Hírek Világszenzáció, a kínai agyaghadseregben rendkívüli dolgot találtak, csak egy van ilyen a Földön

Több ezer agyagkatona között csak egy van ilyen, igazi szenzáció ez. Páratlan felfedezés nagyon érdekes kapcsolatokkal.

A kínai agyaghadsereg a világ egyik csodája, egy olyan felfedezés, amelyhez foghatót még nem látott az emberiség, és tényleg nagyon hosszú századokig sikerült titokban tartani a létezésüket, végül földmunkák során találták meg ezeket, majd sorban a több ezer elképesztő alkotást,
amelyek kapcsán az utóbbi években sikerült egy hatalmas tudományos áttörést is elérni.
A tudósok ugyanis rájöttek, hogy bizony görög kapcsolatok is segítették a kínai mestereket a munka során, a görög szobrászat igazi mesterei is részt vehettek az agyagkatonák elkészítésében. Ez pedig nem mást jelent, mint azt, hogy abból a szempontból át kell írni a történelmet, hogy az európai hatások, a kapcsolatok már korábban elkezdődtek Kínával, mint azt gondolták a tudósok.

Egy a több ezer között​

Ám rengeteg olyan dolog van még ezen kívül is, amely rendkívüli. Sírt találtak az agyaghadsereg alatt, tehát egy többszörös felfedezés bontakozott ki, miközben rengeteg olyan katonát is találtak szerte az óriási kiterjedésű lelőhelyen, amelyeken még látszódtak az eredeti színek, hiszen ezek az agyagkatonák úgy kerültek a föld alá a kínai császár védelmére a túlvilágon, hogy ki voltak festve.
Ám csupán egyetlen olyan harcos szobrát találták meg, amely teljesen intakt, ép állapotban volt. Ezt meg is csodálhatják a látogatók teljes pompájában, ami pedig rögtön szemet is szúr a harcos megformálásán, hogy a lábbelije alján látszódnak még azok a redők is, amelyeket a cipő tapadásai miatt alkalmaztak az ókorban 2200 évvel ezelőtt Kínában.
Elképesztő tehát, hogy a kínai mesterek mennyire figyeltek a katonák pontos megmunkálásán, hogy minden apró részlet stimmeljen, pint úgy, ahogy a valóságban volt.
Íme az épségben maradt katona, a lábbelje kidolgozottsága külön ki van emelve a videóban:



Baradlo László

1732503592455.jpeg
 
Szóval az a ritkaság hogy megmaradt a festése egy szobornak?
Számomra meg az az érdekesség hogy az ókori birodalmak mennyire ráértek ilyesmivel foglalkozni. Pl. az egyiptomi piramisok, Stonehenge...
 
Szóval az a ritkaság hogy megmaradt a festése egy szobornak?
Számomra meg az az érdekesség hogy az ókori birodalmak mennyire ráértek ilyesmivel foglalkozni. Pl. az egyiptomi piramisok, Stonehenge...
Nem volt TV, net, könyv is kevés...valahogyan el kellett ütni a szabadidőt. :)
 
Ennek a katonának mi baja, hogy nem arányos testű, mint a többi? Nem értem, hogy kerül abba a magasságba a cipőtalp? Szerintem talán féllábon térdel és nem a talpát, hanem a térdét látjuk a képen, valami térdvédőt viselhetett. :D
1732631031717.png
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Szívesen támogatnám a Canadahun-t, de nincs Paypal számlám. Esetleg, ha küldenétek bankszámlaszámot tudnék utalni. Köszönöm
cillancs wrote on vnmaria's profile.
Kedvesv nmaria! Én most kezdtem el ismerkedni a csipkeveréssel, és megörültem, hogy rátaláltam erre a fórumre. Sajnos, a feltett datás link (Mátray Magdolna könyvével) már nem él, pedig nagyon szívesen megnéztem/tanulmányoztam volna. Esetleg fel lehet tenni újra? üdvözlettel: Márti Budapestről
Csilinkóné Lulács Éva wrote on bsilvi's profile.
Szia! Köszönöm az eddigi fordításaidat. Nagyon élveztem őket. Szeretném megkérdezni, hogy tervezed-e Anna Hackett Norcross Security folytatását? Köszi: Éva
Csilinkóné Lulács Éva wrote on Ajuda67's profile.
Szia! Köszönöm az Ősi fajok fordításokat. Nagyon nagy örömöt szereztél vele. Alig várom a végét. Köszi: Éva
Kolonel0708 wrote on petrucy's profile.
Szia! Tudnál segíteni? Hiányzik az első link elérhetősége:
Jones, Lisa Renee - Gyilkos lány - Lilah Love 1.
Gyilkossági feljegyzések

Köszönettel: Kolonel0708.

Statisztikák

Témák
39,206
Üzenet
5,053,654
Tagok
630,662
Legújabb tagunk
Szilviacica
Oldal tetejére