Tisztítatlanul engedik a Tiszába......

Baranyi Krisztina, az Együtt politikusa sajtótájékoztatóján elmondta: a vásárosnaményi szennyvíztisztítónál vett minták laboratóriumi vizsgálatának eredményei bebizonyították, hogy gyakorlatilag tisztítatlanul engedik a Tiszába a szennyvizet, ezzel veszélyeztetve a fürdőzőket és a folyó élővilágát. Ezért az Együtt országgyűlési képviselőjén, Szabó Szabolcson keresztül írásbeli kérdéssel fordul Orbán Viktorhoz, hogy megtudja, miként kívánja a miniszterelnök felszámoltatni a kialakult vészhelyzetet.

Mint ismert, Baranyi Krisztina, az Együtt politikusa másfél hete mintát vett a vásárosnaményi szennyvíztisztító szennyvízéből. Most a politikus sajtótájékoztatón mutatta be a minták laboratóriumi vizsgálatának eredményeit, amelyek alapján ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz környezetkárosítás és a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt.

Baranyi Krisztina elmondta, hogy az eredmények alátámasztják: a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt.-hez tartozó telep napi 2000-2600 köbméter szennyvizet elégtelenül tisztítva enged a Tiszába. A vizsgált víz tele volt félig lebomlott szerves anyagokkal – jellemzően fekáliával –, amelyek fertőzőek lehetnek. A telepről kijövő vízben a vizsgálat 30-40-szeres határérték-túllépéseket mutatott ki. Ilyen magas értékek a nyers szennyvíznél vannak, sőt: a víz lebegőanyag tartalma kétszerese volt más tisztítatlan szennyvíznek. Ez pedig azt bizonyítja, hogy indokolt volt megtenni a feljelentést nemcsak a szennyezés miatt, de azért is, mert lényegében el nem végzett munkáért szednek díjat.

Baranyi Krisztina kifejtette: mivel az élővíz regeneráló, ártalmatlanító képessége korlátozott, és a naponta befolyó szennyvíz értékei meghaladják ezt a korlátot, a közeli közkedvelt fürdőhelyek vize ártalmas lehet az egészségre, a folyó élővilágára.

Baranyi Krisztina szerint a vásárosnaményi szennyvíz elfogadhatatlan állapotáért a Fidesz hazug és elhibázott rezsicsökkentése a felelős. Az igazság az, hogy sem a víz, sem a szennyvíztisztítás valójában nem lett olcsóbb. Mint mondta: az ország minden pontjáról érkeznek a hírek, hogy a rezsicsökkentés hazugsága okán, az államosított vízközmű cégek veszteségei miatt már nemcsak a fejlesztések maradnak el, de a napi karbantartás, működtetés is teljesen ellehetetlenült. A folyamatosan romló állapotú vezetékek és infrastruktúra miatt bekövetkező szennyezéseknek a fogyasztók lesznek a kárvallottjai. Ezért az Együtt országgyűlési képviselője, Szabó Szabolcs által kérdezi Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy megtudhassuk: miként kívánja a kormány felszámolni a kialakult vészhelyzetet.



gepnarancs

Tisza.jpg
 
A szennyvíz kérdése Vásárosnaményban fontos. De ha átmegyünk a naményi Tisza-hídon, azt is látnunk kell, hogy ha fölfelé nézünk, ahonnan a folyó jön, akkor a víz baloldalt kristálytiszta, jobboldalt pedig átláthatatlan, barna színű, mert a Szamos hordalékát hozza. Ez mindig így lesz, ameddig a Szamos felsőszakasz-jellegű lesz a Partium-ban és itt alsószakasz jellegűvé (hordalék-lerakóvá) válik.

Ezt a vásárosnaményi szennyvíz-problémát meg kell oldani, a budapesti olimpiáig mindenképp, ha itt, a naményi Tiszában is lesznek versenyszámok. Ne essünk bele mi is a brazil hibába.
Pedig Naményt is a TRV üzemelteti
 
Persze ilyenkor a szolgáltatonak kellene ellenőrőket kiküldeni hogy a hálozaton van e a hiba(esőcsatorna rákötés, illegális szennyviz leengedés stb)De persze a melósra locsolják ezt is hogy hibeelháritás és gépészeti feladatok mellett még a lakossággal is háboruzzon.
Nem mindig locsolják a melósra. Hallottam olyan esetről is, hogy a melósok dokumentáltan lebuktattak felhasználót illegális csapadékvíz bevezetés miatt, és a főnökség külön utasította őket a dokumentumok megsemmisítésére, és az eljárás leállítására.
 
Siófók szennyvize pl. a Balatonba megy.Aki esetleg a Balatonnál nyaral gondoljon erre :(
Csak mielőtt valaki rosszra gondolna: hivatalosan állandó jelleggel sem tisztított, sem nyers szennyvizet nem vezetnek sehol a Balatonba. Az viszont gyakorlatilag elkerülhetetlen, hogy havária esetén némelyik tisztító telepről, és a gyűjtő és szállító rendszerből kikerülő szennyvíz ne ott végezze, hiszen ez a környék legalacsonyabb pontja. A probléma szerintem inkább az, hogy az ilyen helyzeteket rendszerint megpróbálják elsumákolni, és a fürdőző nem is tud róla, hogy tőle néhány száz méterre a nádasban vagy egy rejtett kifolyón szennyvíz ömlik a tóba. (Ámbár láttam már olyat, hogy egy balatoni strandon pánikszerűen rohannak ki az emberek a vízből. Először azt hittem, cápát vagy krokodilt láttak, aztán hallottam a hangosbeszélőt, hogy egy meghibásodott szennyvízátemelő tartalma ömlik éppen a tóba.:))
 
Csak mielőtt valaki rosszra gondolna: hivatalosan állandó jelleggel sem tisztított, sem nyers szennyvizet nem vezetnek sehol a Balatonba. Az viszont gyakorlatilag elkerülhetetlen, hogy havária esetén némelyik tisztító telepről, és a gyűjtő és szállító rendszerből kikerülő szennyvíz ne ott végezze, hiszen ez a környék legalacsonyabb pontja. A probléma szerintem inkább az, hogy az ilyen helyzeteket rendszerint megpróbálják elsumákolni, és a fürdőző nem is tud róla, hogy tőle néhány száz méterre a nádasban vagy egy rejtett kifolyón szennyvíz ömlik a tóba. (Ámbár láttam már olyat, hogy egy balatoni strandon pánikszerűen rohannak ki az emberek a vízből. Először azt hittem, cápát vagy krokodilt láttak, aztán hallottam a hangosbeszélőt, hogy egy meghibásodott szennyvízátemelő tartalma ömlik éppen a tóba.:))
Pedig a tisztitott szennyviz belekerül....más kérdés hogy a szennyviz mennyisége nyáron sokkal nagyobb (a turizmus és a vikkendtelkeken nyaralok miatt) .
A sumákoláskor meg én is tudnék mesélni :(
 
Igen, azt olvastam, hogyha teljesen ártalmatlanítanák a szennyvizet, olyan magas lenne a csatornadíj, hogy nem nagyon tudnák megfizetni az emberek.
Ezzel nem akarnám azt mondani, hogy akkor hadd menjen a szennyvíz tisztítatlanul a folyóba, mert muszály kezelni, és tenni kell a szennyezés ellen, de ez is hozzá tartozik.
Ahol én lakom, a csatorna-díj majdnem háromszorosa az ívóvíz díjának.
Nyilván nem véletlenül drága.Felteszem akad a környékeden korház, ipari üzem stb.Ezek plussz technologiákat igényelnek mintha egy falusi szennyviztelep lenne ahol csak háztartási szennyviz keletkezik .S a keletkező iszapot nem lehet felhasználni mezőgazdasági célokra, s valahol azt tárolni kell vagy elégetni ami plussz költség....
Tényleg mindent nem lehet kiszürni belőle ...
 
Nem tudom, a konkrét esetnek van-e ehhez köze, de a mostani csapadékos időben szerintem a szennyvíztisztítók többsége lebukna egy ilyen – független és objektív – vizsgálaton. Magyarországon ugyanis kriminálisan rosszul működik a kommunális szennyvíz és a csapadékvíz szétválasztása, egy-egy nagyobb eső után a névleges maximális terhelés sokszorosa megy át a tisztító telepeken, amit ezek természetesen képtelenek megtisztítani. Ilyen “havária” helyzetekre vannak a zápot-túlfolyók, ahol a fölös vízmennyiséget tisztítatlanul el lehetne engedni, ezzel megelőzve a nagyobb károkat. Ezt viszont – legalábbis az állami cégeknél – a kontra-szelektált, szakmailag képzetlen “felső vezetés” rosszul viseli, és minden tőle telhetőt (“olgyátok meg, vazze, különben repültök!”) megtesz ellene. Ebben a helyzetben persze a műszakiak is megtesznek minden tőlük telhetőt, hiszen írni ők is tudnak, és papíron szennyvíztisztítóink – csodák csodája – több száz százalékos terhelési csúcsokkal is képesek havária-esemény nélkül megküzdeni, és határérték alatti kibocsátási paramétereket produkálni. És mivel ezeknek a paramétereknek az ellenőrzését is “magyar királyi” hivatalok végzik, a víztisztaságot most már kizárólag csak az ilyen Baranyi-félék “maszek” vizsgálatai veszélyeztetik. A megoldás egyszerű: be kell tiltani az ilyen kekeckedést, ‘oszt jónapot.:(
Hajaj.
Volt olyan nap hogy esőben kellett kimennünk több szennyviz átemelőhöz egymás után .Egy javitás,egy száraz ruha.
Olyankor tényleg az átlagos 3-4 szorosa érkezik be ...
 
Pedig a tisztitott szennyviz belekerül....
Ez nekem újdonság. Hol tud bekerülni? Hiszen a tisztító telep közvetlenül a Sió mellett van, az M7 túlsó oldalán, onnan külön át kellene emelni, hogy a Balatonba juttassák. Ráadásul fölösleges rizikó is lenne, hiszen a Balatonra szigorúbbak a kibocsátási határértékek, mint a Sióra.
 
azért nálunk ehhez a pénzhez még 470.000 ft rá kellet dobni közműfejlesztési címen, + a bekötés mert ennyiért csak a ház előtt megy el a szennyvíz . A bekötés díja pedig még háztartásonként változott , attól függően, hogy mekkora volt a bekötési táv . Akinek nem volt pénze az kapott hitelt a házára.
Egészen 2006-ig ugy tervezték ezeknek a szennyviz beruházásoknak a költségeit hogy az állami hozzájárulásból meg lehessen valósitani.Az önkormányzatok kötelező önrésze csak papiron létezett.
 
Ez nekem újdonság. Hol tud bekerülni? Hiszen a tisztító telep közvetlenül a Sió mellett van, az M7 túlsó oldalán, onnan külön át kellene emelni, hogy a Balatonba juttassák. Ráadásul fölösleges rizikó is lenne, hiszen a Balatonra szigorúbbak a kibocsátási határértékek, mint a Sióra.
Pl. alacsony balatoni vizállás esetén (is)
 
Hajaj.
Volt olyan nap hogy esőben kellett kimennünk több szennyviz átemelőhöz egymás után .Egy javitás,egy száraz ruha.
Olyankor tényleg az átlagos 3-4 szorosa érkezik be ...
Régi szép idők...:) A mai rezsicsökkentéses időkben, tudós közgazdászok által "optimalizált" létszám mellett ez már nem mindig jön össze, főleg, ha a csapat közben kifut a napi munkaidő-keretből. Akkor aztán folyhat a lé másnapig...
 
Régi szép idők...:) A mai rezsicsökkentéses időkben, tudós közgazdászok által "optimalizált" létszám mellett ez már nem mindig jön össze, főleg, ha a csapat közben kifut a napi munkaidő-keretből. Akkor aztán folyhat a lé másnapig...
Régen is limitált volt a melosok túlóra száma.
Max a fönök urak lehúzták a bérpapiron.
A melos meg fizetés napján nézhetett és káromkodott :mad:
 
A Sió-ból lehet vissza is tölteni a balatonba elvileg nem?
S ha megfordul a viz iránya az felkavarhatja a medret....s abban csak a jó ég tudja mi van lerakódva.
Szerintem elvileg nem lehet visszatölteni, hiszen a Sió balatoni és dunai végpontja között több mint 15 méter szintkülönbség van. Legalábbis mikor vagy tíz éve azon nyűgöltek, hogy ki fog száradni a Balaton, tudtommal ez a lehetőség fel sem merült, a Velencei-tóból vagy a Fertőből akartak vizet odavezetni. A Sió medrének belvárosi része pedig mesterséges, az oldala beton, az alja meg - már amennyire időnként látni lehet - sima, köves, csak nyomokban látni rajta iszapot. Ráadásul a szennyvíztelepi befolyótól felfelé, a Balaton felé kb. 100 méterre van egy bukógát, amit alacsony vízállásnál felemelnek, hogy a városi mederszakasz akkor is víz alatt legyen. Ezen az iszap aligha tud átugrani,:) víz leeresztésnél pedig sodrással szemben szintén nem valószínű, hogy bármi is eljusson belőle a Balatonig.
 
Unios penzbol hitelbol kotelezo volt a csatornazast megcsinalni minden hazban.
Epultek is szenyviztitsztitok nem is egy.
Az allamositas , kozpontositas utan kezen kozon a fentartasra szant penz nem arra forditodik mint amire vegul is kellene.
Nem mentes a Duna a BAlaton sem a szenyviztol. Sajnos.
Szervusztok ,
akkor mivan a többi szenyviz tározóval ?? Nem csak a mai müködö , hanem mondjuk az ott felejtettekel melyet ugye bezártak mint sok céget , de az iparivizük örizetlenül , védtelenül áll némelyik a Duna-partján és bármikor belezudulhat több millió kubikméternyi szemét , hasonlóan a vörösiszaphoz aztán gazdája lesz majd a köz mint mindig !
A rekultiváció szintén milliókba kerülne ...no comment , hogy oldják meg nálunk :(
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,041
Tagok
615,921
Legújabb tagunk
Boscheyn
Oldal tetejére