UFO-k földönkívüliek II
- Téma inditó kinek
- Kezdés dátuma
- Státusza
Azt tapasztalom internetesen oldalakon, hogy nagy a helyezkedési vágy a vallásokban. Amióta a Vatikánból is elhangzott a lehetősége olyan lényekkel való találkozásnak, amelyek mások, mint mi, aztán a tibeti láma saját maga is elmondta, hogy ez meg fog történni - erről videó is van a YT-on - azóta különböző blogok indultak, ahol azzal győzködik az embereket, hogy ők nem idegen világokból érkező entitások, hanem démonok!
Persze, szerintük az ilyenektől úgy lehet megszabadulni, ha éppen annak az istenségnek a nevét hívjuk segítségül, amelyikhez a blogok gazdái tartoznak. Aki nem így tesz, azt elviszi az ördög...
A civil életben meg folyik a felkészítés ezerrel. A kedves kis E.T. filmek eltűntek és a gonosz támadók ellen kell védekeznie az embereknek, akiket természetesen egy amerikai szuperhős, jó esetben az Elnök ment meg!A célzott műsor, az "Ősi idegenek" sorozat meg a minap áttért konkrét esetek bemutatására, az olyanokra, ahol legutóbb az amerikai haditengerészet archívumait használták fel. Leesett az állam, amikor vasárnap este megnéztem a filmet. Például olyan esetről volt szó, amikor egy a vízben 240 mérföldes sebességgel 8000 méter mélységben haladó azonosítatlan tárgyat láttak akkor, amikor a legmodernebb amerikai tengeralattjáró is legfeljebb 7-800 méterre tudott merülni és sokkal lassabban haladt.
Szóval valami készülődik és a vallások szeretnének belőle győztesen kikerülni, ez még nem is aggaszt annyira, mint az, hogy ellenséget csinálnak belőlük. Persze lehet, hogy ellenségek, de ha így lenne, akkor az ő technikájukkal már régen elpusztíthattak volna bennünket. Ebben a videóban elmesélnek egy jól dokumentált esetet, amiben az a férfi (pszichiáter), akivel történt azt mondja, hogy az ellenség nem az idegenek, hanem azok, akik nem akarják, hogy az emberiség tudjon róluk.
Hű, jó sok érdekes videó van, 1-2 ismerős mondjuk.
Egyébként érdekes ez a mostanában egyre gyakoribb különös észlelések száma, illetve az észlelések sokfélesége. Sokasodik a felvétel is ezekről már alig tudják, hogy cáfolni és meghazudtolni azokat. Egyre inkább nevetségesek a cáfolatok. Egyre több ismertebb tudós fel szólal a mellett, hogy történnek most és a múltban is különös esetek.
Látszik, hogy mi faji és civilizációs szinten is változunk, ennek köszönhető ez egyébként első sorban. Más különben nem is lenne ennyi megszaporodó különleges eset. Pedig nagyon próbálják a népet szedálni mentálisan, szellemileg azok akiknek ez nem érdekük, hogy felébredezgessünk ráébredjünk önmagunkra. Ezért is ez a mostanában sok repülőgép "baleset" és háborús helyzetek Kelet-Európában és Izrael környékén megint.
Persze a nem túl tényszerű irányba befolyásoló filmek is ide tartoznak.
Mennyi energiát belefeccölnek egyesek, hogy mi félelemben és önmagunk illetve egymásnak esve éljük le az életünket. Lassan már rekord lesz.
Bár persze a mi közreműködésünk nélkül nem menne ez nekik. Ezért kellene egyénileg eljutni mindenkinek olyan szintre, hogy ezek a dolgok már ne legyenek ennyire befolyásoló, irányítható hatással ránk. Probléma az ahogy látom, hogy túlzottan is szeretünk mindent problémánkat másra fogni és mutogatni, hogy miatta volt. Ezzel meg pont azt érik el amit akarnak, konfliktusokat, belső kiegyensúlyozottlanságot.
Ezért javaslom nektek is, hogy a mellett, hogy tájékozódtok ezekről a hírekről, legyetek tisztába azzal mi a célja ezeknek.
Az meg, hogy történni fog e valami a közel jövőben tényleg csak rajtunk áll. Bár az egyéni különleges történések eshetősége, még mindig nagyobb mint a globális változásé. Maguktól nem változnak meg a dolgok sajna. A külső segítséget meg úgysem olyan formában kapjuk mint amire számítunk. Hiszen azt már régóta kapjuk, mégsem nagyon tudunk róla legtöbben.
Az emberi természetünkön kéne valahogy uralkodnunk, különben megint csak újrakezdés lesz előbb-utóbb, attól tartok.
Szia anom!
De régen jártál erre,hogy telnek a napjaid?
Olvastam ...Az aranybolygó üzenete-t...mennyire valósak az infok amiket leírt a szerző?
Nagyon sokat változott a világ körülöttem vagy én változtam?
De régen jártál erre,hogy telnek a napjaid?
Olvastam ...Az aranybolygó üzenete-t...mennyire valósak az infok amiket leírt a szerző?
Nagyon sokat változott a világ körülöttem vagy én változtam?
Szia
Itt voltam én azért néha csak nem írtam, hanem olvastam.
Kicsit utána néztem az üzenetnek, meg a könyvnek amiben íródott.
Gondolom erre gondoltál:
“K: Mi a könyv fő üzenete?
V: A thiaooubaiak üzenete a következő: Az anyagi technológia, sprituális tudás nélkül elkerülhetetlenül globális katasztrófához vezet a Földön. A technológiának a szellemi fejlődésünket kellene támogatnia. Ehelyett ma arra szolgál, hogy egyre nagyobb rabságba taszítsa az embereket egy olyan pénz-alapú rendszerben és anyagias világban, amelyek amúgy is mindenképpen időlegesek. „Felszínes”: ez a szó tökéletesen találó jelző a materialista, pénzközpontú világra.
Jelenleg figyelmünk legjavát a fizikai testünkre fordítjuk, ám ez komoly hiba. A fizikai test, mint minden anyagi dolog, valójában múlandó, míg a psziché, mivel része az asztráltestnek, halhatatlan… Ezért hát sokkal inkább elménk és szellemünk fejlődésére kellene koncentrálnunk…”
Egyet tudok érteni azzal amit leírt itt, szépen össze van foglalva.
A könyv többi részébe csak részben olvastam bele, arról ezért csak annyit tudok mondani, hogy érdekes.
Van mögötte tapasztalat, persze van mikor nehéz elválasztani a valóságot az általunk magunknak kialakított "valóságtól". De nagy részt még regény formában is kiolvasható belőle, hogy tényleges ismeret alapján van írva. Viszont persze egy személy nézőpontból, ezért szubjektív. Meg mivel regény, ezért vannak benne kicsit átalakított elemek.
Az, hogy mennyit változtál azt a közvetlen körülötted élők jobban megtudnák mondani neked. Olyat kérdezz meg aki felé minél "semlegesebb" vagy és viszont, attól kapod a legjobb választ erre. Mivel akkor látunk csak tisztán valakit, ha az érzéseink és a gondolataink kevéssé befolyásolják a tudatunkat. Én nem ismerem eléggé milyen voltál. Illetve eleve a kérdésed feltételezi, hogy önmagadat másképpen "látod" mint jó pár tapasztalattal ez előtt. Ez persze természetes.
Minden változik, minden pillanatban mindent és mindenkit új hatások érnek, azért van ez. Persze érdekes ez mert a változás is csak látszólagos sokszor. Mivel vannak tartós és vannak rövidke hatású, erejű változások.
Akkor derül ki igazán kik vagyunk mikor nehéz helyzetbe kerülünk. Előtte teljesen mindegy minek, kinek hittük magunkat, akkor felszínre jön úgyis.
A világ eléggé tág fogalom azért. Persze az is változik (a társadalmaink) velünk együtt, mondjuk inkább csak felszínesen.
Pl ha valami oknál fogva megszűnne az áramellátás a civilizációnkba ma, nagyon csúnya ősemberi módokon viselkednének sokan (nem mindenki) egymással.
Ebből látszana mennyit is fejlődtünk szellemileg, spirituálisan.
Békésebb nyugis időben látszik mennyivel többre képesek vagyunk, és még ennél jóval többre is lehetnénk. De hát milyen fény az amit egy kis lehelet is elolt?
Ez a Kaye kapitány egy kicsit emlékeztet engem egy bizonyos Münchausen nevű báróra, aki a XVIII. század közepén egy ágyúgolyót meglovagolva tudott utazni.
Kedves Zsolti!
Semmi köze sincs a Münchausen bárónak a Kaye kapitányhoz. Elolvastad e a könyvet, vagy csak úgy szkeptikusan állsz a dologhoz? Szerintem inkább olvasd el a topikot, és utána mondj róla véleményt...
Legyen nagyon szép, és vidám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.
Kedves Erzsi!
Valójában van bennem némi szkepticizmus Kaye kapitány személye és a vele történt események iránt. Mindazonáltal a leírás érdekességét elismerem, de hogy ezeket a valóságban megtörténhető eseményekként értelmezzem, hát ez nekem nem megy.
UFO-BÁZIS A HOLD BELSEJÉBEN[/paste:font]
Prusi 2014.05.17. 07:48
Több mint három évtizede nem tudják megdönteni tudományos érvekkel azt az orosz elméletet, amely szerint Holdunk belseje üreges, és benne idegen lények rejtőznek. A téma akkor került ismét középpontba, amikor a NASA mérnökei bejelentették, hogy legújabb kísérleteik szerint a Hold sokkal tömörebb a felszínen, mint a mélyben. Eszerint elképzelhető, hogy égi kísérőnk egyáltalán nem természetes eredetű égitest, hanem egy óriási, kozmikus Noé bárkája.
Az 1970-es években kidolgozott, tudományos-fantasztikus filmekbe illő feltételezés két „értelmi szerzője” Mihail Vaszin és Alexander Cserbakov. Az orosz tudósok olyan ősi tibeti krónikákat és szláv legendákat vettek alapul teóriájuk kidolgozásához, amelyek szerint az özönvíz idején még nem volt az égen a Hold. Ezt a Biblia is alátámasztja, hiszen a Jelenések könyve arról ír, hogy a Föld csak 13 millió évvel ezelőtt „kapta el” a Holdat. Vaszin és Cserbakov ezekből indult ki, amikor kidolgozta az űranyahajóra vonatkozó elméletet.
Az üreges Hold
A kutatók feltevése alapján a Hold nem csupán egy mesterségesen „idepottyantott” kísérő, hanem belülről teljesen üres is. A megdöbbentő elmélet szerint az égitestet több milliárd évvel ezelőtt egy technikailag fejlett idegen civilizáció állította Föld körüli pályára. A két tudós meggyőződéssel állítja, a Hold üreges belsejében utazáshoz szükséges üzemanyag, navigációs berendezések, megfigyelőeszközök, valamint az életkörülményeket fenntartó gépek rejtőznek. Az égitest ezáltal egyfajta Noé bárkájaként funkcionálhat, de az is lehetséges, hogy valamikor magára maradt a Föld körüli pályán, és a speciális műszerek hosszú ideje automatikusan vezérlik a „járművet”.
Vaszin és Cserbakov úgy véli, a gömb alakú belső részt két rétegből álló héj veszi körül. A durván megmunkált külső lemez a becsapódó meteoritok által keltett lökéshullámok elnyelését szolgálja, vastagsága pedig – becsléseik szerint – a 32 kilométert is meghaladja. A belső fedőréteg azokat a gázokat tartalmazza, amelyek az atmoszféra, a fény és a légkondicionálás szabályozásában segítenek.
Noha az egész világon akadtak és akadnak olyan tudományos szakemberek, akik szerint az üreges Hold elmélete csupán az utóbbi évtizedek „orosz űrvicceinek” egyike, a teória számos rejtélyre ad logikus magyarázatot. Például arra, miért éppen harmadannyi a Hold tömörsége, mint amire mérete és tömege alapján következtetni lehet, és miért csak három kilométer mélyre hatolnak a legnagyobb, több száz kilométer átmérőjű lunáris kráterek. Talán egy közvetlenül a durva felszín alatt rejtőző, pajzsként szolgáló réteg megállította a becsapódó meteoritokat? Ezt igazolja az a tény is, hogy a holdkráterek mélye domború, holott – a természet törvényei szerint – logikusan homorúnak kellene lenniük.
Bár a Földről látható oldalon 300 ezer krátert számoltak össze a kutatók, a Hold másik oldalán alig több mint 30 ezer becsapódásnyom található – vagyis az összes kráter mindössze tíz százaléka. És mind nagyjából egy időből származik! Úgy négymilliárd évvel ezelőtt kaphatta ezt a rengeteg találatot, egy legfeljebb kéthetes időszak alatt. Mire megfordult, a másik oldalát már alig csúfították el a meteoritok. Egyes kráterek színültig tele vannak porral, másokban alig akad por. Az orosz kutatók szerint ennek magyarázata, hogy a becsapódások során megsérült védőburkot a legénység egy cementszerű anyaggal töltötte fel. Ez a réteg a kiszáradás után finom holdi porrá alakult át, és nagy arányban tartalmaz rendkívül ritka fémeket, ráadásul elképesztően ellenáll a hőnek és a korróziónak. Vaszin és Cserbakov okot talált a mágnesességre, a szüntelen vibrációkra és a véletlenszerű gázkisugárzásokra is, amelyek a belső atmoszféra hatásai lehetnek.
A rejtélyek számát növeli, hogy míg a Föld 3,6-3,7 milliárd évesnek tekinthető, addig a Hold anyagában ennél jóval idősebb, 7-10 milliárd éves kőzeteket is találtak. Vagyis eleve nem készülhettek a mi Naprendszerünkben, amely jóval később alakult ki. Ha viszont vándorolt a világűrben, felmerül a többi kérdés: milyen ok vagy erő indíthat el egyetlen kis égitestet úgy, hogy az elhagyja saját csillaga vonzerejét, és több milliárd éven keresztül utazzon keresztül a rideg világűrön?
Ráadásul a fizika törvényei szerint egy Földdel megegyező méretű és tömegű bolygó legfeljebb egy 50 kilométer átmérőjű, a Holddal azonos tömegű testet képes befogni, magához „láncolni”, de az is csak elliptikus pályán képzelhető el. A Hold tömege viszont ennél sokkal nagyobb, és egynegyede a Földének, így máris összeomlott az égi mechanika egyik általunk megdönthetetlennek hitt törvénye. Arról nem szólva, hogy ha mégis sikerülne befogni egy Hold nagyságú testet, akkor annak az Egyenlítő síkjában kellene keringenie, a Holdról pedig ez sem mondható el.
A Hold körüli anomáliák az Apollo–12 legénységének figyelmét is felkeltették, amikor egy rádióadóval felszerelt szeizmográfot, földrengésjelző készüléket hagytak a felszínen, majd távozás közben jó magasról visszadobták a már nem használt holdkompot. Az előzetes számítások alapján azt gondolták, a kéttonnás szerkezet becsapódása néhány perces holdrengést vált majd ki – ám a Hold közel egy órán tartó folyamatos rengéssel válaszolt! Arra természetesen a mai napig nem született elfogadható magyarázat, miért „kongott” a vártnál jóval hosszabb ideig a több milliárd tonnás tömeg, amelynek szinte meg sem szabadott volna éreznie az ütközést. Miért hatott rá ennyire erősen és hosszan az 1,65 km/sec sebességgel érkező, ám mindössze kéttonnás holdkomppal történő találkozás, ha olyan a szerkezete, ahogyan a „szakemberek” állítják?
Hasonló kísérleteket egyébként a – kis híján tragédiába torkolló – Apollo–13 expedíció tagjai is végeztek, akik tíz tonna dinamit erejével egyenértékű robbanást szimuláltak az égitest felszínén. A Hold ekkor négy óra hosszat kongott, és ötvenszer erősebben érezte meg a hatást, mint azt anyaga és összetétele alapján várták a kutatók. Mint ahogyan arra az ismert fizikai törvényszerűségek alapján reagálnia kellett volna!
Újabb anomáliákra derült fény akkor, amikor mesterséges holdakként viselkedő földi szondákat küldtek a Hold köré, s azok keringésük közben bizonyos helyeken lefékeződtek, majd felgyorsultak a gravitációs vonzerő váratlan csökkenésének és növekedésének hatására. Az égitest sűrűségének megmagyarázhatatlan változásai miatt sok szonda kitért eredeti pályájáról, emiatt lehetetlenné vált a feladatok elvégzése. Az elméleti szakértők ismét csak a fejüket csóválták, hiszen sehol másutt a Naprendszerben nem találkoztak hasonló jelenséggel. Pedig mi ez, ha nem az üregek létét bizonyító jel?
Gyanús meghátrálás
A hivatalos szervek évtizedeken át próbálták a Holdat terméketlen, üres, halott vidéknek beállítani. Mintha ezért nem lenne semmi értelme oda elrepülni. S bár az amerikai űrhivatal hosszú ideje mindent megtesz annak érdekében, hogy félretájékoztassa a világ közvéleményét, a bizonyítékok napról napra gyűlnek arra vonatkozóan is, hogy szinte valamennyi Hold-missziót azonosítatlan repülő objektumok és titokzatos fények kísértek az útján. A jelenség egyébként nem új keletű: angol csillagászok már 1869-ben beszámoltak arról, hogy feltűnően világító fénycsoportokat figyeltek meg több hónapon keresztül, minden éjszaka. A hasonló felvillanások napjainkban sem ritkák, rendszerint valamelyik kráter belsejében tapasztalják őket.
Az űrhajósok maguk is megfigyeltek különös tárgyakat és jelenségeket a Holdon, amelyek egyáltalán nem illettek oda – például a kráterek mélyén húzódó kupolaszerű objektumokat és olyan nyomokat, amelyeket mintha valamilyen közlekedési eszköz hagyott volna maga után. Az idegenek jelenlétét a Holdon más érdekes események is alátámasztják: például az eltűnő, majd újra felbukkanó – bizonyosan nem természetes eredetű – kráterek, a 27 naponként szabályosan ismétlődő holdrengések, mesterségesnek tűnő falak és repedések, titokzatos pára- és füstrétegek. Az orosz N. Kozirev már 1961-ben kimutatta – és méréseit többször ellenőrizték –, hogy a Hold felszínéről molekuláris hidrogén távozik, erre a mai napig nem találtak elfogadható magyarázatot.
A hetvenes évek vége óta több tucat olyan Hold-fénykép látott napvilágot, amelyeket az Apollo-űrhajók vagy földi eszközök készítettek, és amelyeket sikerült megmenteni a titoktartás, az elsüllyesztés elől. E fotók alapján száz százalékos bizonyossággal állítható, hogy a Holdon értelmes tevékenység folyik. De a NASA amellett, hogy nem teszi közzé a nagy felbontású fotókat, meg is hamisítja a létező fényképeket! Már többször kiderült, hogy a nyilvánosságra hozott képek nem egyeznek más, korábban készült képekkel. Retusálták őket, de milyen célból? Vajon mit akartak eltüntetni, ami előzőleg rajtuk volt? Talán csak nem annak bizonyítékait, hogy a földönkívüliek származási helyét nem több fényévnyire, más naprendszerek bolygóin kellene keresnünk, hanem a legközelebbi szomszédságunkban?
Ráadásul ma is ott tartunk, hogy tiltott égitestként kell tekintenünk égi kísérőnkre. Az első ember Holdra lépése, 1969. július 26. rendkívüli reménnyel töltötte el az emberiséget, hiszen a tervek arról szóltak, hogy hamarosan bázisok, bányák és laboratóriumok épülnek majd ott, s ezzel egészen új iparágakat, új anyagokat, új energiaforrásokat kaphatunk. Az 1969 és 1972 közötti nagy felfutás idején a Hold-kutatás mindmáig elért legnagyobb korszakának lehettünk tanúi. Számos expedíció indult oda – vagy eleve nem is a felszínen történő leszállás volt a cél –, mégis hat alkalommal 18 ember járt arra, közülük 12 landolt sikeresen az égitest talaján.
Később aztán roppant gyanús körülmények között, és igencsak váratlanul megtört az amerikaiak lelkesedése a Hold iránt – a szovjetek pedig soha sem jutottak el oda. Égi kísérőnkre nem indultak többé embert szállító űrhajók – pedig ilyenek már akkor készen várták a további indításokat, és felkészített űrhajós is akadt szép számmal, nem említve a rengeteg rejtélyt, amelyet vizsgálniuk kellett volna.
Nemcsak az UFO-kutatók, de a logikusan gondolkodó emberek is joggal furcsállják, hogy azok, akik a legnagyobb sikersorozat közepén, diadalmenetben jutottak el a Holdra, váratlanul felhagytak a kutatással. A tervek éppen ellenkezőek voltak: az 1970-es évek elején tovább kellett volna tartania az Apollo-programnak, hiszen felépítették a többi űrhajót, és részletesen kidolgozták az Apollo–18, –19 és –20 útjait és feladatait. Majd váratlanul lemondtak mindenről – az oroszokkal együtt, akiknek pedig egyáltalán nem volt szokásuk feladni a küzdelmet, főleg akkor nem, amikor az amerikaiakkal versengtek.
Vajon milyen oka lehetett a két nagyhatalomnak arra, hogy beszüntesse a Hold vizsgálatát, ahelyett, hogy további érdekes és fontos kutatásokat kezdeményez, netán bázisokat épít? Tudjuk, hogy a hivatalos magyarázat nem állja meg a helyét, hiszen a Hold napjainkban is ezernyi rejtélyt tartogat, gyarmatosítása pedig ugrásszerű fejlődést eredményezne az emberiség életében. Sokkal valószínűbb, hogy azok az idegenek, akik már régóta bevették magukat a Holdra, nem veszik jó néven, ha megpróbálunk beférkőzni az otthonaikba. Aki pedig – az egyértelmű figyelmeztetések ellenére – mégis megpróbálkozna egy újabb Hold-expedícióval, semmi jóra ne számítson…
PRUSINSZKI ISTVÁN
EREDETILEG MEGJELENT
A SZÍNES UFO 2007. JÚLIUSI SZÁMÁBAN
Kisbolygónak álcázott űrhajók
Ma már szinte biztosra vehető, hogy ha az emberek kijutnak a Világegyetem végtelen óceánjára, hatalmas űrbázisokat és telepeket hoznak majd létre, amelyekről könnyebben útnak indíthatják expedícióikat. Miért ne feltételezhetnénk ugyanezt az idegenekről? Ha több száz vagy ezer évvel fejlettebbek nálunk, s képesek egy pillanat alatt fényéveket utazni, nem okozhat nekik gondot gigantikus méretű bolygók, föld alatti bázisok kialakítása sem. Régóta közismert, hogy a Naprendszer különféle égitestjeit korábban is földönkívüli intelligenciák által létrehozott, űrbéli anyahajónak vélték, például a Mars két holdját, a Phoboszt és a Deimoszt, valamint a Szaturnusz holdját, a Phoebét is. A Naprendszer „gyanúsan” viselkedő vándorai között előkelő helyet foglalnak el azok a kisbolygók is, amelyek időnként váratlan pályamódosításokkal és meglepő manőverekkel hívják fel magukra a csillagászok figyelmét. Egyes feltételezések szerint ezek az égitestek idegen lények rejtekhelyéül szolgálnak, akik a kozmosz gigantikus törmeléktömegében próbálják meg álcázni megfigyelőállomásaikat az avatatlan szemek elől. Akár úgy, hogy űrhajójukkal tapadnak a sötét, élettelen sziklára, akár úgy, hogy az általuk kiválasztott kisbolygó belsejében helyet robbantanak ki, és támaszpontot építenek fel maguknak. Az ilyen átépített aszteroida elérheti a 200 kilométeres hosszúságot és a 12 kilométeres átmérőt, belső felületén korrózióvédő réteggel, kívül pedig izolált alumíniumborítással, amely csökkentheti a hőkisugárzást.
Prusi 2014.05.17. 07:48
Több mint három évtizede nem tudják megdönteni tudományos érvekkel azt az orosz elméletet, amely szerint Holdunk belseje üreges, és benne idegen lények rejtőznek. A téma akkor került ismét középpontba, amikor a NASA mérnökei bejelentették, hogy legújabb kísérleteik szerint a Hold sokkal tömörebb a felszínen, mint a mélyben. Eszerint elképzelhető, hogy égi kísérőnk egyáltalán nem természetes eredetű égitest, hanem egy óriási, kozmikus Noé bárkája.
Az 1970-es években kidolgozott, tudományos-fantasztikus filmekbe illő feltételezés két „értelmi szerzője” Mihail Vaszin és Alexander Cserbakov. Az orosz tudósok olyan ősi tibeti krónikákat és szláv legendákat vettek alapul teóriájuk kidolgozásához, amelyek szerint az özönvíz idején még nem volt az égen a Hold. Ezt a Biblia is alátámasztja, hiszen a Jelenések könyve arról ír, hogy a Föld csak 13 millió évvel ezelőtt „kapta el” a Holdat. Vaszin és Cserbakov ezekből indult ki, amikor kidolgozta az űranyahajóra vonatkozó elméletet.
Az üreges Hold
A kutatók feltevése alapján a Hold nem csupán egy mesterségesen „idepottyantott” kísérő, hanem belülről teljesen üres is. A megdöbbentő elmélet szerint az égitestet több milliárd évvel ezelőtt egy technikailag fejlett idegen civilizáció állította Föld körüli pályára. A két tudós meggyőződéssel állítja, a Hold üreges belsejében utazáshoz szükséges üzemanyag, navigációs berendezések, megfigyelőeszközök, valamint az életkörülményeket fenntartó gépek rejtőznek. Az égitest ezáltal egyfajta Noé bárkájaként funkcionálhat, de az is lehetséges, hogy valamikor magára maradt a Föld körüli pályán, és a speciális műszerek hosszú ideje automatikusan vezérlik a „járművet”.
Vaszin és Cserbakov úgy véli, a gömb alakú belső részt két rétegből álló héj veszi körül. A durván megmunkált külső lemez a becsapódó meteoritok által keltett lökéshullámok elnyelését szolgálja, vastagsága pedig – becsléseik szerint – a 32 kilométert is meghaladja. A belső fedőréteg azokat a gázokat tartalmazza, amelyek az atmoszféra, a fény és a légkondicionálás szabályozásában segítenek.
Noha az egész világon akadtak és akadnak olyan tudományos szakemberek, akik szerint az üreges Hold elmélete csupán az utóbbi évtizedek „orosz űrvicceinek” egyike, a teória számos rejtélyre ad logikus magyarázatot. Például arra, miért éppen harmadannyi a Hold tömörsége, mint amire mérete és tömege alapján következtetni lehet, és miért csak három kilométer mélyre hatolnak a legnagyobb, több száz kilométer átmérőjű lunáris kráterek. Talán egy közvetlenül a durva felszín alatt rejtőző, pajzsként szolgáló réteg megállította a becsapódó meteoritokat? Ezt igazolja az a tény is, hogy a holdkráterek mélye domború, holott – a természet törvényei szerint – logikusan homorúnak kellene lenniük.
Bár a Földről látható oldalon 300 ezer krátert számoltak össze a kutatók, a Hold másik oldalán alig több mint 30 ezer becsapódásnyom található – vagyis az összes kráter mindössze tíz százaléka. És mind nagyjából egy időből származik! Úgy négymilliárd évvel ezelőtt kaphatta ezt a rengeteg találatot, egy legfeljebb kéthetes időszak alatt. Mire megfordult, a másik oldalát már alig csúfították el a meteoritok. Egyes kráterek színültig tele vannak porral, másokban alig akad por. Az orosz kutatók szerint ennek magyarázata, hogy a becsapódások során megsérült védőburkot a legénység egy cementszerű anyaggal töltötte fel. Ez a réteg a kiszáradás után finom holdi porrá alakult át, és nagy arányban tartalmaz rendkívül ritka fémeket, ráadásul elképesztően ellenáll a hőnek és a korróziónak. Vaszin és Cserbakov okot talált a mágnesességre, a szüntelen vibrációkra és a véletlenszerű gázkisugárzásokra is, amelyek a belső atmoszféra hatásai lehetnek.
A rejtélyek számát növeli, hogy míg a Föld 3,6-3,7 milliárd évesnek tekinthető, addig a Hold anyagában ennél jóval idősebb, 7-10 milliárd éves kőzeteket is találtak. Vagyis eleve nem készülhettek a mi Naprendszerünkben, amely jóval később alakult ki. Ha viszont vándorolt a világűrben, felmerül a többi kérdés: milyen ok vagy erő indíthat el egyetlen kis égitestet úgy, hogy az elhagyja saját csillaga vonzerejét, és több milliárd éven keresztül utazzon keresztül a rideg világűrön?
Ráadásul a fizika törvényei szerint egy Földdel megegyező méretű és tömegű bolygó legfeljebb egy 50 kilométer átmérőjű, a Holddal azonos tömegű testet képes befogni, magához „láncolni”, de az is csak elliptikus pályán képzelhető el. A Hold tömege viszont ennél sokkal nagyobb, és egynegyede a Földének, így máris összeomlott az égi mechanika egyik általunk megdönthetetlennek hitt törvénye. Arról nem szólva, hogy ha mégis sikerülne befogni egy Hold nagyságú testet, akkor annak az Egyenlítő síkjában kellene keringenie, a Holdról pedig ez sem mondható el.
A Hold körüli anomáliák az Apollo–12 legénységének figyelmét is felkeltették, amikor egy rádióadóval felszerelt szeizmográfot, földrengésjelző készüléket hagytak a felszínen, majd távozás közben jó magasról visszadobták a már nem használt holdkompot. Az előzetes számítások alapján azt gondolták, a kéttonnás szerkezet becsapódása néhány perces holdrengést vált majd ki – ám a Hold közel egy órán tartó folyamatos rengéssel válaszolt! Arra természetesen a mai napig nem született elfogadható magyarázat, miért „kongott” a vártnál jóval hosszabb ideig a több milliárd tonnás tömeg, amelynek szinte meg sem szabadott volna éreznie az ütközést. Miért hatott rá ennyire erősen és hosszan az 1,65 km/sec sebességgel érkező, ám mindössze kéttonnás holdkomppal történő találkozás, ha olyan a szerkezete, ahogyan a „szakemberek” állítják?
Hasonló kísérleteket egyébként a – kis híján tragédiába torkolló – Apollo–13 expedíció tagjai is végeztek, akik tíz tonna dinamit erejével egyenértékű robbanást szimuláltak az égitest felszínén. A Hold ekkor négy óra hosszat kongott, és ötvenszer erősebben érezte meg a hatást, mint azt anyaga és összetétele alapján várták a kutatók. Mint ahogyan arra az ismert fizikai törvényszerűségek alapján reagálnia kellett volna!
Újabb anomáliákra derült fény akkor, amikor mesterséges holdakként viselkedő földi szondákat küldtek a Hold köré, s azok keringésük közben bizonyos helyeken lefékeződtek, majd felgyorsultak a gravitációs vonzerő váratlan csökkenésének és növekedésének hatására. Az égitest sűrűségének megmagyarázhatatlan változásai miatt sok szonda kitért eredeti pályájáról, emiatt lehetetlenné vált a feladatok elvégzése. Az elméleti szakértők ismét csak a fejüket csóválták, hiszen sehol másutt a Naprendszerben nem találkoztak hasonló jelenséggel. Pedig mi ez, ha nem az üregek létét bizonyító jel?
Gyanús meghátrálás
A hivatalos szervek évtizedeken át próbálták a Holdat terméketlen, üres, halott vidéknek beállítani. Mintha ezért nem lenne semmi értelme oda elrepülni. S bár az amerikai űrhivatal hosszú ideje mindent megtesz annak érdekében, hogy félretájékoztassa a világ közvéleményét, a bizonyítékok napról napra gyűlnek arra vonatkozóan is, hogy szinte valamennyi Hold-missziót azonosítatlan repülő objektumok és titokzatos fények kísértek az útján. A jelenség egyébként nem új keletű: angol csillagászok már 1869-ben beszámoltak arról, hogy feltűnően világító fénycsoportokat figyeltek meg több hónapon keresztül, minden éjszaka. A hasonló felvillanások napjainkban sem ritkák, rendszerint valamelyik kráter belsejében tapasztalják őket.
Az űrhajósok maguk is megfigyeltek különös tárgyakat és jelenségeket a Holdon, amelyek egyáltalán nem illettek oda – például a kráterek mélyén húzódó kupolaszerű objektumokat és olyan nyomokat, amelyeket mintha valamilyen közlekedési eszköz hagyott volna maga után. Az idegenek jelenlétét a Holdon más érdekes események is alátámasztják: például az eltűnő, majd újra felbukkanó – bizonyosan nem természetes eredetű – kráterek, a 27 naponként szabályosan ismétlődő holdrengések, mesterségesnek tűnő falak és repedések, titokzatos pára- és füstrétegek. Az orosz N. Kozirev már 1961-ben kimutatta – és méréseit többször ellenőrizték –, hogy a Hold felszínéről molekuláris hidrogén távozik, erre a mai napig nem találtak elfogadható magyarázatot.
A hetvenes évek vége óta több tucat olyan Hold-fénykép látott napvilágot, amelyeket az Apollo-űrhajók vagy földi eszközök készítettek, és amelyeket sikerült megmenteni a titoktartás, az elsüllyesztés elől. E fotók alapján száz százalékos bizonyossággal állítható, hogy a Holdon értelmes tevékenység folyik. De a NASA amellett, hogy nem teszi közzé a nagy felbontású fotókat, meg is hamisítja a létező fényképeket! Már többször kiderült, hogy a nyilvánosságra hozott képek nem egyeznek más, korábban készült képekkel. Retusálták őket, de milyen célból? Vajon mit akartak eltüntetni, ami előzőleg rajtuk volt? Talán csak nem annak bizonyítékait, hogy a földönkívüliek származási helyét nem több fényévnyire, más naprendszerek bolygóin kellene keresnünk, hanem a legközelebbi szomszédságunkban?
Ráadásul ma is ott tartunk, hogy tiltott égitestként kell tekintenünk égi kísérőnkre. Az első ember Holdra lépése, 1969. július 26. rendkívüli reménnyel töltötte el az emberiséget, hiszen a tervek arról szóltak, hogy hamarosan bázisok, bányák és laboratóriumok épülnek majd ott, s ezzel egészen új iparágakat, új anyagokat, új energiaforrásokat kaphatunk. Az 1969 és 1972 közötti nagy felfutás idején a Hold-kutatás mindmáig elért legnagyobb korszakának lehettünk tanúi. Számos expedíció indult oda – vagy eleve nem is a felszínen történő leszállás volt a cél –, mégis hat alkalommal 18 ember járt arra, közülük 12 landolt sikeresen az égitest talaján.
Később aztán roppant gyanús körülmények között, és igencsak váratlanul megtört az amerikaiak lelkesedése a Hold iránt – a szovjetek pedig soha sem jutottak el oda. Égi kísérőnkre nem indultak többé embert szállító űrhajók – pedig ilyenek már akkor készen várták a további indításokat, és felkészített űrhajós is akadt szép számmal, nem említve a rengeteg rejtélyt, amelyet vizsgálniuk kellett volna.
Nemcsak az UFO-kutatók, de a logikusan gondolkodó emberek is joggal furcsállják, hogy azok, akik a legnagyobb sikersorozat közepén, diadalmenetben jutottak el a Holdra, váratlanul felhagytak a kutatással. A tervek éppen ellenkezőek voltak: az 1970-es évek elején tovább kellett volna tartania az Apollo-programnak, hiszen felépítették a többi űrhajót, és részletesen kidolgozták az Apollo–18, –19 és –20 útjait és feladatait. Majd váratlanul lemondtak mindenről – az oroszokkal együtt, akiknek pedig egyáltalán nem volt szokásuk feladni a küzdelmet, főleg akkor nem, amikor az amerikaiakkal versengtek.
Vajon milyen oka lehetett a két nagyhatalomnak arra, hogy beszüntesse a Hold vizsgálatát, ahelyett, hogy további érdekes és fontos kutatásokat kezdeményez, netán bázisokat épít? Tudjuk, hogy a hivatalos magyarázat nem állja meg a helyét, hiszen a Hold napjainkban is ezernyi rejtélyt tartogat, gyarmatosítása pedig ugrásszerű fejlődést eredményezne az emberiség életében. Sokkal valószínűbb, hogy azok az idegenek, akik már régóta bevették magukat a Holdra, nem veszik jó néven, ha megpróbálunk beférkőzni az otthonaikba. Aki pedig – az egyértelmű figyelmeztetések ellenére – mégis megpróbálkozna egy újabb Hold-expedícióval, semmi jóra ne számítson…
PRUSINSZKI ISTVÁN
EREDETILEG MEGJELENT
A SZÍNES UFO 2007. JÚLIUSI SZÁMÁBAN
Kisbolygónak álcázott űrhajók
Ma már szinte biztosra vehető, hogy ha az emberek kijutnak a Világegyetem végtelen óceánjára, hatalmas űrbázisokat és telepeket hoznak majd létre, amelyekről könnyebben útnak indíthatják expedícióikat. Miért ne feltételezhetnénk ugyanezt az idegenekről? Ha több száz vagy ezer évvel fejlettebbek nálunk, s képesek egy pillanat alatt fényéveket utazni, nem okozhat nekik gondot gigantikus méretű bolygók, föld alatti bázisok kialakítása sem. Régóta közismert, hogy a Naprendszer különféle égitestjeit korábban is földönkívüli intelligenciák által létrehozott, űrbéli anyahajónak vélték, például a Mars két holdját, a Phoboszt és a Deimoszt, valamint a Szaturnusz holdját, a Phoebét is. A Naprendszer „gyanúsan” viselkedő vándorai között előkelő helyet foglalnak el azok a kisbolygók is, amelyek időnként váratlan pályamódosításokkal és meglepő manőverekkel hívják fel magukra a csillagászok figyelmét. Egyes feltételezések szerint ezek az égitestek idegen lények rejtekhelyéül szolgálnak, akik a kozmosz gigantikus törmeléktömegében próbálják meg álcázni megfigyelőállomásaikat az avatatlan szemek elől. Akár úgy, hogy űrhajójukkal tapadnak a sötét, élettelen sziklára, akár úgy, hogy az általuk kiválasztott kisbolygó belsejében helyet robbantanak ki, és támaszpontot építenek fel maguknak. Az ilyen átépített aszteroida elérheti a 200 kilométeres hosszúságot és a 12 kilométeres átmérőt, belső felületén korrózióvédő réteggel, kívül pedig izolált alumíniumborítással, amely csökkentheti a hőkisugárzást.
Visszatérés a Holdra
Egyre több UFO-kutató tartja megalapozottnak azt az állítást, amely szerint az Egyesült Államok már évtizedekkel ezelőtt szerződést kötött a Holdat elfoglaló földönkívüliekkel. Ennek megfelelően az amerikaiak mindent megtesznek azért, hogy eltussolják az idegenek jelenlétét, s e cél elérése érdekében még a dokumentumok hamisításától, a megfélemlítésektől, sőt, a gyilkosságoktól sem riadnak vissza. Cserébe technikai segítséget kapnak az idegenektől, és garanciát arra, hogy azok nem kötnek megállapodást más földi kormánnyal. E titkos szerződés szabályozhatja azt is, hogy mikor és milyen feltételekkel léphetnek a Holdra űrhajósok. Már csak ezért is elgondolkodtató George Bush elnök három évvel ezelőtti bejelentése, amely szerint 2018-tól kezdve ismét évente kétszer szállnának le az amerikaiak a Holdra. Ha az idegenek ezt a határidőt szabták feltételül földi tárgyalópartnerük számára, akkor érthető, hogy addig miért nem léphetnek emberek az égitest felszínére. Az újabb űrutazásig pedig minden árulkodó nyom eltüntetésére lehetőségük nyílik, hogy az űrhajósok még véletlenül se észlelhessenek semmi különöset a Holdon. Igaz, ettől még az évszázadok óta tapasztalt anomáliákat nem tudják letagadni…
Egyre több UFO-kutató tartja megalapozottnak azt az állítást, amely szerint az Egyesült Államok már évtizedekkel ezelőtt szerződést kötött a Holdat elfoglaló földönkívüliekkel. Ennek megfelelően az amerikaiak mindent megtesznek azért, hogy eltussolják az idegenek jelenlétét, s e cél elérése érdekében még a dokumentumok hamisításától, a megfélemlítésektől, sőt, a gyilkosságoktól sem riadnak vissza. Cserébe technikai segítséget kapnak az idegenektől, és garanciát arra, hogy azok nem kötnek megállapodást más földi kormánnyal. E titkos szerződés szabályozhatja azt is, hogy mikor és milyen feltételekkel léphetnek a Holdra űrhajósok. Már csak ezért is elgondolkodtató George Bush elnök három évvel ezelőtti bejelentése, amely szerint 2018-tól kezdve ismét évente kétszer szállnának le az amerikaiak a Holdra. Ha az idegenek ezt a határidőt szabták feltételül földi tárgyalópartnerük számára, akkor érthető, hogy addig miért nem léphetnek emberek az égitest felszínére. Az újabb űrutazásig pedig minden árulkodó nyom eltüntetésére lehetőségük nyílik, hogy az űrhajósok még véletlenül se észlelhessenek semmi különöset a Holdon. Igaz, ettől még az évszázadok óta tapasztalt anomáliákat nem tudják letagadni…
UFO-BÁZIS A HOLD BELSEJÉBEN[/paste:font]
Prusi 2014.05.17. 07:48
Több mint három évtizede nem tudják megdönteni tudományos érvekkel azt az orosz elméletet, amely szerint Holdunk belseje üreges, és benne idegen lények rejtőznek. A téma akkor került ismét középpontba, amikor a NASA mérnökei bejelentették, hogy legújabb kísérleteik szerint a Hold sokkal tömörebb a felszínen, mint a mélyben. Eszerint elképzelhető, hogy égi kísérőnk egyáltalán nem természetes eredetű égitest, hanem egy óriási, kozmikus Noé bárkája.
Az 1970-es években kidolgozott, tudományos-fantasztikus filmekbe illő feltételezés két „értelmi szerzője” Mihail Vaszin és Alexander Cserbakov. Az orosz tudósok olyan ősi tibeti krónikákat és szláv legendákat vettek alapul teóriájuk kidolgozásához, amelyek szerint az özönvíz idején még nem volt az égen a Hold. Ezt a Biblia is alátámasztja, hiszen a Jelenések könyve arról ír, hogy a Föld csak 13 millió évvel ezelőtt „kapta el” a Holdat. Vaszin és Cserbakov ezekből indult ki, amikor kidolgozta az űranyahajóra vonatkozó elméletet.
Az üreges Hold
A kutatók feltevése alapján a Hold nem csupán egy mesterségesen „idepottyantott” kísérő, hanem belülről teljesen üres is. A megdöbbentő elmélet szerint az égitestet több milliárd évvel ezelőtt egy technikailag fejlett idegen civilizáció állította Föld körüli pályára. A két tudós meggyőződéssel állítja, a Hold üreges belsejében utazáshoz szükséges üzemanyag, navigációs berendezések, megfigyelőeszközök, valamint az életkörülményeket fenntartó gépek rejtőznek. Az égitest ezáltal egyfajta Noé bárkájaként funkcionálhat, de az is lehetséges, hogy valamikor magára maradt a Föld körüli pályán, és a speciális műszerek hosszú ideje automatikusan vezérlik a „járművet”.
Vaszin és Cserbakov úgy véli, a gömb alakú belső részt két rétegből álló héj veszi körül. A durván megmunkált külső lemez a becsapódó meteoritok által keltett lökéshullámok elnyelését szolgálja, vastagsága pedig – becsléseik szerint – a 32 kilométert is meghaladja. A belső fedőréteg azokat a gázokat tartalmazza, amelyek az atmoszféra, a fény és a légkondicionálás szabályozásában segítenek.
Noha az egész világon akadtak és akadnak olyan tudományos szakemberek, akik szerint az üreges Hold elmélete csupán az utóbbi évtizedek „orosz űrvicceinek” egyike, a teória számos rejtélyre ad logikus magyarázatot. Például arra, miért éppen harmadannyi a Hold tömörsége, mint amire mérete és tömege alapján következtetni lehet, és miért csak három kilométer mélyre hatolnak a legnagyobb, több száz kilométer átmérőjű lunáris kráterek. Talán egy közvetlenül a durva felszín alatt rejtőző, pajzsként szolgáló réteg megállította a becsapódó meteoritokat? Ezt igazolja az a tény is, hogy a holdkráterek mélye domború, holott – a természet törvényei szerint – logikusan homorúnak kellene lenniük.
Bár a Földről látható oldalon 300 ezer krátert számoltak össze a kutatók, a Hold másik oldalán alig több mint 30 ezer becsapódásnyom található – vagyis az összes kráter mindössze tíz százaléka. És mind nagyjából egy időből származik! Úgy négymilliárd évvel ezelőtt kaphatta ezt a rengeteg találatot, egy legfeljebb kéthetes időszak alatt. Mire megfordult, a másik oldalát már alig csúfították el a meteoritok. Egyes kráterek színültig tele vannak porral, másokban alig akad por. Az orosz kutatók szerint ennek magyarázata, hogy a becsapódások során megsérült védőburkot a legénység egy cementszerű anyaggal töltötte fel. Ez a réteg a kiszáradás után finom holdi porrá alakult át, és nagy arányban tartalmaz rendkívül ritka fémeket, ráadásul elképesztően ellenáll a hőnek és a korróziónak. Vaszin és Cserbakov okot talált a mágnesességre, a szüntelen vibrációkra és a véletlenszerű gázkisugárzásokra is, amelyek a belső atmoszféra hatásai lehetnek.
A rejtélyek számát növeli, hogy míg a Föld 3,6-3,7 milliárd évesnek tekinthető, addig a Hold anyagában ennél jóval idősebb, 7-10 milliárd éves kőzeteket is találtak. Vagyis eleve nem készülhettek a mi Naprendszerünkben, amely jóval később alakult ki. Ha viszont vándorolt a világűrben, felmerül a többi kérdés: milyen ok vagy erő indíthat el egyetlen kis égitestet úgy, hogy az elhagyja saját csillaga vonzerejét, és több milliárd éven keresztül utazzon keresztül a rideg világűrön?
Ráadásul a fizika törvényei szerint egy Földdel megegyező méretű és tömegű bolygó legfeljebb egy 50 kilométer átmérőjű, a Holddal azonos tömegű testet képes befogni, magához „láncolni”, de az is csak elliptikus pályán képzelhető el. A Hold tömege viszont ennél sokkal nagyobb, és egynegyede a Földének, így máris összeomlott az égi mechanika egyik általunk megdönthetetlennek hitt törvénye. Arról nem szólva, hogy ha mégis sikerülne befogni egy Hold nagyságú testet, akkor annak az Egyenlítő síkjában kellene keringenie, a Holdról pedig ez sem mondható el.
A Hold körüli anomáliák az Apollo–12 legénységének figyelmét is felkeltették, amikor egy rádióadóval felszerelt szeizmográfot, földrengésjelző készüléket hagytak a felszínen, majd távozás közben jó magasról visszadobták a már nem használt holdkompot. Az előzetes számítások alapján azt gondolták, a kéttonnás szerkezet becsapódása néhány perces holdrengést vált majd ki – ám a Hold közel egy órán tartó folyamatos rengéssel válaszolt! Arra természetesen a mai napig nem született elfogadható magyarázat, miért „kongott” a vártnál jóval hosszabb ideig a több milliárd tonnás tömeg, amelynek szinte meg sem szabadott volna éreznie az ütközést. Miért hatott rá ennyire erősen és hosszan az 1,65 km/sec sebességgel érkező, ám mindössze kéttonnás holdkomppal történő találkozás, ha olyan a szerkezete, ahogyan a „szakemberek” állítják?
Hasonló kísérleteket egyébként a – kis híján tragédiába torkolló – Apollo–13 expedíció tagjai is végeztek, akik tíz tonna dinamit erejével egyenértékű robbanást szimuláltak az égitest felszínén. A Hold ekkor négy óra hosszat kongott, és ötvenszer erősebben érezte meg a hatást, mint azt anyaga és összetétele alapján várták a kutatók. Mint ahogyan arra az ismert fizikai törvényszerűségek alapján reagálnia kellett volna!
Újabb anomáliákra derült fény akkor, amikor mesterséges holdakként viselkedő földi szondákat küldtek a Hold köré, s azok keringésük közben bizonyos helyeken lefékeződtek, majd felgyorsultak a gravitációs vonzerő váratlan csökkenésének és növekedésének hatására. Az égitest sűrűségének megmagyarázhatatlan változásai miatt sok szonda kitért eredeti pályájáról, emiatt lehetetlenné vált a feladatok elvégzése. Az elméleti szakértők ismét csak a fejüket csóválták, hiszen sehol másutt a Naprendszerben nem találkoztak hasonló jelenséggel. Pedig mi ez, ha nem az üregek létét bizonyító jel?
Gyanús meghátrálás
A hivatalos szervek évtizedeken át próbálták a Holdat terméketlen, üres, halott vidéknek beállítani. Mintha ezért nem lenne semmi értelme oda elrepülni. S bár az amerikai űrhivatal hosszú ideje mindent megtesz annak érdekében, hogy félretájékoztassa a világ közvéleményét, a bizonyítékok napról napra gyűlnek arra vonatkozóan is, hogy szinte valamennyi Hold-missziót azonosítatlan repülő objektumok és titokzatos fények kísértek az útján. A jelenség egyébként nem új keletű: angol csillagászok már 1869-ben beszámoltak arról, hogy feltűnően világító fénycsoportokat figyeltek meg több hónapon keresztül, minden éjszaka. A hasonló felvillanások napjainkban sem ritkák, rendszerint valamelyik kráter belsejében tapasztalják őket.
Az űrhajósok maguk is megfigyeltek különös tárgyakat és jelenségeket a Holdon, amelyek egyáltalán nem illettek oda – például a kráterek mélyén húzódó kupolaszerű objektumokat és olyan nyomokat, amelyeket mintha valamilyen közlekedési eszköz hagyott volna maga után. Az idegenek jelenlétét a Holdon más érdekes események is alátámasztják: például az eltűnő, majd újra felbukkanó – bizonyosan nem természetes eredetű – kráterek, a 27 naponként szabályosan ismétlődő holdrengések, mesterségesnek tűnő falak és repedések, titokzatos pára- és füstrétegek. Az orosz N. Kozirev már 1961-ben kimutatta – és méréseit többször ellenőrizték –, hogy a Hold felszínéről molekuláris hidrogén távozik, erre a mai napig nem találtak elfogadható magyarázatot.
A hetvenes évek vége óta több tucat olyan Hold-fénykép látott napvilágot, amelyeket az Apollo-űrhajók vagy földi eszközök készítettek, és amelyeket sikerült megmenteni a titoktartás, az elsüllyesztés elől. E fotók alapján száz százalékos bizonyossággal állítható, hogy a Holdon értelmes tevékenység folyik. De a NASA amellett, hogy nem teszi közzé a nagy felbontású fotókat, meg is hamisítja a létező fényképeket! Már többször kiderült, hogy a nyilvánosságra hozott képek nem egyeznek más, korábban készült képekkel. Retusálták őket, de milyen célból? Vajon mit akartak eltüntetni, ami előzőleg rajtuk volt? Talán csak nem annak bizonyítékait, hogy a földönkívüliek származási helyét nem több fényévnyire, más naprendszerek bolygóin kellene keresnünk, hanem a legközelebbi szomszédságunkban?
Ráadásul ma is ott tartunk, hogy tiltott égitestként kell tekintenünk égi kísérőnkre. Az első ember Holdra lépése, 1969. július 26. rendkívüli reménnyel töltötte el az emberiséget, hiszen a tervek arról szóltak, hogy hamarosan bázisok, bányák és laboratóriumok épülnek majd ott, s ezzel egészen új iparágakat, új anyagokat, új energiaforrásokat kaphatunk. Az 1969 és 1972 közötti nagy felfutás idején a Hold-kutatás mindmáig elért legnagyobb korszakának lehettünk tanúi. Számos expedíció indult oda – vagy eleve nem is a felszínen történő leszállás volt a cél –, mégis hat alkalommal 18 ember járt arra, közülük 12 landolt sikeresen az égitest talaján.
Később aztán roppant gyanús körülmények között, és igencsak váratlanul megtört az amerikaiak lelkesedése a Hold iránt – a szovjetek pedig soha sem jutottak el oda. Égi kísérőnkre nem indultak többé embert szállító űrhajók – pedig ilyenek már akkor készen várták a további indításokat, és felkészített űrhajós is akadt szép számmal, nem említve a rengeteg rejtélyt, amelyet vizsgálniuk kellett volna.
Nemcsak az UFO-kutatók, de a logikusan gondolkodó emberek is joggal furcsállják, hogy azok, akik a legnagyobb sikersorozat közepén, diadalmenetben jutottak el a Holdra, váratlanul felhagytak a kutatással. A tervek éppen ellenkezőek voltak: az 1970-es évek elején tovább kellett volna tartania az Apollo-programnak, hiszen felépítették a többi űrhajót, és részletesen kidolgozták az Apollo–18, –19 és –20 útjait és feladatait. Majd váratlanul lemondtak mindenről – az oroszokkal együtt, akiknek pedig egyáltalán nem volt szokásuk feladni a küzdelmet, főleg akkor nem, amikor az amerikaiakkal versengtek.
Vajon milyen oka lehetett a két nagyhatalomnak arra, hogy beszüntesse a Hold vizsgálatát, ahelyett, hogy további érdekes és fontos kutatásokat kezdeményez, netán bázisokat épít? Tudjuk, hogy a hivatalos magyarázat nem állja meg a helyét, hiszen a Hold napjainkban is ezernyi rejtélyt tartogat, gyarmatosítása pedig ugrásszerű fejlődést eredményezne az emberiség életében. Sokkal valószínűbb, hogy azok az idegenek, akik már régóta bevették magukat a Holdra, nem veszik jó néven, ha megpróbálunk beférkőzni az otthonaikba. Aki pedig – az egyértelmű figyelmeztetések ellenére – mégis megpróbálkozna egy újabb Hold-expedícióval, semmi jóra ne számítson…
PRUSINSZKI ISTVÁN
EREDETILEG MEGJELENT
A SZÍNES UFO 2007. JÚLIUSI SZÁMÁBAN
Kisbolygónak álcázott űrhajók
Ma már szinte biztosra vehető, hogy ha az emberek kijutnak a Világegyetem végtelen óceánjára, hatalmas űrbázisokat és telepeket hoznak majd létre, amelyekről könnyebben útnak indíthatják expedícióikat. Miért ne feltételezhetnénk ugyanezt az idegenekről? Ha több száz vagy ezer évvel fejlettebbek nálunk, s képesek egy pillanat alatt fényéveket utazni, nem okozhat nekik gondot gigantikus méretű bolygók, föld alatti bázisok kialakítása sem. Régóta közismert, hogy a Naprendszer különféle égitestjeit korábban is földönkívüli intelligenciák által létrehozott, űrbéli anyahajónak vélték, például a Mars két holdját, a Phoboszt és a Deimoszt, valamint a Szaturnusz holdját, a Phoebét is. A Naprendszer „gyanúsan” viselkedő vándorai között előkelő helyet foglalnak el azok a kisbolygók is, amelyek időnként váratlan pályamódosításokkal és meglepő manőverekkel hívják fel magukra a csillagászok figyelmét. Egyes feltételezések szerint ezek az égitestek idegen lények rejtekhelyéül szolgálnak, akik a kozmosz gigantikus törmeléktömegében próbálják meg álcázni megfigyelőállomásaikat az avatatlan szemek elől. Akár úgy, hogy űrhajójukkal tapadnak a sötét, élettelen sziklára, akár úgy, hogy az általuk kiválasztott kisbolygó belsejében helyet robbantanak ki, és támaszpontot építenek fel maguknak. Az ilyen átépített aszteroida elérheti a 200 kilométeres hosszúságot és a 12 kilométeres átmérőt, belső felületén korrózióvédő réteggel, kívül pedig izolált alumíniumborítással, amely csökkentheti a hőkisugárzást.
Visszatérés a Holdra
Egyre több UFO-kutató tartja megalapozottnak azt az állítást, amely szerint az Egyesült Államok már évtizedekkel ezelőtt szerződést kötött a Holdat elfoglaló földönkívüliekkel. Ennek megfelelően az amerikaiak mindent megtesznek azért, hogy eltussolják az idegenek jelenlétét, s e cél elérése érdekében még a dokumentumok hamisításától, a megfélemlítésektől, sőt, a gyilkosságoktól sem riadnak vissza. Cserébe technikai segítséget kapnak az idegenektől, és garanciát arra, hogy azok nem kötnek megállapodást más földi kormánnyal. E titkos szerződés szabályozhatja azt is, hogy mikor és milyen feltételekkel léphetnek a Holdra űrhajósok. Már csak ezért is elgondolkodtató George Bush elnök három évvel ezelőtti bejelentése, amely szerint 2018-tól kezdve ismét évente kétszer szállnának le az amerikaiak a Holdra. Ha az idegenek ezt a határidőt szabták feltételül földi tárgyalópartnerük számára, akkor érthető, hogy addig miért nem léphetnek emberek az égitest felszínére. Az újabb űrutazásig pedig minden árulkodó nyom eltüntetésére lehetőségük nyílik, hogy az űrhajósok még véletlenül se észlelhessenek semmi különöset a Holdon. Igaz, ettől még az évszázadok óta tapasztalt anomáliákat nem tudják letagadni…
A kedvenc fotóm. Ezen aztán nincs mit magyarázkodni. Ez az űrhajó, - UFO - ott telepedett le egy fennsík peremén..... Csodálkozom, hogy csak most fedezte fel valaki, hogy videót csináljon róla.
Persze az az érdekes, hogy a NASA nem nyilatkozik....pedig a kép az övék....
A Mars Global Surveyor által készített, AB108505 jelű felvétel, s annak kinagyított részlete, az egyik hegyoldal szélén pihenő, közel egy km átmérőjű repülő csészealjról.
http://aranylaci.fw.hu/marsships/marsships.htm
Persze az az érdekes, hogy a NASA nem nyilatkozik....pedig a kép az övék....
A Mars Global Surveyor által készített, AB108505 jelű felvétel, s annak kinagyított részlete, az egyik hegyoldal szélén pihenő, közel egy km átmérőjű repülő csészealjról.
http://aranylaci.fw.hu/marsships/marsships.htm
Ezt le tudná valaki fordítani?Mennyire valóságos ez a személy aki beszél?
Előre is köszönöm a segítséget.
Előre is köszönöm a segítséget.
KOZMIKUS NYELVÉSZET
Prusi 2014.07.12. 07:54
Bár az eltérítettek többségével telepatikus úton lépnek érintkezésbe az ufonauták, hiba volna azt hinni, hogy a földönkívüliek képtelenek a verbális kommunikációra. Egyesek ugyanis nemcsak írásra emlékeztető jeleket figyeltek meg az UFO-k belsejében, hanem több alkalommal beszélni is hallották az idegeneket. Ezek az esetek hasznos adalékot jelentenek azon nyelvészek számára, akik azt vizsgálják, vajon milyen lehet a földönkívüliek nyelve, és hogyan használják.
Az eltérítettek gyakran beszámolnak arról, hogy megfigyelték az őket elrabló idegenek száját, amit szinte állandóan csukva tartottak, velük pedig telepátia segítségével kommunikáltak. Ennek ellentmondani látszanak azok az élmények, amelyek során állítólag emberi nyelveken szólaltak meg az űrhajójukból kiszálló földönkívüliek. Az egyik észlelő a felgyorsított magnófelvételhez hasonlította a nyelvüket, mások pedig egyfajta „madárcsicsergést” emlegettek. Persze elképzelhető, hogy ezekben az esetekben is telepatikus úton valósult meg a kommunikáció, csak éppen az érintettek értelmezték úgy, mint sajátjukként vagy ismerősként beszélt nyelvet. Nem tudhatjuk azt sem, hogy az ufonauták rendelkeznek-e hangleadásra szolgáló szervekkel, például hangszalagokkal. Az eltérítettek beszámolnak ugyan a fülek helyén megbújó nyílásokról is, ezek azonban valószínűleg nem a hallást szolgálják. Így csak találgatni lehet arra vonatkozóan, hogy az idegenek – hangképző és hallószervek nélkül – milyen szinten képesek a beszédre és a hallásra.
Kommunikáció az idegenekkel
Mint minden új tudományt, eleinte a nyelvészet legújabb ágának számító, s a valóban földönkívüli nyelvekkel foglalkozó exolingvisztikát is erős hitetlenkedés és köznevetség kísérte a tudományos berkekben. Gyakorlói ugyanis abból indulnak ki, hogy valamilyen nyelvet biztosan használnak az idegenek. Csak éppenséggel számos földi fogalomtól el kell szakadnunk ahhoz, hogy felfogjuk ezek mibenlétét. Ahhoz, hogy igazán elgondolkodhassunk a kérdésen, figyelmen kívül kell hagynunk, hogy az emberek közötti kommunikáció egy, a szájüregben helyet foglaló, hangképzésre alkalmas szerv segítségével valósul meg. A földi állatvilág számos kiváló példával szolgál arra vonatkozóan, miszerint más szervekkel és testrészekkel is lehet hangokat kiadni. A lábaikat összedörzsölő rovarok, a szinte egész testüket hangképzésre használó békák, az elefántok számunkra hallhatatlan jelzései, vagy éppen a delfinek és a denevérek egyedi, magasan fejlett kommunikációja jelzi, bizony bőven akadnak más módszerek és lehetőségek. S ez alól miért éppen a végtelen világűr végtelen számú civilizációja lenne kivétel?
Ha eltekintünk néhány fantasztikus ötlettől – például a mindenhová kiterjedő, globális lényektől, a gondolkodó planétáktól vagy éppen egy teljes bolygót behálózó, gigantikus, érző növényektől –, kijelenthetjük, hogy a civilizáció az egyedek közösségében valósul meg. Az értelmes lények között pedig bizonyosan lennie kell valamilyen közlésnek, különben nem tudnának gondolatokat cserélni, tanulni, ötleteket átadni, egyszóval megérteni a közös cselekvés céljait és módjait.
Amennyiben a Földre látogató idegenek is biológiai úton fejlődtek ki – s ezt alapos okkal feltételezhetjük –, akkor nyilvánvalóan nem gépi úton cserélnek gondolatokat, hanem az erre a célra kifejlődött szerveik segítségével. Ha nem olyan gázközegben élnek, mint mi, akkor eleve lehetetlenné válik az emberek számára természetes akusztikus párbeszéd. Használhatnak viszont közegként más gázokat, folyadékokat vagy szilárd testeket is, de az sem zárható ki, hogy fényt, hőt, elektromos hullámokat vagy éppen mágneses jeleket vesznek igénybe. A lehetőségek száma már így is hatalmas – holott elképzelni sem tudjuk azt a gazdagságot, amit a kozmikus biológia létrehozhatott.
Bár az exolingvisztika eddig nem kapott nagyobb szerepet a SETI-programban, a NASA 1962 óta finanszíroz egy olyan tervezetet, amely egyszer jelentősen hozzájárulhat az idegenek nyelvének megismeréséhez. Ez pedig nem más, mint az emberek és a delfinek közötti kommunikáció vizsgálata. A delfinek ugyan földi élőlények, ám mégis a mi civilizációnk határain kívül élnek, így bizonyos mértékben megfelelnek egy idegen civilizáció képletének, ráadásul kommunikálnak is egymással. Rendelkeznek tehát egyfajta nyelvvel, amelyen keresztül talán bepillantást nyerhetünk tőlünk teljesen eltérő lények gondolkodásába. Persze világuk összehasonlíthatatlanul egyszerűbb, mint az idegeneké, de számunkra mégis hatalmas feladatot jelentenek. Nem csoda, hogy a szakemberek több mint négy évtized elteltével sem jutottak még döntő eredményekhez. Mit várhatunk tehát az idegenek nyelvének kutatásától?…
Telepatikus érintkezés
Minden jel szerint meg kell elégednünk azzal, hogy az igazi, intézményes kapcsolatfelvétel idejéig csak a találkozásokat átélő, pontosabban elszenvedő szemtanúk beszámolóira hagyatkozhatunk, akik személyes élményeikkel járulnak hozzá a földiek és a földönkívüliek közötti kommunikáció vizsgálatához. Ezek alapján megállapítható, hogy a Földre látogató idegenek láthatóan könnyedebben fejezik ki magukat telepátia, mint beszéd segítségével. Bár a telepatikus kommunikáció rosszul kihasznált képességével minden ember rendelkezik, arról semmit sem tudunk, vajon az eltérítetteknél ezt a képességet agysebészeti eljárásokkal, netán egy beültetett készülékkel aktivizálják. Az elraboltak nem tudnak számot adni arról, hogyan kezdeményezik és szüntetik meg velük az idegenek a kommunikációt, de úgy tűnik, a telepatikus kapcsolat fenntartásához szükséges egy, a testükbe épített neurológiai készülék, az ufológiában annyit emlegetett implantátum.
Ugyanazt a folyamatot megtapasztalt, különböző nemzetiségű eltérítettek tanúsítják, hogy a telepatikus üzenetet képesek átültetni a saját anyanyelvükre. Általában az idegenek egymás közötti érintkezésének megértésében sincsenek nehézségeik, de minden részletet már nem tudnak lefordítani a kutatóknak, mivel annak idején inkább elrablóikkal folytatott beszélgetésükkel voltak elfoglalva. Az elraboltak rendszerint arra sem emlékeznek, hogy használták volna a hangjukat a kommunikáció eszközeként, bár néhány esetben megpróbálnak jajgatni vagy kiáltozni, időnként pedig hangos kérdéseket tesznek fel elrablóiknak arról, miért hurcolták el őket, és mi történik majd velük. Szinte sohasem kapnak választ a kérdéseikre, s ha mégis, az telepatikus úton történik.
Az eltérítettek, amikor – kissé meglepetten – elrablóik kezében találkoznak, gyakran tudnak beszélgetni egymással. Az UFO fedélzetén a földiek kommunikációja telepátia és hang útján egyaránt történhet, vagyis nem kell megválasztaniuk, melyik eszközt használják. Egyes feljegyzett és vizsgált esetekben beszéddel fejezik ki magukat, de – egyelőre ismeretlen okokból – egyszerűen könnyebben megértik egymást gondolatcserével, a számukra ismeretlen kommunikációs rendszert alkalmazva. Az eltérítettek időnként arról is beszámolnak, hogy be tudtak lépni két vagy több idegen, illetve idegenek vagy más földiek között folyó kommunikációba. Néhány esetben képesek pontosítani, milyen párbeszédeket folytattak az ufonauták, bizonyítva, hogy a kommunikációjuk minden közelükben tartózkodó eltérített számára felfogható.
Jelképes írásrendszer
Bár az idegenek minden kétséget kizáróan alkalmazzák a telepátiát, egyes fajok írásos kultúrával is rendelkeznek. Ennek jeleiről – többek között könyvekről, papírokról, más grafikus nyelvi információhordozókról vagy éppen az űrhajó falait és műszereit borító ábrákról – többen is beszámoltak. Nem tudhatjuk ugyan, mi zajlik egy földönkívüli társadalomban, de a megfigyelt jelenségek talán egy szavak nélküli nyelv vagy egy kommunikációs eszközként szolgáló, jelképes írásrendszer elemei lehetnek.
Mind az UFO-kutatóknak, mind a nyelvészeknek akad tehát elég munkájuk, amikor az emberek és az idegenek közötti kommunikáció sarkalatos kérdéseire szeretnének választ találni. Persze az így szerzett tudást legfeljebb akkor kamatoztathatjuk majd, ha egyszer valóban sor kerül a hivatalos kapcsolatfelvételre. De akkor legalább tudni fogjuk, elegendő lesz-e építeni egy tolmácsolásra alkalmas szerkezetet, vagy inkább a telepatikus kommunikáció elsajátításán kellene törni a fejünket…
PRUSINSZKI ISTVÁN
EREDETILEG MEGJELENT
A SZÍNES UFO 2007. AUGUSZTUSI SZÁMÁBAN
Prusi 2014.07.12. 07:54
Bár az eltérítettek többségével telepatikus úton lépnek érintkezésbe az ufonauták, hiba volna azt hinni, hogy a földönkívüliek képtelenek a verbális kommunikációra. Egyesek ugyanis nemcsak írásra emlékeztető jeleket figyeltek meg az UFO-k belsejében, hanem több alkalommal beszélni is hallották az idegeneket. Ezek az esetek hasznos adalékot jelentenek azon nyelvészek számára, akik azt vizsgálják, vajon milyen lehet a földönkívüliek nyelve, és hogyan használják.
Az eltérítettek gyakran beszámolnak arról, hogy megfigyelték az őket elrabló idegenek száját, amit szinte állandóan csukva tartottak, velük pedig telepátia segítségével kommunikáltak. Ennek ellentmondani látszanak azok az élmények, amelyek során állítólag emberi nyelveken szólaltak meg az űrhajójukból kiszálló földönkívüliek. Az egyik észlelő a felgyorsított magnófelvételhez hasonlította a nyelvüket, mások pedig egyfajta „madárcsicsergést” emlegettek. Persze elképzelhető, hogy ezekben az esetekben is telepatikus úton valósult meg a kommunikáció, csak éppen az érintettek értelmezték úgy, mint sajátjukként vagy ismerősként beszélt nyelvet. Nem tudhatjuk azt sem, hogy az ufonauták rendelkeznek-e hangleadásra szolgáló szervekkel, például hangszalagokkal. Az eltérítettek beszámolnak ugyan a fülek helyén megbújó nyílásokról is, ezek azonban valószínűleg nem a hallást szolgálják. Így csak találgatni lehet arra vonatkozóan, hogy az idegenek – hangképző és hallószervek nélkül – milyen szinten képesek a beszédre és a hallásra.
Kommunikáció az idegenekkel
Mint minden új tudományt, eleinte a nyelvészet legújabb ágának számító, s a valóban földönkívüli nyelvekkel foglalkozó exolingvisztikát is erős hitetlenkedés és köznevetség kísérte a tudományos berkekben. Gyakorlói ugyanis abból indulnak ki, hogy valamilyen nyelvet biztosan használnak az idegenek. Csak éppenséggel számos földi fogalomtól el kell szakadnunk ahhoz, hogy felfogjuk ezek mibenlétét. Ahhoz, hogy igazán elgondolkodhassunk a kérdésen, figyelmen kívül kell hagynunk, hogy az emberek közötti kommunikáció egy, a szájüregben helyet foglaló, hangképzésre alkalmas szerv segítségével valósul meg. A földi állatvilág számos kiváló példával szolgál arra vonatkozóan, miszerint más szervekkel és testrészekkel is lehet hangokat kiadni. A lábaikat összedörzsölő rovarok, a szinte egész testüket hangképzésre használó békák, az elefántok számunkra hallhatatlan jelzései, vagy éppen a delfinek és a denevérek egyedi, magasan fejlett kommunikációja jelzi, bizony bőven akadnak más módszerek és lehetőségek. S ez alól miért éppen a végtelen világűr végtelen számú civilizációja lenne kivétel?
Ha eltekintünk néhány fantasztikus ötlettől – például a mindenhová kiterjedő, globális lényektől, a gondolkodó planétáktól vagy éppen egy teljes bolygót behálózó, gigantikus, érző növényektől –, kijelenthetjük, hogy a civilizáció az egyedek közösségében valósul meg. Az értelmes lények között pedig bizonyosan lennie kell valamilyen közlésnek, különben nem tudnának gondolatokat cserélni, tanulni, ötleteket átadni, egyszóval megérteni a közös cselekvés céljait és módjait.
Amennyiben a Földre látogató idegenek is biológiai úton fejlődtek ki – s ezt alapos okkal feltételezhetjük –, akkor nyilvánvalóan nem gépi úton cserélnek gondolatokat, hanem az erre a célra kifejlődött szerveik segítségével. Ha nem olyan gázközegben élnek, mint mi, akkor eleve lehetetlenné válik az emberek számára természetes akusztikus párbeszéd. Használhatnak viszont közegként más gázokat, folyadékokat vagy szilárd testeket is, de az sem zárható ki, hogy fényt, hőt, elektromos hullámokat vagy éppen mágneses jeleket vesznek igénybe. A lehetőségek száma már így is hatalmas – holott elképzelni sem tudjuk azt a gazdagságot, amit a kozmikus biológia létrehozhatott.
Bár az exolingvisztika eddig nem kapott nagyobb szerepet a SETI-programban, a NASA 1962 óta finanszíroz egy olyan tervezetet, amely egyszer jelentősen hozzájárulhat az idegenek nyelvének megismeréséhez. Ez pedig nem más, mint az emberek és a delfinek közötti kommunikáció vizsgálata. A delfinek ugyan földi élőlények, ám mégis a mi civilizációnk határain kívül élnek, így bizonyos mértékben megfelelnek egy idegen civilizáció képletének, ráadásul kommunikálnak is egymással. Rendelkeznek tehát egyfajta nyelvvel, amelyen keresztül talán bepillantást nyerhetünk tőlünk teljesen eltérő lények gondolkodásába. Persze világuk összehasonlíthatatlanul egyszerűbb, mint az idegeneké, de számunkra mégis hatalmas feladatot jelentenek. Nem csoda, hogy a szakemberek több mint négy évtized elteltével sem jutottak még döntő eredményekhez. Mit várhatunk tehát az idegenek nyelvének kutatásától?…
Telepatikus érintkezés
Minden jel szerint meg kell elégednünk azzal, hogy az igazi, intézményes kapcsolatfelvétel idejéig csak a találkozásokat átélő, pontosabban elszenvedő szemtanúk beszámolóira hagyatkozhatunk, akik személyes élményeikkel járulnak hozzá a földiek és a földönkívüliek közötti kommunikáció vizsgálatához. Ezek alapján megállapítható, hogy a Földre látogató idegenek láthatóan könnyedebben fejezik ki magukat telepátia, mint beszéd segítségével. Bár a telepatikus kommunikáció rosszul kihasznált képességével minden ember rendelkezik, arról semmit sem tudunk, vajon az eltérítetteknél ezt a képességet agysebészeti eljárásokkal, netán egy beültetett készülékkel aktivizálják. Az elraboltak nem tudnak számot adni arról, hogyan kezdeményezik és szüntetik meg velük az idegenek a kommunikációt, de úgy tűnik, a telepatikus kapcsolat fenntartásához szükséges egy, a testükbe épített neurológiai készülék, az ufológiában annyit emlegetett implantátum.
Ugyanazt a folyamatot megtapasztalt, különböző nemzetiségű eltérítettek tanúsítják, hogy a telepatikus üzenetet képesek átültetni a saját anyanyelvükre. Általában az idegenek egymás közötti érintkezésének megértésében sincsenek nehézségeik, de minden részletet már nem tudnak lefordítani a kutatóknak, mivel annak idején inkább elrablóikkal folytatott beszélgetésükkel voltak elfoglalva. Az elraboltak rendszerint arra sem emlékeznek, hogy használták volna a hangjukat a kommunikáció eszközeként, bár néhány esetben megpróbálnak jajgatni vagy kiáltozni, időnként pedig hangos kérdéseket tesznek fel elrablóiknak arról, miért hurcolták el őket, és mi történik majd velük. Szinte sohasem kapnak választ a kérdéseikre, s ha mégis, az telepatikus úton történik.
Az eltérítettek, amikor – kissé meglepetten – elrablóik kezében találkoznak, gyakran tudnak beszélgetni egymással. Az UFO fedélzetén a földiek kommunikációja telepátia és hang útján egyaránt történhet, vagyis nem kell megválasztaniuk, melyik eszközt használják. Egyes feljegyzett és vizsgált esetekben beszéddel fejezik ki magukat, de – egyelőre ismeretlen okokból – egyszerűen könnyebben megértik egymást gondolatcserével, a számukra ismeretlen kommunikációs rendszert alkalmazva. Az eltérítettek időnként arról is beszámolnak, hogy be tudtak lépni két vagy több idegen, illetve idegenek vagy más földiek között folyó kommunikációba. Néhány esetben képesek pontosítani, milyen párbeszédeket folytattak az ufonauták, bizonyítva, hogy a kommunikációjuk minden közelükben tartózkodó eltérített számára felfogható.
Jelképes írásrendszer
Bár az idegenek minden kétséget kizáróan alkalmazzák a telepátiát, egyes fajok írásos kultúrával is rendelkeznek. Ennek jeleiről – többek között könyvekről, papírokról, más grafikus nyelvi információhordozókról vagy éppen az űrhajó falait és műszereit borító ábrákról – többen is beszámoltak. Nem tudhatjuk ugyan, mi zajlik egy földönkívüli társadalomban, de a megfigyelt jelenségek talán egy szavak nélküli nyelv vagy egy kommunikációs eszközként szolgáló, jelképes írásrendszer elemei lehetnek.
Mind az UFO-kutatóknak, mind a nyelvészeknek akad tehát elég munkájuk, amikor az emberek és az idegenek közötti kommunikáció sarkalatos kérdéseire szeretnének választ találni. Persze az így szerzett tudást legfeljebb akkor kamatoztathatjuk majd, ha egyszer valóban sor kerül a hivatalos kapcsolatfelvételre. De akkor legalább tudni fogjuk, elegendő lesz-e építeni egy tolmácsolásra alkalmas szerkezetet, vagy inkább a telepatikus kommunikáció elsajátításán kellene törni a fejünket…
PRUSINSZKI ISTVÁN
EREDETILEG MEGJELENT
A SZÍNES UFO 2007. AUGUSZTUSI SZÁMÁBAN
Csak úgy.....
" A múlt év végén a Holdra leszállt Csang-’e 3 kínai holdszonda kicsit felkavarta az égi kísérőnket már több évtizede övező állóvizet. Hosszú évtizedek óta az első űreszköz volt, amely sima leszállást hajtott végre a Hold felszínén. Sikeres célba jutása Kínát a 3. nemzetté emelte, amely képes volt robotberendezéssel elérni a Hold felszínét a Szovjetunió és az USA után. Ráadásul még egy holdjárót is, a Jáde nyulat is magával vitte, majd miután üzembe helyezték azt, két hétig sikeresen működött is. A holdi éjszaka lefagyasztotta. Szó szerint. A figyelem - a történteken túl - akkor irányult kiemelten a Csang’e 3 eredményeire, amikor az egészen más jellegű képeket kezdett a Földre sugározni, mint amilyeneket az Apolló-expedícióktól megszokhattunk. A kínai holdszonda képein ugyanis megjelentek a Hold valódi színei.
E valódi színekből azonnal kiderült, amit már eddig is tudtunk, hogy az Apolló-program valójában színjáték. Azóta már a rendező nevét is megismertük, Stanley Kubrickét. A felvételek stúdiófelvételek, a holdfelszíni képek a legjobb esetben is – legfeljebb - űrszondák által készültek, az Apolló űrhajósai sem ott, sem akkor, sem azzal a technikával soha, de soha nem jutottak el a Holdnak még a közelébe sem, nemhogy leszálltak volna rá és „biztonsággal vissza is tértek volna onnan”. Végre megláthattuk mi a különbség az Apolló-filmekhez használt kohósalak és a Hold felszínét valóban borító anyag között. Mind színben, mind szemcsézettségben. A kínai holdszonda fotóin nyoma sincs a Kubrick-féle hármas vágási technikának. Tehát eredetinek tekinthetők. És a valóságot ábrázolónak.........
http://aranylaci.hu/hold/buildings/buildings.htm
" A múlt év végén a Holdra leszállt Csang-’e 3 kínai holdszonda kicsit felkavarta az égi kísérőnket már több évtizede övező állóvizet. Hosszú évtizedek óta az első űreszköz volt, amely sima leszállást hajtott végre a Hold felszínén. Sikeres célba jutása Kínát a 3. nemzetté emelte, amely képes volt robotberendezéssel elérni a Hold felszínét a Szovjetunió és az USA után. Ráadásul még egy holdjárót is, a Jáde nyulat is magával vitte, majd miután üzembe helyezték azt, két hétig sikeresen működött is. A holdi éjszaka lefagyasztotta. Szó szerint. A figyelem - a történteken túl - akkor irányult kiemelten a Csang’e 3 eredményeire, amikor az egészen más jellegű képeket kezdett a Földre sugározni, mint amilyeneket az Apolló-expedícióktól megszokhattunk. A kínai holdszonda képein ugyanis megjelentek a Hold valódi színei.
E valódi színekből azonnal kiderült, amit már eddig is tudtunk, hogy az Apolló-program valójában színjáték. Azóta már a rendező nevét is megismertük, Stanley Kubrickét. A felvételek stúdiófelvételek, a holdfelszíni képek a legjobb esetben is – legfeljebb - űrszondák által készültek, az Apolló űrhajósai sem ott, sem akkor, sem azzal a technikával soha, de soha nem jutottak el a Holdnak még a közelébe sem, nemhogy leszálltak volna rá és „biztonsággal vissza is tértek volna onnan”. Végre megláthattuk mi a különbség az Apolló-filmekhez használt kohósalak és a Hold felszínét valóban borító anyag között. Mind színben, mind szemcsézettségben. A kínai holdszonda fotóin nyoma sincs a Kubrick-féle hármas vágási technikának. Tehát eredetinek tekinthetők. És a valóságot ábrázolónak.........
http://aranylaci.hu/hold/buildings/buildings.htm
Üdvözlöm György!
Így ismeretlenül bátorkodom megjegyezni, hogy az igazán "NAGY EMBEREK" nem hivalkodnak a megszerzett titulusaikkal. Az csak a munkának szól, attól még senki nem lett több, sem kevesebb. Ismerek egy pár olyan "EMBERT" aki példaképemmé vált a "NAGYSÁGA, ALÁZATOS EMBERSZERETETE" által.
Bocsánat ha ezzel a pár sorral megbántottam, de kikívánkozott belőlem.
Fénnyel teli áldott szép napot kívánok.:Kati
- Státusza