Hírek Térképen mutatják az ukránok, merre járt a Magyarország felől érkező drón

Repülési adatokat mutató térképeket mutattak be az ukránok, ezzel igazolnák, hogy pénteken egy Magyarország felől érkező drón kétszer is megsértette az ukrán légteret. Az Ukrán Vezérkar posztjából újabb részletek derültek ki, azt írják:

„2025. szeptember 26-án reggel az Ukrajna Fegyveres Erőinek radarberendezései Ukrajna légterében, Kárpátalja felett két alkalommal is különböző magasságokban repülő drón típusú légi objektumot rögzítettek.”

Az ukránok szerint az említett objektum Magyarország felől érkezve két ízben megsértette Ukrajna államhatárát, ennek igazolására közzétettek a repülések adatait bemutató térképeket is.

Az egyik képen az látszik, hogy egy drón Tiszamártonnál, közvetlenül a határ mellől szállt fel, átlépett az ukrán légtérbe, egy kis forgolódás után visszatért a magyar területre. Egy kanyar után ismét átrepült Ukrajnába, végighaladt az ukrán Szalóka felett, majd Lónya felé tartva tért vissza Magyarországra.

A másik térképen már beljebb járunk Ukrajnában, ott a drón a Cigányos-Felsőszlatina-Horlyó közötti területen repült, ez a rész a csapi határátkelőtől nagyjából 25-35 kilométerre fekszik.

Mit tudunk, és mit nem tudunk eddig a drónincidensről?​

  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken délután közölte, hogy magyar felderítő drón sérthette meg Ukrajna légterét, az ukrán főparancsnok beszámolója szerint a drón/drónok valószínűleg magyar eredetűek.
  • Szijjártó Péter szerint nem járt magyar katonai drón ukrán területen. Az állítólagosan történt drónrepülést a Magyar Honvédség nem hajtotta végre és nem is kapott erre utasítást, és az ukrán féltől sem kaptak ilyen esetre vonatkozó tájékoztatást.
  • A friss közlés szerint egy drónról van szó, annak több repülését rögzítették, a repülések szeptember 26-án péntek reggel történtek.
  • Az ukránok „felderítő drónt” említenek, ez bármilyen drón lehet, amin kamera van, a magyarok szerint pedig „katonai drón” nem járt ukrán területen.
Az esettel kapcsolatban kérdéseket küldtünk a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak, a Honvédelmi Minisztériumnak, és kerestük a Közlekedési Hatóság alá tartozó Pilóta Nélküli Légijármű Osztályt, akik Magyarországon a drónok szabályozását és felügyeletét látják el, hogy megtudjuk, észleltek-e ilyen határátlépést, és ha igen, az milyen eszköz lehetett.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon reagált az ügyre, azt írta,

Az ukrán külügyminiszter csalódottságát ugyanakkor megértem: eddig sem tudtak minket beleprovokálni a háborújukba, s akármekkora bárdolatlanságokat is ír le, ez a jövőben sem fog sikerülni.

Bakró-Nagy Ferenc

1758976027771.jpeg
 
Trump nem akarja bosszúból hazavinni?
Szóban elhangzott, de akkor ki kellene lépniük a NATO nukleáris megosztási megállapodásból, fel kellene mondaniuk azt. Az meg megingatni a nato-t.
Majd letelik az elnöksége egyszer.
Talán olyan jön aki kevésbé utálja Európát.
Mivel a fegyver biznisz a legnagyobb és a kupec azt erőlteti, egy darabig elmegy, de ha átlép egy határt visszaüthet.
Már most sem az usa-bol vesznek mindent (lásd a törökök S400 rakétavédelmi rendszerét).
Azon kívül átbillentheti a holtpontról az EU saját hadsereg létrehozását.
 
Továbbra sem értem, mire gondoltál.
Részletezhetnéd valamennyire.

Kik csinálták?
Melyik micsodát?
Jutalom?
Büntetés?
Hogy kik csinálták a II vh-t?
Németország és a szovjetunió
Az USA nem örülne ha ismét neki kellene jönni és megcibálni a rossz kisfiuk kobakját.
A jutalom illetve bűntetés kifejezéseidet nem értem mire gondolsz?
 
Ha jól értem, az atomfegyverek "megosztása"
Németországban büntetés,
Belgiumban, Hollandiában, Olaszországban, Törökországban jutalom,
Szovjetuniót kifelejtették.

Ha a "csinálás" / jelentsen ez akármit is / a fő szempont, akkor az USA is előkelő helyen szerepel.

Értem, csak fel nem foghatom.
Vannak jó és rossz csinálók . . .
A pillanatnyi vagy örök szimpátia alapján.
 
Utoljára módosítva:

Köszönöm a véleményedet.
 
Azért beszélgetünk, hogy megértsük egymást, vagy legalább próbálkozunk.
Világháború röviden:
Németország és Szovjetunió csinálta, USA rendet tett.
Szerintem ennél egy kicsit bonyolultabb volt.
Probléma megoldó tréningeken többször felmerül egy ok....elveszni a részletekben.
Persze lehet elemzni a dolgokat arra is többféle metódus van pl: a gyökérelemzés.
A gyökérelemzés egy problémamegoldó technika, melynek célja egy probléma alapvető okának felderítése a tünetek kezelése helyett. Ez segít megérteni a probléma kialakulásának mélyebb okait, megelőzni a jövőbeli ismétlődést és hatékonyabb korrekciós lépéseket tenni.
 
Na, akkor, ugyanezt kérem tessen alkalmazni az orosz-ukrán konfliktus esetében is.
 
Na, akkor, ugyanezt kérem tessen alkalmazni az orosz-ukrán konfliktus esetében is.
Énn???,
Mit érdekel ez engem elemezgessék azok akiknek az a dolguk.
Ismételni tudom magamat itt az van hogy egy világhatalom megtámadta a szomszédját terület szerzés okán.
 
Énn???,
Mit érdekel ez engem elemezgessék azok akiknek az a dolguk.
Ismételni tudom magamat itt az van hogy egy világhatalom megtámadta a szomszédját terület szerzés okán.
"A gyökérelemzés egy problémamegoldó technika, melynek célja egy probléma alapvető okának felderítése a tünetek kezelése helyett. Ez segít megérteni a probléma kialakulásának mélyebb okait, megelőzni a jövőbeli ismétlődést és hatékonyabb korrekciós lépéseket tenni. "
 
Na, akkor, ugyanezt kérem tessen alkalmazni az orosz-ukrán konfliktus esetében is.
Megtettük már. Az Ős-ok a pravoszláv vallás, amely IV. (í-vé) Iván idején öltött végleges-szerű formát, és a Rogyina Mattyot minden más állam, ország, térség stb. fölé helyezte. A Cár Atyuska hatalma egyenesen Istentől való, mindenki más a világon alattvaló.
A Cár meg, a vak is látja, ma elnök eftássnak hívatik, úgyhogy minden klappol.
Ennek megfelelően, ha olyan baromságokat hallok, hogy "az oroszok fenyegetve érzik magukat" meg hasonlók, csak legyintek. Ótyi-tyótyi sok a rizsa. Szó sincs ilyesmiről, Ukrajna, Moldova (vagy Moldva?), a Baltikum államai, Bjelorusszia az nekik JÁR, azt az Úr adta nekik, úgyhogy vissza kell szerezni oszt jónapot.
 
ha olyan baromságokat hallok, hogy "az oroszok fenyegetve érzik magukat" meg hasonlók, csak legyintek
A kupeced bezzeg fenyegetve érezheti magát.
Nálunk háborús vészhelyzet van / az ukránok miatt / . . .
A hatalmas USA és a komenistázó elnöke is fenyegetve érezheti magát.
Szegény USA-t mindenki fenyegeti.
A teljes Európa / kivéve Nernia /, Kína, Irán, Jemen, Venezuela, Nicaragua . . .
A régi/ősi fenyegetőket is felsorolhatom, ha kéred.
 
Utoljára módosítva:
Idöközben egy szemlézendö vélemény:

A riportalany magasrangu ex-katona, ezredes, Pentagon ex-tanácsadó. Mondanivalója: az USA-ban még mindig sokan /balliberálisok/ álmodnak Oroszország megsemmisitéséröl és felosztásáról.

Ez pont az, mitöl a zoroszok fáznak.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

karmester wrote on kislecsoka77's profile.
Szervusz, kedves Kollega! Szeretnék neked gratulálni ahhoz a hatalmas munkához, amit a gyűjteményes kötetetekkel végzel. Jó látni így egyben a tematikus kigyűjtéseket, és külön örülök annak, hogy néha háttéranyagként felhasználod az én blogspotos képregényes írásaim is. Ha valamiben tudok segíteni, kérlek, keress! Üdv és baráti kézszorítás: Verebics
madartson wrote on Lukács-Hegedüs Enikő's profile.
Nem tudsz róla, de te segítettél (a 20 hozzászólással....) Köszönöm.
Zahire wrote on victorvacendak's profile.
Köszönet A titokzatos bolygó című könyvért, egy apró kiegészítés, a feltöltött kisregény a Delfin könyvek sorozatban a belső borító szerint nem 1965-ben, hanem 1964-ben jelent meg...
hanna322 wrote on orka22's profile.
Üdvözlöm! Elnézést a zavarásért! Láttam, hogy az Okoskocka készlet auditív észlelés része megvan Önnek. Szeretném megkérdezni, hogy esetleg a Számolás- Iskolásoknak készlet nincs meg véletlenül? A dobozhoz tarozó tájékoztató, melyben a feladatötletek vannak sajnos elveszett. Csak arra lenne szükségem! Válaszát és segítségét előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Bartók-Varga Anikó
hanna322 wrote on Zielharmonika's profile.
Üdvözlöm! Elnézést a zavarásért! Láttam, hogy az Okoskocka készlet auditív észlelés része megvan Önnek. Szeretném megkérdezni, hogy esetleg a Számolás- Iskolásoknak készlet nincs meg véletlenül? A dobozhoz tarozó tájékoztató, melyben a feladatötletek vannak sajnos elveszett. Csak arra lenne szükségem! Válaszát és segítségét előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Bartók-Varga Anikó

Statisztikák

Témák
38,990
Üzenet
4,993,836
Tagok
627,868
Legújabb tagunk
Eniko Toth Ildi
Oldal tetejére