Nem emlékszem, hogy valaha is megválaszolatlanul hagytam volna olyan levelet, amiben infókat kértek.
Általában én is úgy kezdek neki mindennek, hogy keresek az interneten olyan kontaktokat, akiknek írni lehet. 10 esetből egy válasz jön. Nem baj, ezért kell csinálni egy típuslevelet, aztán elküldeni 100 helyre. Most épp a Calgary egyetemet néztem ki (hegyek is közel vannak, férjjel kiegyeztünk), de mivel a graduation office-ok nem szoktak válaszolni az érdeklődő e-mailekre, szépen írtam a diákoknak, úgyis ők tudják a választ a kérdéseimre, és most egy kedves Román orvos-fizikus 0házaspárral eszmecserélünk.
DE ez mind idő, fáradtság... DE senki sem csinálja meg helyettünk.
Emléxem, mikor még elkezdtük ezt az egész kivándorlósdit fontolgatni, rámentem egy csomó fórumra, és a hajam égnek állt, milyen beírások vannak.
Az egyik nagy gond a fejekben ez az én vagyok a magyar, de itt egy ostoba kis amerikai vagy, tessék előttem hasraesni... és munkát adni.
Itt általában alulról kezd, aki nem olyan szerencsés, hogy az agyáért szipkázták ide (lehet írni a sok-sok fejvadászcégnek, küldeni a resumékat... stb) és akkor állásban landol. De úgy sem repül a sültgalamb - ezt első kézből mondhatom. Aztán szép lassan mászik felfele a létrán - erről pedig azt hiszem, ti tudtok mesélni.
Amikor megkérdezik, milyen nemzetiségűek vagyunk (itt a magyar nyelvet nem tudják beazonosítani, nem sok magyar él errefelé), általában kedvesen mondanak valakit, aki magyar volt (nagynéni barátnőjének a férje... stb), de munkát az senki sem akar adni csak ezért. Tudniiliik, csak egy magyar vagy, a végzettségedet nem itt szerezted. Ezért kacsintgatunk mi is vissza az egyetem felé, nem azért, mert képtelenek vagyunk abbahagyni a tanulást.
A másik nagy gond, hogy azt hiszik, munkát lehet INTÉZNI. Persze, biztos lehet, de csak nagyon kevés képes rá - az első generációs kivándorlók jó része nem, mindenki fut azért, hogy saját munkája legyen.
A harmadik tévedés, hogy csak azért, mert te magyar vagy, és én is az vagyok, ész nélkül kérhetem a sokszor anyagi vonzattal járó szívességeket. Nem vagyunk irigyek. Aki itt él, jobban él - ez is része a csomagnak, de ezért mindenki meg is dolgozott, és nincsenek százezres bankszámlái. De mondjuk te, aki szívességet kérsz, hány szívességet tettél már vadidegeneknek azon a szinten, mint amilyenen elvárod?
Most utánagondoltam, hogy az elmúlt évek során vajon hány órát töltöttem el ilyen információszerzősdivel (böngészés+levelezés) és azt kell mondjam, ezer fölött.
Én is voltam az elején mindenféle naiv ködben, és rengeteg információt kaptam idegenektől - akik közül jó néhány később az idők során baráti szintre emelkedett - ezért úgy gondolom, én is tartozom annyival másoknak, hogy veszem a fáradtságot és válaszolok a kérdésekre.
A legnagyobb tévedés - emléxem, egyszer én is tévedtem - hogy a külföldi magyar közösségek KÖZÖSSÉGEK.
Nem. Sajnos, a külföldön élő magyarok 90%-a nem hajlamos az összetartásra. A többi nemzet - kívülről nézve - nem ilyen. Mi ilyenek vagyunk. Ezért gondolom úgy, hogy az a baráti társaság, aki a fórum mögött áll, kivételes, és boldog vagyok, hogy néhány embert közülük személyesen is ismerek.
Ennyi.