Részegen megölt három gyereket, tíz év börtönt kapott

Marco Muzzo korábban elismerte a bíróságnak, hogy ő a hibás azért a balesetért, amelyben négyen, egy nagyapa és három unokája haltak meg. Muzzo kétszer olyan gyorsan ment, mint amennyivel lehetett volna és összeütközött a család kocsijával, ráadásul részegen vezetett. Most tíz év börtönt kapott és még 12 évig nem vezethet.

A 29 éves kanadai férfi ítéletét csendesen sírva hallgatta végig a gyerekek anyja. A 2015 szeptemberében történt balesetben a kilencéves Daniel Neville-Lake, az ötéves Harrison, a kétéves húguk Milly, valamint nagyapjuk, a 65 éves Gary Neville halt meg.

A rendőrök azt mondták, Muzzo olyan részeg volt, hogy a saját nadrágjába vizelt a baleset után. A teszt azt mutatta ki, hogy 2-3-szor annyi alkohol volt a vérében, mint amennyi megengedett. Az ügyészek 10-12 év börtönt kértek rá, de az ügyvédei szerint nyolc is elég lett volna neki.

Muzzo a tárgyaláson. Forrás: youtube/cbc news

A bíró azt mondta, hogy nem számít, milyen hosszú időre ítéli el. A végén úgyis hazamehet, és rendes életet élhet. Nem úgy, mint akiket megölt és az áldozatok családja.

Az ítélet 10 év. Egyik gyerekem sem élt tíz évet. Amikor úgy döntesz, hogy iszol és vezetsz, akkor megölöd valakinek a gyerekét. Nekem mindhárom gyerekemet megölted azon a vasárnap délután. Senkinek sem kívánom azt a horrort, amiben élek, kivéve neked! Megérdemled, hogy megtudd, milyen érzés amikor a gyerekeid olyannal találkoznak, mint te
- mondta az anya, Jennifer Neville-Lake az ítélethirdetés után Muzzónak.

A férfi családjának 1,7 milliárd dollár a vagyona, ezzel az 52. leggazdagabbak Kanadában.

baleset.jpg
 
"A bíró azt mondta, hogy nem számít, milyen hosszú időre ítéli el. A végén úgyis hazamehet, és rendes életet élhet. Nem úgy, mint akiket megölt és az áldozatok családja."

Ez nagyon szép gondolat, ettől még a Zoltai testvérek a mennyországban is elérzékenyülnének!
Meg mi is, ha még hinnénk, hihetnénk benne, hogy minden jogerős ítéletnek érvényt lehet szerezni.
 
"A

Tobin 2014. január 13-án Magyarországon megkezdte büntetését. Az igazságügyi miniszterrel történő előzetes megállapodása alapján Tobint január 17-én visszaszállították Dublinba, ahol büntetése hátralévő részét fogja letölteni. 2014. február 5-én Tobin bocsánatot kért levélben az elgázolt gyerekek családjától. A gyerekek családját képviselő ügyvéd nyilatkozata szerint „az édesapa a gesztust a régóta húzódó ügy egyfajta lezárásának tekinti.
 
Köszönöm, nem tudtam, hogy végül is mégis rászánta magát, és vállalta a tettének a következményét!
 
Marco Muzzo korábban elismerte a bíróságnak, hogy ő a hibás azért a balesetért, amelyben négyen, egy nagyapa és három unokája haltak meg. Muzzo kétszer olyan gyorsan ment, mint amennyivel lehetett volna és összeütközött a család kocsijával, ráadásul részegen vezetett. Most tíz év börtönt kapott és még 12 évig nem vezethet.

A 29 éves kanadai férfi ítéletét csendesen sírva hallgatta végig a gyerekek anyja. A 2015 szeptemberében történt balesetben a kilencéves Daniel Neville-Lake, az ötéves Harrison, a kétéves húguk Milly, valamint nagyapjuk, a 65 éves Gary Neville halt meg.

A rendőrök azt mondták, Muzzo olyan részeg volt, hogy a saját nadrágjába vizelt a baleset után. A teszt azt mutatta ki, hogy 2-3-szor annyi alkohol volt a vérében, mint amennyi megengedett. Az ügyészek 10-12 év börtönt kértek rá, de az ügyvédei szerint nyolc is elég lett volna neki.

Muzzo a tárgyaláson. Forrás: youtube/cbc news

A bíró azt mondta, hogy nem számít, milyen hosszú időre ítéli el. A végén úgyis hazamehet, és rendes életet élhet. Nem úgy, mint akiket megölt és az áldozatok családja.

Az ítélet 10 év. Egyik gyerekem sem élt tíz évet. Amikor úgy döntesz, hogy iszol és vezetsz, akkor megölöd valakinek a gyerekét. Nekem mindhárom gyerekemet megölted azon a vasárnap délután. Senkinek sem kívánom azt a horrort, amiben élek, kivéve neked! Megérdemled, hogy megtudd, milyen érzés amikor a gyerekeid olyannal találkoznak, mint te
- mondta az anya, Jennifer Neville-Lake az ítélethirdetés után Muzzónak.

A férfi családjának 1,7 milliárd dollár a vagyona, ezzel az 52. leggazdagabbak Kanadában.

Csatolás megtekintése 1444062

Esetleg mellékbüntetésként jó lett volna vagyonelkobzás, s a vagyonnak a sértettek részére átadása is... Ezesetben, amikor kijön a dutyiból, talán elkezdett volna dolgozni is.
 
Revideáltam a fenti nézeteimet. Most azt mondom: Szerencsétlen ámokfutó! Mekkora pechje van! Ha ugyanis Magyarországon él, simán megúszhatta volna a dutyit, hála annak, amennyi pénze van...
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,868
Tagok
615,969
Legújabb tagunk
Premiumohe
Oldal tetejére