Tanács a 20 hozzászólás könnyű megszerzéséhez
- Téma inditó zsuzsanna03
- Kezdés dátuma
Vörös István: A festő szobája (megjelent: Jelenkor, 2000 január)
Az ablak nyitva résnyire, hogy
bejöhessen rajta a hajnali
levegõ, a tejeskocsik zörgése.
A sarokban mosdószék, a zománcos
lavórban kancsó áll meglangyosodott
vízzel, egy tányéron szappan,
odébb két kefe, ivóvizes korsó,
pohár. Az ajtó mellett egy szögön
fehér törülközõ, egyetlen
végigfutó piros csíkkal, mint az életeden
a titok, hogy képes vagy
megsebesíteni magad.
Egy másik szögön tükör lóg, ha belenézel, szögletes arc
mered rád. Szakállad tegnap
este leborotváltad, a hajad
hátrasimítva olívaolajjal. A füleid
külön-külön is tudod mozgatni.
Ebbe a nézelõdésbe menekülsz
a munka elõl. Látod magad
mögött a tükörben a festõállványt,
a padló olyan, mintha te festetted
volna: a gyalu éles húzásai, lekopott
fekete festék, az utcáról beverõdõ
fények, por, beszélgetésfoszlányok.
"Kétfejû borjút ellett az egyik tehenünk." "Egy dinnye belsejében halat találtak."
Csakugyan ilyesmirõl beszélnek a járókelõ
Az ablak nyitva résnyire, hogy
bejöhessen rajta a hajnali
levegõ, a tejeskocsik zörgése.
A sarokban mosdószék, a zománcos
lavórban kancsó áll meglangyosodott
vízzel, egy tányéron szappan,
odébb két kefe, ivóvizes korsó,
pohár. Az ajtó mellett egy szögön
fehér törülközõ, egyetlen
végigfutó piros csíkkal, mint az életeden
a titok, hogy képes vagy
megsebesíteni magad.
Egy másik szögön tükör lóg, ha belenézel, szögletes arc
mered rád. Szakállad tegnap
este leborotváltad, a hajad
hátrasimítva olívaolajjal. A füleid
külön-külön is tudod mozgatni.
Ebbe a nézelõdésbe menekülsz
a munka elõl. Látod magad
mögött a tükörben a festõállványt,
a padló olyan, mintha te festetted
volna: a gyalu éles húzásai, lekopott
fekete festék, az utcáról beverõdõ
fények, por, beszélgetésfoszlányok.
"Kétfejû borjút ellett az egyik tehenünk." "Egy dinnye belsejében halat találtak."
Csakugyan ilyesmirõl beszélnek a járókelõ
fények, por, beszélgetésfoszlányok.
"Kétfejû borjút ellett az egyik tehenünk." "Egy dinnye belsejében halat találtak."
Csakugyan ilyesmirõl beszélnek a járókelõk?
"Éjjel összeverekedett két narancsfa,
a vérük tócsákban áll az árokparton."
Félre kéne tenned az ostoba másolást,
a tegnapi munka áttételét egy másik
vászonra. Azt hiszed, semmi nem
változott, csak a színek? Zsebedben
találsz tíz frant. Leülsz a bevetett
ágy szélére. Önarcképet kéne
festeni, de ott egy a fejed fölött is,
csakhogy ez most más. Vissza
a tükör elé. Sejtettem. Egy szét -
robbanó bomba. A homlokomon
fehér pont, onnan, mint a jelentések
megmágnesezett fémszálai, vörös,
rövid hajszálak és szakállszõrök
tartanak rendezetten minden irányba:
csak minél messzebb tõlem,
ráncok indulnak, a két szem
keresztüllát saját magán, de megtorpan
a vászonhoz érve. Mért kell
mindig átváltoznom? Szinte érzem,
ahogy Isten, nem is ecsettel,
hanem festékbe mártott ujjaival,
teremti az arcom. Nem is
vagyok. Önarcképet kéne
festeni, vagy kitörni a dombok
közé a narancssárga vér nyomán,
mint egy citromszagú kutya. Fölverni
a varjakat. De nem lehet. A robot,
mintha én is a fogason, az ágy mögött
lógnék, akár a kalapom, itt tart.
A tájképet már le kéne cserélni
a fogas fölött. Az ágy mellett
és az elzárt ajtó elé téve két szék.
Nõk illata, tányérzörgés,
harangszó. A padló roppan egyet.
Most mindenütt ebédelni
kezdenek. Megfordítom az
egyik vásznat, elnézem régi képemen
a két émelyítõ olajoshalat.
"Kétfejû borjút ellett az egyik tehenünk." "Egy dinnye belsejében halat találtak."
Csakugyan ilyesmirõl beszélnek a járókelõk?
"Éjjel összeverekedett két narancsfa,
a vérük tócsákban áll az árokparton."
Félre kéne tenned az ostoba másolást,
a tegnapi munka áttételét egy másik
vászonra. Azt hiszed, semmi nem
változott, csak a színek? Zsebedben
találsz tíz frant. Leülsz a bevetett
ágy szélére. Önarcképet kéne
festeni, de ott egy a fejed fölött is,
csakhogy ez most más. Vissza
a tükör elé. Sejtettem. Egy szét -
robbanó bomba. A homlokomon
fehér pont, onnan, mint a jelentések
megmágnesezett fémszálai, vörös,
rövid hajszálak és szakállszõrök
tartanak rendezetten minden irányba:
csak minél messzebb tõlem,
ráncok indulnak, a két szem
keresztüllát saját magán, de megtorpan
a vászonhoz érve. Mért kell
mindig átváltoznom? Szinte érzem,
ahogy Isten, nem is ecsettel,
hanem festékbe mártott ujjaival,
teremti az arcom. Nem is
vagyok. Önarcképet kéne
festeni, vagy kitörni a dombok
közé a narancssárga vér nyomán,
mint egy citromszagú kutya. Fölverni
a varjakat. De nem lehet. A robot,
mintha én is a fogason, az ágy mögött
lógnék, akár a kalapom, itt tart.
A tájképet már le kéne cserélni
a fogas fölött. Az ágy mellett
és az elzárt ajtó elé téve két szék.
Nõk illata, tányérzörgés,
harangszó. A padló roppan egyet.
Most mindenütt ebédelni
kezdenek. Megfordítom az
egyik vásznat, elnézem régi képemen
a két émelyítõ olajoshalat.
Booth: You just said that aliens are nice.
Brennan: I did not.
Booth: You just basically said that aliens are like nice anthropologists.
Brennan: I don't think so.
Booth: You think aliens are like you.
Brennan: Hahahaha...You got me. I'm one of them.
from Bones s05e10
Cseh Tamás: Dal a ravaszdi Shakespeare Williamról
Hol volt és hol nem volt, Dániában
Egy királyfi, aki egy szép napon,
Hogy leplezze titkát, mely rosszra vinné,
bolondot mímelt, ó borzalom.
Bolondok között így lévén józan,
Mérgezett kardba ütközött;
S trónjába nyugodt urak beültek
Székelvén béke és harc között.
Ám e királyfi úgy hala meg,
Hogy adának néki díszsírhelyet.
És eme sírt, ó borzalom
Láthatni ma is a színpadon.
Refr:
E kies hazában mutass nekem
Egy oly nagy ravaszt, mint Shakespeare William!
E kies hazában mutass nekem
Egy oly nagy ravaszt, mint Shakespeare William!
Egy sötét éjjel neje nyakára
Helyezte kezét egy mór vezér,
S belőle végén a szuszt kinyomta,
A látványt így nem zavarta vér.
Látjátok, micsoda kacskaringók
Jellemzik szívünk útjait.
Vacogva sandítunk tükreinkbe,
Hol a kulcs, mely minden zárt kinyit.
Itt állunk úgy, mint a mór vezér
Magunk kifosztva másokért.
Itt álunk és a szánk nyitva van:
– Ez aztán tud, ez a Sekszpír Viliam!
Refr:
E kies hazában mutass nekem…
Valószerűtlen púpot a háton
Valószerűvé tenni kell.
Méghozzá úgy, hogy világnak hátát
Hajlítni kell egy púpig el.
És ha egy gigászi gerinc is hajlik,
Richard-nak púpja nagy mintát követ.
Meggörbedt időben meggörbedt férfi
Legelső divatfi még lehet.
Viszkető háttal bámuljuk őt,
Idők hajlását felismerők,
Mert Richard király a nagy vég előtt
Négy felvonásra divatba jött.
Refr:
E kies hazában mutass nekem…
És tükrünk szétszórt szilánkjait
Shakespeare úr ragasztja, foltozza itt.
Mi itt állunk és a szánk nyitva van:
– Hogy miket tud, ez a Sekszpír Viliam!
Refr:
E kies hazában mutass nekem…
E kies hazában mutass nekem,
Egy oly nagy ravaszt, mint Shakespeare William, William!
Hol volt és hol nem volt, Dániában
Egy királyfi, aki egy szép napon,
Hogy leplezze titkát, mely rosszra vinné,
bolondot mímelt, ó borzalom.
Bolondok között így lévén józan,
Mérgezett kardba ütközött;
S trónjába nyugodt urak beültek
Székelvén béke és harc között.
Ám e királyfi úgy hala meg,
Hogy adának néki díszsírhelyet.
És eme sírt, ó borzalom
Láthatni ma is a színpadon.
Refr:
E kies hazában mutass nekem
Egy oly nagy ravaszt, mint Shakespeare William!
E kies hazában mutass nekem
Egy oly nagy ravaszt, mint Shakespeare William!
Egy sötét éjjel neje nyakára
Helyezte kezét egy mór vezér,
S belőle végén a szuszt kinyomta,
A látványt így nem zavarta vér.
Látjátok, micsoda kacskaringók
Jellemzik szívünk útjait.
Vacogva sandítunk tükreinkbe,
Hol a kulcs, mely minden zárt kinyit.
Itt állunk úgy, mint a mór vezér
Magunk kifosztva másokért.
Itt álunk és a szánk nyitva van:
– Ez aztán tud, ez a Sekszpír Viliam!
Refr:
E kies hazában mutass nekem…
Valószerűtlen púpot a háton
Valószerűvé tenni kell.
Méghozzá úgy, hogy világnak hátát
Hajlítni kell egy púpig el.
És ha egy gigászi gerinc is hajlik,
Richard-nak púpja nagy mintát követ.
Meggörbedt időben meggörbedt férfi
Legelső divatfi még lehet.
Viszkető háttal bámuljuk őt,
Idők hajlását felismerők,
Mert Richard király a nagy vég előtt
Négy felvonásra divatba jött.
Refr:
E kies hazában mutass nekem…
És tükrünk szétszórt szilánkjait
Shakespeare úr ragasztja, foltozza itt.
Mi itt állunk és a szánk nyitva van:
– Hogy miket tud, ez a Sekszpír Viliam!
Refr:
E kies hazában mutass nekem…
E kies hazában mutass nekem,
Egy oly nagy ravaszt, mint Shakespeare William, William!
Cseh Tamás: Megyek az utcán
Megyek az utcán lefelé,
nyitott kabátban hazafelé,
lehet úgy fél hét felé,
megyek a nincsből a van felé.
Cipőmben ott az üzenet,
az hajtja összes léptemet,
visznek szárnyas bokák,
minden lépésnél van tovább.
Jönnek a házak, oszlopok,
túlvagyok rajtuk, túl vagyok,
táncolok nincsből a van felé,
fél hétből megyek a hét felé.
Megyek az utcán lefelé,
viszem a nincset a van felé,
és minden hálám csak az övé,
aki ezt ígyen rendelé.
Dombos az én utcám,
csúcspontján túljutván
lejtmenet lendít meg,
szárnyasan lépkedjek.
És visszapillantva
nem látok én vissza,
mit kezdetben tettem meg,
csúcsvonal takarja.
Tovább az utcán lefelé,
jövet a nincsből a van felé,
veletek, házak, oszlopok,
veletek együtt úgy futok.
Megyek az úton lefelé,
2004 estefelé,
és ő még azt is jól rendelé,
hogy senki sem mondja, gyere bé.
2004, 2004,
itt van az év, ez az az év,
hogy semmit se adj, semmit végy,
2004 van fél hét felé.
Megyek utcámon, lefelé,
nyitott kabátban hazafalé,
megyek egy fényes ház felé,
jó lesz majd ottan hét felé.
Jó lesz a kedvem majd,
rántom az ajtókat,
bútorok ott majd bent
mind elém térdelnek,
és azt kell éreznem,
hogy célba érkeztem,
és talán lefekszem,
végre is lefekszem.
És talán lefekszem,
a földön elfekszem,
és azt kell éreznem,
nincs már mit végeznem.
Hát ilyen az utcán, lefelé,
nyitott kabátban, hazafelé,
érezve, hogy minden csak az övé,
aki ezt ígyen rendelé.
Megyek az utcán lefelé,
nyitott kabátban hazafelé,
lehet úgy fél hét felé,
megyek a nincsből a van felé.
Cipőmben ott az üzenet,
az hajtja összes léptemet,
visznek szárnyas bokák,
minden lépésnél van tovább.
Jönnek a házak, oszlopok,
túlvagyok rajtuk, túl vagyok,
táncolok nincsből a van felé,
fél hétből megyek a hét felé.
Megyek az utcán lefelé,
viszem a nincset a van felé,
és minden hálám csak az övé,
aki ezt ígyen rendelé.
Dombos az én utcám,
csúcspontján túljutván
lejtmenet lendít meg,
szárnyasan lépkedjek.
És visszapillantva
nem látok én vissza,
mit kezdetben tettem meg,
csúcsvonal takarja.
Tovább az utcán lefelé,
jövet a nincsből a van felé,
veletek, házak, oszlopok,
veletek együtt úgy futok.
Megyek az úton lefelé,
2004 estefelé,
és ő még azt is jól rendelé,
hogy senki sem mondja, gyere bé.
2004, 2004,
itt van az év, ez az az év,
hogy semmit se adj, semmit végy,
2004 van fél hét felé.
Megyek utcámon, lefelé,
nyitott kabátban hazafalé,
megyek egy fényes ház felé,
jó lesz majd ottan hét felé.
Jó lesz a kedvem majd,
rántom az ajtókat,
bútorok ott majd bent
mind elém térdelnek,
és azt kell éreznem,
hogy célba érkeztem,
és talán lefekszem,
végre is lefekszem.
És talán lefekszem,
a földön elfekszem,
és azt kell éreznem,
nincs már mit végeznem.
Hát ilyen az utcán, lefelé,
nyitott kabátban, hazafelé,
érezve, hogy minden csak az övé,
aki ezt ígyen rendelé.
Graffitik:
Örökké akarok élni. Eddig sikerült.
Ha döntened kell, az is döntés, ha úgy döntesz, hogy nem döntesz.
Tévedni emberi dolog, de másra kenni még emberibb.
Amikor padlón vagy, legalább szedjél fel onnan valamit!
Nem tudtam, hogy lehetetlen, ezért megcsináltam.
Örökké akarok élni. Eddig sikerült.
Ha döntened kell, az is döntés, ha úgy döntesz, hogy nem döntesz.
Tévedni emberi dolog, de másra kenni még emberibb.
Amikor padlón vagy, legalább szedjél fel onnan valamit!
Nem tudtam, hogy lehetetlen, ezért megcsináltam.
Hasonló témák
