Szanté meseháza

szanté

Állandó Tag
Állandó Tag
haziko.gif
_r_s.gif

~~~*Szanté meseháza*~~
Picurkák!
Nálunk is esett a hó és most már az unokáim is szánkózhatnak és végre
építhetünk hóembert és hógolyózhatunk is. Aztán ha kiszánkóztunk
magunkat mesét olvasunk a meleg szobában, gyertek Ti is a meseházba.

Az Angyal, a Sárkány és a Szél

Éldegélt fenn a magasban (nevezzük Menyországnak) egy kis pufók angyalka. A neve Zínea. Nagyon jó kedélyű, csodálkozó szemű, rosszalkodásra hajlamos angyalka volt ő. Külsőleg is különbözött angyaltársaitól kik mind szőke fürtös, fehér szárnyú, jólnevelt kis lények voltak. Velük ellentétben Zínea hollófekete hajú, zöld szemű, s szárnya színét is mintha a Jóisten tréfás kedvében teremtette volna, jobbról fehéren, balról feketén ékesítették hátát. No meg a természete sem árulkodott nagy illemtudásról, vagy jólneveltségről. Például a minap amikor gyümölcsreggelijét eszegette egy alacsonyra merészkedő felhő szélén huncut rosszaságon törte a fejét. Minden meggymagot olyan távolra köpött, amilyen messzire csak lehetett, s bizony némelyik egy-egy ember kobakján ért célt. A megdöbbent emberek keresték a rakoncátlankodót, de hiába kémlelték az eget, ő addigra a puha felhőcske mögül kukucskált, két kezét szájára tapasztotta, nehogy lehallatszódjon gyöngyöző kacaja. Volt eset arra is, hogy egy jó sok esővízzel teli fekete felleget vonszolt a kéklő ég közepére, majd csücskét kilyukasztva óriási záport küldött a mit sem sejtő emberek nyakába. Egy szóval zűrös kis angyalka volt Zínea, de szíve mélyén ő is vágyott rá, hogy végre valami jót cselekedhessen. Angyaltársai akkor lettek a legmérgesebbek rá amikor egyszer arra vetemedett, hogy ellopta a mélyen alvó Cupidó nyilát, lesettenkedett a földre, s össze-vissza lövöldözött, óriási kalamajkát okozva ezzel.
-No most aztán elég!-kiabálta Gabriell arkangyal, s hatalmas mennydörgéssel becsapta a manyország kapuját Zínea előtt, s ő kívül rekedt. A pufók kis angyalka nem túl sokáig szomorkodott, hamar talált magának egy csodás erdőt, valahol fent északon, ahol kedvére mókázhatott a hóban, s, ha elfáradt, bármelyik mókus örömmel osztotta meg vele odúját. Egyik reggel épp a hópihéket kergette amikor szomorú szipákolás ütötte meg fülecskéjét. Körbenézett. Alig vette észre a hófehér sárkányt, ahogy ott gubbasztott két hóbucka között. Zínea haláltmegvető bátorsággal megköztelítette a síró sárkányfiút.
-Mi a baj? - kérdezte bátortalan hangon. A sárkány nem hitt a szemének. A hókupacon üldögélő felemás szárnyú kócos kis angyal láttán mosoly szaladt a szájára. Nem beszélt csak mellkasára mutogatott. Szívéhez közel egy Amazon nyílvesszője fúródott testébe.
-Nagyon fáj? - kérdezte Zínea és búvészi ügyességgel kihúzta a nyílvesszőt.
-Már nem annyira, ugye? - nézett boldogan a sárkány szemébe. olyan büszke volt magára, hogy legszívesebben meglapogatta volna saját hátát, de ez viccesen nézett volna ki, ezért aztán az északi sárkányt ölelte át, olyan lendülettel, hogy mindketten legurultak a hóbuckáról. Így kezdődött barátsága a sárkánnyal. Minden nap játszani hívták egymást, s, ha a sárkány morcosan ébredt Zínea mindent megtett, hogy felvidítsa. Egy szép tavaszi reggel az angyalka arra ébredt, hogy valaki puha kézzel fésülgeti hosszú fekete haját. Ami azt illeti rá is fért a fésülés. Álmosan nyitotta ki szemét, de hiába törölgette ki a maradék álomport is belőle, nem látott semmit. Valaki ekkor a fülébe fújt.
-Ne keress, ne láthatsz! Én a szél vagyok - fújta olyan bársonyos hanggal, hogy Zínea majdnem elolvadt. A szemtelen szél úrfi tovább szeleskedett angyalkánk körül s, ő hajlott a játékra. Kergetőztek, ölelkeztek egész álló nap, s, mikor eljött a lefekvés ideje szellő ifjú szájoncsókolta Zíneát. A kis angyalkának még a lélegzete is elállt a bársonyos, egyszerre meleg, s egyszerre hűvös csóktol.
Másnap korán reggel kelt, s az óriási fenyő legtetejére mászott és várt. Újra játszani, ölelkezni, csókolózni akart a széllel. Ahogy ott várakozott lábai lóbázva a legfelső ágon, a távolból a csodaszép, ezüstfehér sárkány alakja rajzolódott ki. Zínea megörült barátja láttán. Karocskáit magasra emelve integetett.
-Itt vagyok, itt vagyok! Gyere csúszkáljunk a hóban! - kiáltotta barátjának, de a sárkány mintha meg se hallotta volna, határozott, félelmetes léptekkel haladt, a hóval borított tisztások felé. Ekkor könnyű fuvallatot érzett, szárnyai meglibbentek.
-Hé, hé! Szél úrfi! - kiabálta Zínea, s ölelésre tárta karjait, de a fuvallat tova siklott, s egyre erősebbé vált. Mire a kis tisztsához ért, már úgy erőre kapott, hogy örvénylett alatta a szikrázó puha hó. Zínea kétségbeesetten látta, hogy két csodád barátja harcra készül. Az erőtlen kiáltozásra egyikük sem figyelt fel.
-Nee, ne barátaim! Most miért bántjátok egymást? Csak nem miattam? Miért kell bármelyikőtöket elveszítenem? - ám kiabálsa süket fülekre talált. A sárkány széttárta szárnyait, félelmetes harag izzott szemében, s a szél irányába támadt. Ebben a pillanatban szél úrfi sem tétovázott, erejét megsokszorozta, s tornádóként indult a sárkány felé.
-Jaj ne! Kérlek ne tegyétek! - sírt Zínea, s erősen kapaszkodnia kellett, hogy a szélviharban hajladozó fenyőröl le ne essen. A sárkány végső dühében tüzet okádott, s a szél néhány pernyét a fékevesztett nagy harcban a fák közé fújt. Az erdő lángolni kezdett, s a kis rémült angyal könnyei sem voltak elegendők, hogy a hatalmas tüzet eloltsák.
-Ó fehér sárkány, miért pusztítasz el mindent magad körül? - nyöszörgött Zínea. Észre sem vette, hogy szárnyai megperzselődtek. Haza akart repülni, megfogadta, többé nem lesz rossz, s búcsút vesz a földtől. Sebzett szárnyacskái azonban nem bírták tesét magasra emelni.
-Szélszerelmem, segíts! - ezt akarta kiabálni, de nem jött hang a torkán. Ekkor melegséget érzett, ölelő puha szárnyakat, egy fekete holló burkolta be Zíneát védőszárnyaivel, s felröppent vele a felhők közé.
Másolat%20-%20normal_girls135.jpg

mano.jpg

Szép napot Kicsikéim!
 

szanté

Állandó Tag
Állandó Tag
haziko.gif
_r_s.gif

~~~*Szanté meseháza*~~

Picurkák!
Ma egy okos pásztorról mesélek Nektek.
A BÖLCS PÁSZTORFIÚ Grimm mese

Volt egyszer egy pásztorfiú, az minden kérdésre olyan okosan meg tudott felelni, hogy messze földön híre járt a bölcsességének.
Fülébe jutott a dolog a királynak is, de az egy szót sem hitt az egészből.
- Ostoba mendemonda, semmi más - jelentette ki, valahányszor a pásztorfiú bölcsességét emlegették előtte.
Hanem az udvarbéliek addig unszolták, míg a végén engedett a kérésüknek, és maga elé hívatta a fiút.
- Három kérdést adok fel neked - mondta. - Ha mind a háromra megfelelsz, fiammá fogadlak, s itt fogsz lakni nálam a palotában. De ha csak egyszer is elvéted a feleletet, mehetsz vissza a birkáidhoz!
- Uram királyom, állom a próbát - felelte a fiú.
Nagy csend lett a trónteremben, meg lehetett hallani még a légy szárnyának a zizegését is. Akkor a király föltette az első kérdést:
- Mondd meg nékem, hány csepp víz van a tengerben!
- Uram királyom - felelte a fiú -, csak arra kérlek, állítsd meg a világ valamennyi folyóját, ne hordjanak több vizet a tengerbe, amíg meg nem számolom, hány csepp van benne.
- Rendben van - mondta a király -, erre jól megfeleltél. Lássuk, megfelelsz-e a második kérdésemre is. Meg tudod-e mondani, hány csillag van az égen?
- Uram királyom, megmondom, csak előbb adass egy ív papirost. Hozták a király tollnokai máris a papirost. Kuncogva nyújtották át a fiúnak, azt hitték, azon akarja kiszámolni, hány csillag van az égen. A fiú azonban semmit nem számolt, hanem fogta a papirost, és telerajzolta parányi fekete pontokkal.
Annyi pontot pötyögtetett rá, hogy aki látta, nyomban káprázni kezdett tőle a szeme.
Mikor elkészült a rajzolással, átnyújtotta a papírlapot a királynak.
- Annyi csillag van az égen, ahány pont a papíron, csak össze kell számolni.
Most aztán megnyúlt ám a tollnokok képe is; megijedtek, hogy a király még utóbb velük számláltatja meg a pontocskákat.
A királynak pedig egyre jobban megtetszett a talpraesett pásztorfiú. Már egészen kedvtelve nézegette, mikor föladta a harmadik kérdést:
- Még csak azt mondd meg, fiam, hány percből áll az örökkévalóság. A fiú egy kicsit gondolkodott, aztán így felelt:
- Messze Pomerániában emelkedik a híres Gyémánt-hegy, akkora, hogy belefárad az ember, mire körüljárja. Arra a hegyre minden századik esztendőben leszáll egy parányi madárka, és hozzáfeni a csőrét. Mikorra az egész hegy elkopik ettől, akkorra telik le az első másodperc az örökkévalóságból.
- Jól van - mondta a király -, megálltad a próbát, egy bölcs sem felelhetett volna különbül. Mától fogva itt lesz a lakásod a palotámban, és ezennel ország-világ előtt fiammá fogadlak.
item_10299.jpg

mano.jpg

Szép napot Kicsikéim!
 

szanté

Állandó Tag
Állandó Tag
Picurkák!
Most már mindenütt lesett egy kis hó és lehet szánkózni, hógolyózni,
és hóembert is építhetünk. Ti is próbáljátok meg míg el nem olvad a hó.
Vidám napot Kicsikéim!
"Három golyó áll a réten
kicsi, nagy és egy nagyobb.
Hóember az, és mind
közül a legnagyobb.
Két szén darab a szeme,
és egy répa az orra.
Lába az nincs,
mert még elszaladna.
Egy rozsdás fazék
takarja kopasz fejét,
és két görcsös fadarab
alkotja két kezét."
hoember.jpg
 

Tercsi

Állandó Tag
Állandó Tag
A JÓSZÍVŰ ÓRIÁS

Hol volt, hol nem volt, túl mindenen, élt egyszer egy óriás. Ez az óriás olyan hatalmas volt, hogy az erdő legmagasabb fája is csak a térdéig ért, feje pedig a felhőket súrolta, ám amilyen nagy és erős volt, épp olyan szelíd és jószívű.

Egy szép tavaszi napon, amikor lent üldögélt a folyóparton, kétségbeesett sírásra lett figyelmes. Felnézett, és egy kismadarat pillantott meg az egyik nagy fűzfa ágán.

- Hát te miért sírsz itt ilyen keservesen ? - kérdezte tőle az óriás.

- A sas elragadta egyetlen fiókámat ! - zokogta a kismadár - Ki segít most, ki ad nekem erőt, hogy elviseljem ezt a csapást ?

Az óriás elkomorodott. Felállt, az inge alá nyúlt. Amikor előhűzta a kezét, a tenyerében egy hatalmas, vörösen izzó szív lüktetett.

- Az én erőm a szívemben lakozik. - mondta - Most megosztom veled ezt az erőt.

Azzal a kismadár felé nyújtotta a szívet. Az hozzásimult, érezte, ahogy valami melegség járja át a testét. Felröppent az óriás vállára.

- Köszönöm neked ! A te erőd most már az enyém is ! - csivitelte hálásan, azzal elrepült az erdő irányába. Félútról még egyszer visszanézett az óriásra. " Milyen furcsa ! " - gondolta - " Valahogy nagyobbnak tűnt az előbb. "

Az óriásnak ettől a naptól fogva rengeteg tennivalója akadt : az erdő összes állata hozzá jött el bánatával, hogy erőt merítsenek tőle a reménytelenségben. És ő adott mindenkinek.

Közben elmúlt a tavasz, majd a nyár. Őszre az óriás már épp csak elérte a legcsenevészebb fa legalsó ágát, de továbbra is odanyújtotta szívét minden rászorulónak. És eljött a tél ...

Az óriás - aki most már akkora volt csak, mint egy nagyobbacska fúszál - az erdei úton sétált. Meg-megállt, néha szaggatott köhögés rázta meg a testét. " A végéhez közeledik az esztendő. Nemsokára újra eljön a tavasz, majd a nyár. De nekem nem lesz már több tavasz. " Idáig jutott gondolataiban, amikor egy csendesen pityergő kisleányt pillantott meg az út szélén.

- Miért sírsz, kisleány ? - szólította meg.

" Nini, egy manócska ! "- csodálkozott a kisleány és abbahgyta a pityergést.

- Segíts rajtam ! Mindenki csak engem bánt ! Elfogyott az erőm !

Az óriás elmosolyodott. Kinyújtotta tenyerét, amelyben ott feküdt egykor oly hatalmas szíve összeaszva, megfakulva. Már alig dobogott, csak néha futott át rajta egy-egy gyenge remegés.

- Hunyd be a szemed, és érintsd meg ! - mondta a kislánynak.

Az lehajolt az óriáshoz. Becsukta a szemét, és megérintette a szívet. Az összerándult, majd felizzott. A kislány érezte, ahogy az ismeretlen erő átáramlik a testébe.

- Köszönöm, manócska ! - suttogta halkan, és kinyitotta a szemét.

De az óriás addigra már eltűnt. Csak egy maréknyi szív alakú hamukupac maradt a helyén, amit a szél felkapott és szétszórt ...


 

szanté

Állandó Tag
Állandó Tag
haziko.gif
_r_s.gif

~~~*Szanté meseháza*~~
Picurkák!
Hideg lesz ma, de friss lesz a levegő és a napocska is előbújhat majd.
Egy kicsit menjetek ki a szabadba, aztán majd mesélek Nektek!
Derűs napot Kicsikéim!

A suszter manói

Volt egyszer egy suszter, értette a mesterségét, szorgalmasan dolgozott. Hogy, hogy nem, a végén mégis úgy tönkrement hogy nem maradt egyebe, mint egyetlen pár cipőre való bőre. Abból este kiszabta a cipőt, hogy majd másnap elkészíti; tiszta volt a lelkiismerete, nem sokat emésztette magát a jövendőn, gondolta, majd lesz valahogy, tisztességes ember csak nem pusztul éhen; lefeküdt, és békességgel elaludt.
Másnap jó korán fölkelt, és neki akart ülni a munkájának; hát ott áll: készen az asztalán a pár cipő. A suszter ámult-bámult, nem tudta, mit szóljon a dologhoz. Kezébe vette a cipőt, alaposan végignézte, minden varrást, minden szögelést apróra megszemlélt; nem volt azon semmi hiba, mestermunka, különb nem is lehetett volna.
Hamarosan vevő is jött. Nagyon megtetszett neki a cipő. Fölpróbálta: éppen ráillett a lábára.
- Mintha csak nekem készítették volna! - mondta örvendezve, és mert úgy találta, a suszter keveset kér érte, valamivel többet adott az áránál. Pontosan annyit, hogy éppen két párra való bőr tellett ki belőle. A suszter este ezeket is szépen kiszabta.
"A többi munkát majd megcsinálom holnap reggel - gondolta -, ráérek a dolgomtól."
De mire másnap fölkelt, készen állt két pár cipő, neki a kisujját sem kellett megmozdítania. Vevő is akadt mind a kettőre, jól megfizettek értük, s a suszter a pénzen most már négy párra való bőrt vásárolhatott.
Harmadnap reggel azt a négy pár cipőt is készen találta. S így ment ez tovább napról napra, hétről hétre. Amit este kiszabott, az reggelre elkészült. A cipész hamarosan tisztes jövedelemre tett szert, és megint jómódú ember lett belőle.
Karácsony táján egy este, szokása szerint ismét kiszabta a másnapi cipőkhöz a bőrt, aztán mielőtt lefeküdtek, azt mondta a feleségének:
- Hallod-e, lelkem, mi lenne ha ma éjszaka fönnmaradnánk, és meglesnénk, ki az, aki ilyen szorgalmasan segít nekünk a műhelyünkben?
Az asszony ráállt a dologra, hiszen maga is sokat töprengett már rajta, csak hát nem mert előhozakodni vele az urának. Mécsest gyújtott, és föltette a szekrény tetejére, aztán elbújtak a sarokban. Onnét figyelték, hogy lesz, mi lesz.
Mikor a toronyban éjfélt ütött az óra, egyszer csak valami kaparászást, topogást, izgést-mozgást hallottak; az ajtó egyarasznyira kinyílt, és három kedves kis manó surrant a szobába. Se szó, se beszéd, odaültek a suszter asztalkájához, fogták a kiszabott bőröket, és munkához láttak. Olyan fürgén, olyan ügyesen dolgoztak, parányi kis ujjukkal olyan szaporán varrtak, tűztek, hogy a suszter azt sem tudta, hová legyen ámulatában.
A manók addig egy szempillantásra sem hagyták abba a munkát, míg a cipők el nem készültek, és fényesre pucolva ott nem sorakoztak az asztalka mellett. Akkor egyet füttyentettek, s illa berek! - eltűntek.
Másnap reggel azt mondta a suszterné asszony:
- Meg kell hálálnunk ezeknek a manóknak, hogy jómódba juttattak minket. Pucéron szaladgálnak az istenadták, még jó, hogy meg nem fagynak! Tudod, mit? Varrok nekik ingecskét, kabátkát, mellényt, nadrágot, kötök nekik harisnyát is, te meg csinálj mindegyiknek egy pár szép kis cipőt.
Egész nap ezen dolgoztak; az asszony kezében szaporán járt a kötőtű, csattogott az olló, készültek a kis ruhák, az ember meg a székén kuporgott, és kalapált, szögelt, forgatta a kaptafát, míg a kis cipőket meg nem csinálta. Este aztán a kiszabott bőr helyett az ajándékokat rakták oda az asztalra; szépen elrendeztek mindent, elbújtak a sarokban, és kíváncsian lesték, mit szólnak majd a manók.
Azok szokás szerint pontban éjfélkor meg is jelentek, és tüstént dologhoz akartak látni. Hanem ahogy az asztalra esett a pillantásuk, lecsapták a szerszámaikat és azt sem tudták, mihez kapjanak, mit simogassanak, minek örvendezzenek. Egykettőre bebújtak a kis ruhákba, felhúzták a kis cipőt, füttyentgettek, rikkantgattak, egyszerre csak cincogva nótázni kezdtek.
Ugye, milyen csinos fiúk vagyunk?
Többet bizony nem is suszterkodunk!
- énekelték; körültáncolták az asztalt, szökdécseltek, ugrándoztak, végül aztán kiperdültek a szobából.
Nem is jöttek vissza soha többet.
A suszternak pedig élete végéig jól ment a sora, mindig volt munkája, és minden sikerült neki, amihez csak hozzákezdett.
th_758_1.JPG

mano.jpg

Szép napot Kicsikéim!
 

szanté

Állandó Tag
Állandó Tag
haziko.gif
_r_s.gif

~~~*Szanté meseháza*~~
Picurkák!
Ezt a mesét még a nagyapámtól hallottam és most már én is nagyapa vagyok.
Ezért én is elmesélem Nektek és az unokáimnak.
Szép napot Kicsikéim!

A NYÚL MEG A SÜN Grimm mese

Az pedig, amiről szól, így történt hajdanában: Őszre járt az idő. Vasárnap reggel volt, virágzott a pohánka, a nap fenn ragyogott a tiszta égen, a tarlón fürgén surrant tova a langyos szellő, a magasban énekeltek a pacsirták, a méhek vígan döngicséltek a virágok körül, az emberek a templomba ballagtak; boldog volt minden teremtett lélek, elégedett volt a sündisznó is.
Kint állt a kapujában, karját összefonta, kikukkantott a reggeli fuvalomba, és egy nótácskát brummogott maga elé. Dünnyögte, zümmögte jól is, rosszul is, hol hegyesen, hol meg reszelősen, egyszóval olyasformán, ahogyan egy ilyen szép őszi vasárnap reggelen egy sündisznó nótázgat.
Hát ahogy félhangon dudorászik, egyszerre csak gondol egyet, s úgy megörül neki, hogy rá is füttyent. Mit támogassa ő itt tétlenül a kapufélfát, amíg odabent az asszony a családot mosdatja meg öltözteti? Inkább jár egyet a ház körül, megnézi, hogy áll a répa. Mert a lakása körül bőven termett a répa, és tudni való, hogy a sündisznó igen kedveli ezt az ételt; így hát nem csoda, hogy a mi barátunk is erősen a szívén viselte a termés sorsát.
Úgy is tett, ahogy elgondolta: becsukta szépen a kiskaput, és nekivágott a mezőnek. Nem jutott messzire, csak a mező szélén a kökénybokorig, s ott éppen le akart térni a répatábla felé, amikor szembetalálkozott a nyúllal. Az is hasonló járatban volt: a káposztaföldjét akarta megszemlélni.
Mikor a sün észrevette a nyulat, szerencsés jó reggelt kívánt neki. Hanem a nyúl a maga módján szerfölött előkelő úr volt, amellett dölyfös is, kényes is; eszébe sem jutott, hogy fogadja a sün köszönését, hanem csak úgy foghegyről, kevély gúnnyal odavetette neki:
- Hát te mit lótsz-futsz már ilyen korán reggel a réten?
- Sétálok - felelte tisztességgel a sün.
- Sétálsz? - kacagott a nyúl. - Ha nem csalódom, jobbra is használhatnád a lábadat, mint sétifikálásra!
Ez a pökhendiség mérhetetlenül bosszantotta a sünt. Mindent békén e! tudott viselni, csak azt az egyet nem, ha a lábát emlegették. Hát nem épp elég baj neki, hogy görbe lábúnak született, még csúfolják is érte!
- Te talán azt hiszed, hogy többre mégy a lábaddal, mint én? - vágott vissza kelletlenül.
- Azt hát! - felelte hetykén a nyúl.
- Tudod, mit? Tegyünk próbát! - ajánlotta a sün. - Fogadjunk, hogy elhagylak, ha versenyt futunk!
- Tiszta nevetség! Ezzel a karikalábaddal? - kevélykedett a nyúl. - De ha olyan nagy kedved van rá, nem bánom, legyen meg. Mi a tét?
- Egy arany meg egy üveg pálinka - mondta a sün gazda.
A nyúl fölényesen kidüllesztette a mellét, még a bajusza is remegett a nagy önteltségtől, mikor kezet nyújtott a sünnek:
- Itt a kezem, nem disznóláb! Állom a fogadást. Rajta, kezdjük!
- No, annyira azért nem sürgős felelte a sün. - Én még ma nem ettem egy falatot sem, éhes vagyok, előbb hazamegyek, és jól megreggelizem. Ki hallott olyat, korgó gyomorral versenyt futni? Hanem ha neked is úgy tetszik, fél óra múlva itt találkozunk.
Azzal elváltak, mert a nyúl nem emelt kifogást a dolog ellen.
A sün, ahogy szép kényelmesen hazafelé cammogott, így tűnődött magában:
"Ez a nyúl nagyon megbízik abban a pipaszárlábában, de én bizony kifogok rajta! Akármilyen előkelő úr a koma, mégiscsak ostoba fickó; megtanítjuk tisztességre!"
Beballagott a házába, odaszólt a feleségének:
- Cihelődj, asszony, jössz velem a mezőre.
- Minek? - kérdezte az asszony.
- Fogadtam a nyúllal egy aranyba meg egy üveg pálinkába. Versenyt futunk.
Sünné összecsapta a kezét megrökönyödésében.
- Uram teremtőm, megháborodtál? Hát hogy futhatnál te versenyt a nyúllal.
- Csiba te! - mordult rá az ura. - Ez az én dolgom. Ne ártsd magad a férfiak ügyébe. Egy-kettő, szedelőzködj, és menjünk!
Mit tehetett mást az asszony? Akár tetszett neki, akár nem, baktatott zsörtölődve az ura után. Ahogy így cammognak, sün gazda hátraszól, azt mondja:
Jól figyelj rá, mit beszélek. Látod ott azt a hosszú szántást?
- Látom hát!
- Azon lesz a verseny. A nyúl szalad majd az egyik barázdában, én meg a másikban. Onnét fentről kezdjük. Neked nincs egyéb dolgod, mint hogy beállsz ide a barázda végébe, és amikor a nyúl amonnét túlról ideér, szembekiabálod vele, hogy: "Én már itt vagyok!"
Az asszony bólintott, és máris a szántóhoz értek. A sün megmutatta az asszonynak a helyét, ő maga meg szép nyugodtan felsétált a tábla túlsó végére. A nyúl már türelmetlenül várta.
- Kezdhetjük?
Mindegyik elfoglalta a maga barázdáját.
- Kezdhetjük.
A nyúl hármat számolt.
- Egy! Kettő! Há-rom!
És nekiiramodott, akár a szél.
A sün éppen csak úgy tessék-lássék vele szaladt egy-két lépést, aztán lekuporodott a barázdájában, és meg sem moccant többet.
A nyúl vad vágtában közeledett a szántóföld túlsó végéhez. Hanem a szomszéd barázdában egyszeriben fölágaskodik sünné asszony, és harsányan odakiabálja neki:
- Én már itt vagyok!
Nyúl úr elképedt, szinte gyökeret vert a lába. Egy pillanatra sem hitte, hogy nem sün gazdát látja maga előtt; tudvalevő ugyanis, hogy sünéknél az asszony szakasztott olyan, mint a férfi.
"Ez nem tiszta dolog" - gondolta a hosszú lábú koma, és nagyot rikkantott:
- Még egyszer! Vissza!
Azzal megint nekiiramodott, hátracsapta a fülét, nyargalt, mint a szél; sünné meg ottmaradt nyugton a helyén.
Futott a nyúl, porzott a föld a nyomában; egykettőre fölért a szántás felső végére. Hát uramfia, nem ott várja már a sün, még csak nem is szuszog a loholástól! A nyúl magánkívül volt mérgében.
- Még egyszer! - kiáltotta. - Vissza!
- Felőlem ahányszor csak akarod - dünnyögte a sün kényelmesen.
A nyúl még hetvenháromszor nyargalt ide-oda, de a sün állta a versenyt. Mert valahányszor a nyúl a cél közelébe ért, akár fönt, akár lent, vagy a sün, vagy a felesége odaszólt neki, hogy:
- Én már itt vagyok!
Hetvennegyedszer nyúl koma már nem bírta végig, a szántóföld közepén összerogyott. A sün pedig fogta a nyereséget, az aranyat meg az üveg pálinkát, kiszólította a feleségét a barázdából, békességgel hazakocogtak, ittak egy-egy kupicával a jóféle kisüstiből - s attól fogva mind a mai napig egyetlen nyúlfi sem mert többé élcelődni a sünnemzetség kurta karikalábán.
ceec12652a8e7c2d1815d1f119e78d67_A_nyul_es_a_sun.jpg

mano.jpg

Szép napot Kicsikéim!
 

szanté

Állandó Tag
Állandó Tag
haziko.gif
_r_s.gif

~~~*Szanté meseháza*~~
Picurkák!
Régen mikor fiatal voltam egy kendergyárban dolgoztam.
Csináltam én ott mindenfélét, szőttem, fontam, de ilyen
csudálatos dolgot még én sem láttam amiről ma mesélek Nektek.

Pancimanci

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl volt, volt egy szegény asszony, annak volt egy igen rest leánya, aki soha semmit se lendített a ház körül, hanem csak ült a padon a ház előtt, vagy pedig a faluba sétafikált előre-hátra. Váltig ütötte-verte az anyja, de nem használt semmit. Egyszer éppen olyankor püfölte, mikor a királyfi többedmagával arra sétált, megszólítja a királyfi:
- Ugyan, szegény asszony, miért üti kend azt a leányt olyan nagyon?
- Ó, felséges királyfi, hogyne ütném, mikor mindenfélét megfon aranyfonalnak, amit elöl-utól talál a ház körül, most is, míg a városban voltam kenyeret keresni, minden ágyamat megfonta aranyfonalnak, most már a sincs, amire lehajtsuk a fejünket.
Nagy szeget ütött ez a király fejébe: "Ejnye, de derék leány, jó volna ez nekem!"
Máskor megint arra sétált a királyfi, megint csak ütötte-verte a szegény asszony a lányát. Azt kérdi a királyfi:
- Miért üti-veri kend, szegény asszony, azt a leányt megint?
- Ó, felséges királyfi, hogyne ütném-verném, mikor még a sövényt is mind felfonta aranyfonalnak.
Még nagyobb szeget ütött a dolog a királyfi fejébe.
Harmadszor már szántszándékkal vette arra az útját, hát megint csak ott kínozta a lányát a szegény asszony.
Akkor már éppen nem állhatta meg a királyfi szó nélkül:
- Ejnye, kutya teremtette! Minek üti-veri kend azt a szegény leányt?
- Hogyne ütném, felséges királyfi, mikor még a ház tetejéből is mind aranyfonalat fon, pedig az nekem nem kell.
- Azért bizony sose üsse-verje, hogy olyan jó fonó; elveszem én, majd lesz énnálam miből fonni aranyfonalat.
Nagyon megörült a szegény asszony, hogy megszabadulhat attól a rossz leánytól; a királyfi is megörült, mert szép is volt a leány, de azt is meggondolta, hogy ha még a sövényből is aranyfonalat csinál, hát őnála a drága szép lenből milyet fonhat?
Nem is húzták-halasztották a dolgot, megesküdtek, s olyan lakodalmat csaptak, hogy Hencidától Boncidáig folyt a sárga lé.
Egy héttel a lakodalom után mondja a királyfi a feleségének:
- No, édes feleségem, te talán meg is unod magad, hogy nem fonhatsz, hanem ne félj, majd hozok én már lent. Holnap vásár lesz itt a szomszéd városban, majd veszek ott vagy egy szekérrel.
Vett is a királyfi annyit, hogy nyolc ökör alig bírta haza.
- No, feleségem, most már fonhatsz.
A szegény királyné nem merte megmondani, hogy nem tud fonni; bezárkózott egy szobába, ott sírt-rítt három nap, három éjjel. Harmadik éjszaka, amint ott sír-rí, éjféltájban megzörgeti valaki az ablakot.
- Nyisd ki, királyné, az ablakodat!
A királyné kinyitotta, beugrott rajta egy kis ember. Három arasz volt a hossza, két rőf a bajusza, egy sing a szakálla. Megszólította a királynét:
- Tudom, mi a bajod, felséges királyné, de tudok ám én azon segíteni. Én három nap alatt azt a sok lent mind meg tudom fonni aranyfonalnak, addig te találd ki a nevem, ha kitalálod, itthon maradhatsz, ha ki nem találod, elviszlek magammal.
Gondolkozott a királyné, mitévő legyen? Utoljára is arra határozta, hogy odaadja a lent. Mindegy, akár így, akár úgy hal meg.
A kis ember elvitte a sok lent. Most a királyné még szomorúbb lett, mert sehogy se tudta a kis ember nevét kitalálni.
Másnap kiküldte a királyfi az ő vadászait az erdőre. Este, amint hazajönnek, azt találja tőlök kérdezni:
- Mi újság, fiúk?
- Jaj, felséges királyfi - kezdi az egyik -, tudnék én valamit, de tán el se hiszi felséged!
- Már mért ne hinném? Elhiszem biz én, csak mondd el!
- Hát, felséges király, amint az este ránk esteledett az idő, a többiek tüzet raktak, elkezdtek danolni, én, hogy nagyon álmos voltam, otthagytam őket, elindultam az erdőbe, hogy majd valami jó mohos helyet keresek magamnak, ahova lefeküdjem. Amint barangolok előre-hátra, egy pislogó tűz ötlik a szemembe. Én is mindjárt arra fordítottam a szekerem rúdját, hogy megnézzem, mi az ott. Hát látom, hogy egy pici kis tüzet ugrál keresztül-kasul egy pici kis ember, három arasz volt a hossza, két rőf a bajusza, egy sing a szakálla, mindig azt kiabálta: "Én vagyok Pancimanci, az én nevem senki se tudja, sütök-főzök, holnapután szép menyasszonyt hozok." Én azzal eljöttem onnan, hogy majd a pajtásaimnak is megmutatom a csodabogarat, de mire visszamentünk, hűlt helyét találtuk.
Mindenki elcsodálkozott ezen a furcsaságon, csak a királyné örült meg neki, mert tudta, hogy az az ő embere. Este nagy vígan ült a szobájában, még az ablakát is nyitva hagyta, egyszer csak ugrik be rajta egy kis ember.
- No, királyné, kitelt a három nap; hazahoztam a sok drága aranyfonalat, hát te kitaláltad-e az én nevemet?
- Hallgass, Pancimanci, hogyne találtam volna!
Leesett az álla szegény Pancimancinak. Szó nélkül hordta be a sok aranyfonalat a kamrába.
Másnap reggel bevezeti a királyné az urát karonfogva a kamarába, mutatja neki a sok aranyfonalat.
- Nézd csak, kedves uram, felséges király, de sok szép aranyfonalat fontam.
A királynak majd elvette a szeme világát a nagy fényesség, úgyannyira, hogy félre kellett neki fordulni. Összevissza csókolta a feleségét.
Harmadnap abban a városban volt vásár, ahol a királyfi lakott, kiment a királyfi, összevásárolt minden lent, ami csak a vásárban volt. A királyné azalatt otthon sírt-rítt, nem tudta, mit csináljon megint a sok lennel.
Egyszer eszébe jutott, hogy lakik ott közelében három koldusasszony, akik közül az egyiknek háta volt kipúposodva, a másiknak az ajaka ért le a melléig, a harmadiknak a nyelve verte a hasát. Ezeket magához hívatta a királyné, s megparancsolta nekik, hogyha majd a király otthon lesz, menjenek oda koldulni, s ha kérdi a király: mitől lettek olyan nyomorékok, mondják: a sok fonástól.
Úgy is lett. Hazament a király, megebédelt, délután kiment az udvarra sétálni. Amint ott sétálgat, egyszer csikorog a kis ajtó, odanéz a király, látja, hogy alig tud rajta bejönni egy szegény asszony, olyan púpos a háta, odamegy a királyhoz, kéri, hogy: az Isten nevében ne sajnáljon neki adni valamit. A király adott neki egy aranyat, de megkérdezte tőle:
- Ugyan, szegény asszony, mi dolog az, hogy a kend háta úgy kipúposodott, vagy ilyen volt mindég?
- Jaj, felséges király! Nem volt olyan szép leány, mint én, ebben a városban se, de nagyon dolgos voltam, mindig fontam, éjjel-nappal, s a sok üléstől így kipúposodott a hátam.
A király gondolkozóba esett, hogy hátha az ő felesége is így megpúposodnék; de csak járkált tovább. Egy kis idő múlva megint csak nyílott a kis ajtó, megint jött rajta be egy koldusasszony, akinek az ajaka a mellét verte. Ennek is adott a király egy aranyat, S ettől is megkérdezte, mitől nőtt úgy meg az ajaka.
- Jaj, felséges király - felelt a koldusasszony -, nem volt olyan szép leány, mint én, nagy darab földön. De sokat fontam, sokat rágtam a kendert, utoljára így megnőtt az ajakam.
Már itt a király arra gondolt, hogy megmondja a feleségének, hogy kevesebbet fonjon, neki is indult, hogy bemegy a házba, de a kutyák elkezdtek ugatni, hát csak megnézte, hogy ki jön.
Nem más ment befelé, mint a harmadik koldusasszony, akinek nyelve a hasáig lógott.
- Hát a kend nyelve mitől nőtt ilyen nagyra? - kérdi tőle a király.
- Jaj, felséges király, biz ez a sok fonástól. Sokat kell nyálazni a fonalat, mikor fon az ember, attól nőtt így meg.
A király beszaladt a feleségéhez, elmondta neki, hogy mit látott-hallott, milyen volt a három koldusasszony.
- De nem is engedem ám, hogy többet fonj, még csak egy arasznyi fonalat se!
A királyné tettette magát, mintha ő bánná legjobban a dolgot, elkezdett sírni-ríni, de nem használt semmit. - A király a sok lent mind megégettette, még a hamuját is kihordatta az udvarából.
Az naptól fogva semmi gondja sem maradt a királynénak. Még ma is boldogul élnek, ha meg nem haltak.
20070610170606_rokka.jpg

mano.jpg

Szép napot Kicsikéim!
 

szanté

Állandó Tag
Állandó Tag
Picurkák!
Ma nagyon hideg a reggel, de azért lehet hogy kisüt majd a napocska egy kicsit.
A tavaszra még várnunk kell, de énekeljünk együtt a hóvirággal, hogy hamarabb jöjjön.
Szép napot Kicsikéim!
"Múlnak már a hidegek,
hamarosan kikelek,
félve kinézegetek,
aludtam már eleget...
Napfény leszek teledben,
halkan járok kedvedben,
mikor nyílok kertedben,
harmat táncol kezedben.
Zöldet hozok arannyal,
esőt, langy fuvallattal,
virágnyelven: szirmokkal
becézgetlek tavasszal..." Pápai Ildikó
2009-02-17_2009-02-17_hovirag.jpg
 

szanté

Állandó Tag
Állandó Tag
haziko.gif
_r_s.gif

~~~*Szanté meseháza*~~
Picurkák!
Ma csak egy rövid mesére van időm, mert dolgom van, de azért Ti játszatok csak.

A vadgalamb és a szarka

Tudod-e, miért nem ért a vadgalamb a fészekcsináláshoz, miért rak olyan
hitvány fészket, mely csak néhány szál száraz ágból van összetákolva?
Elmondom én.
A vadgalamb a szarkát kérte meg, hogy tanítsa meg őt a fészekrakásra,
mert ebben a szarka igen nagy mester, s olyan fészket tud csinálni, hogy
ahhoz a héja, ölyv hozzá nem fér. A szarka szívesen elvállalta a tanítást,
s fészekrakás közben, míg egy-egy gallyat helyére illesztett, mindig
mondogatta a maga módján:
- Csak így, csak így! Csak így, csak így!
A vadgalamb erre mindig azt felelte:
- Túdom, túdom, túdom!
A szarka elhallgatta azt egy darabig, de utoljára megharagudott.
- Ha tudod, csináld! - s otthagyta a fészket fele munkájában.
A vadgalamb aztán azóta sem tudott ebből a mesterségből többet megtanulni.
436_medium.jpg

mano.jpg

Szép napot Kicsikéim!
 
F

fülesmaci93

Vendég
Szép Jó Reggelt Gyerekek!

JÓ REGGELT GYEREKEK!
Itt a reggel, szép a reggel, keljetek fel, szól a vekker! Évi,jól aludtatok?
Jóból is megárt a sok. Kényes jószág a cipő, akármilyen pici ő, hogyha
szépen megtörölted, használhatod kistükörnek. Jaj a mosdás! Jaj hideg van!
Jaj a víz! És jaja a szappan! Évi, Zsuzskó, kis Dani: mégis meg kell mosdani!
Öltözködni: mennyi gond! Több a gomblyuk, mint a gomb. Dani mindig
el- elvéti igazítsd meg gyorsan,Évi!Rakosgatnak csendbe-rendbe,megágyaznak reggelente.
Kivált Dani sürög sokat, cipeli a vánkosokat. Nem kaphat más reggelit, csak az,
ki megterít. Kismacskánk is kitalálja, hol vár rá a cica- tálja. Gyönyörűség reggelizni
jó a kávé, jó a kifli. Hé! a lekvár nem abroszra kenni való! A virág is inni kér, attól
nő a sok levél. Friss magot kér a kanári; alig bírja kivárni.
Indul Zsuzskó iskolába, ovodás volt kiskorába, mint most Dani s Évike.
Integetnek, nézz ide!

<SCRIPT language=JavaScript1.2><!-- Original: Altan ([email protected]) --><!-- Web Site: http://www.altan.hr/snow --><!-- This script and many more are available free online at --><!-- The JavaScript Source!! http://javascript.internet.com --><!-- Beginvar no = 25; // antal snöflingorvar speed = 10; // snöar fortare vid ett lägre värde var snowflake = "http://www.gportal.hu/portal/baby-hun/image/gallery/1206789980_51.gif";var ns4up = (document.layers) ? 1 : 0; // browser sniffervar ie4up = (document.all) ? 1 : 0;var dx, xp, yp; // coordinate and position variablesvar am, stx, sty; // amplitude and step variablesvar i, doc_width = 1024, doc_height = 800;if (ns4up) {doc_width = self.innerWidth;doc_height = self.innerHeight;} else if (ie4up) {doc_width = document.body.clientWidth;doc_height = document.body.clientHeight;}dx = new Array();xp = new Array();yp = new Array();am = new Array();stx = new Array();sty = new Array();for (i = 0; i < no; ++ i) { dx = 0; // set coordinate variablesxp = Math.random()*(doc_width-50); // set position variablesyp = Math.random()*doc_height;am = Math.random()*20; // set amplitude variablesstx = 0.02 + Math.random()/10; // set step variablessty = 0.7 + Math.random(); // set step variablesif (ns4up) { // set layersif (i == 0) {document.write("<layer name=\"dot"+ i +"\" left=\"15\" ");document.write("top=\"15\" visibility=\"show\"><img src=\"");document.write(snowflake + "\" border=\"0\"></layer>");} else {document.write("<layer name=\"dot"+ i +"\" left=\"15\" ");document.write("top=\"15\" visibility=\"show\"><img src=\"");document.write(snowflake + "\" border=\"0\"></layer>");}} else if (ie4up) {if (i == 0) {document.write("<img src=\"");document.write(snowflake + "\" border=\"0\">
");} else {document.write("<img src=\"");document.write(snowflake + "\" border=\"0\">
");}}}function snowNS() { // Netscape main animation functionfor (i = 0; i < no; ++ i) { // iterate for every dotyp += sty;if (yp > doc_height-50) {xp = Math.random()*(doc_width-am-30);yp = 0;stx = 0.02 + Math.random()/10;sty = 0.7 + Math.random();doc_width = self.innerWidth;doc_height = self.innerHeight;}dx += stx;document.layers["dot"+i].top = yp;document.layers["dot"+i].left = xp + am*Math.sin(dx);}setTimeout("snowNS()", speed);}function snowIE() { // IE main animation functionfor (i = 0; i < no; ++ i) { // iterate for every dotyp += sty;if (yp > doc_height-50) {xp = Math.random()*(doc_width-am-30);yp = 0;stx = 0.02 + Math.random()/10;sty = 0.7 + Math.random();doc_width = document.body.clientWidth;doc_height = document.body.clientHeight;}dx += stx;document.all["dot"+i].style.pixelTop = yp;document.all["dot"+i].style.pixelLeft = xp + am*Math.sin(dx);}setTimeout("snowIE()", speed);}if (ns4up) {snowNS();} else if (ie4up) {snowIE();}// End --></SCRIPT>
1206789980_51.gif

1206789980_51.gif

1206789980_51.gif

1206789980_51.gif

1206789980_51.gif

1206789980_51.gif

1206789980_51.gif

1206789980_51.gif

1206789980_51.gif

1206789980_51.gif

1206789980_51.gif

1206789980_51.gif

1206789980_51.gif

1206789980_51.gif

1206789980_51.gif

1206789980_51.gif

1206789980_51.gif

1206789980_51.gif

1206789980_51.gif

1206789980_51.gif

1206789980_51.gif

1206789980_51.gif

1206789980_51.gif

1206789980_51.gif

1206789980_51.gif

<SCRIPT type=text/javascript>// <![CDATA[var colour="#0000FF";var sparkles=50;/***************************** Tinkerbell Magic Sparkle ** (c) 2005 mf2fm web-design ** http://www.mf2fm.com/rv ** DON'T EDIT BELOW THIS BOX *****************************/var x=ox=400;var y=oy=300;var swide=800;var shigh=600;var sleft=sdown=0;var tiny=new Array();var star=new Array();var starv=new Array();var starx=new Array();var stary=new Array();var tinyx=new Array();var tinyy=new Array();var tinyv=new Array();window.onload=function() { if (document.getElementById) { var i, rats, rlef, rdow; for (var i=0; i<sparkles; i++) { var rats=createDiv(3, 3); rats.style.visibility="hidden"; document.body.appendChild(tiny=rats); starv=0; tinyv=0; var rats=createDiv(5, 5); rats.style.backgroundColor="transparent"; rats.style.visibility="hidden"; var rlef=createDiv(1, 5); var rdow=createDiv(5, 1); rats.appendChild(rlef); rats.appendChild(rdow); rlef.style.top="2px"; rlef.style.left="0px"; rdow.style.top="0px"; rdow.style.left="2px"; document.body.appendChild(star=rats); } set_width(); sparkle();}}function sparkle() { var c; if (x!=ox || y!=oy) { ox=x; oy=y; for (c=0; c<sparkles; c++) if (!starv[c]) { star[c].style.left=(starx[c]=x)+"px"; star[c].style.top=(stary[c]=y)+"px"; star[c].style.clip="rect(0px, 5px, 5px, 0px)"; star[c].style.visibility="visible"; starv[c]=50; break; } } for (c=0; c<sparkles; c++) { if (starv[c]) update_star(c); if (tinyv[c]) update_tiny(c); } setTimeout("sparkle()", 40);}function update_star(i) { if (--starv==25) star.style.clip="rect(1px, 4px, 4px, 1px)"; if (starv) { stary+=1+Math.random()*3; if (stary<shigh+sdown) { star.style.top=stary+"px"; starx+=(i%5-2)/5; star.style.left=starx+"px"; } else { star.style.visibility="hidden"; starv=0; return; } } else { tinyv=50; tiny.style.top=(tinyy=stary)+"px"; tiny.style.left=(tinyx=starx)+"px"; tiny.style.width="2px"; tiny.style.height="2px"; star.style.visibility="hidden"; tiny.style.visibility="visible" }}function update_tiny(i) { if (--tinyv==25) { tiny.style.width="1px"; tiny.style.height="1px"; } if (tinyv) { tinyy+=1+Math.random()*3; if (tinyy<shigh+sdown) { tiny.style.top=tinyy+"px"; tinyx+=(i%5-2)/5; tiny.style.left=tinyx+"px"; } else { tiny.style.visibility="hidden"; tinyv=0; return; } } else tiny.style.visibility="hidden";}document.onmousemove=mouse;function mouse(e) { set_scroll(); y=(e)?e.pageY:event.y+sdown; x=(e)?e.pageX:event.x+sleft;}function set_scroll() { if (typeof(self.pageYOffset)=="number") { sdown=self.pageYOffset; sleft=self.pageXOffset; } else if (document.body.scrollTop || document.body.scrollLeft) { sdown=document.body.scrollTop; sleft=document.body.scrollLeft; } else if (document.documentElement && (document.documentElement.scrollTop || document.documentElement.scrollLeft)) { sleft=document.documentElement.scrollLeft; sdown=document.documentElement.scrollTop; } else { sdown=0; sleft=0; }}window.onresize=set_width;function set_width() { if (typeof(self.innerWidth)=="number") { swide=self.innerWidth; shigh=self.innerHeight; } else if (document.documentElement && document.documentElement.clientWidth) { swide=document.documentElement.clientWidth; shigh=document.documentElement.clientHeight; } else if (document.body.clientWidth) { swide=document.body.clientWidth; shigh=document.body.clientHeight; }}function createDiv(height, width) { var div=document.createElement("div"); div.style.position="absolute"; div.style.height=height+"px"; div.style.width=width+"px"; div.style.overflow="hidden"; div.style.backgroundColor=colour; return (div);}// ]]></SCRIPT>
<STYLE type=text/css>{ }}td.modbody { background-color: transparent;</body></html></STYLE>
 

szanté

Állandó Tag
Állandó Tag
haziko.gif
_r_s.gif

~~~*Szanté meseháza*~~
Picurkák!
Itt vannak az unokáim és tegnap este velük választottuk ki ezt a mesét
Szép napot Kicsikéim!

A farkastanya

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperencián is túl volt, volt
egy tojás. Ez a tojás megindult világra. Görgött, görgött, egyszer előtalált
egy rucát. Azt kérdi tőle a ruca:
- Hová mégy, tojás koma?
- Megyek világra.
- Én is megyek, menjünk együtt.
Mennek, mendegélnek, előtalálnak egy kakast.
- Hová mentek, ruca koma?
- Megyünk világra.
- Én is megyek, menjünk együtt.
Megint mennek, mendegélnek, előtalálnak egy varrótűt.
- Hová mentek, kakas koma?
Megyünk világra.
- Én is megyek, menjünk együtt.
Megint mennek, mendegélnek, előtalálnak egy rákot.
- Hová mentek, tű koma?
- Megyünk világra.
- Én is megyek, menjünk együtt.
Megint mennek, mendegélnek, előtalálnak egy lovat, végre pedig egy ökröt.
Mentek aztán, mendegéltek, egyszer rájok esteledett. Ott volt egy kis
ház, abba bementek. Ki-ki lefeküdt a maga helyére. A tojás belefeküdt
a tüzes hamuba. A ruca meg a kakas felültek a kandalló tetejére. A rák
belemászott egy dézsa vízbe. A tű a törülközőbe szúródott belé. A ló
lefeküdt a ház közepére, az ökör meg a pitvarba.
Egyszer jön ám haza a tizenkét farkas, akiké a kis ház volt. A legöregebb
még messziről elkezdett kiabálni:
- Phű, phű, de idegen szagot érzek! Ki mer bemenni?
Volt köztük egy hányaveti, az azt mondta, hogy ő bemegy, ha ezer ördög
van is odabent, nem félek én semmitől.
Be is ment. Hogy az övék volt a ház, egészen tudta a dörgést, mi hol áll.
Legelőször is a kandalló tetején kereste a gyújtófát, hogy majd mécset
gyújt, de a kakas meg a ruca elkezdtek lármázni, akkor belenyúlt a
hamuba, hogy majd parazsat keres, de a tojás elpukkant, szaladt a
dézsához mosakodni, ott meg a rák csípte meg ollójával, azután szaladt
a törülközőhöz, ott meg a tű szúrta meg, nagy ijedten a ház közepére
ugrik, ott a ló rúgja oldalba, amint szaladt kifelé, az ökör is nekiesett,
felkapta a szarvára, az udvar közepére lökte.
Erre elkezdett ordítani, mint a fába esett féreg, szaladt a többi farkasokhoz.
- Jaj, fussunk, fussunk! Égszakadás! Földindulás! Valamennyi ördög,
mind odabent van.
Nyúlok a hamuba,
Meglőnek puskával.
Szaladok dézsához,
Megvágnak ollóval.
Kapkodok kendőhöz,
Banya szúr tűjével.
Futok ajtó mellé,
Kilöknek lapáttal.
Szaladok pitvarba,
Vesznek vasvillára!
Egy kiált: Hep-hep-hep!
Más ordít: Add feljebb!
Akkor nagyot estem,
Bezzeg jaj volt nekem.
Akkor nekiindultak, még most is szaladnak, ha meg nem álltak.
farkas6.jpg

mano.jpg
 
  • Tetszik
Reagált: E T

szanté

Állandó Tag
Állandó Tag
Picurkák!

Most hideg van, de szépen fog sütni a napocska, öltözzetek fel jól és menjetek
ki a szabadba, ha jól figyeltek biztos Ti is találkoztok a Tavaszmanókkal.
Vidám napot kicsikéim!
"Tavaszmanók zöld sapkában,
hejehuja, hajja,
kézen fogva táncot járnak,
hejehuja, hajja.
Talpuk alatt olvad a hó,
hejehuja, hajja,
eltűnik a hótakaró,
hejehuja, hajja.
Friss fű sarjad, hóvirág nő,
hejehuja, hajja,
zöldbe öltözik az erdő,
hejehuja, hajja.
Felhő oszlik víg daluktól,
hejehuja, hajja,
szellő csókot lop a naptól,
hejehuja, hajja.
Tavaszmanók körbe-körbe,
hejehuja, hajja,
varázsolnak mindent zöldre,
hejehuja, hajja."
mesebolt2.jpg
 
F

fülesmaci93

Vendég
SZIASZTOK KELLEMES VASÁRNAPOT KIVÁNOK!:D

<object width="425" height="344"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/M52g55TxNhw&hl=en&fs=1"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="http://www.youtube.com/v/M52g55TxNhw&hl=en&fs=1" type="application/x-shockwave-flash" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" width="425" height="344"></embed></object>:D
 

szanté

Állandó Tag
Állandó Tag
haziko.gif
_r_s.gif

~~~*Szanté meseháza*~~
Picurkák!
A barátság nagy dolog, biztos hogy Nektek is vannak barátaitok.
Most én is barátokról mesélek, akik jól érzik magukat együtt
Volt egyszer három barát,
Együtt éltek sok éven át.
Az öreg Fürge Ürge,
Jeremiás, a vakond,
Kamillának hívták
Az egyszerű kaméleont.
Éldegéltek egy nagy fán
Boldogan és vidáman,
Míg nem történt valami
Szokatlan és meglepi.
Hatalmas dobogás
Rázta meg az öreg fát,
Fürge Ürge rohangált,
Megijedt Jeremiás.
Kamilla, a kaméleon
Egyből zöldre váltott,
Egymást nézték,
És csodálkoztak,
Ezt a nagy zajt,
Mi is okozhatja?
Fürge Ürge, az öreg
Volt a leggyorsabb,
Meglepődött azonban,
Mikor az okot meglátta,
Hogy egy nagy csiga
Hatalmas házával,
Üget felfelé a fára.
A kaméleon visszahőkölt,
Mikor a csiga elérte őt,
Látta dühös tekintetét,
Nagy dühének az erejét.
Nem köszönt, futott vissza,
Hogy a többieket riassza,
De a csiga gyorsabb volt,
Mire felért, ő már ott volt.
Jeremiás, a vakondok,
Nem értette a dolgot,
Miért van oly csend-hallgatás
Ezen az öreg nagy fán.
Nézett jobbra, no meg balra,
De nem látta az okot,
Mindenlátó szemüvegét
Lent hagyta a vakond-lyukban.
Mikor az öreg Fürge Ürge
Visszaért csak azt látta,
Hogy a csiga a csápjaival
Farkas szemmel vizslatja.
"Mi járatban vagy te itt"
Kérdezte a kaméleon,
Ám választ sem kapott,
Csak annál nagyobb haragot.
Fürge Ürge lihegve
Mondókáját így kezdte:
"Isten hozott, idegen!
Térj be hozzánk kedvesen!
Szeretettel várunk téged,
Csak arra kérünk,
Hagyd kint azt a nagy dühödet.
Nem ártottunk mi tenéked."
Ekkor történt egy csoda,
Nem volt többé galiba,
A nagy dühös csiga
Síró hangját hallatta.
Összenézett a három barát,
Nem értették csiga baját.
Fürge Ürge az első volt,
Ki megtörte sírását.
"Mi lelt téged, nagy csiga?
Hol van itt a nagy hiba?
Az előbb még féltünk tőled,
Most szinte a vigasztalásunkat
Követeled-kéred."
Zokogott a nagy csiga,
Remegett a fa alatta.
Várta-vártak, várakoztak,
Tanácstalanok voltak.
Sosem hallottak még így
Ennyire zokogni.
Végre elfogyott a könnye,
Megszűnt a fa remegése.
Felnézett a nagy csiga,
Egy kicsit hátrálva,
Emígyen megszólala:
"Miért van az, megmondjátok,
Ha az emberfia jót akar,
Mindenki eltiporja,
Ha azonban gonoszkodik,
Megijednek, behódolnak neki?
Így jártam én az életemben,
Ha lehetett csak jót tettem,
Azonban csak bántottak,
Velem gonoszkodtak.
Nézzetek rám, kit láttok?
Egy nagy csigát, aki torz,
Okáról én nem tehetek,
Mégis tőle én szenvedek.
Ezért aztán gonosz lettem,
Féltek nagyon tőlem,
Ám a lelkem nem változott,
Csak egy álarcot kapott.
Kívül-belül teljesen más,
Mit az emberfia meglát.
Nem tagadom, hogy e fát
Kinéztem magamnak már,
Elfoglalom, belakom,
Királyi váramnak fogadom.
Most azonban úgy döntöttem,
Bántani titeket nincs szívem.
Geri voltam, a nagy csiga,
Egy idegen valahonnan.
Elmegyek én azon nyomban."
Ekkor a nagy Geri csiga
Lassan lefelé kúszott,
De Kamilla, a kaméleon
Útját azonnal elállta.
Kérdőn nézett fel a csiga,
Most mi lészen, jól megkapja.
Fürge Üge közeledett,
A csigával szembe nézett:
"Maradj velünk, hova mennél?
Van még itt hely tenéked.
Ha van kedved el is mehetsz,
Ha már meguntál minket."
Erre ugyan mit mondhatott
Szeme könnybe lábadott,
Hova menne, nincs hazája,
Sem családja, sem otthona.
Visszafordult a nagy csiga,
Kezüket mindnek megrázta,
Ígéretet tett ő nekik, hogy
Hálás lészen valahogy,
De a három jó barát
Sosem kérne tőle hálát.
Így éltek ők már négyesben,
Szeretetben, békességben.
A nagy fa lelke is örült,
Egyre jobban ki is zöldült. Rezes Erzsébet
csiga.png

mano.jpg

Szép napot Kicsikéim!
 
  • Tetszik
Reagált: E T

szanté

Állandó Tag
Állandó Tag
haziko.gif
_r_s.gif

~~~*Szanté meseháza*~~
Picurkák!
Nálunk minden reggel napkeltekekor sok varjú repül el, vagy ahogy
unokám Kende nevezi öket "Varjúbácsik". Szállnak a mezőre reggelizni,
ebédelni, vacsorázni. Estefele aztán jönnek vissza és mennek az
alvóhelyükre. Ma egy hiú varjúról mesélek Nektek!
MS-1101_02.jpg

mano.jpg

Szép napot Kicsikéim!
 
F

fülesmaci93

Vendég
SZÉP JÓREGGELT KICSIKNEK és NAGYOKNAK!:D

<object width="425" height="344"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/hnc85K5JoBk&hl=en&fs=1"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="http://www.youtube.com/v/hnc85K5JoBk&hl=en&fs=1" type="application/x-shockwave-flash" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" width="425" height="344"></embed></object>:D
 

Zsuzsam

Új tag
Kedves Szanté!
Nagyon örülök, hogy megtaláltam ezt a témát! Az ezoterika, a "titok" kíváncsisága hozott ide, de sokkal többet találtan annál! Ez a mesoldal nagyon jó!
 

szanté

Állandó Tag
Állandó Tag
haziko.gif
_r_s.gif

~~~*Szanté meseháza*~~
Picurkák!
A rókáról azt mondják ravaszdi állat, de én hallottam egy
nálánál is ravaszabb állatról. Elmesélem Nektek ki is őkelme.

A RÓKA MEG A MACSKA - Grimm mese

Egyszer egy macska az erdőben kószált, és találkozott a rókával. "Róka
úrfi okos, tapasztalt jószág, és nagy szava van az erdőben" - gondolta,
és nagy tisztességgel köszöntötte:
- Jó napot, tisztelt róka úrfi! Hogy szolgál a kedves egészsége? Hogy
s mint érzi magát ebben a mai drága világban?
A róka nagy kevélyen tetőtől-talpig végigmérte a macskát, nem tudta,
egyáltalán méltassa-e egy-két szóra. Végül azt mondta:
- Ó, te nyomorult bajuszpedrő, te tarka pojáca, te éhenkórász egérleső,
mi jut eszedbe? Azt mered kérdezni tőlem, hogy vagyok? Milyen iskolát
jártál te? Miféle mesterséghez értesz?
- Csak egyetlenegyhez - felelte szerényen a macska.
- Ugyan mihez? - kérdezte a róka.
- Ha a kutyák a sarkamban vannak, fel tudok kapaszkodni a fára, és
megmentem tőlük az irhámat.
- Ez is valami? - hencegett a róka. - Én legalább százféle mesterséget
tudok, és ráadásul még egy zsákra való fortélyom is van. Megesik a
szívem rajtad, gyere velem, majd én megmagyarázom neked, hogyan
kell rászedni a kutyákat.
Abban a szempillantásban feltűnik egy vadász négy jóféle kopóval. Nosza
felugrik a macska a fára, kúszik fölfelé a törzsén, megül fönt a tetején
ahol ág is rejti, lomb is takarja, a füle se látszik.
- Most elő a fortéllyal, róka koma, nyisd ki gyorsan azt a zsákot! -
kiabálja lefelé a rókának.
Hanem a rókát akkorra már nyakon csípték, és moccanni sem engedték a kopók.
- Ejnye, ejnye, róka úrfi - szólt a macska odafönt -, benne ragadtál a
pácban a százféle mesterségeddel! Ha ide föl tudtál volna kapaszkodni
velem, bezzeg nem hagytad volna ott a fogadat!
kacor_kiraly0004.jpg

mano.jpg

Szép napot Kicsikéim!
 
  • Tetszik
Reagált: E T
Oldal tetejére