Hírek Terjed a kanyaró az Egyesült Államokban, már 900-nál is több esetet regisztráltak

Tíz államban járvány van, Kanadában és Mexikóban is magas az esetszám.

Az államok egyötödében aktív a kanyarójárvány és folyamatosan emelkedik a megerősített esetek száma – írja az AP hírügynökség az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és Megelőzési Központja (CDC) közlése alapján.
A CDC 935 megerősített kanyarós esetről tud, ami több mint háromszorosa a 2024-es, egész éves adatoknak. A járvány leginkább Texas államot érinti, itt van az esetek jelentős része (683 darab), viszont a betegség már átterjedt a szomszédos Új-Mexikóba, Oklahomába illetve Kansasbe is.

Ezen kívül hivatalosan kanyarójárvány van még Indiana, Michigan, Montana, Ohio, Pennsylvania és Tennessee államokban, igaz jóval alacsonyabb esetszámokkal. Michiganben 46, Ohioban 33 esettel, a többi államban pedig 10 alatti a kanyarós megbetegedések száma. Az amerikai szabályok szerint akkor lehet járványról beszélni, ha háromnál több kanyarós esetet regisztrálnak valahol.
Emellett szintén járványhelyzet van még Kanadában Ontario államban, ahol tavaly október közepe óta 1 243, valamint a mexikói Chihuahua államban, ahol 844 esetet regisztráltak. A mexikói és az Egyesült Államok egészségügyi minisztériuma szerint ugyanaz a vírustörzs okozza a járványt.

A kanyarót egy rendkívül fertőző vírus okozza, amely a levegőben terjed, rendkívül könnyen, amikor a fertőzött személy tüsszent vagy köhög. Oltással megelőzhető, és 2000 óta úgy tekintik, hogy az Egyesült Államokban már nem fordul elő.
Mivel a vírus az alacsony oltottsági aránnyal rendelkező amerikai közösségekben gyorsan terjed a szakértők arról tartanak, hogy akár egy évig is elhúzódhat a járvány.

A helyzeten biztosan nem segít, hogy Donald Trump által kinevezett egészségügyi miniszter, Robert F. Kennedy oltástagadó, legutóbb A-vitamint és csukamájolajat javasolt a járvány kezelésére.

1746332264816.jpeg
 
Csak a BCG mumus vagy más legyengített se alkalmazható?
Te kihagytad a BCG védőoltást?
Magyarországon senki nem hagyhatta ki.
Az USA-ban és Kanadában gondolom azért nem tudott elterjedni olyan mértékben, mint nálunk, mert őket nem érintette a 2. világháború, és az ezzel járó elégtelen, vagy nem megfelelő táplálkozás miatti legyengülés.
 
Magyarországon senki nem hagyhatta ki.
Az USA-ban és Kanadában gondolom azért nem tudott elterjedni olyan mértékben, mint nálunk, mert őket nem érintette a 2. világháború, és az ezzel járó elégtelen, vagy nem megfelelő táplálkozás miatti legyengülés.
azert a 60-as evek mar vidaman tul a haborun
es meg MINDIG a MAI napig
morbus hungaricus -nak nevezik mindket orszagban
ezert HA mo-bol jon valaki es leakar telepedni
az elso ahova mennie kell egy orvos es egy rontgen
ami igazolja hogy nem TBC-s
 
azert a 60-as evek mar vidaman tul a haborun
es meg MINDIG a MAI napig
morbus hungaricus -nak nevezik mindket orszagban
ezert HA mo-bol jon valaki es leakar telepedni
az elso ahova mennie kell egy orvos es egy rontgen
ami igazolja hogy nem TBC-s
A budapesti fertőzöttségről a Magyar Nap című újság 1948. szeptember 12-én, tehát a budapesti oltások megkezdése után egy évvel ezt írta:

„A szűrővizsgálatok adatai kimutatták, hogy Budapesten 20. életévüket betöltötteknek 80 százaléka már átvészelte a tuberkulózist. A XIII. kerületben átvizsgált 12 781 egyén közül 20 éves korban 95 százalék a XI. kerületben átvizsgáltak közül 90 százalék mutatott átvészeltséget. A nehezebb szociális viszonyok között élőknél tehát nagyobb a fertőzés veszélye.”
 
Egyszer amikor megnyitottam egy hasonló chemtrailes oldalt nos akkor özönlöttek utána a cikkek hogy az oltások autizmust okoznak...sajnos eléggé meggyőzőek.
Több mint 2200 évvel ezelőtt egy ember megmérte a Földet... csupán egy bot és az árnyéka segítségével.
Akkor még általánosságban egy korong alakú lapos világban hittek, de sok gondolkodó meggyőződése már a gömbalak volt. Olyan bizonyítékokkal támasztották alá ezen elképzelésüket, mint az a tény, hogy északról délre haladva, a csillagok magassága a megtett úttal arányosan növekszik – márpedig, ha ez igaz, a mozgásnak köríven kell történnie. Ezt kiegészítendő magyarázatként fogadták el azt is, a Föld Holdra vetett árnyéka íves, illetve hogy ha egy hegytetőn állva nem látnak minden hegyet, egyik szigetről nem látják be az összes más szigeteket, akkor azt nem a ködnek, hanem a Föld domborulatának köszönhetik.
Az i. e. 3. században, a nagy egyiptomi Alexandria városában élt egy Eratoszthenész nevű férfi.
Néhányan azzal gúnyolták ki, hogy Bétának - a görög ábécé második betűjének - nevezték, utalva arra, hogy mindenben a második legjobb volt. Valójában azonban a tudás alfája volt.
Csillagász, geográfus, filozófus, költő, történész, matematikus és az Alexandriai Nagy Könyvtár igazgatója - igazi reneszánsz ember volt... évszázadokkal a reneszánsz előtt.
Egy nap azt olvasta egy tekercsben, hogy Syene (a mai Asszuán) városában június 21-én, a nyári napfordulón egy függőleges bot délben nem vet árnyékot, illwtve hogy a Nap fénye látszott egy mély kút alján. Vagyis a Nap közvetlenül a feje fölött állt. Alexandriában azonban ugyanezen a napon és ugyanabban az órában egy bot árnyékot vetett.
Eratoszthenész ott, ahol a legtöbben figyelmen kívül hagynának egy ilyen részletet, kozmikus nyomot látott.
Arra gondolt:
Ha a Föld lapos lenne, a napsugarak egyformán érnék mindkét botot - az árnyékok egyeznének. De nem így történt.
Mi lehetett tehát a magyarázat a különbségre?
Csak egy görbült Föld.
Megmérte az árnyék szögét Alexandriában. Ez körülbelül 7,1 fok volt - nagyjából egy teljes kör 1/50-ed része.
Felbérelt valakit, hogy mérje meg a Syene és Alexandria közötti távolságot: körülbelül 800 kilométer.
Aztán kiszámolta:
800 km × 50 = 40 000 km - a Föld kerülete.
Ez a lehetőségekhez képest megdöbbentően pontos.
Nem voltak se műholdak. Se távcsövek. Se számológépek. Csak megfigyelés, kíváncsiság és egy elme, amely meg merte kérdezni, hogy miért.
Eratoszthenész lett az első ember, aki kiszámította egy bolygó méretét - és ezt úgy tette, hogy megfigyelte, hogyan vetíti egy bot az árnyékát.
A vicc az, hogy kétezer éve nagyjából semmilyen eszköz nélkül talált rá bizonyítékot, közben vannak emberek a 21. században, a számítógépek, internet, űrhajók, MI stb korában, akik még mindig tagadják.
(toochee)
És még egy frankó szitaja is volt, amivel primszámokat szitált...
 
A BCG (Bacillus Calmette–Guérin) védőoltás olyan vakcina, amelyet elsősorban a tuberkulózis elleni védekezés céljából használnak. Azokban az országokban, ahol a tuberkulózis gyakori, ajánlott az egészséges csecsemőket a születés után a lehető leghamarabb beoltani.Magyarországon 1953 óta kötelező beadni az újszülötteknek.
Épp csak itt Kanyaróról van szó a cikkben
Bár Magyarországon a tuberkulózis elleni védekezés részeként a lakosság kötelező védőoltásban részesül. A BCG védőoltást általában a szülészeti intézményben kapják a csecsemők, életük első négy hetében, egy alkalommal. Ha az intézményben valamilyen ok miatt elmarad a védőoltás beadása, akkor azt mihamarabb, de legkésőbb a csecsemő 1 éves koráig pótolni kell.
 
Magyarországon senki nem hagyhatta ki.
Az USA-ban és Kanadában gondolom azért nem tudott elterjedni olyan mértékben, mint nálunk, mert őket nem érintette a 2. világháború, és az ezzel járó elégtelen, vagy nem megfelelő táplálkozás miatti legyengülés.
És Ő tudja, Magyarországon senki nem hagyhatta ki.

A tuberkulózis a történelem során az egyik legtöbb halálesetet okozó betegség volt. 1901-ben Magyarországon a halálesetek 25%-át okozta a tbc, amit magyar népbetegségnek (Morbus hungaricus) tartottak, és amiért a tömegek nyomorából és szegénységéből eredő egészségtelen életmód volt a felelős (100 ezer lakosból a szegények körében 500 fő, de a fertőződés miatt a jómódúak körében is 200 fő volt tbc-s). Ma már gyógyítható, de még mindig több mint kétmilliárd ember fertőzött a kórokozóval.[5]

Összefüggésben áll a helytelen táplálkozással és a rossz életkörülményekkel, ezért teljes joggal a nyomor betegségének nevezik
 
Épp csak itt Kanyaróról van szó a cikkben
Kissé elkanyarodott szokás szerint.
Panni nem nyilatkozott, hogy miként úszta meg a BCG oltást.
Arról sem, hogy miért tarja veszélyesnek a legyengített kórokozós védőoltásokat.
Valamint az sem lett világos, hogy miért veszélyesek azok a magyarok akik megkapták a BCG oltást.
 
Kár hogy nem értem biztos megint viccelődik de a kanyaróval?
Off
Ha olvastad @setni beírását Erathoszteheneszröl, azt egészítettem ki.
Mivel matematikus is volt elkezdte felírni a primszámokat táblázatok formában, majd athuzta a primszámokat. Figyelembe véve a 2 kivételével minden páros szám kiesik és a 3-al oszthatók is, ez függőleges és haránt vonalakat eredményezett már az elején.
Úgy nézett ki, mintha egy szita alját látnád. El is nevezték Erathosztehenesz szitajanak.
Mindezt időszamitasunk előtt...
On
 
És Ő tudja, Magyarországon senki nem hagyhatta ki.

A tuberkulózis a történelem során az egyik legtöbb halálesetet okozó betegség volt. 1901-ben Magyarországon a halálesetek 25%-át okozta a tbc, amit magyar népbetegségnek (Morbus hungaricus) tartottak, és amiért a tömegek nyomorából és szegénységéből eredő egészségtelen életmód volt a felelős (100 ezer lakosból a szegények körében 500 fő, de a fertőződés miatt a jómódúak körében is 200 fő volt tbc-s). Ma már gyógyítható, de még mindig több mint kétmilliárd ember fertőzött a kórokozóval.[5]

Összefüggésben áll a helytelen táplálkozással és a rossz életkörülményekkel, ezért teljes joggal a nyomor betegségének nevezik
Éljen a Horthy-korszak.
Csoda, hogy az emberek szabadulni akartak ettől.
1990-re legalább a fizikai nyomort kinőhette az ország, most ellenkező irányba haladunk.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

csorieva wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm a fordításokat, eseteg
Anna Hackett
Stealing from Mr. Rich
a többi része is lesz majd?
Diós Alexandra wrote on Ajuda67's profile.
Nagyon jók tényleg a fordítások tényleg nem tudom elégszer elmondani. Izgatottan várom a 38. Kötet forditását is :)
Bibliotekarius wrote on Bea7's profile.
elküldöm kisebbre konvertálva.
vorosmart wrote on Ajuda67's profile.
Köszönöm a kárpátok vámpírjai új fordítását !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia mit fordítasz most? Dianne Duvall könyv tervbe van esetleg? Köszi az eddigi fordításokat nagyon imádom őket!

Statisztikák

Témák
38,751
Üzenet
4,938,891
Tagok
624,403
Legújabb tagunk
Refco
Oldal tetejére