Tudomány - áltudomány

Éleskés

Kormanyos
Fórumvezető
Kormányos
Térképek ....
Itt egy cikk részlete:
"Akadnak ennél régebbi térképek is, ezeket azonban még nem sikerült beilleszteni a térképeszet hivatalos kronológiájába. 1904-ben Rhodesiában furcsa kőtáblát ásott ki a földből egy angol régész, John Braht. Mivel a lelet elütött az ásatás helyén talált többi ősi tárgytól, ezért a fiatal kutató további vizsgálatokra egyenesen VII. Eduárd király udvarába küldte azt. A trapéz alakú égetett agyagtáblát egy faládában őrizték egészen 1967-ig, majd amikor újra elővették és megvizsgálták, rájöttek, hogy az nem más, mint a Mucheke-folyót körülvevő terület háromdimenziós, domborzati térképe. Korát a kutatók 30 ezer évesre becsülték, amely azért különös, mert úgy tudjuk, őseink ekkor még állatbőrökbe bújva, primitív eszközökkel vadásztak a füves pusztákon. Elképzelhetetlen, hogy járatosak lettek volna a geodézia és kartográfia tudományában, hiszen ehhez akkor még sem a szellemi, sem a technikai lehetőségeik nem voltak adottak."
Namármost ... ha 30e évvel ezelőtt őseink képesek voltak mammutvadászat közben 3D-s térképek rajzolására, természetesen csak úgy poénból, hiszen "Elképzelhetetlen, hogy járatosak lettek volna a geodézia és kartográfia tudományában, hiszen ehhez akkor még sem a szellemi, sem a technikai lehetőségeik nem voltak adottak.", akkor miért nem hihető el Piri reis térképe? Lehet, hogy ő is csak egy poénból készült térképet másolt át? Jól becsapták!
 

Éleskés

Kormanyos
Fórumvezető
Kormányos
Amikor az emberek megtanulják az alázatot mások iránt,tisztelik egymást ...stb,akkor lesz szerintem a sokat emlegetett Aranykorhoz hasonló állapot itt a Földön.
Ha csak a fejünket műveljük, és a szívünket elhanyagoljuk, bizonyosan több gond és több szenvedés lesz majd a világban. Viszont ha csakis a szívvel törődünk és sutba dobjuk az eszünket, akkor mi különbözteti majd meg az embert az állattól? Tehát e kettőnek együtt kell fejlődnie, és akkor az anyagi jólétet megfelelő szellemi fejlődés fogja kísérni. Szív és ész harmonikus együttműködése pedig létrehozza majd a békében és barátságban élő emberiség nagy családját, mondta a Dalai Láma.
 

vinetu01

Állandó Tag
Állandó Tag
Umaksuman , jobb vagy mint a bándzsi dzsámping :D, legalább annyira felsrófolod az adrenalin szintet:D
Nem idézgetnék tőled , mert nincs értelme, úgyis elferdíted azt amit írnak, ebben Kyrával nagyon egyetértek. Lépjünk is ezen túl.
Egy nagyon fontos dolgot viszont elfelejtessz Umaksuman! A hitet. Most nem a bigott vallásosságra gondolok , hanem arra, hogy valaki hisz valamibe, akkor is ha semmilyen bizonyíték nem létezik rá. Konkrétan Csillagözön, úgy látom hisz a földönkivüliekben, én sem gondolnám , hogy a világegyetemben egyedül vagyunk. Habár még eggyel sem találkoztam , nincs semmilyen bizonyítékom rá. De mondjuk azt is nehezen lehetne bebizonyítani , hogy egyedüli értelmes élet mi vagyunk az egész mindenségben. Szóval a hit erős mozgató rugó, hogy valaki hisz valamibe (hozzá teszem , nem is olyan rossz dolog az)

"Vannak igazságok, amelyeket lehetetlen helyesen fölfognunk, ha előbb nem jártunk bizonyos tévutakon."
 

vinetu01

Állandó Tag
Állandó Tag
Éleskés nagyon igazat írtál, a fantázia az egy nagyon fontos dolog. Ami egykor a fantázia birodalmába tartozott , ma hétköznapi valóság.


cropwm.jpg

"Vannak igazságok, amelyeket lehetetlen helyesen fölfognunk, ha előbb nem jártunk bizonyos tévutakon."
 

Csillagözön

Állandó Tag
Állandó Tag
Umaksuman , jobb vagy mint a bándzsi dzsámping :D, legalább annyira felsrófolod az adrenalin szintet:D
Nem idézgetnék tőled , mert nincs értelme, úgyis elferdíted azt amit írnak, ebben Kyrával nagyon egyetértek. Lépjünk is ezen túl.
Egy nagyon fontos dolgot viszont elfelejtessz Umaksuman! A hitet. Most nem a bigott vallásosságra gondolok , hanem arra, hogy valaki hisz valamibe, akkor is ha semmilyen bizonyíték nem létezik rá. Konkrétan Csillagözön, úgy látom hisz a földönkivüliekben, én sem gondolnám , hogy a világegyetemben egyedül vagyunk. Habár még eggyel sem találkoztam , nincs semmilyen bizonyítékom rá. De mondjuk azt is nehezen lehetne bebizonyítani , hogy egyedüli értelmes élet mi vagyunk az egész mindenségben. Szóval a hit erős mozgató rugó, hogy valaki hisz valamibe (hozzá teszem , nem is olyan rossz dolog az)

"Vannak igazságok, amelyeket lehetetlen helyesen fölfognunk, ha előbb nem jártunk bizonyos tévutakon."
Kedves vinetu01!

Egyetértek veled, hogy a hit az nagyon fontos. De, rögtön hozzá kell tenni, hogy a hit akkor tud igazán előrevivő,ha úgy tetszik alkotó lenni, ha az adott kérdésben megvan a nyitottság, és az egyén hajlandó figyelembe venni mások véleményét, mi több, tapasztalatait.

Fontos, hogy azokat a dolgokat kutassa az ember, a tudomány, amely gyakorlati megtapasztalásokban mutatkozik meg. Amit nem tudok elfogadni az az, hogy mivel vannak olyan jelenségek, melyek általában az ember! által nem ismételhető, azt paranoinának, betegségnek tüntessék fel a magukat okosnak vélő, és - milyen érdekes - a tudomány mindenhatóságára hivatkozzanak. Hiszen a tudományt emberek művelik, az ember pedig gyarló, és ebben nem kivételek a tudomány különböző területein dolgozó személyek sem.

Ha az érdekük úgy kívánja, akkor a csillagos eget is letagadják. Még a csillagászok is...lásd a Hold esetében...

Az UFO-kkal kapcsolatban: ezeken a topikokon több olyan társunk is jelen van, akiknek már volt valamilyen vonatkozásban megtapasztalásuk ezekkel a valamikkel.

De, csak át kell lapozz az UFO-s topikba, és olvashatod, hogy a Vatikán tudósai, a Dalai Láma, volt amerikai elnökök, védelmi miniszterek, és olyan potens személyek
tartják napirenden ezt a jelenséget, melyek igazságát nehéz elutasítani....

Ezzel együtt a hit nagyon fontos.
 

Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Semmi baj Kyra,én nem haragszom. :cool:
Itt olvastam valakinél,hogy "A gondolkodás olyan mint az ejtőernyő.Akkor jó ha nyitott".
Nem zárkózok el semmilyen állásponttól,mert nem vagyunk egyformák és mindenki a saját szemszögéből mond véleményt.
Engem érdekel,hogy mit gondolnak mások ugyanarról a témáról,kutatásról,leletekről.:dr_9: :dr_33: :dr_64: /angyal vagy ördög :)

Én aztán igazán nem zárkózom el semmiféle nézet elől, csak az elől, amelyik minden mást szeretne lesöpörni a sajátján kívül. Ezért mondtam, hogy lehet benne igazság. Nem tudhatom mert erre aztán semmi bizonyítékot nem láttam én még sehol sem, de ha te tudsz ilyen bizonyítékról én igazán szívesen megnézem vagy elolvasom. A könyvet letöltöttem, kíváncsi vagyok rá mit írnak. Igazából csak megkímélni szerettelek volna attól, amit kapsz majd a "Kentaur csillagkép Bakaratini nevű bolygóján a vezető hatalmak komoly döntést hoztak..." kezdetű mondatokért, de ha bírod a gyűrődést, akkor hajrá! Én nem vagyok semmi jónak elrontója.

Csupán arról volna szó, hogy én már annak is borzasztóan tudnék örülni, ha legalább azt fel tudná fogni az ügyeletes debunker, amire kézzel fogható bizonyítékok vannak...
 

vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
Kyra kedves ,köszönöm,hogy aggódsz értem,de vigyáznak rám a megfelelő személyek.
A "Kentaur csillagkép Bakaratini nevű bolygóján a vezető hatalmak komoly döntést hoztak...",ők nem jelentenek veszélyt,nem úgy mint az emberek egy része.
".....
A hit sohasem lehet tökéletes, de a tudás igen.
- Mikor visszatérsz a Földre, és elmondod az embereknek a történeted, az első, amit kérnek tőled, a bizonyíték lesz. Ha például adunk neked egy darab fémet, ami nem létezik a Földön, mindig lesz valaki a vizsgálatát végző szakértők közt, aki ragaszkodik hozzá, hogy bizonyítsd be: a fémet nem valami agyafúrt alkimista társad készítette, vagy ilyesmi...
- És, kapok valami bizonyítékot?
- Michel, ne okozz csalódást! Nem lesz tárgyi bizonyítékod, pontosan azért, amit az imént mondtam - nem volna semmi értelme.
- A hit semmi a tudáshoz képest.
Kellemes olvasást :dr_9:
 

Umaksuman

Állandó Tag
Állandó Tag
Engem érdekel,hogy mit gondolnak mások ugyanarról a témáról,kutatásról,leletekről.:dr_9: :dr_33: :dr_64: /angyal vagy ördög :)
Tényleg? Hát akkor lássuk...
Mivel az írás műfaját nem jelölted meg, kénytelen vagyok találgatni. Fantasynek jól indul, de sci-finek szerintem már botlik a dolog. Az élet ugyebár nem egymillió-akárhány évvel ezelőtt (már ha viszonylag rövid idő alatt ideértek arról a bizonyos bolygóról) alakult ki a Földön, ennél még a Homo nemzetség korai képviselői is régebben jelentek meg. A mai élővilág pedig fiziológiailag és genetikailag is több milliárd évvel ezelőtti közös eredetre mutat, ezt figyelembe véve nem valószínű, hogy a "teremtésre" a "koronát" földönkívüliek tették fel.
Sci-fi írók dolgoztak ki olyan ötleteket is, amik jobban összhangba hozhatók a jelenlegi megfigyelésekkel. Csak hogy a kevésbé magasztosakat említsem;), Larry Niven "Ismert Űr"- világában például évmilliárdokkal ezelőtt egy űrutazó faj speciálisan kialakított mikroorganizmusokkal (mikroautomatákkal?) oltott be egy csomó bolygót, köztük a Földet is, hogy a maga számára lakhatókká alakítsa őket. Ez a faj közben kipusztult, szintetikus mikroorganizmusaik pedig lassan "elvadultak", és néhány milliárd évnyi evolúció után létrehozták a mai élővilágot.
Hasonló folyamatot képzel el Stanislaw Lem az egyik novellájában (a címére már nem emlékszem:(), csak kevésbé regényes kezdetekkel. Nála egy űrhajó száll le a még kopár, "újszülött" földön, ahol aztán a részeg űrmatrózok botor módon kiborítanak egy teleokádott szemetes kukát.
Ja, és hogy a kötekedést se hagyjam ki:): nem árt tudni, hogy a csillagképek nem a valóságban létező kozmikus objektumok, amiknek bolygóik lehetnének. A csillagaiknak egymáshoz többnyire semmi közük nincsen, különböző távolságokra vannak a Földtől, csak innen nézve látunk bele az elhelyezkedésükbe valami mintázatot. Pl. a Kentaurnak a Földről nézve legfényesebb csillaga (pontosabban csillagai, mert amit egynek látunk, az voltaképpen kettő vagy három, attól függően, hogyan számoljuk:)) kb. négy fényévnyire van tőlünk, míg más, halványabb tagjai akár több tízezer fényévre.
 

Umaksuman

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy nagyon fontos dolgot viszont elfelejtessz Umaksuman! A hitet. Most nem a bigott vallásosságra gondolok , hanem arra, hogy valaki hisz valamibe, akkor is ha semmilyen bizonyíték nem létezik rá.
Miből gondolod, hogy elfelejtem? Tudomásom szerint hitvitát még nem folytattunk ezen a fórumon, ezért nem éreztem szükségét, hogy kifejtsem róla a véleményemet. Ami pedig konkrétan a tudomány-áltudomány kérdésével való kapcsolatát illeti, szerintem nem fogunk összeveszni, ha azt mondom: a racionális érvek nélkül (vagy éppenséggel azok ellenében) való hit nem tartozik a tudomány módszertanához. Ha pedig valaki az ilyen megalapozottságú hitét próbálja tudományos bizonyítékként feltüntetni, az nyilvánvalóan áltudományos módszert követ. Engem nem zavar, ha valaki azt hiszi, hogy a jéghegy az egy jégből való hegy a szárazföldön, vagy hogy a földönkívüliek naponta rabolnak szűzlányokat az éjszakában. Ha viszont ezt a hitüket tudományos érvként próbálják előadni egy - legalábbis nevében - tudományos fórumon, azt hadd ne kelljen már méltányolnom.
 

vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
Tényleg? Tényleg! :) kedves Umaksuman,de azért megbocsátod nekem,hogy nem ismerem a sci-fi és fantasy könyveket.
Valahogy kimaradtak az ilyen könyvek,verseket és életrajzi könyveket olvastam abba a kis szabadidőmben ami volt .
Egyedül a "Csillagkapu "sorozatot szeretem,itt beszélnek hypertérről,térhajlításról/vagy görbítésről,féregjáratokról,ami közvetlen kapcsolatot hoz létre egy másik bolygóval...
A könyvet pedig gondold annak ami szimpatikus,sci-fi,fantasy,tudományos ismeretek bővítésére szolgáló kézikönyv...stb
Játsz el a gondolattal,mi lenne ha.......
A csillagos égen gyerekként csak a Fiastyúkot kerestem,aztán elmúlt az is.
Lehet,hogy úgy történt az emberek "behozatala" a Földre ahogy a sci-fi írók leírták,de arra is a bizonyíték csak a könyv.
......A hit sohasem lehet tökéletes, de a tudás igen-mondá Thao Michelnek......
 

Umaksuman

Állandó Tag
Állandó Tag
Játsz el a gondolattal,mi lenne ha.......
Hát, akkor eljátszom a gondolattal… De ugye nem lesz harag, ha nálam más lesz a játék vége?
Például ha egy kicsit elengedem a fantáziámat, már a földi élet sokféleségének analógiájára is jó néhány más, az emberétől lényegesen eltérő testfelépítést is el tudnák képzelni egy földönkívüli értelmes lény számára. A hollywoodi forgatókönyvírók kezét és fantáziáját megköti az, hogy embereket kell alkalmazniuk szereplőkként, és ugye a jó maszkírozás nem olcsó dolog. Viszont hogy egy több milliárd éves, véletlen elemekkel jócskán megtűzdelt folyamat végeredménye kétszer pontosan ugyanaz legyen, annak rendkívül kicsi a valószínűsége. Vagy kissé más nézőpontból: mi vehetne rá egy mindenható istent, hogy ilyen fantáziátlanul ismételje magát, vagy kettőt, hogy természeti törvényeknek alá nem vetett szabad akaratából ugyanazt teremtse meg?
Aztán - habár azt nem igazán értem, pontosan mit is kellene érteni egy bolygó kihűlése alatt -, de (legalábbis az emberiség technikai lehetőségeiből kiindulva) szerintem egy ilyen problémát lényegesen egyszerűbb és kevésbé erőforrás-igényes lenne megoldani, mint egy bolygó egész lakosságát áttelepíteni akár csak négy fényév távolságra is.
Aztán itt vannak ezek a meghatóan emelkedett stílusú beszélgetések a főhős és az "idegenek" között. Az érthető, hogy az amerikai filmekben miért beszél minden földönkívüli folyékonyan angolul. De a valóságban miért lenne szükségszerű, hogy a levegő rezgései útján kommunikáljanak? És ha mégis ezt teszik, az sem törvényszerű, hogy az emberi fül felfogó képességének frekvenciatartományában tegyék. De ha mégis ez a rendkívül valószínűtlen helyzet állna elő, arra már végképp nincs semmi garancia, hogy ugyanazt a fonémakészletet használják, amit a mai földi nyelvek legnagyobb része, és amihez az ezt használók agya hozzá van szokva. (Például a Dél-Afrikában beszélt !kung nyelv több olyan beszédhangot is tartalmaz, mint amit itt a !k kombinációval jelöltem, és a gyakorlatlan hallgató nem is gondolná róla, hogy a beszéd része.)
És akkor még nem beszéltünk a kulturális különbségekről. Még ha az "idegenek" fiziológiája valami ismeretlen ok folytán meg is egyezne a miénkkel, a gondolkodásuk, a fogalmaik attól még lehetnek nagyon eltérőek. Te például hogyan tudnál beszélgetni egy magyarul tudó kőkorszaki ősemberrel úgy, hogy meg is értse, amit mondani akarsz neki, vagy legalábbis a fejedet ne csapja szét a kőbaltájával valami képzelt sértés vagy félreértés miatt?
Egyébként ha szeretsz olvasni, és érdekelnek ennek a kérdéskörnek a hollywoodi sémáktól jelentősen eltérő megközelítései is, tudom javasolni pl. Stanislaw Lem "Az Úr hangja", a "Solaris", vagy a "Kudarc", esetleg China Miéville "Konzulváros" című sci-fi regényeit. Ezek jól mutatják, hogy némi fantáziával és valós tudományos ismeretek birtokában mennyivel több reális lehetősége képzelhető el a földönkívüli értelmes lények létének, külalakjának, a velük való kommunikáció lehetőségeinek, és persze nehézségeinek.
 

Éleskés

Kormanyos
Fórumvezető
Kormányos
Egyébként ha szeretsz olvasni, és érdekelnek ennek a kérdéskörnek a hollywoodi sémáktól jelentősen eltérő megközelítései is, tudom javasolni pl. Stanislaw Lem "Az Úr hangja", a "Solaris", vagy a "Kudarc", esetleg China Miéville "Konzulváros" című sci-fi regényeit. Ezek jól mutatják, hogy némi fantáziával és valós tudományos ismeretek birtokában mennyivel több reális lehetősége képzelhető el a földönkívüli értelmes lények létének, külalakjának, a velük való kommunikáció lehetőségeinek, és persze nehézségeinek.
Végre valaki, aki ezeket olvasta és hozzá is tud szólni!
Azért érdekes, hogy a te világképed és az enyém ennyire különböző és mégis van közös pont.
Egy kiegészítés a felsorolásodhoz: Lem: Asztronauták (1951) és Magellán felhő (1955). Már akkoriban, az írói munkássága legelején elkezdte ezt a témát boncolgatni.
A felvetésedhez különösen érdekes a Magellán felhó egy részlete, 372-376 o., Trehub és Entreul vitája arról, hogy néz ki egy "idegen" (nem vágom fejből a neveket, itt van előttem a könyv kinyitva :p ). Lényege, hogy nem lehet tudni róla semmit még akkor sem, ha szemtől szembe látod.
 

vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
...........http://www.csillagaszat.hu/hirek/ok-olvasoink-kerdeztek/miert-fagyott-bolygo-a-mars/
Ha szétnézünk Naprendszerünk belső bolygói között, akkor mindenütt azt látjuk, hogy a bolygófelszínek hőmérsékletét elsődlegesen a légkörök határozzák meg. Hiszen:
Merkúr: a lényegében elhanyagolható nátriumlégkör mellett a Nappal szemközti oldal izzó, több száz fokos hőmérsékletű, a túloldal pedig jeges, -170 ºC környékén. Magja egyébként elvileg még nem hűlt ki teljesen.
Vénusz: pokoli, 500 fokos hőmérsékletét széndioxid légkörének üvegházhatása okozza. Vulkáni aktivitásáról, belső szerkezetéről erősen korlátozottak ismereteink.
Föld: itt is a légkörnek köszönhetjük a barátságos hőmérsékleteket, nem pedig a termális hőforrásoknak.
Mars: ritka légköre képtelen hosszabb távon stabilizálni a felszíni hőmérsékletet, hiába áll elsősorban széndioxidból. Emellett már távolabb is van a Naptól, így a besugárzás is jelentősen gyengébb, mint pl. a Föld esetében.

Természetesen az égitest kihűlése is hozzájárult a ma látható kép kialakulásához, így teljes egészében nem lehet mindent a légkörre és hiányára fogni.

........http://www.gyakorikerdesek.hu/tudom...yok__3972901-a-kozetbolygok-magja-miert-izzik
A kőzetbolygók kialakulásukkor izzó olvadt golyóbisok, ez a gravitációból eredő összesűrűsödés eredménye.
Az űr felé fennálló hőveszteség miatt kérgük hamar megszilárdul, magjuk befelé haladva a külső réteg hőszigetelő hatásának mértékében egyre melegebb.
Egy kőbolygó önmagában csupán mérete és életkora függvényében egyre jobban kihűl, végül a magja is megszilárdul.
HA ezt semmilyen hatás nem akadályozza meg. Az a hatás, ami ezt megakadályozza vagy lassítja, az az árapály-erő.
A Föld körül keringő Hold árapály-hatása az ok, ami a Föld képlékeny magját mozgásban tartja, a különböző sűrűségű részeit áramlásra készteti, sőt, a Hold miatt a mag más sebességgel forog a Föld tengelye körül, mint a kéreg. A hatás-ellenhatás törvénye alapján ez persze a Hold mozgási energiáját csapolja és annak keringését lassítja is.
Itt van még egy hatás, ami viszont már ebből az eltérő külső-belső fordulatszámból és a belső súrlódásból származik, plusz a Nap mágneses tere is beleszól. A képlékeny mag jórészt vas, tehát áramvezető, úgy működik, mint egy marha nagy generátor. A keletkező örvényáramok az ellenállás révén fűtenek is, meg mellékesen létrehozzák a Föld mágneses terét.
A Hold magja (mint ma sejtjük) már szilárd, a rá ható árapály-erők nem voltak elég erősek a mag melegen tartásához, pontosabban elérték, hogy a Hold kötött forgásúvá lassuljon, innentől az árapály-hatás nem érvényesül.
Az árapály-erők magmelegítő hatása pl. a Jupiter-holdaknál is erősen érvényesül, az Io pl. majd szétesik a vulkáni tevékenységtől, az Európa óceánjai a jégkéreg alatt valószínűleg ugyanettől termálmelegek. Egyébként a Jupiternek is nagyon erős mágneses tere van, tehát a generátor-hatás is nagyon működik.
A Merkúr magja valószínűleg szilárd már, mivel ő is kötött forgásra lassult.

Elvileg a mag radioaktív tartalma is ad plusz hőt, de ez valószínűleg önmagában kevés lenne a folyékonyan tartáshoz.


A keleti hitvilágban mikor belélegzik az Isten, akkor minden energiát visszaszív, és akkor összeomlik a teremtett világ. Mikor kilélegez, akkor újra teremtődik a fizikai világ, vagyis újabb nagy bummok jönnek létre. Ők úgy képzelik, hogy az Isten álmodik, és az álmában teremti a fizikai világot, mint mi a tudatos álmodásnál. Szerintük mi az Ő álom figurái vagyunk. Rajtunk, tapasztalatainkon keresztül Akarja megtapasztalni saját Magát."........

Magyarul beszélő indiántörzsek
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/magyarul-beszelo-indiantorzsek-moricz.html

Magyar törzs él Afrika szívében
102633_1204802856_320x240.jpg

Vannak gulyáshoz hasonló ételeik, néhány házban kalocsai mintára hímzett terítő is előkerül, és Puskást is ismerik - mindezek Észak-Szudánban, a magyarabok. Velük már gróf Almásy László is találkozott. A törzs, amely magát részben magyarnak vallja, felvette az afrikai és arab szokásokat, de sok mindenben hasonlítanak európai rokonaikhoz.


 

vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
Szivesen elolvasom ezeket a könyveket és azokat is amit Éleskés írt.
Nekem nincsenek meg ,de ha elkülditek vagy felrakjátok valamelyik könyves topikba.
Előre is köszönöm a segítségeteket.
 

Umaksuman

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha szétnézünk Naprendszerünk belső bolygói között, akkor mindenütt azt látjuk, hogy a bolygófelszínek hőmérsékletét elsődlegesen a légkörök határozzák meg.
És éppen ezen lehet legkönnyebben segíteni technikai módszerekkel. (Ez még nekünk is sikerült, ha igaz az, amit a mostani globális felmelegedés emberi eredetéről mondanak.:)) A bolygó magja hőmérsékletének hatását pedig a Földön jól mutatja, hogy a sarkvidékeken mennyivel hidegebb van, mint az egyenlítőn, pedig azok még kicsit közelebb is vannak a Föld középpontjához. Így a bolygó felszínének lehűlését állandó légköri összetétel mellett legfeljebb központi csillagának lehűlése okozhatná. Ezzel viszont van egy kis gond. Ugyanis a Naphoz hasonló méretű, illetve az annál nagyobb csillagok mikor "életük" vége felé hűlni kezdenek, egyben ki is tágulnak. Ez pedig a korábbi lakható zónában keringő bolygók számára éppenséggel felmelegedést jelent, mert hiába lesz a csillag felszíne néhány ezer fokkal "hidegebb", sokkal közelebb kerül hozzájuk, sőt, akár el is éri őket. A kisebb csillagok pedig, amik már nem produkálnak ilyen drasztikus méretnövekedést, olyan lassan hűlnek ki, hogy arra a Világegyetem ma ismert életkora sem lenne elég. Ezt pedig a légkör hővisszatartó képességének manipulálásával még évmilliárdokig lehetne kompenzálni.
Egyébként tudományos kutatók szerint egy technikai civilizációra sokkal reálisabb veszély a túlmelegedés, mint a kihűlés. Ennek csak egy viszonylag egyszerűen kezelhető vonatkozása a szén-dioxid kibocsátás okozta üvegházhatás-növekedés. Nagyobb mennyiségben a "tiszta" energiaforrások felhasználása is veszélyt jelent, a termodinamika alapvető törvényszerűségei miatt. Nem akarnám bonyolítani a témát, hátha Kyra már nem tudná követni;), ezért röviden és kissé leegyszerűsítve azt mondhatom: mindenfajta energiaátalakítás "hőfelszabadulással" jár. Ha a lakosság energiatermelése meghalad egy bizonyos határt, akkor már az is tovább emeli a bolygó felszíni hőmérsékletét, hogy az emberek (vagy bárhogy is nevezzük őket) közvetlen környezetét hűtéssel elviselhető hőmérsékleten próbálják tartani.
 

Umaksuman

Állandó Tag
Állandó Tag
Szivesen elolvasom ezeket a könyveket és azokat is amit Éleskés írt.
Nekem nincsenek meg ,de ha elkülditek vagy felrakjátok valamelyik könyves topikba.
Előre is köszönöm a segítségeteket.
A "Konzulváros"-t én is láttam az Irodalom/Sci-fi fórumon. Lem műveit pedig inkább a "Lem teljes sci-fi univerzuma" kiadásban keresd, úgy emlékszem, azt is feltette már valaki.
 

vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
Köszönöm,egy részét sikerült megtalálni,volt amit a neten hirdettek eladásra.

Ezt írják,mondják,naponta többször,és a valóság teljesen más.
article-2.jpg


......Te például hogyan tudnál beszélgetni egy magyarul tudó kőkorszaki ősemberrel úgy, hogy meg is értse, amit mondani akarsz neki, vagy legalábbis a fejedet ne csapja szét a kőbaltájával valami képzelt sértés vagy félreértés miatt?.....
Ha tud magyarul,akkor talán nagyobb baj nem lenne,lerajzolnám a földre mit szeretnék neki mondani és talán még el is mutogatnám( :rohog:).

......De a valóságban miért lenne szükségszerű, hogy a levegő rezgései útján kommunikáljanak? És ha mégis ezt teszik, az sem törvényszerű, hogy az emberi fül felfogó képességének frekvenciatartományában tegyék......
Ha jól gondolom a tisztán hallóknak nagy előny,hisz számuk az idő előrehaladtával növekszik.
A másik,telepatikusan beszélgetni pedig szerintem igen izgalmas dolog,minek fárasztani hangos beszéddel a torkot és a szájat.

Amivel nem vagyok kibékülve többek között az a párhuzamos universum és a holografikus világ.
Neked mi a véleményed?
 

miragem

Állandó Tag
Állandó Tag
Szivesen elolvasom ezeket a könyveket és azokat is amit Éleskés írt.
Nekem nincsenek meg ,de ha elkülditek vagy felrakjátok valamelyik könyves topikba.
Előre is köszönöm a segítségeteket.


Nagyon sok sci fi - vagy hasonló jellegű - film van, amit érdemes megnézni.
A mese közé - köré ágyazva nagyon sok mindent megérthetel, ha figyelsz !;)

Többnyire megdöbbentő képet ad a tudomány és a tudományt befolyásoló tényezőkről, ami sajna nem sci fi !
 

miragem

Állandó Tag
Állandó Tag
Ahogy elnézem, itt és most eléggé elbeszélgetünk egymás mellett.

Ahogy már előtte is pedzettem szerintem eleve hülye a kérdés !

Nincs "áltudomány" !
Tudomány van, és vannak hazugságok, vannak megalkuvó tudósok, akik megtagadják önmagukat.
Ez egy dolog.
Miről is beszélünk ?
Hogy X cég katyvaszait Y egyetem "tudósai" kisérletekkel igazolták... etc.
Ez áltudomány/nyosság ?
Nem ! Hazugság, csalás !

Eltagadnak jelentős kutatási helyeket leletket ?
Valós !
Hogy néhány bátrabb emberke szót emel, ez áltudomány ?
Hogy más szemszögből közelítik meg az eddigi ismereteket, az szintén "áltudomány" ?

Talán a "távgyógyászok" és a TV jósnokok ellen kéne hadat viselni és nem azokat támadni, akik mernek gondolkozni !!!
 
Oldal tetejére