Hírek Térképen mutatják az ukránok, merre járt a Magyarország felől érkező drón

Repülési adatokat mutató térképeket mutattak be az ukránok, ezzel igazolnák, hogy pénteken egy Magyarország felől érkező drón kétszer is megsértette az ukrán légteret. Az Ukrán Vezérkar posztjából újabb részletek derültek ki, azt írják:

„2025. szeptember 26-án reggel az Ukrajna Fegyveres Erőinek radarberendezései Ukrajna légterében, Kárpátalja felett két alkalommal is különböző magasságokban repülő drón típusú légi objektumot rögzítettek.”

Az ukránok szerint az említett objektum Magyarország felől érkezve két ízben megsértette Ukrajna államhatárát, ennek igazolására közzétettek a repülések adatait bemutató térképeket is.

Az egyik képen az látszik, hogy egy drón Tiszamártonnál, közvetlenül a határ mellől szállt fel, átlépett az ukrán légtérbe, egy kis forgolódás után visszatért a magyar területre. Egy kanyar után ismét átrepült Ukrajnába, végighaladt az ukrán Szalóka felett, majd Lónya felé tartva tért vissza Magyarországra.

A másik térképen már beljebb járunk Ukrajnában, ott a drón a Cigányos-Felsőszlatina-Horlyó közötti területen repült, ez a rész a csapi határátkelőtől nagyjából 25-35 kilométerre fekszik.

Mit tudunk, és mit nem tudunk eddig a drónincidensről?​

  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken délután közölte, hogy magyar felderítő drón sérthette meg Ukrajna légterét, az ukrán főparancsnok beszámolója szerint a drón/drónok valószínűleg magyar eredetűek.
  • Szijjártó Péter szerint nem járt magyar katonai drón ukrán területen. Az állítólagosan történt drónrepülést a Magyar Honvédség nem hajtotta végre és nem is kapott erre utasítást, és az ukrán féltől sem kaptak ilyen esetre vonatkozó tájékoztatást.
  • A friss közlés szerint egy drónról van szó, annak több repülését rögzítették, a repülések szeptember 26-án péntek reggel történtek.
  • Az ukránok „felderítő drónt” említenek, ez bármilyen drón lehet, amin kamera van, a magyarok szerint pedig „katonai drón” nem járt ukrán területen.
Az esettel kapcsolatban kérdéseket küldtünk a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak, a Honvédelmi Minisztériumnak, és kerestük a Közlekedési Hatóság alá tartozó Pilóta Nélküli Légijármű Osztályt, akik Magyarországon a drónok szabályozását és felügyeletét látják el, hogy megtudjuk, észleltek-e ilyen határátlépést, és ha igen, az milyen eszköz lehetett.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon reagált az ügyre, azt írta,

Az ukrán külügyminiszter csalódottságát ugyanakkor megértem: eddig sem tudtak minket beleprovokálni a háborújukba, s akármekkora bárdolatlanságokat is ír le, ez a jövőben sem fog sikerülni.

Bakró-Nagy Ferenc

1758976027771.jpeg
 
Ez már színvonalában közel áll ahhoz, hogy...
Szerintem tobb annal!

NAgyjabol arrol szol, hogy fuggetlenul a Mi vágyainktol tortennek a dolgok!
Mi csak letukrozzuk oket a magunk modjan!
Vagy éppen görbe tukrot mutatunk a torteneseknek!

De azok vannak, és zajlanak

Egyebkent a budhista filozofia egyik lényege szerintem pont az, hogy olyannak fogadjuk el a korulottunk léávő vilagot amilyen, mert attol hogy mi nem szeretjuk, még nem lesz más :)
 
Te provokáltad ki!

Kicsit furcsa nekem, hogy állitolag a lényeget akarod hallani , de mint ebbol a postodbol kiderult, csak akkor ha az dicseret!
Lehet hogy amit leirtam onteltség volt, de inkabb legyek öntelt, mint álszent!

Persze kinek a pap. kinek a papné(és kinek a paplan)
Olyat is lehet, hogy a papné a paplannal? Manapság már hüvösek vannak.
 
Nem ekézem. Pusztán a valós realitás vonalát szeretném valahogy meglátni.

Pl.: hosszulábú kollega irja, hogy a zoroszok mán szöget sem tudnak gyártani, ugy kivannak.

Közben meg ez a primitiv orosz gazdaság megfoghatatlan rakétákat gyárt.Amivel pl. Kijevben ronggyá löttek valami föhadiszállást.
Biztosan azért lehet ez igy, mert szög nem kell a rakétába.
Ok. Vegyük a repülőgép gyártást!
Ha olyan profik az oroszok, hogy lehet az, hogy 2023 és 2024 között a tervezett 108 db polgári repülőgép helyett mindössze 7 ( nem elírás, összesen hét) darabot tudtak legyártani? (Esetleg mert ott meg kell felelni bizonyos standardoknak, ami rakéták esetén lekorlátozodik a "csakkorábbanfelneronbanjon"-ra?)
Ami meg a rakétatámadásokat illeti, ha százas nagyságrendben lövik az ukrán városokat, akkor elöbb-utobb el is találnak valamit.
 
Ok. Vegyük a repülőgép gyártást!
Ha olyan profik az oroszok, hogy lehet az, hogy 2023 és 2024 között a tervezett 108 db polgári repülőgép helyett mindössze 7 ( nem elírás, összesen hét) darabot tudtak legyártani?
Ami meg a rakétatámadásokat illeti, ha százas nagyságrendben lövik az ukrán városokat, akkor elöbb-utobb el is találnak valamit.
Pont mai hir, hogy az oroszorszagot elhagyo autogyartok vállalataibol mára 11 már teljes kapacitassal mukodik.

Aztan a mai hirek kozul ez sem jo hir:
"Egy tömeges és öt csoportos csapást mért az elmúlt hét folyamán az orosz hadsereg hadiipari vállalatokra, köztük Flamingo manőverező repülőgépeket és drónokat összeszerelő műhelyekre, katonai repülőterekre, az ukrán fegyveres erőket kiszolgáló közlekedési és energetikai infrastruktúra létesítményeire, vasúti szerelvényekre, legénység nélküli motorcsónakok tárolásának helyszíneire, valamint ukrán fegyveres alakulatok és külföldi zsoldosok ideiglenes állomáshelyeire"

Ráadásul a logikaval is baj van ha az ember elolvas hireket, és nem kezd gyanakodni, amikor az elso hir arrol szol, az oroszok milyen bénák, a masodik meg arrol, hogy ukrajna terrortámadásokkal vádolja az oroszokat, mert teljesen tonkreteszik az infrastrukturajukat.

Szerintem érdemesebb elfogadni azt, hogy az oroszok képesek a gazdasagot hadigazdalkodassa valtoztatni pont a politikai berendezkedésuk alapjan :(
 
Szerintem érdemesebb elfogadni azt, hogy az oroszok képesek a gazdasagot hadigazdalkodassa valtoztatni pont a politikai berendezkedésuk alapjan
Ez inkább kudarc mint siker.
Hisz ez egy korlátozott fegyveres csapásnak indult. Most meg már hadigazdálkodásig jutottak.
Csak összehasonlítva az USA-val ott is vívott háborúkat és ráadásul távolabb és mégsem volt hadigazdálkodás.
Pl: Korea, Vietnám, Irak...
 
De azt soha nem gondoltam volna, hogy a Pravdából meg az Izvesztijából kell informálódnom, ha teljesebb képet akarok látni.
Ott aztán pontos infókat kaphatsz.
Putyin atomtorpedója és "atomcunami" beszéde.
Három napja tele van látványos Putyin-történetekkel a hazai és a globális média a „Poszeidon” atomtorpedóról, amely állítólag 2 megatonnás atomsapkát hordoz, és „atomcunamit” okozhat, ha egy kikötő közelében robban fel.
Fukusima közelében (9.1-es erősségű) földrengéshez és szökőárhoz ~45000 megatun TNT-nek megfelelő robbanásra lenne szükség, ami több mint egy teljes orosz atomarzenál !!
1f633.png

Szóval kérlek, hagyd abba a média baromság terjesztését.
 
Érdeklödnék, mely baromság a gondolat tárgya. Ugy szépen, konkrétan?
 
Ott aztán pontos infókat kaphatsz.
Putyin atomtorpedója és "atomcunami" beszéde.
Három napja tele van látványos Putyin-történetekkel a hazai és a globális média a „Poszeidon” atomtorpedóról, amely állítólag 2 megatonnás atomsapkát hordoz, és „atomcunamit” okozhat, ha egy kikötő közelében robban fel.
Fukusima közelében (9.1-es erősségű) földrengéshez és szökőárhoz ~45000 megatun TNT-nek megfelelő robbanásra lenne szükség, ami több mint egy teljes orosz atomarzenál !!
1f633.png

Szóval kérlek, hagyd abba a média baromság terjesztését.
Errol beszeltem a korabbiakban :(
Tok mindegy az, hogy okoz cunamit vagy nem egy ilyen szerkezet :(
HA a robbanas 1-2 km-es korzeteben ér az lesz a legkisebb gondod, hogy lesz-e utana cunami :(
"Okos" ujsagirok szamolgatnak, hogy bezzeg Fukusima, meg hany megatonna, meg hasonlok, de csak addig megy ez a szamolgatas, mig valahol a kozelben nem robban egy ilyen orult szerkezet!

Nem veletlenul neveztek a hideghaboru idejen az ujsagirok a kolcsonos elrettentést MAD-nak,. ami angolul Őrültet jelent! (Mutual Assured Destruction)

Nem, tok mindegy az neked vagy nekem, hogy az elso hany megatonnas?
Hidd el koveti annyi, hogy az legfeljebb az olyanok fogjak tulelni, mint Putyin, Trump és hasonlo meltosagok :(

Tenyleg őrült az az ember, aki ezzel fenyegetodzik!
Attol mar csak az őrültebb, aki as szerkesztoseg csendjében elkezd szamolgatni, hogy ááááááá ez hulyeség, attol sokkal erosebb b omba kell, hogy cunamit okozzon...

Ilyen marhasagokkal foglalkozni ahelyett, hogy a sajto inkabb azzal foglalkozna, hogy minden erejével tiltakozzon az ilyen fegyverek felhalmozasa ellen MINDKÉT oldalon!

Einstein ezert cvolt sokkal okosabb ember mint a tobbseg!
Ő jol latta!
"Nem tudom a harmadik vilaghaboru milyen lesz, de a negyediket kobaltaval vivjak majd..."
 
Ilyen marhasagokkal foglalkozni ahelyett, hogy a sajto inkabb azzal foglalkozna, hogy minden erejével tiltakozzon az ilyen fegyverek felhalmozasa ellen MINDKÉT oldalon!
Nos soha sem lesz ilyen mert ha az egyik fél leszerel akkor felbukkan egy új szereplő aki mivel neki olyan fegyverrendszere van amit a többiek már leszereltek átveszi az irányítást.
Ott van PL. észak-korea addig szerencsétlenkedik az atommal míg egyszer valami balul üt ki.
S mivel egy bomba kiiktatható ezért a kölcsönös elrettentés jegyében halmoznak...
A médiumot hibáztatni lehet de, akik írányítják azok tesznek a legnagyobb kárt hisz megszüntetik a többszínűséget. (s itt nem a bőrszínre kell gondolni......mert volt rá eset amikor ezt mondtam és azonnal migráns barátnak neveztek..)
 
Nem kell leszerelni!
De az igen is kell, hogy a sok elmebeteg ujsagiro ahelyett, hogy beszallna a buliba, inkabb arra hivna fel a figyelmet, hogy mi lehet ebbol!
Nem rohecselni jokat, hogy áááááá hule as Putyin.
A masik oldal meg Trumpra irja.
Meg MAcronra, vagy von Leyenre...

Xarok én arra ki kezdi!
CSak kapkodom a fejemet azh őrűlteken akik a hatalmuk kiterjeszteseert az egesz emberiseget veszelyeztetik!

"
Őrzők, vigyázzatok a strázsán,
Az Élet él és élni akar,
Nem azért adott annyi szépet,
Hogy átvádoljanak most rajta
Véres s ostoba feneségek."
 
Nem kell leszerelni!
De az igen is kell, hogy a sok elmebeteg ujsagiro ahelyett, hogy beszallna a buliba, inkabb arra hivna fel a figyelmet, hogy mi lehet ebbol!
Nem is írtam ilyet.
De, honnan tudnám hogy az újságíró kinek az érdekéből ír?
Mert az egyik oldal újságírói hozták elő ezt a rettentő orosz fegyvert...a másik oldal meg erre azt mutatja meg hogy próbálni kell a normalitás szintjén állni és nem beülni az orosz propagandának.
Persze hogy iszonyú pusztításra képesek az atomfegyverek is.
Ma egy évforduló...nem öröm.
Teller Ede nevéhez fűződik az első hidrogénbomba felrobbantása 1952. november 1-jén Elugelab-szigeten (mai nevén Enewetak-atoll). A robbantás ereje még a tudósok számításait is túlszárnyalta, a Hirosimára ledobott atombomba hétszázszorosa volt.
 
Nem kell leszerelni!
De az igen is kell, hogy a sok elmebeteg ujsagiro ahelyett, hogy beszallna a buliba, inkabb arra hivna fel a figyelmet, hogy mi lehet ebbol!
Nem rohecselni jokat, hogy áááááá hule as Putyin.
A masik oldal meg Trumpra irja.
Meg MAcronra, vagy von Leyenre...

Xarok én arra ki kezdi!
CSak kapkodom a fejemet azh őrűlteken akik a hatalmuk kiterjeszteseert az egesz emberiseget veszelyeztetik!

"
Őrzők, vigyázzatok a strázsán,
Az Élet él és élni akar,
Nem azért adott annyi szépet,
Hogy átvádoljanak most rajta
Véres s ostoba feneségek."
Nem az elmebeteg újságírók csinálják a háborút.
Egy totalitárius diktatúrában az életükkel játszanának, ha nem az írnák amit megparancsolnak nekik.
 
Nem az elmebeteg újságírók csinálják a háborút.
Egy totalitárius diktatúrában az életükkel játszanának, ha nem az írnák amit megparancsolnak nekik.
Így van!
Valaki fizeti a médiumot.
Kivéve ha szamizdat de, ott sem biztos hogy nincs valaki a háttérben.
Nekem az hiányzik hogy legyen olyan lehető legtöbb embert elérő híradó ahol minnél több irányt megvilágítanak és nem véleményt mondanak a másikról ...a másik nélkül
 
ahol minnél több irányt megvilágítanak és nem véleményt mondanak a másikról ...a másik nélkül
- Tisztelettel jelzem, hogy amit Ön széknek nevez, az valójában asztal.
- Tévednek uraim, vízibicikli.
- A vak is láthatja, hogy kanapé.
- Itt már senki nem normális, ez egy diótörő.
. . .

Szerintem inkább a tényekre kellene szorítkozni a "sokféle irány" helyett.
 
Így van!
Valaki fizeti a médiumot.
Kivéve ha szamizdat de, ott sem biztos hogy nincs valaki a háttérben.
Nekem az hiányzik hogy legyen olyan lehető legtöbb embert elérő híradó ahol minnél több irányt megvilágítanak és nem véleményt mondanak a másikról ...a másik nélkül
Az áldozat realitása sosem fog megegyezni az agresszoréval.
Pár forum társunk papolása ellenére se.
 
Az áldozat realitása sosem fog megegyezni az agresszoréval.
Pár forum társunk papolása ellenére se.
A realitásról sokat tanulok tőletek:
Mindent úgy kell értelmezni, hogy az nekünk jó vagy nem.
Ha más olyat tesz, ami nekünk nem annyira kedves, az már maga a terrorizmus.
Ha mi tesszük ugyanazt mással, az viszont egyenesen dicsőség.
Csak a buborékon belül van némi értelme a realitásnak, de ott se túl sok.
A kékek, a sötétkékek és a világoskékek is könnyen összevesznek.
 
Itt az ukrán orosz háborúról van szó. Tehát a 2022 óta tartó gyerekrabló tömeggyilkos orosz agresszióról.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

phoenyx wrote on papadi's profile.
Kedves Papadi!

A szívem lelkem gyógyította, csupán a lista, amit láttam, a kabaré témában!
Nem töltöttem le ugyan egyiket sem, de most, h betegségből lábadozok, végig olvasva a szereplőket, egykori kabaré jelenetek ugrottak be, amit azóta elhunyt Édesapámmal szívesen néztünk/hallgattunk, annak idején.....

Isten Áldása szálljon Rád!
alonso86 wrote on korgi5s's profile.
Hello.Láttam hogy Korg lakodalmas stilusokat raktál fel..Szabad érdeklődni hol szerezted,valamint ilyen modern mulatos stilusok is vannak neked?Válaszod előre is köszönöm..Korg pa 1000 hangszeres...ZOLTÁN
Zsuzsi901 wrote on encinenő's profile.
Szia! A bothy threads castle hímzésed nagyon szép lett. Én nemrég fejeztem be ezt a mintát . Azt szeretném megkérdezni tőled, hogy párna lett belőle, vagy bekereteztetted? Milyen színű keretet kapott, illetve szerinted paszpartu kell hozzá? Zsuzsi 901
victor1 wrote on jeszenakjanos's profile.
Kedves János, nagyra értékelem A Ludovikától Sopronkőhidáig című könyv feltöltését, de sajnos az első kötetben nem találom a 6-7 oldalt. Ez nagyon bosszantó. Esetleg nincs meg neked ez a hiányzó oldalpár?
zamat wrote on dzsefff's profile.
Kedves dzsefff! Köszönöm szépen a feltöltést!

Statisztikák

Témák
39,142
Üzenet
5,037,657
Tagok
629,972
Legújabb tagunk
naghammadi
Oldal tetejére