezni, hogy Széplaki Erzsébet Szövegértést fejlesztő gyakarlatok 5 évfolyam részére, fel tudnád tölteni? Szerintem Apáczais. Köszönöm szépen.
kÖSZI A KALAPOT!!! ÜDV ATTILA

Statisztikák

Témák
37,466
Üzenet
4,621,885
Tagok
604,406
Legújabb tagunk
stacylewis
Oldal tetejére