T
T.K
Vendég
Nos, ebbe az UFO-s témába nem mennék bele, mert még nem láttam egyet sem, de nyitott vagyok bármire.
Azt írod, hogy a szellemek nem tudnak elrabolni senkit sem. Ez így igaz. Viszont tudnak formát ölteni. S bizony a negatív entitások nagyon nagy hatással lehetnek ránk.
Valamikor évekkel ezelőtt láttam valamit, s ekkor kezdtem ezotériával foglalkozni.Naná, hogy kipróbáltam mindent, amit nem lett volna szabad. Mindjárt a szellemtáblával kezdtem a dolgot, és sajnos sikerült. Kipróbáltam egyebet is, mindenféle védelem nélkül, de ezt most nem részletezem.( Nem adok tippeket)
Egy hónapomba telt, mire sikerült kikászálódnom a bajból a tapasztaltabb barátaim segítségével. Csak néhány dolog, amiben megváltoztam: káromkodtam, kezdtem gyűlölni mindenkit és ami a legszomorúbb: képes lettem volna megölni bármelyik családtagomat.Bárkit. Ekkor döbbentem rá: ez nem én vagyok. Amennyire könnyű volt őt előidézni, annyira nehéz volt visszaküldeni.
A negatív entitásokat már mások is látták. Fényes nappal, és elég sokan. Én is, így bátran állítom: vannak, és láthatóak. Egy fiatal fiú miattuk lett öngyilkos. Pszichésen nem bírta elviselni a dolgot. Talán már hallottál a fekete ruhás alakokról. Egyszerűen megjelennek, beszélnek, parancsolgatnak, s ha valaki fogékony rá, akár tragédia is lehet belőle. Nos, lehet, hogy ők nem szellemek, de nem tudom minek nevezzem őket. A semmiből tűnnek elő, és hirtelen tűnnek el. Úgy mozognak, mintha nem lépnének, inkább csak lebegnek közvetlenül a talaj felett. Akár a jégkorcsolyázók. Nem találok rá jobb kifejezést, de ezek nem lépkednek, mint az emberek. Én csak öttel találkoztam, de csak egy beszélgetett velem. Nem sokáig, mert látta, velem ugyan nem sokra megy. Kifejezetten bosszantotta, hogy nem félek, így továbbállt a csapatával együtt.
Tudom, ez nem TK élmény, csak egy kis érdekesség ebből a furcsa világunkból.
Más.
Isten mindenütt ott van. Benned, bennem, mindenkiben. A fákban, virágokban, madarakban, a csobogó vízben, a fényben: mindenütt. S ha te ezt nem érzed, csak sajnálni tudlak, mert másképp látnád a világot. Akár minden percben hálát adhatnánk neki, hogy itt lehetünk. Gyakran gondoskodik rólad, de észre sem veszed. Néha hagyja, hogy eless, mert abból is tanulhatsz.
Nézz körül a szobádban, nézz meg egy szobanövényt, simogasd meg a leveleit, beszélj hozzá:hidd el, nem csak a növényhez fogsz szólni.Csak gondolj bele ( s amost inkább az anatómiai oldaláról nézve), miféle csodálatos teremtmények vagyunk mi emberek! S nem tudom megfigyelted-e már: a mai pici gyerkőcök már sokkal hamarabb járnak, beszélnek, egyre fejlettebbekké válunk. Talán a mi türelmes Istenünk abban bízik, hogy ez a nemzedék sokkal tökéletesebb lesz, mint mi. Sokaknak még természetellenes a szeretet, sokan most tanulják és gyakorolják a tolerancia, a másság elfogadását. Isten talán abban bízik, hogy ennek a következő generációnak már természetesek lesznek ezek az érzések.
Mindenkinek nyugodalmas jó éjszakát kívánok!
Álmodjatok szépeket, hisz az álom nagyon gyakran nem "csak" álom, hanem TK is. Ha úgy érzed, hogy minden olyan valóságos, akkor bizony kószáltál egy kicsit.
Szeretettel: Swen
Nem gyözöm hagsulyozni, hogy a szellemidezesek minden formajatol tartozkodjunk. Nagyon sulyos következmenyekkel jarhat. Eppen most van egy olyan esetem, amikor valaki kerte a segitsegemet, mert megnyilt a szellevilag fele.
Ezek a fekete ruhas alakok megint csak egy mende monda. Nem leteznek.
Igaz vannak negativ energiak, amik hatassal lehetnek rank, söt befolyasolni is tudnak minket ha megnyilunk a szamukra, de ezek nem fizikai formaban jelentkeznek. Es azok csak a fantazia szülemenyei, hogy egyesek latnak ilyen alakokat.
Vannak olyanok akik a kepessegeik altal erzekelnek vagy latnak szellemeket, de ezek kiveteles kepessegekkel rendelkeznek.
Es nem mindenkinek müködik a harmadik szeme, hogy ilyen szellemeket kepesek legyenek latni.
Sajnos nagyon sok a fantazia ezekben az elbeszelesekben, sokak talan fel akarjak magukra a figyelmet hivni.
Arra lennek kivancsi hogy te pl milyen formaban voltal kepes ezeket latni?
Alomban vagy itt a fizikai sikon? Ha igen akkor a harmadik szemeddel voltal kepes. Es hogyan beszelgettel velük? Gondolati formaban vagy szoval.
Nagyon sok ilyren homalyos törtenetet ismerek, amiröl azutan kiderült, hogy nem is az volt aminek hittük.