Szuhanics Albert versei

alberth · 2007 Július 22

Nevemről érted én lemondanék

Ha Ravennában lenne otthonunk,
te lennél Júliám nekem.
Lennék én őrült Rómeód,
tenéked adnám életem...

Ha felfedném néked szívemet,
te virágot dobnál nekem.
Vérvörös, égő rózsaszált,
forró, szerelmes éjjelen...

Míg erkélyed alatt térden állanék,
hevesen dobogna szívem.
Nevemről érted én lemondanék,
szerelmedért én oly híven...

Ha vágyteli sóhajod hallanám,
nem lennék többé Rómeó.
Talán az Albert név megfelel,
számodra most így volna jó...

Egy élettelen szóért cserébe,
életed vélem töltenéd.
S lehet még maga Shakespeare is,
kedvünkért írna új mesét...

Debrecen, 2007. 07. 22.

alberth · 2007 Július 24

Testamentum és ígéret

Sárkányok hona volt földünk.
Rút, zabáló, vérengző vadak.
A Földet örököltük tőlük,
Belőlük van, mi megmaradt.

Páncéljuk volt a védelem,
Tőrkörmök, kardfog-fegyverük.
Ember nem használt, kérdezem,
Hasonló nem volt minekünk?

Buzogány-farok ejt zúzott sebet,
Homlokszarv vértet átütő.
Ezt jól ismerik az emberek,
Lehet hív-harcos, pártütő.

Szörnyeteg dínók, hüllők hada,
Az ember ily külsőt gyakran ölt.
Alatta bárha sokkal szebb vala,
Mégis úgy harcolt és úgy ölt.

Csatában gyilkolni derék dolog,
S özvegyek, árvák könnye hull.
Dicső halált hal a hősi halott,
Míg sírján csak a vadvirág virul...

Furcsa az ember, furcsa a sors,
Érdekek, s szükség a mozgató.
Ilyen a világunk, szép és torz,
Sokaknak másképp volna jó.

Keveseknek bizony Kánaán,
Hatalom, s pénznek édene.
Nem gondol mások bánatán,
Miattuk mit is érzene...?

Paradicsomból kivert a szelíd,
Édeni gyümölcsöt fogyaszt a vad.
Lángoló kard a kezében feszít,
És te kapukon kívül maradsz.

Ilyen az élet, s ki mást akar,
Hiába lázad jobb reményivel.
Visszaáll ez az ősi rend hamar,
Évmilliárdok bús emlékeivel.

Mégis az élet tartalmaz szépet,
Keresni kell, mi kincsünk nekünk.
Szeretet, küzdés, a nemes végzet,
Kis örömök is, miket élvezünk.

Szerelem, művészet, álomvilág,
Természet szépsége, s humor.
Lelkünkből fakad a boldogság,
Tudta ezt Magyar és Hunor...

S mindegyik újszülött, új remény,
Talán e világot váltja meg..?
Mint Jézus érkezett egykoron,
Ígéret minden kisgyerek...!

Debrecen, 2007. 07. 23.

alberth · 2007 Július 24

Mindig megtalálsz engemet

Amikor fáradt vagy nagyon,
s nincsen már, aki felkeres,
mikor gond ül az arcodon,
mindig megtalász engemet!

Amikor szomorúság gyötör,
úgy kell a vígasz, mint a víz,
mikor a bánat súlya összetör,
akkor is mindig bennem bízz!

Amikor nincs ki meghallgat,
pedig beszélni kell neked,
melletted mindenki elballag,
gyere, keress meg engemet!

Amikor nem kell más, csak mosoly,
s mindenki rideg, mint a jég,
mikor mindenki túl komor,
akkor is hozzám gyere még!

Néha csak jó szó kellene,
valaki fogja meg kezed,
s nincs senki, kitől megkapod,
hívjál, én ott leszek veled!

Amikor váratlan öröm ér,
senki nincs, kivel megosztanád,
vagy talán rádtör egy szenvedély,
hadd legyek néked társaság!

Ha magány kínozna bús éjjelen,
vagy útra kelnél, de nincs kivel,
mindig számolhatsz énvelem,
veled megyek, ha menni kell!

Ha elvesztenéd mindened,
s már hited sem maradna meg,
ne feledj, számíthatsz éreám,
megtalálsz mindig engemet!

Debrecen, 2007. 07. 26.

alberth · 2007 Július 25

Vajon mi fán terem?

Hol terem a boldogság,
Vajon mi fán terem?
Megmondani nem tudják,
Hogy hol kereshetem...

Hol terem a jótét lélek,
Vajon mi fán terem?
Nem tudom, de a szeméből
Rögvest megismerem...

Hol terem a szép leány,
Túl a Tiszán, Dunán?
Meglátni egy pillanat,
A legszebbet talán...

Hol terem a szerelem,
Vajon mi fán terem?
Nem tudom, de hirtelen...,
S a villám csak ilyen!

Hol terem az igazi társ,
Ki örök párom lehet?
Nem tudom, de megtalálni
Egykönnyen nem lehet...

De elég egy néma pillantás,
S csak őrá gondolok...,
Cupido máris eltalált,
S örökre rab vagyok!

Hol terem a kisgyermek,
Vajon mi fán terem?
Ne keresd, csak szeretkezve,
Légy együtt velem!

Hol terem a boldogság,
Vajon mi fán terem?
A szerető családokban
Magától megjelen...

Debrecen, 2007. 07. 27.

alberth · 2007 Július 25

Kutyasors

Szólítsál gazdi, rád figyelek,
de elég egy füttyöd, máris megyek!
Bárhol is vagyok, futok hozzád,
kedvedre tenni, nagy boldogság!

Csóválom farkam, ez jelzi azt,
hogy jó a kedvem, és ez igaz...
Frissen ugrálok négy lábamon,
nem áll a szőr sem a hátamon.

Füleim hegyezem, szimatolok,
vajon a gazdám, mi jót hozott?
Amikor munkából ő hazatér,
sehol nincs ilyen jó falkavezér!

Rohanok elébe, majd felbukok,
nagy örömömben ugrándozok...
Hadd lássa, ebe hozzá mily hív,
várja őt haza, hű kutyaszív!

Tudom, a gazdám, ha jó vagyok,
hoz nekem sokszor jó falatot.
Jutalomfalat, ez kell nekem...,
de legszívesebben a csontot eszem!

Két lábon kérem, a mancsom kapál,
a levegőben..., így megszán talán.
Legalább látja, hogy szeretem,
s a legszebbik csontot adja nekem.

Nincs nálam boldogabb, ha sétálni megy,
s magával visz engem, micsoda kegy!
Ilyenkor lenézem a többi kutyát,
bár megszagolgatom a lábuk nyomát.

A ronda macskát, ki nem állhatom,
már a tekintetétől, szőr áll hátamon.
Nem értem az embert, ez förtelem,
sohasem kellene egy macska nekem!

Őrzöm a házat, mindig ha kell,
és nem paktálgatok, soha senkivel.
Még a postás bácsit is megugatom,
pedig levelet hoz, ezt én is tudom...

image-abdc4451d131e3160eee8fb7384e285f-kutya_cica_baratsag.jpg

Veregesd a nyakam, simogasd fejem,
mondogassad gyakran -, jól van, hű ebem!
Lelkesen nézek rád, farkam csóválom,
te vagy az én gazdim, s a legjobb barátom!

Van valami, mit nem szeretek,
a nagy kánikulát, a kutya meleget.
Keservesen nézek, gazdám segítsél,
ezzel az idővel valamit tegyél!

Lihegek, szenvedek, kilóg nyelvem már,
nem látod, jó gazdám, betelt a pohár?
Legalább slagot fogj, locsolj le vele,
ne legyen ebednek kutya melege!

Na mindjárt frissülök, ez sok ugatást megér,
de, persze jól tudom, jön még kutyára dér!
Jó gazdám akkor is, kedvez majd nekem,
s a kandalló mellett, lábnál lesz fejem...!

Debrecen, 2007. 07. 25.

alberth · 2007 Július 26

Nem vagyok professzor

Nem vagyok professzor,
agyam sem processzor.
De van, amit én tudok,
verseket alkotok.

Nem kell nagy felhajtás,
ez nem filmforgatás.
Bár képekben beszéljen,
a vers lüktessen, éljen!

A szereplőválogatás
legalább oly csodás.
Legyen meg a hatás,
sok-sok jellemvonás...

A háttér milyen legyen,
város, vagy utcakép...
Hogyan állítsam be,
kinn a tájban, odébb?

Nézz egy naplementét,
vagy egy árnyas kertet...
Vagy egy folyópartra
helyezzed a verset!

Na és van tanulság,
vagy valami csattanó?
Esetleg happiend,
vagy katarzist hozó?

Rendező, szereplő,
asszisztens, vezető.
Versemben én vagyok,
a helyszínkereső.

Mint egy film úgy pereg,
bizony vágó leszek.
A világosítóval
mindjárt összeveszek!

Na persze én vagyok
ez az egész filmstáb...
Mindjárt elmegy eszem,
abbahagyom inkább!

Debrecen, 2007. 07. 26.

alberth · 2007 Július 27

Ködös Albion

Camelot ura, Arthur király,
Uther-Pendragon dicső fia.
Ős-Britannia földjén jár,
én máris indulok oda.

A távolság nem gond nekem,
az időutazás semmiség.
Úgy vonz a pogány rejtelem,
ahogy az ősi, szép mesék.

Vágyaim szárnyán szállok én,
a képzelet repít oda.
Hová vonz ősi szenvedély,
s valami titkos mágia.

Már látom a várat, mily csodás,
miközben tisztul a köd.
Olyan, mint éber álmodás,
sok ködös látomás között.

Lovagjai, kerek-asztalának,
híven szolgálják a vár urát.
Merlin a mágus, Arthur segítője,
neki sok, hasznos, bölcs tanácsot ád.

Ginevre, gyönyörű királynő még,
de itt a rejtélyes Lancelot.
Kinek szíve most is érte ég,
mégsem lehetnek boldogok.

Arthur az igaz, jellemes király,
ős-excallibur őt illeti meg.
Akinek ilyen kardja van,
nem győzhet rajta hadsereg.

Morgana le Fay fia, Mordred,
Arthur vigyázz, ő tör ellened!
Ha véle tusába keveredsz,
elveszítheted életed.

Mindketten harcban haltok meg,
mert te is halálra sebzed őt.
s Avallon varázs-szigetén
lészen tenéked temetőd.

Csónak suhan, csak a köd fehér,
könnyű és sűrű, mint a tej.
A nagy király Avallonba tér,
mert övé ez a rejtekhely.

E rejtekhely örökkön övé,
nem ismerik, csak hívei.
Innen tér vissza majdan ő,
ha szívből várják népei.

Mert ő igazság, erény,
becsület és kegyelem.
Nem fűti aljas szenvedély,
csak szeretet, mély érzelem.

Ha ily királyt vár majd a nép,
ez leend legnagyobb óhaja.
Arthur király újra hajóra lép,
s tejszínű ködben tér haza.

Debrecen, 2007. 07. 27.

alberth · 2007 Július 28

Estharmat

Szárnyaló lepke szellemem,
Verseket írok, jer velem.
Könnyedén lebbenve, virágon át,
Nektárba gyűjtöm a harmóniát.

Színes a szárnyam, énnekem.
Szivárvány-dalú, az énekem.
Csillámlik, ragyog rajta a nap,
Cikázva szállok a fák alatt.

Estefelé, ha harmatoz a rét,
Fölébe szállok egy kicsit még.
Harmatcseppeket gyűjtögetek,
Melyeket versekként permetezek.

Lágy esti szellő lebbenetként
Írok egy könnyed kis versikét,
Olvasd ha könnyezel, szemed ha sír,
Lelkednek üzen, ki verseket ír.

Debrecen, 2007. 07.19.

alberth · 2007 Július 28

Óh, esthajnal szép leánya

Nyár estjének alkonyatján
enyhe harmat permetez,
Mennynek bíbor kárpitjain
könnyű zefir lengedez.

Óh, esthajnal szép leánya,
kellj fel az ég tengerén!
Hadd öntse ki néked szívét,
egy szerelmes, bús legény.

Sétálván a Füvészkertben,
szomorúfűz árnyain,
Szíve Lilláttól szakajtó
fájdalmas búsongásain.

Míg a költő fájó lelke
epedezvén szomjazik,
Lilla csókja oltaná csak
szárazának kínjait.

Debreczennek Nagyerdején
nincsen bokor, annyi fa
Ahányszor ő e lány nevét
boldog ajkkal mondana.

Csalfa remény, hová lettél,
mért hagyád el e szívet?
Ki igazán szív-szerelmes,
s vala legnagyobb híved.

Öntözgessed, ápolgassad,
mint jó kertész csemetét.
Hogy fenn ragyogjon a csillaga,
ne feledjük el nevét!

Debrecen, 2007. 07. 27.

alberth · 2007 Július 29

Camelot falai

Ködös Albion ősi várai,
Csipke Rózsika omló álmai.
Tudd, meg e sziget múltja,
Ősi balladák mély kútja!

Bárdok daloltak várfokon,
Titkos ösvények, tölgysoron.
Fagyöngyöt metsző szent éj,
Kőkörök, druida szentély.

Ha Stonhange üzen a múltból,
Víz fakad az emlék-kútból.
Időknek vándora gyere,
Vár reád csodák kőköre.

Camelot falai sudáran állnak,
Arthur és Lancelot őrzi a várat.
Parsival, Gawain, s a többiek,
Még ma is ismerős, nagy nevek.

Arthuré a legszebb királylány,
Alakja, mint nemes márvány.
Átragyog éjjelek árnyán,
Ginevere, tündér-szivárvány.

Merlin a barátja, fehér a szakálla,
Bölcsek a szavai, sokat ér tanácsa.
Camelot várának, kerek az asztala,
Egyenlő lovag ott, a király is maga.

Megjövendölt úr ő, csodás erő vele,
Próbán választotta, Excalibur köve.
Nem húzhatta ki más, csak Pendragon fia,
Arthur volt a fiú, Uther volt az atya.

Merlin a nagy mágus, titokzatos ember,
Aki tisztában van, múlt, jövő, jelennel.
Sok-sok titka révén, oly rejtelmes személy,
Akinek tudása legendákkal felér.

Kalandjai után, Albion királya,
Csodás helyre hajóz, hol szigete várja,
Tejfehér vizeken, egy elrejtett helyre,
Oly régóta él ott, még sem lett felejtve.

Ginever vele van, férje örömére,
Ott a szigeten vár, örök tavasz, s béke.
Boldogság és szépség uralkodik ottan,
Míg ezen a földön, harc és küzdelem van.

Majd ha örök béke köszönt be minálunk,
Csodás Avalontól elköszön királyunk.
Visszatér majd hozzánk, ködös Albionba,
Avalon tavaszát, ajándékba hozva.

Debrecen, 2007. 07. 29.

alberth · 2007 Július 31

Juhász Gyula álmai

Sétálok a Tisza parton,
leszállt a nap, hűs az alkony,
Elbágyadó nap sugára,
aludni tér, hullám-ágyba.

Elhallgat a part fövenye,
Nem hallik a tücsök-zene.
Jő fuvallat, játszi-könnyed,
fellapoz egy régi könyvet...

Benne sok-sok költeménye,
egy szakállas, bús költőnek,
Reménytelen szerelműnek,
Anna után merengőnek...

Szeged alatt, lenn a parton,
egy költő áll egymagában.
Sóhajtozva, vágyakozik,
könnyezvén az éjszakában.

Gyászosan hat ez az éjjel,
vízen remeg, tükörképe..
A csillagfény oly halovány.
mint bús-költő szeme fénye.

Lenn a mélyben, a sötétben,
tán Attila alszik éppen.
Messze, távol van időben,
de mégis lelkünk közelében...

Talán úgy szállott le, ő is alá,
ahogy a nap a Tiszára.
Nyugszik hármas koporsóban
a hunoknak nagy királya.

De fenn, mikor ragyog a nap,
sugárzóan a kék égen.
Simogat, mint Anna szava,
melengető kedvességben.

Az ő haja búza-szőke,
úgy lebben a lenge szélben,
Mint ahogy az érett kalász
tűzvarázsú napsütésben.

S lám, egy csendes, éji eső
megered, mintha sírna az ég.
Langyosan folyik le ujjain,
mintha Anna fogná kezét...

Mintha Anna fogná kezét,
ezen esős, szellős éjen.
Elképzelem, hogy sétálnak,
a Tiszaparton, kéz a kézben...

Debrecen, 2007. 07. 31.

alberth · 2007 Augusztus 2

Vándorhajós

Hajózom az élet tengerén,
kicsiny hajóm, azon járok én.
Nem luxusgőzös, mint a Titanic,
de legalább mindig hazavisz.

Várnak rám a jeges tengerek,
kikerülök minden jéghegyet.
Óceánon is átutazom,
szép leány vár minden utamon.

Csodálatos minden kikötő,
sosem tudni, mit hoz a jövő.
Mégis sokszor megérzem, tudom,
mi vár ott rám, hol kalandozom!

Néha vihar dobál engemet,
de őrizem a kormány-kereket.
Hullámtaraj, sokszor lecsap rám,
ilyenkor kell talpon lenni ám!

Ha jó szelekkel vitorlázom én,
kék a tenger, rám ragyog a fény.
Így hajózom át az életen,
a szerencsém mindig meglelem.

De minden út egyszer véget ér,
bárhol vagyok, hazavágyom én.
Hamarosan meg is érkezek,
elhagyom a kormánykereket.

Most a hajóm kikötőben áll,
végre-végre itthon vagyok már.
Barna babám ölel engemet,
alig várta azt, hogy itt legyek.

Kaland után hazatérni jó,
de nem sokáig vár rám a hajó.
Mennem kell, hisz sokan várnak rám,
fürkészve a vitorlám után...

Távolban a vitorlám fehér,
kedves babám, a parton legyél!
Szívrepesve integess nekem,
röpít hozzád hajóm sebesen...

Debrecen, 2007. 08. 02.

alberth · 2007 Augusztus 4

Erdei séta

Szeretem az erdőt járni,
szeretem a fákat.
Sokszor el-el nézegetek
egy-egy lombos ágat.

Vár a rengetegnek mélye,
benne fények, árnyak.
Hallgatom az erdők csendjét,
figyelem a fákat.

Mennyi, mennyi madár dalol,
megtörve a csendet.
Meg-meg állván lombok alatt,
ezen elmerengek.

Friss levegőt szippanthatok
árnyuk hűvösében.
Napsugárnak fénnyalábja
áthatol a légen.

Harmat ragyog pók hálóján,
csillan, mint az ékszer.
Szellő lebben, susog a fa
sok-sok falevéllel.

Hallgatom a fák sóhaját,
nézem ágak táncát.
Ahogyan a lombjaikat
hívón felém tárják.

Puha avaron lépkedek,
míg tisztáshoz érek.
Ropognak a száraz gallyak,
ahogy rájuk lépek.

Mily egyszerű ajándéka,
a természetnek, ennyi.
Ne habozzunk olykor-olykor
az erdőbe kell menni.

Feltöltődöm én ilyenkor,
mint dús, lombos ágak.
Szeretem az erdőt járni,
szeretem a fákat.

Debrecen, 2007. 08. 03.

alberth · 2007 Augusztus 4

Vadászat

Pilis buja rengetege
vadászatra ébred,
Gyülekeznek vadonában
mindenféle népek.

Mátyás király, s kísérete
átrobog a réten,
Úgy rohannak, mint a király
a felhők is az égen.

Hajtók verik fel a csendet,
az erdőnek mélyén,
Kopók, vizslák, vadászebek
a pórázok végén.

Fut a róka, a vaddisznó,
őz is és a szarvas,
Szól a kürt és vágtat a mén,
most a zaj hatalmas.

A királynak nemes sólyma
felröppen kezéről,
Már fenn van a magasságban,
letekint az égről.

Most a húrok megfeszülnek,
nyílvesszők repülnek.
Nagy számban a vadak közül
a földre kerülnek.

A vadaspark állománya
adja a gyümölcsét,
Éltetik nagy királyunkat,
a vadászat hősét.

Vaddisznóknak és őzeknek
se szeri se száma,
nyúl és szarvas, fácán,
róka terítéken mára.

Mennyi, mennyi friss pecsenye
készül vacsorára,
S vendégsereg érkezik majd
e nagy lakomára.

Éhen senki nem megy haza,
de szomjazó sem lesz,
Milyen csodás napja virradt
e nagy rengetegnek.

Debrecen, 2007. 07. 04.

alberth · 2007 Augusztus 7

Misztérium

Túl a fénysebességen
milyen is a lét?
Ezen bármely fizikus
törheti fejét.

Relatív e az anyag,
s az energia?
Mire jöhet rá az ész
és a logika?

Albert Eisten, lángeszű,
olyan nagy zseni.
Csak kevesen tudják őt
még ma is érteni.

Talán már ez misztika,
s a qantum is maga.
Olykor olyat produkál,
mintha volna tudata.

Ebből épül az anyag,
az atomszerkezet.
Kölcsönhatások sora,
s a többi részletek.

Anyag és az energia,
tudatnak halmaza.
Kutatja a fantázia,
mi onnan származa.

A gondolatnak szelleme
az gyorsabb, mint a fény.
S a gondolat tudhatja csak
miről Isten beszél.

Univerzum, misztérium,
titok, mit kutatunk,
Bár mi is benne létezünk,
és általa vagyunk.

Ismerd meg hát önmagad!
ím az ősi bölcs szava,
S ezáltal tárul fel neked
a mindenség maga.

alberth · 2007 Augusztus 7

Csontváry

Volt egyszer egy gyógyszerész,
ki többre hívatott.
A zsenik közé számíttatik,
s az egyik legnagyobb.

Volt egyszer egy nagy festő,
sok képe rejteki.
Benne Napút üzenetek,
csak meg kell fejteni!

Ki hangot hall a feje fölött,
elhivatott ő.
Égi sugallattal küldött
igazság kereső.

Fekete mag bal kezében,
ez egy jel lehet.
Ím, isteni jel a háromszög
bizonyság-felelet.

Megőrült ő -, mondák sokan,
eszement lehet...
Pedig zseni és őrült is,
egyszerre nem lehet!

Csak az értheti alkotásit,
ki lelkét ismeri.
Aki, mint ő, a dicső múlt,
igazát keresi.

Volt egyszer egy nagy festő,
hagyott ránk kincseket.
Ha akarod, hogy tied legyen,
tárd ki a szívedet...!

A Napút legnagyobb festője
Csontváry Kosztka Tivadar.
Nagy magyarok soraiban,
övé e hivatal!

Debrecen, 2007. 08. 07.

alberth · 2007 Augusztus 8

Augusztus

Ím a nyarat koronázza augusztus hava.
Királyságot hirdet nekünk, mint a korona.
Magasztos király a nyárban, gyülölcsérlelő.
Mindent megtalálhat benne a szépségkereső.

Arany napsugár ragyog, mint felség-ékeszerek,
Zöldellenek, erdők, mezők, s messze kék hegyek.
Szabadságunk töltjük sokan, a természetben kint,
Isten ege magasztosan, fentről ránktekint.

Államiságunk ünnepe, a legnagyobb nekünk,
Ezer éves királyságunk, mit sosem feledünk.
Magyaroknak koronája, ős-jogról mesél,
Amint az ég, olyan örök, nekünk itt a tér!

</O:razz:<O:razz:

Ünnepeljük hagyományunk, Istenünk velünk,
Mert államiságunk fennmaradt, s él a nemzetünk.
Új kenyér az új búzából, szalagdíszben áll,
Piros-fehér-zöld e szalag, s éhezőkre vár.

Éhezzük mi szép és igaz, az emberi szót,
Magyar létnek biztonságát, és a földi jót.
Mivé lettünk István király, tekints te is ránk,
Ugye zokogsz, fáj a szíved országunk iránt!

Legyen újra jövőnk nekünk, legyen sok gyerek.
Legyen kenyér, legyen gyümölcs amit egyenek.
Legyen bor, békesség, búza, erény, szeretet,
Legyen munka, megbecsülés, s boldog emberek!

Ím augusztus üzenete, s huszadika vár.
Ünnepeljünk újra ismét, István a király!
Nemzedékről-nemzedékre mindig így legyen.
Áradjon ránk áldás, erő, bőség, kegyelem!

Debrecen, 2007. 08. 08.

alberth · 2007 Augusztus 10

Tejfelrabló

Lába kelt a tejfelemnek,
eltünt kamrám polcárol.
Vajon ki lehet a tettes,
csak nem, ki itt téblábol?

Megláttam a kandúr bajszát.
Murci bajsza tejfeles,
Azt a csacska macska farkát!
Hej lesz neked nenevess!

Mindhiába dorombolsz is,
dörgölődzöl énhozzám...
Nem hat meg ha azt sugallod,
leszerellek, kisgazdám...!

Reám pislog, nyávint egyet,
domborítja a hátát...
Mármost mitévő is legyek,
mért bántsam szegény párát?

Az a tejfel, nem nagy dolog,
éhes volt e puhaság!
Ez a hízelgő cicuska,
jól megtömte a hasát.

Jól van, mondom, Murci cica,
simogatom sebtiben.
Nem nagy a baj, nincs galiba,
kezem rajta megpihen...

Gyere cicus, nem haragszom,
doromboljál énnekem...
Azt a csacska macska farkát,
hogy bántsalak, nem érdekem.

Az embernek, ha jószága van,
sokat elnéz őneki.
Lecsillapul az indulata,
ha az állatokat szereti.

Debrecen, 2007. 07. 08.

alberth · 2007 Augusztus 10

Bús éj után

Bús éj után, új fénysugár,
horizontot koronáz.
Vörösen, mint rózsa szirma,
gyöngyharmattal paroláz.

Míg álmaimra sűrűn szitál
a hajnal hűs harmata,
Öntözvén, mint rózsakertem
égnek szelid angyala.

Reményeim felélednek,
varázsosan és üdén.
Úgy nyúlnak az ég felé majd
napkelet éltető tüzén.

Hajnalomnak gyöngy leánya,
éltesd árva szívemet!
Hogy repesve, dobogjon majd,
ha meglátlak tégedet.

Lelkem zsenge szárba szökken,
mosolyod éltető sugár.
Sosem lehet boldogtalan,
aki véled jegyben jár.

Ugye szeretsz, ugye remélsz,
hogy szép lesz az életünk.
Ha az úton együtt megyünk,
a boldogság is jön velünk...

Hajnali reményem leánya,
remegve nyújtom feléd kezem.
Mindenség kínzó hiánya
gyötör, ha nem vagy itt velem.

Kínzó hiánya a létnek,
vagy veled lenni, e két esély.
Ha enyém vagy, akkor érzem,
hogy igazán élek én.

Debrecen, 2007. 08. 10.

alberth · 2007 Augusztus 11

Hiába futsz, hiába rohansz

A messzeségben összeér a sín,
míg a vasút zakatolva megy.
Talán ott majd együtt lehetünk,
hol előttünk feltárul a hegy...?

Ne higgy soha annak, ami látszat,
saját szemed megcsal néhanap.
Perspektíva, mi csalóka káprázat,
becsaphat az, bármily ég alatt.

Futhatunk a síneken örökké,
nem hoz össze így a végtelen.
Párhuzamos sosem metszi egymást,
csak hazudozunk át egy életen...

Ki nem lett tied egykoron, tudod,
az csalfa képzet neked, csak varázs.
Később sem más, jobb ha megszokod,
lám, hiába futsz, míg tart a lángolás.

Hiába is szaladsz, hiába rohansz,
mi síneken vár, csak síkság és a hegy.
Követhet még kín, s a fájdalom,
oly sokba kerül ez a jegy neked...

Az egész csak káprázat nekünk,
ha közelebb, s távolabb vagyunk.
Perspektíva, téved a szemünk,
ameddig e sínen haladunk...

Debrecen, 2007. 08. 10.

Szuhanics Albert versei

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Hasonló témák