RR6 2013

Csatolás megtekintése 1047277

Nekem alul, a zöldben. Bekarikáztam.

Őszintén szólva nekem fel sem tűnt. Ennyit a sas szemről van akinek éles van akinek csipás,hát nem az első csoportban szerepelek.:rohog: Én azt hittem hogy csak én nem látok jól és értelem szerűen hímeztem tovább. Nálam az is előfordult jellemzően hogy veregettem a vállam ,hogy milyen jól haladok aztán derült ki, hogy a masni kimaradt. Na nem is én lennék ha ilyen nem fordulna elő.:cool:
 
Megcsináltam a sorrend-táblázatot, szerintem itt még nem volt.

Vízszintesen azt a sort kell nézni ahol a neved az első, a mellette lévő többi név mutatja sorban, hogy adott hónapban kinek a kendőjét hímzed.
Függőlegesen szintén azt az oszlopot kell nézni, ahol a neved az első és alatta sorban a többi név mutatja, hogy adott hónapban kinél van a saját kendőd.

RR6-sorrend.jpg
 
Húúú,nem semmi volt ezt a táblázatot elkészíteni! Bizonyos idő elteltével sikerült is értelmeznem:)
Sajnos én még nem kaptam meg a kendőt Veronikától,bízom benne hogy holnap meghozza a postás!:dr_24:
 
Én még tartom a frontot, de nagyon félek, hogy nem birom ki jkövetkező honapig csak akkor operálják meg a fogamat. Akkora van a szájsebésznek időpontja. Imádom ezt gyorsaságot. Most jól állok a hímzéssel csak el ne kiabáljam.Szalárd kendője nagyon tetszik. Ílyesmit fogok csinálni vagy csak szeretnék , mert azért telhetetlen ne legyek maffinokkal vagy tortácskákkal.:oÁlmodik a nyomor. Na ébredek a lényeg, hogy nagyon tetszik a táblázat amit cicáspanni készített.:dr_24: se taps se puszi sajnos azt nem tudok ide rajzolni. Ki tudja hol lehet reklamálni,hogy puszit és tapsot is szeretnénk, mert jó szépek ezek az animáciok csak szegényes. A lényeges elemeket hagyták ki egy ölelés is jól jönne.
 
Őszinte részvétem a szájsebészet miatt!!! Nekem is vettek már ki fogat vésővel és kalapáccsal,inkább nem részletezném! Jó hír,hogy túl lehet élni!
Rossz hír,hogy tizedike van,és még ma sem jött meg a kendőm. Én naív! Még volt egy olyan kérésem is,hátha a június végén postázandó kendőt el tudná nekem küldeni jún.utolsó hetében,mert júl.elsején hajnalban indulok a lányokkal Makarskára. Szerettem volna vinni magammal. Még van egy halvány reményem,hogy hátha a kettőt egyszerre küldi. Mondjuk az se jó,ha a a hónap végén kapom meg a júniusi varrnivalót,mert akkor a tenger miatt biztos a csúszás,esély sincs arra,hogy jún.végén továbbküldjem... Kissé belebonyolódtam a mondanivalómba,de azért remélem érthető!:cool:

Evelyn,a muffinokra visszatérve: indul az RR9 valamikor,és ott a lehetőség! Szívesen kivarrok Neked egyet!:)
 
Aranyos vagy,de nem veszik ki a fogat most éppen csak kinyitották,hogy a felesleges váladék ha tud elmenjen majd gyökérkezelik és oldalt megnyitják valahol a gyökér alatt és kipucolják amit ott találnak aztán visszavarják.
 
atyavilág, nekem csak sztk szinten beletörték és az istvánba küldtek, ahol összetojtam magam, mikor megláttam ki fog kezelni és férfiasan elfutottam magánba a Hunyadi utcába, nem messze a piactól, a spar és a raiffeisen utcájában, raiffeisen oldalán lévő fogászati centrumba, ahol a dokinak véletlen üresedése volt és majd' harmincezerért rögvest kis is műtötte, nem volt egy leányálom, de fájdalmat nem éreztem, azt hiszem jól jártam... több gyökere volt, azok is szerteágazóak voltak, meg hát az sztk szerintem a magánra dolgozott, mert amikor megröntgeneztek és nekem potyogott a könnyem sírás nélkül patakokban, akkor azt mondták, hogy elmehetek én az istvánba, de nem ajánlják, viszont ezt a magánt jól ismerik és átadtak egy névjegykártyát, hogy az majd kiszedi nekem jópénzért....
 
Szerintem nagyon sokan vagyunk hasonló cipőben. Nekem ez a doki volt a privátom is most nyugdíjas és már csak az sztk-ban rendel,de sajnos nem Ő műti meg. Az még rejtély,hogy ki lesz mert Ő beszélt vele. Az az igazság aki már szenvedett a fogtól az tudja hogy eljön egy pillanat és akkor még az utolsó cocos cigánnyal is kihúzatnál csak ne szenvedjen. Lassan én is efelé tartok. Most többet vagyok csendben.(férjem biztos boldog):(
 
Csillucs megérkezett a kendőd! Első nézetre fel sem tűnt, hogy vannak benne öltéshelyek:confused:, annyira apró! Gondoltam ez meg fog izzasztani, hát elkezdtem varrni. Nem bírtam letenni, ilyen gyorsan még nem sikerült eddig hímeznem, már csak kontúrozni kell!:dr_38:Az hozzátartozik az igazsághoz, hogy ma nem csináltam semmi mást, kivettem egy szabadnapot a konyhából.
 
Hogy a csudába tudtad egy nap alatt megvarrni?:o
Ahogy elnézem a citromfű talán könnyebb mint az eddigiek, de én legalább egy hetet el fogok vele lenni az 1000 % (csak este érek rá és nem is minden nap, de az is igaz hogy szerintem nem vagyok egy gyors hímző).
Egyébként amikor megláttam az anyagot, én is néztem egy nagyot hogy fú de apró, de varrás közben már adta magát és nem volt nehéz!
 
Hogy a szöszbe tudtad egy nap alatt megvarrni?
Ahogy elnézem a citromfű talán könnyebb mint az eddigiek, de én legalább egy hetet el fogok vele lenni az 1000 % (csak este érek rá és nem is minden nap, de az is igaz hogy szerintem nem vagyok egy gyors hímző).
Egyébként amikor megláttam az anyagot, én is néztem egy nagyot hogy fú de apró, de varrás közben már adta magát és nem volt nehéz!

Kezdek félni a Csillucs kendőjétől!:) Bár eltart még egy ideig,mire ideér hozzám.:hurra:
 
32es Hubert, nem is félelmetes, de tényleg...

Nem kezdtem még én el, mert most a Zuram névnapiján dolgozom és 5 napot itt lesz most, szerdáig szabin van, ebből szombat felugrunk Pestre egy kis ezt meg azt venni - ilyenkor a Tesco és a C&A ruházati osztályának jelentős hányadát felvásárolom a szegény szerencsétlen gyereknek, mert nincs egy rongya sem címszó alatt, és veszek még hozzá neki még két vagon játékot, mert olyan hányattatott sorsa van, hogy még csak ötvagonnyi van neki itthon - szóval lesz négy napom rá, mert apa úgy döntött négy nap alatt megcáfolja az eddigi munkám és majd ő szóra bírja a kölköncöt - nem azért nem beszél mert nem tud, hanem mert nem akar és így is kiszolgáljuk mi marhák, mert mikor egyedül van olyan szép csigabigát mondd, pedig még én is sutyorogva vagyok csak anya... Szégyenlős, vagy nemtom. Vagy csak nem jut szóhoz mellettem... Vagy eláll a szava tőlem.. :D
Szóval én majd jelentkezem nemsoká a produktummal!
 
Hogy a csudába tudtad egy nap alatt megvarrni?:o
Ahogy elnézem a citromfű talán könnyebb mint az eddigiek, de én legalább egy hetet el fogok vele lenni az 1000 % (csak este érek rá és nem is minden nap, de az is igaz hogy szerintem nem vagyok egy gyors hímző).
Egyébként amikor megláttam az anyagot, én is néztem egy nagyot hogy fú de apró, de varrás közben már adta magát és nem volt nehéz!

Csak ezt csináltam, ma reggel a szemem olyan volt mint egy ázsiainak. Ma nem is tudtam még időt szakítani rá, hétvégére szeretném befejezni.
 
32es Hubert, nem is félelmetes, de tényleg...

Nem kezdtem még én el, mert most a Zuram névnapiján dolgozom és 5 napot itt lesz most, szerdáig szabin van, ebből szombat felugrunk Pestre egy kis ezt meg azt venni - ilyenkor a Tesco és a C&A ruházati osztályának jelentős hányadát felvásárolom a szegény szerencsétlen gyereknek, mert nincs egy rongya sem címszó alatt, és veszek még hozzá neki még két vagon játékot, mert olyan hányattatott sorsa van, hogy még csak ötvagonnyi van neki itthon - szóval lesz négy napom rá, mert apa úgy döntött négy nap alatt megcáfolja az eddigi munkám és majd ő szóra bírja a kölköncöt - nem azért nem beszél mert nem tud, hanem mert nem akar és így is kiszolgáljuk mi marhák, mert mikor egyedül van olyan szép csigabigát mondd, pedig még én is sutyorogva vagyok csak anya... Szégyenlős, vagy nemtom. Vagy csak nem jut szóhoz mellettem... Vagy eláll a szava tőlem.. :D
Szóval én majd jelentkezem nemsoká a produktummal!

Már rég óta akartam neked kedveskedni valamivel.Fogad el tőlem ezt a kis novellát.
Én nagyon szeretem:

Örkény István: Nápolyi
A fiam, a gazember, nem akar beszélni. Nemsokára meglesz kétéves, de annyit, hogy papa, is csak kegyes úri jó- kedvében hajlandó kimondani. Másfelől azonban hibátlanul érti az emberi beszédet, s a legbonyolultabb felada- toknak is játszva a végükre jár. „Eridj ki a konyhába, és mondd meg anyádnak, hogy el kell mennem, adjon ebé- det.” Kimegy a konyhába, valamit muzsikál az anyjának, két perc múlva itt az ebéd. Az a legingerlőbb a dologban, hogy ő nem tanulja meg a mi beszédünket, de mi az övét igen. Szép lassan rácsalo- gatott minket kézzel-lábbal-mutogatással kevert tolvajnyelvére. Ha valamit keres s megtalálja, fülsértő i-zéssel si- koltja világgá örömét; ha nem találja, hosszan elnyújtott nyee-vel adja tudtunkra bosszúságát, de azt is olyan ideg- tépő hanggal, mint amikor a porcelántányéron megszalad a kés. Ha szomjas, odacibál a fiókos szekrényhez, ahol tavaly ilyenkor, mikor betegen feküdt, a szaharinos tea állt. Azóta odajárul vízért, s ha megkapta, jóleső hömmentéssel jelzi elégedettségét. Gondoltam, ebből elég. S tegnap, amikor csak ketten voltunk idehaza, leültünk szépen a szőnyegre, szemtől szemben, s azt mondtam neki: – Most pedig, kedves fiam, beszélgetni fogunk. – Höm – mondta elégedetten, s biztató tekintetet vetett rám. – Nem, fiam – válaszoltam határozottan. – Mi most magyarul fogunk beszélgetni. Meglóbáltam egy tízdekás papírzacskót, melyre az édességbolt címe volt rányomtatva, amitől az ő arckifejezése még barátságosabbá derült, azt a gyanút keltve bennem, hogy titokban nemcsak beszélni, hanem talán olvasni is tud már. Szedtem kifelé a nápolyiszeleteket, s bicskával még apróbb szeletekre szabdaltam őket, akkorára, mint egy mokkacukor. Mesterségemből kifolyólag tudom, hogy a magyar nyelv milyen gazdag szavakban. Az elsőt odatartottam az orra alá. – Mondd szépen: kérek. Kitátotta s becsukta a száját, jelezvén, hogy odahelyeztessék a nápolyi. Én azonban nem az ő szájába tettem a ná- polyit, hanem a magaméba, s nagy gusztussal, ropogtatva kezdtem rágcsálni. – Nyee! – rikoltott felháborodásában. Megmutattam a második nápolyit. – Mondd szépen: kérek. Nem mondta. Megettem. Elővettem a harmadikat. Amikor azt is megettem, azt mondta: bebbe, amit még soha- sem mondott volt, de nyilván azt jelenti, hogy piszkos zsaroló. A negyedik és az ötödik nápolyi tűnt fel és el, amikor – a hatodik láttán – egyszerre így szólt: – Kéek.
Drámai pillanat volt. Ha most odaadom a nápolyit, akkor húsz év múlva az ideggyógyászok hipnotikus álomban fogják leszoktatni a raccsolásról. Meglehet, bestiális apa vagyok: a hatodikat is megettem. – Csak a grófok raccsolnak, kedves fiam. Mi nem raccsolhatunk, mert a te apád csak egy nyomorult író. Vidáman elmosolyodott és így szólt: – ĺró. Gyönyörűen mondta. Mint amikor összeroppantunk egy diót, úgy reccsent az az r. Ismerek egy kopasz írót, aki két évre elmenne juhászkutyának, ha egy ilyen r-t ki tudna nyomni magából. Őneki alkalmasint odaadták a nápo- lyit. Most már én is odaadtam. Lassan és látható büszkeséggel rágta, talán mert érezte, hogy ez volt az első falat, amelyért megdolgozott. Megmutattam a következő nápolyit. – Mondd szépen: cukor. A szóvégi r-t is kimondja, az már férfimunka. Kimondta. Kimondta, hogy kenyér, hogy virág, hogy alma, hogy madár, hogy rocska... Talán egy félóra hosszat csevegtünk kéttagú szavakban; amit mondtam, mondta utánam. Ekkor vérszemet kaptam, és így szóltam: – Mondd szépen: villamos-végállomás. Nézte az én mindent tudó számat, és elkezdte utána formálni az ő rózsaszínű, puha, szamócalevél nagyságú ajká- val e két szót. De ők nem akartak világra jönni, megkapaszkodtak valahol, összegabalyodtak, csak valami alakta- lan habarék bukott ki a száján. Lehajtotta fejét. És elkezdett sírni. Bennem pedig előötlött valami, amire sohasem gondoltam, amit már régen elfeledtem, s amit soha vissza nem hívtam volna az emlékezetemben, ha sírni nem lá- tom a fiamat – az, hogy amit tudunk, mily kínok s töredelmek árán tudjuk. Elszégyelltem magam, és kifújtam az orrát, és kezébe nyomtam a nápolyis zacskót, és kimentem a szobából. Tíz perc múlva benéztem hozzá, még mindig a földön ült, eszegette a nápolyit és hüppögött.
 
Oldal tetejére