Versek, idézetek...

BELI-nek hoztam szülinapra

Boldog Születésnapot!

Barnán hullik a sok levél
Óvatosan mind földet ér
Lassul a nyár tüzes ritmusa
Didereg a napsugarak koldusa

Odalett minden virág szirom
Gerbera, rózsa, liliom
Száraz kóró már mindahány
Üveg burát vont rájuk a délután

Látod mi mégis itt maradunk
Elmúlhat bár néhány szép napunk
Tél jöhet újra a nyár után
Évek taposhatnak egymás nyomán

Sietnünk nem kell nincs miért
Nem sírunk az elmúlt évekért
Addig maradunk míg víg a szívünk
Percnyi boldogságokból áll az életünk

Oszd meg velem ezután is minden napod
Továbbra is legyen boldog minden születésnapod!

http://www.aniel-wallpapers.hu/viragok/virag_99.html
http://i632.photobucket.com/albums/uu50/altieri_photo/champagne.jpg
http://www.cukigyongyos.hu/termekek/images/151.jpg

Régi magyar áldás

Áldott legyen a szív, mely hordozott,
És áldott legyen a kéz, mely felnevelt
Legyen áldott eddigi utad,
És áldott legyen egész életed.

Legyen áldott Benned a Fény,
Hogy másoknak is fénye lehess.
Legyen áldott a Nap sugara,
És melegítse fel szívedet,

Hogy lehess meleget adó forrás
A szeretetedre szomjasoknak,
És legyen áldott támasz karod
A segítségre szorulóknak.

Legyen áldott gyógyír szavad,
Minden hozzád fordulónak
Legyen áldást hozó kezed
Azoknak, kik érte nyúlnak.

Áldott legyen a mosolyod,
Légy vigasz a szenvedőknek.
Légy te áldott találkozás
Minden téged keresőnek.

Legyen áldott immár
Minden hibád, bűnöd, vétked.
Hiszen aki megbocsátja,
Végtelenül szeret téged.

Őrizzen hát ez az áldás
fájdalomban, szenvedésben.
Örömödben, bánatodban,
bűnök közti kísértésben.

Őrizze meg tisztaságod,
Őrizze meg kedvességed.
Őrizzen meg Önmagadnak,
és a Téged szeretőknek.

Márai Sándor: Ég és Föld

“Alkosd és ápold lelkedet, mint egy kertet, vigyázz az élet évszakaira, mikor a gyomlálás, a gazszedés, a trágyázás ideje van, s a másikra, mikor minden kivirul lelkedben, s illatos és buja lesz, s megint a másikra, mikor minden elhervad, s ez így van rendjén, s megint a másikra, mikor letakar és betemet fehér lepleivel mindent a halál. Virágozz és pusztulj, mint a kert: mert minden benned van. Tudjad ezt: te vagy a kert és a kertész egyszerre.”

"Nem hiszek a véletlen találkozásokban. A világ törvénye olyan, ami egyszer elkezdődött, azt be is kell fejezni. Nem valami nagy öröm ez. Semmi sem érkezik idejében, semmit sem ad az élet akkor, amikor felkészültünk rá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük, játszik velünk valaki. De egy napon egyszer észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben... két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak amikor megértek e találkozásra."
(Márai Sándor)

Hazajutni végül?<o></o>
<o></o>
Hová?
<o></o>
Hiszen már nincsenek csillagok.
A szerelem tüze sem éget többé
S nem értem szólnak a harangok.
Mégsem válhatok köddé
<o></o>
Csak ülök: szomorún, tétlenül
Vagy bolyongok. Téged kereslek.
Néha érzem, nem vagyok egyedül,
De már téged sem szeretlek.
<o></o>
Végképp eltévedtem.
<o></o>

Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás, és az önfeláldozás között... És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel, és a társaság a biztonsággal... És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét, és a bók nem esküszó... És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget: a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével... És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez... ...egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér... Műveld hát saját kertecskédet, magad ékesítsd fel lelkedet, ne mástól várd, hogy virágot hozzon neked... És megtanulod, hogy valóban sokat kibírsz... hogy valóban erős vagy... és valóban értékes.Veronica A. Shoffstall

Néhány G.G. Marquez idézet :

Utazni nekem az egyik legunalmasabb dolog. Minden várost egyformának látok, és mint már mondtam, mindenütt idegennek érzem magam, csak a Karib-tenger partján nem. Az utazásokból csak egy-egy futó kép maradt meg bennem, ezekre mindig emlékezni fogok, de nem nagyon tudom, hogy mit kezdhetnék velük.

Tudod, mit tanultam az elmúlt negyven évben? Hogy az égvilágon minden egy és ugyanaz a nóta. Menjünk vissza oda, ahonnan elindultunk, és kezdjük újra.

A másnaposság nem az italtól van, hanem attól, akivel együtt ivott az ember.

Istenem, ha kaphatnék egy darabka életet... Nem telhetne el egyetlen nap sem anélkül, hogy elmondanám az embereknek, akiket szeretek, mennyire szeretem őket.

Az igaz barát a kezedet fogja, és a szívedet gyógyítja.

Emlékezem.
Azaz múltam morzsáit rágom.
Próbálom tetten érni
sosemvolt bátorságom.
Neked semmit sem hoztam.
Kezemben semmi sincsen.
De arcom ráncaiba véste,
neved kezdőbetűit az Isten.
S ha elalszanak bennem a Dalok...
Eljön majd értem Apám,
és kézen fog a Halott.
S ha az Úr kérdezi,-Fiam! Megérte?
A Te neved suttogom akkor.
S a földig hajolok a Szélbe...

Jónás Tamás
Félve-ocsúdva

I.
Egy héttel ezelőtt a fulladt parkban,
emlékszel, biztosan. Dadogtam, és
te fáztál, én meg csak magyarázkodtam,
egyszer, hogy: túl sok, másszor: túl kevés
vagy énnekem, mert sok vagy önmagadnak,
vagy gyáva vagy, bár inkább túl merész,
s hogy azok szeretnek, akik tagadnak,
a szív nem vers, a vers nem műszer, és
mondtam valamit viseltes ruhádra,
te dacosan a holdat nézted, mintha
hozzá beszélni értelmesebb volna,
vagy rá hallgatni - sosem értelek.
Végigkínlódtuk ezt a kis telet,
legyen miénk az élet, ez a nyár, ha
valóban engem szeretsz, s nem magad.
Szakadjon rá az ég Illyés Gyulára.
Most kérd e nőt, mert most mindent megad.

II.
Legyen minden, mint kívánod, egészen.
Kívánjam én is úgy, s legyen titok,
hogy termőföldje lett magodnak méhem,
s hogy egyre-egyre boldogabb vagyok.
A nagy tüzet, mit felszítottál bennem,
nem oltom el. Találtam már lakást.
Mert már Párizsba sem hiába mentem
még januárban. Hogy mondjam? Neked
szereztem ösztöndíjat, mind a ketten
utazhatunk. Egy verseskötetet
kell csak leadnod, s két év nagy idő.
S meglásd, lehetsz majd próféta, ha vissza-
térünk, munkád lesz rögtön, hírneved.
Mösziő!
Velem van már örök szerelmi dolga!
S ebédre hívom: New York, tizenegy!
Öleli: Flóra.

Tóth Kriszta
Futrinka utca

Harmincnyolc év, futó fonál.
Az ember rojtokat talál<dir> – hanyag
anyag –
</dir>
e földi, pöttyös kis ruhán
mit hord és igazgat sután,
<dir> <dir> kinek,
minek,
</dir> </dir>
ha egyszer úgyis visszabont,
feslik simából fordított,
<dir> <dir> a Kéz,
ha kész
</dir> </dir>
már érzi, úgyse lesz soha
ha nem lesz léte otthona,
<dir> <dir> akar,
akár
</dir> </dir>
a színpadon a kesztyűbáb
játszani valami saját
<dir> <dir> mesét,
mi mást,
</dir> </dir>
füstölgő kéményt, házikót,
Futrinka utcát, bármi volt,
<dir> <dir> örök
körök
</dir> </dir>
után is fölvesz kis kötényt,
hisz telefonált az imént
<dir> <dir> Cica-
mica,
</dir> </dir>
hogy Tádé meghűlt és beteg,
úgyhogy van dolga rengeteg,
<dir> <dir> legyen
egyen-
</dir> </dir>
letesen befűtve a tökház,
vigyázz, Mazsola, nehogy megfázz,
<dir> <dir> halál
ha lel
</dir> </dir>
utat is hozzánk, nem vagyunk
futó fonál csak, filc, magunk
<dir> <dir> helyett.
Helyet
</dir> </dir>
foglal középen, integet
és onnan csókol Titeket
<dir> <dir> Böbe
baba!
</dir> </dir>

Pablo Neruda
Az én szívemnek elég a te lelked

Az én szívemnek elég a te lelked
s neked az én szárnyam elég szabadság.
Az én ajkamról lengve égre kelnek,
mik benned az álmok álmát aludták.

Tebenned él a mindennapos ábránd.
Mint harmat a szirmokra, úgy borulsz rám.
Távolléted a láthatárt ledönti,
te örök menekülő, mint a hullám.

Mondtam neked, hogy úgy dalolsz a szélben,
akár a déli fenyvek vagy az árboc.
Mint ők, magas és néma vagy. S gyakorta
bánat ül rajtad, mint egy utazáson.

Úgy vársz rám, mint egy régi-régi ösvény,
melyben sóvár visszhangok népe szunnyad.
S arra riadok, hogy rebbennek olykor
a madarak, mik lelkedben aludtak....

(Ford. Somlyó György)

http://static.panoramio.com/photos/original/13541090.jpg

Tandari Éva : Mit mondhatok…

Álmomban egy könnyű szóban
úsztam, mint egy tiszta tóban,
fürödtem a boldogságban,
messze szálltam szél szavában.

Messze szálltam szél szavában,
szívek rejtekére szálltam,
békét hoztam békét vártam,
szívet adni s kapni vágytam....

http://static.panoramio.com/photos/original/13430833.jpg

Ellen Niit

OTTHONT ADSZ

Amint az ajtón benyitok,
kezemnek
otthont adsz a tiédben.
Befogadod, mint csavargót a házba,
ott vacok várja, tűzhely, vacsora,
nincs lárma, nincs tülekvés.
A lélek felbátorodva
kioldja átázott cipőjét,
vizes harisnyáját kötélre dobja,
aranyfényű teát tesznek elébe,
illatos málnaízzel,
vágnak mellé, amennyi jólesik,
a friss kenyérből.
Aztán, ha a lélek, felbátorodva,
egy kicsit kutat még a polcon,
talál ott rejtett örülnivalót:
kis üveg mézet,
vagy egy pozsgás-piros almát.
Csak annyi kell, hogy a kezemnek
egy pillanatra
otthont adj a tiédben....

(Rab Zsuzsa )

http://kep01.fotoalbum2.hu/pictures/picturezoom/2009/09-12/jupiter/P1000442_225041.JPG

Gergely Ágnes: Szeretek várni rád

Eső kering az utcán, s idebent
a lámpa körül gyűrűzik a csend,
ahogy ülök és várlak.
Nincs más világ: magamba búvom el.
Ilyenkor nem hiszem, hogy látni kell,
ilyenkor óriás vagyok,
aki elég magának,
lebegek fönn, a csont-palack felett
és az sem érdekel,
hogy kerek szemmel figyelnek a tárgyak.

Ülök és várlak.
Mióta várok így?

Emlékszem, meggyűltek az évek,
feltornyosult a megvárattatás,
közben mosoly fürösztgetett, közelség,
jószó, szívesség és kézfogás,
lassanként gyanús lettem önmagamnak
s előrebukván a jövő felé
(hogy ki jön még és ki az, aki nem jön)
belémfagyott a maradék lehellet
és meggyűlöltem, akit várni kellett –

és most eszméletem hideg falára
kikönyökölve nézek innét,
s mint az igazi boldogok,
a tétovázó ifjúságra
s a lépteidre gondolok.

Te vagy bennem a bizonyosság,
az önvédelem és a gőg,
a különbség, az azonosság,
a fejtartás mások előtt.
Ha jössz, a padló is megéled,
körvonalat kap a világ,
a tárgyak előrefeszülnek,
türelmük szétveti az ajtót,
lebiccenő fejem fölött
a lámpa lélegző virág,
jaj, nézd, hogy szeretek,
szeretek várni rád,

nézd, én, az egykori csavargó,
hogy ülök itt, nyugalmi lázban,
e mozdulatlan mozdulásban,
ülök és várlak, várlak –
állj meg! egy perccel előbb, mint belépsz,
még felmutatlak a világnak.....

http://fotozz.hu/teljes_kepet_mutat?Foto_ID=98183

Colleen McCullough: Tövismadarak

http://www.youtube.com/watch_popup?v=Qc0bF2HMP_E

"A mondabeli tövismadár csak egyetlenegyszer énekel életében, de akkor szebben, mint a föld bármilyen más teremtménye...
Egyetlen csodálatos dal, az élete árán.
De akkor az egész világ elnémul, őt hallgatja, és Isten mosolyog az égben.
Mert a legeslegjobbnak mindig fájdalom az ára... Legalábbis a monda szerint.

A madár, begyében a tövissel, változhatatlan törvénynek engedelmeskedik; nem tudja, mi űzi-hajtja, hogy fölnyársalja magát, s dalolva haljon meg.
Amikor a tövis beléhatol, még nem tudja, hogy a halál közeledik, csak dalol, dalol, amíg csak annyi élet van benne, hogy egyetlen hangot kiadjon.
De mi, amikor a tövisre fölnyársaljuk magunkat, mi tudjuk.
Mi értjük.
És mégis, mégis megtesszük. Mégis megtesszük..."

Akik igazán szeretik egymást,
azok egész életükön át
folyamatosan felfedezik egymást.....

(H.G. Wells)

Áprily Lajos

Ősz

Most már a barna, dér ütötte rónán
mulandóságról mond mesét a csend.
Most már szobádba halkan elvonulhatsz
s hallgathatod az álmodó Chopint.

Most már a kályhatűz víg ritmusára
merenghetsz szálló életed dalán,
míg bús ködökből búcsút int az erdő,
mint egy vörös hajú tündérleány.

http://static.panoramio.com/photos/original/10159671.jpg