Szuhanics Albert versei

alberth

Állandó Tag

Állandó Tag

• 2009 Szeptember 2

• #641

Világos sör​

Most egy jó sör kéne énnekem,
attól vidul fel az életem.
Gyöngyözik a korsó oldalán,
vélem koccint egy szép barna lány.​

Friss a sör, hát gyorsan idd te le,
mert teteje habbal van tele.
Kifutó hab ragyog ajkadon,
tedd le korsód, én lecsókolom!​

Csókod íze világos neked,
bár úgy látom beesteledett.
Igyunk még egy korsó világost,
jobban látom akkor a várost!​

Menjünk hát most haza kedvesem,
elkísérlek téged, azt hiszem.
Fogd szorosan az én kezemet,
ne essek az árokba veled!​

Épp elég, hogy beléd estem én,
erről szólna most e költemény.
Igyál még egy korsó sört velem,
hogy fejemben világos legyen!​

Debrecen, 2009. 08. 11. ​

 

alberth

Állandó Tag

Állandó Tag

• 2009 Szeptember 2

• #642

​

Internacionáléka

Holappa hólapát,
kajla a hónalja.
Marilla anyja jó
sejhaját vakarja.​

Ak-bijik falvában,
bicsakot ragadva.
Ali baba Szézám
kapuját kaparja.​

Stüszi vadász Svájcban
puczolja a kártyát.
Snájdig urak arra,
mind Geothét szavalják.​

Jól vigyázz, Joe haver,
A whisky odaver.
Örökké, forever,
bodyd fűben hever.​

Kicsike sztrapacska,
megette a macska.
Kisová, Nagyová,
nem megyek sehová.​

Csüng a csap Csengéknél,
ám ha a csók csattan.
Ni-csak milyen kemény
a vízkő a slagban!​

Kifújja Miyuko
Yukino nagy orrát.
Oszakában eszi
Kumiko a tortát.​

Szaluto, Salvator
Rómában brigantik.
Spagettit zabálnak,
szólé ha lenyugszik.​

Rodriguez hernyója,
esett egy gatyába.
Carlos papa épp azt
rántotta magára.​

Szegény Károly apó,
káromkodott nagyot!
Ez ám, de jól esett,
mégis magyar vagyok!​

Debrecen, 2008. 09. 02.​

 

alberth

Állandó Tag

Állandó Tag

• 2009 Szeptember 5

• #643

Reszkető platánok felett​

Odakinn szinte még nyár van,
mártózunk a fénysugárban.
Simogat, melenget napunk,
kék az ég, boldogok vagyunk.​

Pedig már szeptember járja,
nyúlik az ősz-elő árnya.
Hamarabb van sötét este,
meghízik az éjnek teste.​

Még az ég azúran kéklik,
jegenyék nyúlnak az égig.
Susog a falevél rajtuk,
szél járja kacagó ajkuk.​

Nem hullnak, zöldellnek tovább,
várnak még pár hetes csodát.
Késhetnek az őszi szelek,
reszkető platánok felett.​

Nyárutó, szánjál meg minket,
ne hagyd el friss berkeinket!
Ősz-elő, úgy várunk téged,
ahogy a kéz ér a kézhez!​

Ne törj be hozzánk bús dallal,
hozzon egy harmatos hajnal!
Szökj hozzánk kedvesen, lágyan,
mint egy szép álom az ágyban!​

Debrecen, 2009. 09. 04.​

 

alberth

Állandó Tag

Állandó Tag

• 2009 Szeptember 5

• #644

​

Szeptember Párizsban​

Párizson átfut az őszi szél,
hallgatom, Adyról mit mesél.
Halványan emlékszik még talán,
itt sétált Lédával oldalán.​

Szeptember, vén rakpart, víztükör,
macskakőn sárga fény tündököl.
A Szajnán csónakok ringanak,
hullámok nyaldosnak kőfalat.​

Harmonika szól ily reszketőn,
ahogyan szél zúg a háztetőn.
Virágos ablakod tárd ki hát,
itt vagyok alatta, láss csodát!​

Bús költő áll itt lenn, nem Ady,
de azért mégis vár valaki...
Gyere le, versemben megírom,
párizsi ősz lesz a papíron.​

Lédának nyomában lépkedsz majd,
talán egy vén konflis erre hajt.
Üljünk fel, csattog a lópata,
Párizsban bolyongunk éjszaka.​

Boulevard-on átfut az őszi szél,
Szent Mihály útján egy dalt zenél.
Fekete kabátban felbukkan,
Ady bús szelleme Párizsban...​

Nagy barna szemével, ránk tekint,
lám az ősz, beszökött már megint.
Felszáll a konflisra jön velünk,
itt bolyong Adyval szellemünk.​

Debrecen, 2009. 09. 04.​

 

alberth

Állandó Tag

Állandó Tag

• 2009 Szeptember 5

• #645

​

Nézz körül​

Nézz körül kedvesem, látod
hervadó, őszi virágok.
Míg nyár van, színesen nyílnak
eleven pompával bírnak.​

Nézz körül, falevél szállong
megsárgult avaron járok.
Nyálkás köd bomlassza őket,
halványzöld váltja a rőtet.​

Levél hull, krizantén dívik,
bús ajkunk sóhajra nyílik.
Siratjuk a fénylő nyarat,
számunkra csak emlék marad.​

Nézz körül, az elhullt magvak,
megőrzik hírét tavasznak.
Új szelek, fényesek várnak,
megsúgják titkát a nyárnak.​

Addig is él a reményünk,
hogy mindig fordul az évünk.
Megpihen a vén természet,
átadja kincsét a télnek.​

Nézz körül, majd ha magasba,
nem nézhetsz a fénylő napba.
Akkor majd újra a nyár jő,
elhozza egy egy kicsiny felhő.​

Debrecen, 2009. 09. 05.​

 

alberth

Állandó Tag

Állandó Tag

• 2009 Szeptember 6

• #646

​

Mi legyek számodra?​

Vagyok én tengerész,
vágyadnak tengerén.
Hajóm hozzád repül,
tengerész vagyok én!​

Vagyok én ékszerész,
míg csillog a remény,
gyémánt-szemeidben,
ékszerész vagyok én!​

Vagyok én kis kertész,
enyém az ültetvény,
hol rózsaként virulsz,
kis kertész vagyok én!​

Vagyok én szeretőd,
szívem szakad szegény,
légy mindig mellettem,
szeretőd vagyok én!​

Legyél te mindenem,
az álmom nem szerény.
Mi legyek számodra?
Mindened leszek én!​

Debrecen, 2009. 09. 06. ​

 

alberth

Állandó Tag

Állandó Tag

• 2009 Szeptember 6

• #647

​

A csónakázótó vadkacsái​

Kiskacsa fürdik az erdei tóban,
ott született meg a kacsa csapat.
Hol tölgyek bús árnya hajlik a vízre,
nyüzsögnek benne az ezüst halak.​

Tizenhat vadkacsa, pelyhesek voltak,
úszni tanultak a nyár derekán.
Szelíden jöttek a part felé nyomban,
míg arra jártunk sok nap alkonyán.​

V-alak szántott sok-sok barázdát,
úsztak a part felé, csőrük még zöld.
Itt van az őszidő, költözni fognak,
várja majd őket egy távoli föld.​

Kérdezem halkan, csak úgy magamban,
jönnek e vissza, ha tavasz lesz majd?
Várja itt őket az otthonnak földje,
Nagyerdő árnya, ha lomb kihajt.​

Debrecen, 2009. 09. 06.​

 

alberth

Állandó Tag

Állandó Tag

• 2009 Szeptember 8

• #648

Éj a mólónál​

Jöjj merülni hűs habokba én velem,
a mólóra szökj ki langyos éjjelen!
Ne gondold azt, hogy itt fognak meglesni,
a sötétben nem találhat rád senki.​

Vesd le ruhád, jöjj a vízbe meztelen,
karjaimban viselkedjél fesztelen.
Ugye milyen csodás ez az éjszaka,
susog a sás, ne félj, csak a szél szava!​

Bujkál a Hold felhők közt a tó felett,
tánca könnyed, mint egy klasszikus balett.
Tüllruhája fehér felhő foszlánya,
az éjszaka főszerepet oszt rája.​

Gyere kedves, vedd fel frottír köpenyed,
megihatok egy pohár bort itt veled?
Víznek tükre ringat ezer csillagot,
azok között két szemed is ott ragyog.​

Kéz a kézben üljünk együtt éjfélben,
összebújva, itt a móló szélében.
Tó vizébe lógatom a lábamat,
vállamra hull a te selymes, szép hajad.​

Míg itt pihen kis fejed a vállamon,
csend vesz körül, s karjaidban álmodom.
A tó tükrén hajnalpírnak sávja már,
nádirigó víg éneke messze száll.​

Debrecen, 2009. 09. 07.​

 

alberth

Állandó Tag

Állandó Tag

• 2009 Szeptember 8

• #649

​

Amikor szívedet kitárod...​

Nem sírok, mondod te keményen,
ha túl vagy már minden reményen,
lásd, erős a lelked te neked,
de azért pár csepp könny lepereg...!​

Nem sírsz te boldogság-mámoron,
amikor túl vagy az álmokon,
mondanád büszkén és keményen,
ám tudd meg, könnyezni nem szégyen!​

Könnycseppek szemedben csillognak,
lelkedből valamit kilopnak,
amit te rejtegetsz, drágakő,
könnycseppé lágyítja az idő.​

Oly tisztán, mint ki fény-kristályt ad,
lelkedben maradj meg kislánynak,
ne bánd ha könnyeid potyognak,
lásd, erős férfiak zokognak!​

Könnyektől lesz könnyebb a lelked,
cseppjei bánatot terelnek,
elviszik, elveszik gondjaid,
öntözvén viruló álmaid.​

Gyere és zokogj a vállamon,
bánatod, panaszod elbírom,
Könnyebb lesz a lelked, meglátod,
amikor szívedet kitárod...​

Debrecen, 2009. 09. 08.​

 

alberth

Állandó Tag

Állandó Tag

• 2009 Szeptember 10

• #650

A pocok​

Volt egy pocok,
kipeckelt egy járatot,
így egy pöcök
megvédte a vájatot.
Nem omlott be,
míg a pocok jártatott,
a föld alatt
nyugodt szívvel várhatott.
Az ő neje pocakjában
kis pockok nőnek.
Hamarosan kibújnak
pocakjából a pocok nőnek.
Pici pockok, pocakos babák,
szomjas szájjal szopják a mamát.
Az apa-pocok gyűjti a magot,
majd azt eszik, ha szőrük ragyog.
Addig is a picike pockok pocakja telik,
amikor a jó pocok-tejecskét nyelik.
Mily sok a pocok, s egyik sem ürge,
pocok mama, pocakos pocok-papától szülte.
Erre büszke a pici pockok apja,
hogy erkölcsös családja apraja-nagyja.
Peckesen jár a pockoknak során végig,
szomszéd pockok ezentúl irigyen nézik!

Debrecen, 2009. 09. 10.​

 

alberth

Állandó Tag

Állandó Tag

• 2009 Szeptember 12

• #651

​

Ne engedd el kezem!​

Neked mondom el,
hogy néha félek én,
nem felel a csend,
bárhogy kérdeném.​

Lelkem téged vár,
mert senki nem lehet,
a te helyeden,
míg itt leszek veled.​

Összetartozunk,
mint levél és az ág,
együtt alkotjuk
az édenbeli a fát!​

Élet fája az,
mit ember el nem ér,
csak aki szeret,
s szerelmet remél!​

Megsúgom neked,
hogy néha sírok is,
olyan vagy nekem,
mint fáknak április.​

Friss szellő ha fúj,
a hangod hallom én,
megdobban szívem
már érzem, újra él!​

Egy az óhajom,
ne engedd el kezem,
könnyem szárad fel,
ha itt leszel velem!​

Debrecen, 2009. 09. 11.​

 

alberth

Állandó Tag

Állandó Tag

• 2009 Szeptember 16

• #652

Rímtelen verseket írnék

Rímtelen verseket írnék
ha rímtelen rímekkel bírnék.
Ám az én tollam mit mível?
minden sor tele van rímmel!
<O</O
Zeuszra mondom hogy rémes,
amikor itt minden rímes!
Csak attól leszek én híres,
ha költői vénám jó véres!
<O</O
Nem írok most szabad verset,
akkor sem, ha annak látszik.
Meghagyom én ezt a tervet
ha majd itt ősz fuvolázik...
<O</O
Egyszer a rím porrá válik,
elenyész az mind egy szálig.
Akkor én rím nélkül írok,
s könny helyett rímeket sírok!
<O</O
Debrecen, 2009. 08. 15.​

 

alberth

Állandó Tag

Állandó Tag

• 2009 Szeptember 19

• #653

​

Siratom a nyarat nagyon​

Siratom a nyarat nagyon,
egy muskátlis, vén balkonon.
Ráhajlok a rozsdás rácsra,
körülvesz a sűrű pára.​

Köd üldögél fa levelén,
hideg szélben remeg szegény.
Majd lepottyan zölden, sárgán,
rőt avarba, gyönge szárnyán.​

Siratom a nyarat nagyon,
el kell hagynom, hát elhagyom...
De a szívem minden vágya,
immár az új nyarat várja!​

A kéklő ég, forró napok,
zöldellő rét, hűs alkonyok.
Ragyogó nap fejünk felett,
mint fehér nyáj, habfellegek.​

Virágoknak kavalkádja,
százezer szirom csodája.
Immár mindez úgy elhagyott,
a szél súgja, árva vagyok!​

Siratom a nyarat nagyon,
kinn a sáros, vén balkonon.
Sós könnyeim, esőcseppek,
fázós lábam elé esnek...​

Debrecen, 2009. 09. 18.​

 

alberth

Állandó Tag

Állandó Tag

• 2009 Szeptember 20

• #654

​

Negyven évesen​

Negyven évesen
nem vagy öreg még.
Életed delén
messze még a vég.​

Alig vagy te túl
a titán éveken.
Szerelmed végtelen
negyven évesen.​

A szíved úgy dobog,
mint egykor hajdanán.
Mikor megfordultál,
egy copfos lány után.​

Még sem teheted,
ezentúl sosem.
Hisz nem illik már
negyven évesen!​

Úgy izzik a parázs,
s fel is lobban még.
Negyven évesen,
szerelmes vagy te még.​

Talán már szalmaláng,
s nem tart ki sosem.
Ellobban hamar
negyven évesen.​

Negyven évesen
ne ejts még könnyeket.
Élj te ifjúként,
szeresd az életet!​

Debrecen, 2009. 09. 17.​

 

alberth

Állandó Tag

Állandó Tag

• 2009 Szeptember 21

• #655

Szerencsecsillag​

Elhagyom olykor a várost,
járok a lomb sűrűjében.
Szép órát töltök el, számost,
űz engem ifjúi vérem...​

Kinn a szabadban az élet,
pezseg, mint áradat habja.
Szabadon szárnyal a lélek,
hogy lennék falaknak rabja?​

Zordon és szürke a város,
füst száll fel lomhán az égre.
Roskatag fák szeme álmos,
vágynának a tiszta légre.​

Rónára, ligetbe futnék,
rét selyme őrizné álmom.
Mezőkön virágot szednék,
mókus, őz lenne barátom.​

Bolyongnék folyónak partján,
nézném a százados fákat.
Fejemet magasba tartván,
bámulnék felhő csodákat.​

Ha az éj leszállna lágyan,
csillagok tengerét lesném.
Érezvén bennük él vágyam,
lágy fényük őrzi szerencsém.​

Debrecen, 2009. 09. 20.​

 

alberth

Állandó Tag

Állandó Tag

• 2009 Szeptember 21

• #656

Az éjszaka​

Elhallgatok, nincs mára több szavam,
jöjj puha éj, borulj reám!
Csak ülök én, székemen egymagam,
a szívem még dobog talán?​

Aludni kell, az álom már ural,
a szendergés képeket ád.
Most elmegyek, belül egy hang szaval,
kívánok hát jó éjszakát!​

Lehajtom már párnámra a fejem,
lágyan, puhán, mint sóhajok.
Az éjszaka suttog egy dalt nekem,
aludj kedves, s szépeket álmodok.​

Debrecen, 2009. 09. 21. ​

 

alberth

Állandó Tag

Állandó Tag

• 2009 Szeptember 25

• #657

​

Hogyha nékem szárnyam lenne​

Hogyha nékem szárnyam lenne,
elrepülnék messze-messze.
Átalszelném az óceánt,
keresnék egy tahiti lányt.​

Sötét hajában virágok,
mosolya szép, mit imádok.
Fűszoknyája alig takar,
láthatja, ki látni akar.​

Csípője leng lágy zenére,
míg felforr az ember vére.
A nap vele úgy elszalad,
karcsú pálmák árnya alatt.​

Hogyha nékem szárnyam lenne,
hozzá szállnék reggel, este.
Az óceán zúgna zenét,
míg bámulnám sötét szemét.​

Szél borzolná hosszú haját,
úgy hallgatnám minden szavát.
Szerelmes vágy-sóhajait,
csókolgatnám hűs ajkait.​

Hogyha nékem szárnyam lenne,
elrepülnék messze-messze.
De mivel nincs, mindhiába,
megteszi a szomszéd lánya...​

Debrecen, 2009. 09. 22.​

 

alberth

Állandó Tag

Állandó Tag

• 2009 Szeptember 25

• #658

​

Váratlan szerelem​

Váratlan szerelem,
rámtört egy perc alatt.
Vallomást hogy tegyek?
hol vagytok szép szavak?​

Két szemedbe néztem,
miért is tettem ezt?
Szerelmet érzek én,
nyugalmam elveszett.​

A szívem úgy dobog,
benne egy ősi dal.
Lelkemben tűz lobog,
e láng téged akar!​

Elemészt engemet,
amíg nem vagy enyém.
Gyógyírem az lehet,
ha ajkad érzem én!​

Hűsít, mint friss patak,
csillapít nagy lángot.
Mely engem úgy kínoz,
a csókodra vágyok!​

Ölelni derekad,
érezni illatod.
Eltelni te veled,
ez az, mit akarok!​

Váratlan szerelem,
viharként tört reám.
Mégis nincs édesebb,
szédítőbb szél talán.​

Debrecen, 2009. 09. 25.​

 

alberth

Állandó Tag

Állandó Tag

• 2009 Szeptember 27

• #659

​

Rajzoltam egy huszárt​

Rajzoltam egy magyar huszárt,
peckesen ül a lován.
Talán azért ilyen délceg,
mert ő huszár kapitány.​

Rajzoltam szép nyerget alá,
a vállára kacagányt.
Oldalára éles kardot,
a kezébe buzogányt.​

Nagy csákója a fején van,
sarkantyús a csizmája.
Hetyke legénynek nevelte
a szerető mamája.​

Rajzoltam még almás derest,
nagyon szépet alája.
Messze lobog a sörénye,
s hosszú farka utána.​

Megrajzoltam pödrött bajszát,
cseréppipát szájába.
Talán soha ki sem veszi,
pöfékel ő álmába'.​

Szép menyecske várja otthon,
lerajzoltam a házban.
Piros ruhás huszárt imád
az ő hites urában.​

Debrecen, 2009. 09. 26.​

 

alberth

Állandó Tag

Állandó Tag

• 2009 Október 3

• #660

​

Őszi eső​

Tarka esernyők futnak,
szürke a járda, saras.
Nyirkos a lég mifelénk,
tornyos a felhő, magas.​

Habzik a pocsolya lenn,
cipőm lágy habarcsba lép.
Beázik zoknim is már,
függönyként ontja az ég.​

Hullik a falevél most,
rőt avar, lépkedek rá.
Arcomon végig folyik,
elbújnék, de nincs hová.​

Csuromvíz rajtam ruhám,
tüszkölök egy kicsit én.
Ilyen egy őszi eső
október bús elején.​

Debrecen, 2009. 10. 1.​