Vizilabda

T

TH6777

Vendég
Volvo Kupa - Ötgólos győzelemmel kezdett a magyar válogatott


kasas_tamas_xlsport.jpg



Magabiztos játékkal, öt góllal nyert a magyar férfi vízilabda-válogatott Kanada legjobbjai ellen a Volvo Kupáért idén hatodik alkalommal kiírt nemzetközi torna nyitónapján, a székesfehérvári Csitáry uszodában.


Eredmény:
Magyarország-Kanada 11-6 (3-2, 4-2, 3-1, 1-1)
---------------------------------------------
a magyar góldobók: Varga Dénes, Steinmetz Á., Biros, Kásás 2-2, Madaras, Kiss G., Török 1-1​


Volvo Kupa: a világbajnokot is legyőzte a Kemény-csapat


vizilabda_2.jpg



Három negyeden keresztül szoros meccset játszott az olasz és a magyar válogatott a hatodik Volvo Kupán, ám végül sima, 11-8-as sikert aratott a Kemény Dénes vezette csapat Székesfehérvárott. Így Kásásék igazi döntőt játszanak vasárnap a szintén két győzelmet számláló Németország ellen.


A olasz válogatott a házigazda Magyarország ellen próbálta kárpótolni magát az előző nap a németek ellen elszenvedett egygólos vereség után. Úgy is mondhatnánk, a regnáló világbajnok csapott össze a legutóbbi három olimpia győztesével London évében.
Az első ráúszásnál az olaszok hozták el a labdát, Steinmetz Ádám révén mégis a magyarok szerezték meg az első találatot.A sérülések hiányában egyetlen centerünk gyönyörűen vált el emberétől, így két méterről ziccerben jegyzett akciógólt (1-0). Az első negyed jórészt kihagyott emberelőnyöket és védett lövéseket hozott, nem kis mértékben a magyar kapuban szereplő Baksa László érdeme miatt. Két és fél perccel a síp előtt Varga Dénes először váltott fórt gólra (2-0). Azért a harmadik olasz előny, négy másodperccel a vége előtt meghozta eredményét (2-1).
A második negyedben először a hazaiak jelezték, a medencében vannak, a passzokkal szétzilált védelmet Madaras Norbert lőtte át középről, emberelőnyben (3-1). Hamar jött a következő, ezúttal Kiss Gergő köszönt be messziről egy hatalmas bombával (4-1). Kemény csapatának bőven volt alkalma gyakorolnia az emberhátrányos védekezést, ám az olaszok nem tudtak élni a lehetőségekkel, a blokk-Baksa-kapufa hármas szinte mindig szépen hárított. Azért Friglioli egy dacos „csak azért is” lövéssel végül bevette a Szeged fiatal hálóőrének kapuját (4-2). Egy kettős előny után pedig egy gólra zárkóztak fel az itáliaiak (4-3). A kanadaiak ellen nem nevezett Hosnyánszky Norbert Pastorinit is a kapuba segítő gólt vágott, majd Kiss Gergő remek passzát Steinmetz váltotta gólra (6-3). Figari révén ismét az olaszok mondták ki a végszót, így 6-4-gyel vonultak félidei pihenőre a felek.
A ráúszást nézve ugyan az olaszok álltak jobban, hisz harmadszor is övék lett a labda, ám lényegi részben ismét a magyarok kezdték a negyedet, Varga Dénes lőtte be az ötméterest (7-4). A következő gól is hazai érintettségű volt, ám ennek kevésbé örülhettünk, hiszen a magyar származású Giorgetti szépített (7-5). Varga Dénes kiállításából Giotto pedig már egy gólra hozta fel a taljánokat (7-6). Kemény Dénes meg akarta előzni a bajt, fórnál időt kért, ám nem sikerült rendet rakni a fejekben. Sőt, az eddig mintaszerű passzok helyett a fiúk eladták a labdát, amelyet fordulásból Presciutti büntetett (7-7). Szécsi Zoltán szállt be a kapuba, aki rögtön egy kapufára tolt labdával mutatkozott be. Varga Dénes pedig „eladta” azt, amit az olimpián is, jobbról, szinte nullszögből lőtt gólt (8-7). Valentino Gallo Szecska hálóját sem hagyta sokáig érintetlenül (8-8), de Varga Dániel rövid időn belül egalizált (9-8).
Olasz labdaszerzéssel és Kiss Gergő által kihagyott ötössel kezdődött a záró felvonás, ám Hosnyánszky zsinóron húzott bombával hűtötte le az éledező olasz reményeket (10-8). Kiss Gergő pedig olyan csavart ejtéssel köszönt be, amin az olasz kapus is csak ámulni tudott. (11-8). Az utolsó percben tett olasz időkérés sem menthette meg a vendégeket a háromgólos vereségtől, amellyel biztossá vált, hogy vasárnap a két hibátlan csapat, a magyar és a német valódi döntőt vív a tornaelsőségért.

Magyarország-Olaszország 11-8 (2-1, 4-3, 3-4, 2-0)

 
T

TH6777

Vendég
Volvo Kupa - Tornagyőztes a magyar férfi vízilabda-válogatott


vizilabda1_xlsport.jpg



Kanada és a világbajnok Olaszország után a vasárnapi zárókörben Németország legjobbjait is legyőzte a magyar férfi vízilabda-válogatott, s veretlenül tartotta itthon a Volvo Kupát.



Eredmény:
Magyarország-Németország 9-8 (1-2, 2-1, 3-5, 3-0)
---------------------------------------------------------------------
a magyar góldobók: Steinmetz Á. 3, Madaras, Varga Dániel, Katonás, Varga Dénes, Kiss G., Kásás 1-1


A székesfehérvári Csitáry uszodában a tornaelsőségről döntő összecsapáson az olimpiai bajnoki címvédő magyar együttes első két emberelőnyét kihagyta, a hat a hat elleni játékban aztán a nyitónegyed végén Madaras Norbert balkezes pattintása eredményesnek bizonyult. A németek azonban kettős fórból egyenlítettek, majd sima előnyből a vezetést is átvették (1-2).

A második negyed vendégtalálattal indult, de a felelet is gyors volt: Varga Dániel előbb szerelt, majd az akció befejezésére is pontosan érkezett (2-3). A válogatottba több évi szünet után visszakerült Katonás Gergő távoli bombájával pedig ki is egyenlített a magyar csapat (3-3).

A nagyszünet után sikeres német ötméteres vezette be a harmadik játékrészt, de már az ellentámadás meghozta az „egált”: centerből Steinmetz Ádám talált be (4-4). A várt fordítás helyett azonban az ellenfél pillanatai következtek (4-6), a felzárkózást Varga Dénes eredményes ötméterese jelentette (5-6), döntetlen helyett azonban német ötméteres, majd a sokadik emberhátrányos vendéggól következett (5-8). A hazai reményeket Steinmetz negyedzáró parádés centerezése hozta vissza (6-8).

Kásás Tamás gólját még érvénytelenítették a bírók, de a háromszoros olimpiai bajnok passza után Steinmetz közeli találata már a 7-8-at jelentette. Aztán Kiss Gergely balkeze sem remegett meg a büntetődobásnál (8-8), 17 másodperccel a vége előtt pedig Kásás bal felső sarkos, kapufás bombája döntött: 9-8-ra győzött a magyar válogatott.

A százszázalékos mérleggel megnyert torna után kedvező előjelek mellett, megerősödött önbizalommal várhatja Kemény Dénes csapata a január 16-i Eb-rajtot, amikor az olasz válogatott elleni újabb - a székesfehérvárinál jóval nagyobb téttel bíró - csata következik a két gárda között.

A vasárnapi másik mérkőzésen:
Olaszország-Kanada 14-9 (4-0, 4-2, 3-4, 3-3)

A 2012-es Volvo Kupa végeredménye:


1. Magyarország 9 pont,
2. Németország 6,
3. Olaszország 3,
4.Kanada 0


 
T

TH6777

Vendég
Thetisz Kupa - Az Európa-bajnokot is legyőzte a magyar női vízilabda-válogatott


noi_vizilabda11_xlsport.jpg



A világbajnok görögök után (10-8) az Európa-bajnok oroszokat is legyőzte a magyar válogatott a Thetisz Kupáért kiírt hagyományos görögországi női vízilabdatornán: Merész András alakulata 14-13-ra verte vasárnap esti ellenfelét.



Eredmény:
Magyarország-Oroszország 14-13 (3-3, 4-2, 3-5, 4-3)
---------------------------------------------------
legjobb magyar dobók: Keszthelyi, Bujka 4-4



A másik mérkőzésen:
Görögország-Olaszország 11-9


A magyar csapat ott folytatta a Tripoliszban négy együttes részvételével zajló torna második napján, ahol az elsőn abbahagyta: újabb győzelmet aratott, amely a papírforma alapján nem volt elvárható az alaposan megfiatalított együttestől.

Az oroszok felett aratott diadal azért is figyelemre méltó, mert a két nemzeti válogatott egy csoportba került a bő egy hét múlva rajtoló hollandiai Eb-n.

"Természetesen örülünk a győzelemnek, de messzemenő következtetést azért nem szabad levonni belőle, hiszen ők is az Európa-bajnoki felkészülési szakaszban járnak" - értékelt a helyszínről Merész András.

"Mindenesetre úgy gondolom, hogy az aktuális Európa-bajnok legyőzése jó antré a hollandiai kontinensviadal előtt."
 
T

TH6777

Vendég
Vízilabda Eb - A Merész-csapat megvan, Kemény még vár
2012. 01. 11. 01.20

<RIGHT>
kemenydenes_xlsport.jpg



Rábólintott a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöksége Merész András jelöltjeire, akikkel a szakvezető részt vesz a jövő héten kezdődő hollandiai Európa-bajnokságon.


A keddi testületi ülésen azt is elfogadták, hogy a férfikapitány, Kemény Dénes csak később hirdessen csapatot, már csak azért is, mert a végleges Eb-nevezési határidő január 15-e, 16 óra. Török László MVLSZ-szóvivő elmondása szerint az olimpiai bajnoki címvédő nemzeti együttes mestere a döntéssel megvárja a szerdán, Varasdon esedékes horvát-magyar barátságos mérkőzést, s csak utána – várhatóan pénteken, a másnapi indulás előtt - hirdeti ki az Eindhovenben szereplő 13-ak névsorát.

A kontinensviadalon a férficsapat hétfőn (kezdés 21:15 órakor)
az olaszok,

a női válogatott pedig szerdán (16 ó) a britek legjobbjai ellen játssza első csoportmérkőzését.


A női Eb-csapat:
Bolonyai Flóra, Gangl Edina – kapusok, Illés Anna, Antal Dóra, Csabai Dóra, Szücs Gabriella, Takács Orsolya, Drávucz Rita, Keszthelyi Rita, Tóth Ildikó, Bujka Barbara, Kisteleki Hanna, Menczinger Kata - mezőnyjátékosok

 
T

TH6777

Vendég
Vízilabda Eb - Megvan az eindhoveni csapat


kemenydenes_xlsport.jpg



Kemény Dénes, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya pénteken a nemzeti együttes hivatalos honlapján nyilvánosságra hozta a hétfőn kezdődő hollandiai Európa-bajnokságon részt vevő 13 játékos nevét.


A szakvezető az érintettekkel már csütörtökön közölte döntését, amely szerint Gór-Nagy Miklós és Török Béla nem utazik Eindhovenbe a péntekig együtt gyakorló 15 pólós közül.

Az Eb-szereplő 13-ak:


Baksa László, Szécsi Zoltán - kapusok, Biros Péter, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Katonás Gergely, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Steinmetz Ádám, Szivós Márton, Varga Dániel, Varga Dénes - mezőnyjátékosok


"Meg kell, hogy mondjam, igazából még a mai edzésen is meg kellett győződjek arról, hogy a sérültek várhatóan hétfőre százszázalékos állapotban lesznek, már ami az egészségi állapotukat illeti, vagyis hogy várhatóan teljesen meggyógyulnak-e - nyilatkozta a honlapnak a kapitány. - Igazából meg tudtam volna oldani ebből a 15-ből, ha valakivel komolyabb gond vagy bizonytalanság lett volna. Azért döntöttem e mellett a 13 játékos mellett, mert úgy éreztem, hogy a jó Eb-szereplés érdekében ez a leghelyesebb.

Remélem, hogy akik megkapták a bizalmat, élni fognak vele, s azok, akik a felkészülési meccseken mutatott teljesítménynél többre képesek, rögtön javulni fognak. Akiket pedig nem nevezek, azok abból a munkából, amit most csináltunk, meg azokból a feladatokból, amiket adtam nekik, remélhetőleg profitálni fognak, s ha nyáron bekerülnek az olimpiai keretbe, nagyobb eséllyel szállnak harcba, ha látják, hogy mi az, amiben javulniuk kell. Tehát abban bízom, hogy még azoknak a játékosoknak a szempontjából is hasznos lesz a döntésem, akiket most nem nevezek."
Az olimpiai bajnoki címvédő magyar válogatott még egy edzést tart itthon, majd szombaton, Amszterdam érintésével utazik el az Európa-bajnokság helyszínére, ahol

hétfő este - 21:15 órától - vívja első csoportmeccsét a világbajnok olaszok ellen.

 

sullerba

Állandó Tag
Állandó Tag
Szép jo napot mindenkinek,

van valekinek véltenül valami szakirodalom a vizilabdázásról?
Elöre is köszi.
 
T

TH6777

Vendég
Vízilabda Eb - A világbajnok olaszok legyőzésével rajtoltak a magyarok
2012. 01. 17. 02.43

<RIGHT>
kasas_tamas_xlsport.jpg



Az olimpiai bajnoki címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott hétfő este 12-8-ra legyőzte a világbajnok olasz csapatot az eindhoveni Európa-bajnokság A csoportjának első fordulójában.


Eredmény, A csoport:
Magyarország-Olaszország 12-8 (2-3, 5-0, 4-3, 1-2)
---------------------------------------------------
a magyar góldobók: Steinmetz Á., Kiss G., Szivós, Hárai 2-2, Varga Dániel, Kásás, Hosnyánszky, Varga Dénes 1-1


A már az első napra "rendelt" csoportrangadón az itáliaiak kezdtek hatékonyabban, de Varga Dániel nem sokkal később egyenlített (1-1), 1-2 után pedig Kásás Tamás talált be szabaddobásból (2-2). Emberelőnyből azonban az első szünet előtt közvetlenül megint az olaszok jutottak vezetéshez (2-3).

A második negyedben gyors egymásutánban kétszer is emberhátrányban játszott a magyar csapat, de nem kapott gólt, viszont magyar fórnál Hosnyánszky Norbert egalizált (3-3). Aztán át is vette a vezetést Kemény Dénes legénysége, majd megduplázta előnyét: előbb Kiss Gergely kapáslövésből, aztán Steinmetz Ádám centerpozícióból volt eredményes (5-3). De még nem volt vége a pazar sorozatnak: Hárai Balázs cseppet sem tipikus centergólja után Szivós Márton is betalált a nagyszünet előtt (7-3).

A harmadik nyolc perc elején a magyar csapat első duplázójaként Steinmetz "csúsztatta" kapuba a labdát (8-3), s bár hosszú idő után a taljánok is betaláltak, az újabb "kettőző", Kiss révén maradt a tetemes különbség (9-4). Az ifjabbik Varga fivér, Dénes jóvoltából lett 10-4, majd olasz válasz után Szivós alakította 11-5-re az állást.

A befejező negyed 11-6-os magyar vezetésnél indult, majd egy sikeres olasz ejtést (11-7) követően Hárai bizonyította, hogy tud "valódi" centergólt is lőni (12-7). Még egy itáliai találat született ugyan, az utolsó percekben azonban már érintetlen maradt a magyar kapu, a végig remeklő Szécsi Zoltán több bravúrjának köszönhetően is.

A nagyszerűen bemutatkozó magyar válogatott legközelebb kedden száll vízbe: 19 órától a házigazda holland csapat az ellenfél.

 
T

TH6777

Vendég
Vízilabda Eb - A magyar csapat nagy verést mért a házigazdákra
2012. 01. 18. 02.16

<RIGHT>
kiss_gergely_xlsport.jpg



A magyar férficsapat az olaszok elleni négygólos sikert követően 13 gólos vereséget mért a házigazda hollandok legjobbjaira kedden, az eindhoveni vízilabda Európa-bajnokság második napján.



Eredmény, A csoport:
Magyarország-Hollandia 19-6 (2-2, 4-1, 5-2, 8-1)
-------------------------------------------------
a magyar góldobók: Kiss G. 5, Hárai 3, Kásás, Hosnyánszky, Biros, Katonás, Szivós 2-2, Varga Dénes 1


Álmos kezdést, helyzet nélkül lepergett három percet követően Kásás Tamás villant először: lövése a felső léc alsó lapjáról vágódott a hálóba (1-0). Váratlan egyenlítés után Hosnyánszky Norbert szinte ugyanonnan bombázott a holland kapuba, büntetőből azonban jött az újabb jó válasz (2-2).

Az első negyed bágyadtsága nem akart tovaillanni a második nyolc percben sem, bár Hárai Balázs hatásos centerezése (3-2) akár fel is pörgethette volna a csapatot. Három perc volt hátra a nagyszünetig, amikor újfent a háromszoros olimpiai bajnok Kásás mutatta meg, hogy kell látványosan és jól is lőni: elhajlásos löketével szemben nem volt ellenszere a hazai kapusnak (4-2). Ahogy Hárai csavarjával sem tudott mit kezdeni a holland hálóőr (5-2). A játékrészt két ötméteres zárta le: a magyarokét Varga Dénes értékesítette pontos pattintással (6-3).

A folytatásban Szivós Márton alkalmi centerként jeleskedett, a rá kijátszott figurát tökéletesen fejezte be. Kevéssel utána a három ötkarikás aranyéremmel bíró Kiss Gergely balkezes bombája ért célt (8-3). Született egy holland találat is, majd Kiss – Kásás parádés passzából – pazar gólt szerzett (9-4). Hosnyánszky szokásos védhetetlen lökete jelentette a 10-4-et, de a negyed hajrájában volt minek örülniük a hazai nézőknek is (10-5). Lelkesedésüket azonban gyorsan lelohasztotta Kiss, aki harmadjára a bal felső sarkot "pécézte ki" magának (11-5).

A befejező játékrészt Kiss nagy gólja vezette be (12-5), aztán Hárai szép megoldással juttatta kapuba saját maga harmadik, s a magyar csapat tizenharmadik gólját (13-6). A háromszoros olimpiai bajnok Biros Péter ötméteresből első eindhoveni gólját szerezte, utána pedig Katonás Gergő centerpozícióból volt kétszer is eredményes (16-6). A hajrában megúszás után Biros, majd Szivós duplázott, Kiss pedig jelesre vizsgázva ötödször is betalált a hazaiak hálójába (19-6).

A vártnál nehezebben lendült játékba a magyar válogatott a korántsem a világ élvonalába tartozó hollandok ellen, a második félidőben azonban többen is megrázták magukat, és ez bőven elegendő volt a kiütés értékű győzelemhez.

A Kemény-legénység legközelebb csütörtökön száll medencébe Eindhovenben, amikor is – 13 órától – Macedónia csapatával találkozik. Szerdán a magyar női válogatott is elkezdi Eb-szereplését: Merész András alakulata 16 órától Nagy-Britannia legjobbjaival mérkőzik.

korábban:
férfiak, 2. forduló:
A csoport:
Görögország-Macedónia 10-6 (2-0, 3-1, 1-1, 4-4)

B csoport:
Spanyolország-Románia 12-10 (4-4, 3-3, 3-2, 2-1)
Szerbia-Németország 13-12 (2-3, 5-2, 4-4, 2-3)
Horvátország-Montenegró 10-8 (3-2, 2-3, 3-3, 2-0)

A csoport állása:
1. Horvátország 6 pont (20-15),
2. Szerbia 6 (21-17),
3. Montenegró 3 (21-17),
4. Spanyolország 3 (17-18),
5. Románia 0 (17-22),
6. Németország 0 (19-26)

A csoportgyőztesek egyből az elődöntőbe jutnak, a második és a harmadik helyezettek a negyeddöntőben folytatják.

 
T

TH6777

Vendég
Vízilabda Eb - A nőknél csoportmásodik Magyarország


noi_vizilabdaa_xlsport.jpg



Csoportmásodikként zárt a magyar női vízilabda-válogatott a hollandiai Európa-bajnokság félidejében, miután kikapott az orosz csapattól az A jelű négyes vasárnapi befejezőkörében.



Eredmény, A csoport, 3.forduló:

Oroszország-Magyarország 12-9 (3-1, 4-5, 4-1, 1-2)
--------------------------------------------------
a magyar góldobók: Keszthelyi 4, Drávucz, Bujka, Tóth, Antal, Kisteleki H. 1-1


Az Eb előtt rendezett görögországi Thetisz Kupán 14-13-ra nyert Merész András fiatal együttese a kontinensbajnok ellen, ám a diadallal együtt sem lehetett azt várni, hogy Eindhovenben is magyar siker születik a címvédővel szemben, legfeljebb reménykedni lehetett az újabb bravúrban.

A labdát mindenesetre az oroszok hozták el az első ráúszásnál, mi több: be is lőtték (1-0), az ellenakciónál kapott büntetőt ugyanakkor elhibázta Szücs Gabriella, aki a lécet verte telibe. Emberelőnyből tovább nőtt a rivális előnye, az újabb magyar ötméterest viszont már nem hibázta el Drávucz Rita (2-1). Védekezési hiba hozta meg a harmadik orosz találatot (3-1), miközben a magyar támadójáték is akadozott.

Bujka Barbara centergólja jelentette a második negyed nyitóeseményét, de gyorsan jött a válasz is, ráadásul kétszer egymás után (5-2). Keszthelyi Rita felsősarkos bombája az ocsúdást tükrözte (5-3), de a szervezettebbé vált védekezés is kellett ahhoz, hogy a Keszthelyi révén 5-4-re felzárkózzon a gárda. És az egyenlítés is sikerült: a negyedből öt perc futott le, amikor Tóth Ildikót a centerposzton kihagyhatatlan helyzetbe hozták a társak, ő pedig be is húzta a labdát (5-5). Csakhogy kettős emberelőnyből még a nagyszünet előtt visszakerült a vezetés az oroszokhoz, akik megúszásból is eredményesek voltak (7-5). Hogy a remények ne hunyjanak ki, a triplázó Keszthelyi a jobb felső sarokba zúdított (7-6).

A harmadik negyed azonban rosszul kezdődött, duplán is (9-6). Antal Dóra volt az ügyeletes büntetés-végrehajtó, s okosan meg is oldotta feladatát (9-7), a még közelebb férkőzés helyett azonban megint nőtt a differencia: rés támadt a védekezésben, amit ki is használtak az oroszok (10-7). Sőt - egy kontrát követően - már négy gól volt "közte" (11-7).

Méretes feladat maradt így a befejező játékrészre, amelynek elején Keszthelyi jeleskedett, negyedik gólját ejtésből szerezve, majd - 12-8-nál - Kisteleki Hanna értékesítette a büntetőt (12-9). A folytatásban azonban kimaradtak az újabb lehetőségek, Keszthelyi például ötméterest rontott, így a csoportrangadót az oroszok nyerték.

"Kétszer is nagyon elengedtük őket - értékelt Merész András szövetségi kapitány az MTI-nek. - Mire ikszre feljöttünk, el is lőttük a lelki puskaport, mert elszállt nálunk a fegyelmezettség, a koncentráció, s megint hamar elhúztak tőlünk. Hogy kit lenne jobb kapni a folytatásban? Lehet, hogy a spanyolok jönnek, stílusban ők talán jobban fekszenek nekünk."

A magyar válogatott kedden, 19 órától az úgynevezett keresztbejátszásnál a B csoport harmadikjával vív meg az elődöntőbe jutásért, míg az oroszok egyenes ágon meneteltek be a legjobb négy közé.



 
T

TH6777

Vendég
Vízilabda Eb - Húszgólos magyar siker a törökök ellen;)
2012. 01. 24. 02.59

<RIGHT>
szivos_marton_xlsport.jpg



Az erőviszonyoknak megfelelően gólzáporos győzelmet aratott a magyar férfi vízilabda-válogatott a törökök felett a hollandiai Európa-bajnokság csoportküzdelmeinek hétfői zárófordulójában, s öt győzelemmel, tökéletes mérleggel jutott be egyenes ágon a legjobb négy közé.


Az olimpiai címvédő magyar válogatott így péntekig pihenhet, ekkor játszik a fináléba jutásért.

Eredmény, A csoport, 5. forduló:
Magyarország-Törökország 22-2 (6-0, 6-1, 4-0, 6-1)
-------------------------------------------------
a magyar góldobók: Hárai 4, Varga Dániel, Hosnyánszky, Varga Dénes 3-3, Kásás, Katonás 2-2, Steinmetz Á., Szivós, Biros, Madaras, Kiss G. 1-1


Előzetesen többen is úgy fogalmaztak Kemény Dénes olimpiai bajnoki címvédő alakulatából, hogy olyan meccs jön az utolsó csoportkörben, amely edzésnek kiváló, s ahol annyi gólt kell lőni, amennyit csak lehet. Az elvi alapvetésre aztán a gyakorlat tökéletesen ráerősített, hiszen Biros Péterék 22 alkalommal vették be a sportági ranglétrán náluknál jóval alacsonyabban jegyzett rivális kapuját, miközben összesen két gólt kaptak.

Az első magyar támadás még nem, a második viszont már eredményes volt: Hárai Balázs centerből látványos húzással szerzett vezetést, utána pedig nem volt megállás. Hárai megúszásból is betalált, s a centertárs Steinmetz Ádám sem akart lemaradni (3-0). Az első negyed féltucatnyi magyar góljtermése a Varga fivérek, Dénes és Dániel, s a testvérek közé "férkőző" Hosnyánszky Norbert jóvoltából született meg (6-0).

A második negyed hasonló mederben zajlott: az elején még egy csavarból született török kapufa némi izgalmat keltett ugyan, Varga Dániel újabb - megint a kapus keze között a hálóba csapódó - bombájával azonban a magyar pólós lecke "felmondása" folytatódott. Az öcs, Dénes büntetőjét még hatalmas bravúrral hárította az ellenfél kapusa, az ifjabbik Varga azonban hamarosan maga korrigálta hibáját (8-0). Hosnyánszky hálórepesztő góllal jelentkezett újból, majd Szivós Márton alkalmi centerezése nyomán lett 10-0 az állás. Két perccel a nagyszünet előtt aprócska török öröm jött: először sikerült nekik bevenniük Szécsi Zoltán kapuját, de nyomban "bűnhődtek" is érte, mert Katonás Gergő és Kásás Tamás is beköszönt (12-1).

A hatásos magyar "lőgyakorlatokat" a harmadik negyedben Hárai vezette fel, aki harmadik és negyedik gólját is megszerezte (14-1). Aztán Varga Dániel, majd a szintén triplázó Hosnyánszky öltötte magára az ügyeletes bombázó szerepét (16-1). Közben a váratlan emberhátrányt is volt módja a társaságnak tesztelni, amit sikerrel tett, miután a Szécsit váltó Baksa László szépen mentett.

A negyedik játékrész kérdése legfeljebb az lehetett, eléri-e a húsz gólt a Kemény-legénység, s a válasz igen lett. Elébb Biros Péter lépett be a "találékony" magyarok sorába, utána Kásás pöckölt a hálóba egy pazar passzt (18-1). Madaras Norbert balkeze villant, a 20-2-t pedig - miután ötméteresből megszületett a második török gól is - Katonás produkálta emberelőnynél. A végén még Kiss Gergely is betalált (21-2), így az összes magyar játékos legalább egyszer eredményes volt, a végeredményt (22-2) beállító Varga Dénes pedig triplázott, egyszersmind arról is gondoskodva, hogy meglegyen a "közte húsz".

A magyar válogatott csoportelsőségével az a kedvezmény jár, hogy legközelebb csak az elődöntőben, pénteken (kezdés: 20 ó) kell vízbe szállnia, méghozzá azzal a csapattal, amelyik megnyeri az A csoport harmadikja és a B jelű hatos második helyezettje közötti szerda esti csatát. "Örülök, hogy minden játékosom lőtt gólt, ez fontos, miként az is, hogy az alap állóképességünk továbbra is jó" - értékelt a találkozó után Kemény Dénes szövetségi kapitány.

"Ami az alapszakaszt illeti, nem terv volt, csak remény, hogy mind az öt mérkőzésünket megnyerjük a csoportban, külön öröm, hogy ez is sikerült. "

 
T

TH6777

Vendég
Vízilabda Eb - Elődöntős és olimpiai selejtezős a női csapat
2012. 01. 25. 06.13

<RIGHT>
noi_vizilabda2_xlsport.jpg


A magyar női vízilabda-válogatott bejutott az eindhoveni vízilabda Európa-bajnokság elődöntőjébe, s ezzel biztosította helyét az áprilisi olimpiai kvalifikációs tornán, miután kedden 11-9-re legyőzte a spanyol csapatot.


A magyar csapatnak a kontinenstorna legjobb öt csapata közé kellett kerülnie ahhoz, hogy részt vehessen az áprilisi trieszti kvalifikációs tornán, s az elődöntőbe kerüléssel ezt a célját sikerült elérnie. A fináléért csütörtökön a görögökkel küzd meg a válogatott.​

Eredmény, az elődöntőbe jutásért:
Magyarország-Spanyolország 11-9 (5-2, 3-1, 2-2, 1-4)
----------------------------------------------------
a magyar góldobók: Szücs 3, Csabai, Bujka 2-2, Drávucz, Keszthelyi, Antal, Tóth 1-1


A meccs első támadásának végén Szücs Gabriella megszerezte a vezetést, méghozzá a jobb felső sarokba csapódó bombagóllal (1-0). Ugyancsak emberelőnyből gyorsan egyenlítettek az ibériaiak, ám Drávucz Rita jókor volt megfelelő helyen (2-1). Újabb fórból újabb spanyol gól jött (2-2), ám ekkor sorozatban három magyar villanás következett: előbb Keszthelyi Rita vágta a labdát a kapu bal oldalába, majd egy pompás passzt Csabai Dóra húzott a hálóba, Szücs pedig büntetőből pattintott biztos kézzel a jobb felsőbe (5-2).​

Spanyol találattal indult a második nyolc perc, s bár Keszthelyi labdája kipattant a kapufáról, Szücs "ismétlése" célba ért csakúgy, mint Antal Dóra "kacsázós" lökete. És még nem volt vége: emberelőnyös figura zárásaként Bujka Barbara tüzelt, s balkezes lövését már csak a gólvonal mögül tudta kiszedni a spanyol kapus (8-3), így a félidőre komoly előnyt szorgoskodott össze a magyar válogatott.​

Az előny a harmadik negyedben tovább duzzadt: Csabai védhetetlenül küldte a bal felső sarokba a labdát (9-3). Nagy nehézségek árán aztán végül fórból az ellenfél is betalált, majd büntetőből faragta tovább a hátrányát (9-5). Éledni látszottak a spanyolok, miközben tompábbá, s legfőképpen pontatlanná váltak a magyarok. A holtpontról Bujka mozdította ki a társaságot: a balkezes center hat az öt elleni támadást zárt le háríthatatlan pattintással (10-5).​

Az utolsó nyolc percben már nem volt fordulat. Bár a négy spanyol gólra csak egy magyar válasz érkezett (11-9) - Tóth Ildikó centerből továbbította a kapuba a labdát -, alapvetően nagyon egyértelmű meccsen nyert a magyar csapat, amely csütörtökön, 18 órától száll medencébe a világbajnok görögökkel szemben.​

"A fő cél az volt, hogy az első ötben végezzünk, ez már megvan - értékelt Merész András szövetségi kapitány az MTI tudósítójának. - Az meg külön hatalmas dolog, hogy a mai győzelemnek köszönhetően éremért játszhatunk, ráadásul úgy, hogy az elődöntő ezúttal olimpiai kvalifikációs torna-részvételt is ér."​

az elődöntőbe jutásért:

Olaszország–Hollandia 17-15 (4-3, 2-2, 2-2, 3-4, 1-1, 1-1, 4-2) - büntetőkkel

korábban, a 7. helyért:

Nagy-Britannia–Németország 13-11 (2-2, 4-4, 3-1, 1-3 - 3-0, 0-1) - hosszabbítás után



Görögország kipipálva - Kásásék készülhetnek az elődöntőre


<RIGHT>
vizilabda_peking_xlsport.jpg


A magyar férfi vízilabda-válogatott legyőzte Görögországot az eindhoveni Európa-bajnokság A-csoportjának negyedik fordulójában.


Kemény Dénes legénysége ezzel megnyerte a csoportot, és megkezdheti felkészülését a jövő pénteki elődöntőre.

A magyar válogatott úgy kezdte a mérkőzést, ahogy vártuk: Kásás Tamás hanyag eleganciával kivitelezett ejtése után a védekezés remekül működött, miközben a görögök ötméterest is hibáztak, Biros Péter azonban a túloldalon beverte a büntetőt.
Az első negyed végén Argirisz Theodoropulosz megtörte a görög gólcsendet, sőt Andreasz Miralisz ki is egyenlített (2–2), ezt követően azonban magasabb sebességfokozatra kapcsoltak a mieink, elöl és hátul is hatékony volt a játék, miközben igazi mestermunkának beillő akciókat is – lásd Katonás Gergő gólja – véghezvittek a medencében.
Szünet után már 7–3 volt ide, ami talán meg is feküdte a csapat gyomrát, legalábbis Baksa a folytatásban mintha kevesebb támogatást kapott volna, a harmadik negyedben feljebb is jöttek Teodoropuloszék, ám a folytatásban épp annyit kiadtak magukból Birosék, amennyi a sima győzelemhez kellett, hiszen a 9–7-es végeredmény inkább a görögökre nézve hízelgő.

A Kemény-legénység ezzel megnyerte csoportját, a Törökország elleni hétfői – amúgy tuti győzelemnek tűnő – összecsapás után pénteken játszunk újra az elődöntőben.


 
T

TH6777

Vendég
Vízilabda Eb - A bronzéremért játszhat a magyar női csapat


A bronzéremért szállhat medencébe a magyar női vízilabda-válogatott a hollandiai Európa-bajnokságon, szombaton, miután a csütörtöki elődöntőben két góllal kikapott a világbajnoki címvédő Görögország legjobbjaitól.

Eredmény, elődöntő:

Görögország-Magyarország 14-12 (4-2, 3-4, 3-4, 4-2)

a magyar góldobók: Bujka, Szücs 3-3, Keszthelyi, Drávucz 2-2, Antal, Tóth 1-1

A világbajnoki címvédő görögöket idén egyszer már legyőzte Merész András fiatal alakulata, ráadásul vendégként a január eleji Thetisz Kupán, de az a 10-8-as siker - amint azt maga a szövetségi kapitány is kellő óvatossággal hangoztatta az Eb-döntőért zajló összecsapás előtt - felkészülési tornán született. Eindhovenben viszont úgy vívta meg csatáját a két gárda, hogy a hellének mint csoportgyőztesek három teljes napot pihenhettek, míg a magyar játékosok a spanyolok elleni, 11-9-re megnyert keddi ütközet fáradalmaival a tagjaikban érkeztek az uszodába a csütörtöki elődöntőre.
"Jó lenne ma is győzni, végtére is nem mindennap játszik az ember Európa-bajnoki döntőt" - mondta a szakvezető, aki bő egy évnyi kapitánykodása legnagyobb diadalának kapujába érkezett azzal, hogy csapatával bejutott a kontinensviadal legjobb négy gárdája közé, ezzel egyszersmind jogot szerzett az áprilisi, olimpiai világkvalifikációs tornán való részvételre is.
Az elődöntő Szücs Gabriella kapufás bombagóljával indult, második emberelőnyükből azonban egyenlítettek, a harmadikból pedig a vezetést is átvették a görögök (1-2). Teljes létszámnál Szücs másodszor is nagyot alakított: ezúttal a bal felső sarokba vágta a labdát (2-2). A változatlanság jegyében a világbajnok megkapta negyedik fórját is, élt is vele, ugyanakkor az első magyar előny kimaradt, mi több: hat a hattal szemben is eredményes tudott lenni az ellenfél (2-4).
Már a második negyed legelején gondoskodtak róla a bírók, hogy megint csak öt magyar mezőnyjátékos legyen a vízben, aminek újfent meglett az eredménye (2-5). Bujka Barbara centerből gyorsan válaszolt, egy hatásos görög ejtéssel azonban visszaállt a háromgólos hátrány (3-6). Drávucz Rita megúszásból szépített, ötméteresből viszont érkezett az újabb hellén találat (4-7). Keszthelyi Rita lőtt látványosan a léc alá, majd ugyanő ejtett remekül, mindezt 8-4-es kiállítási mutatónál (6-7).
A nagyszünet után a kellemetlen forgatókönyv pergett tovább: két görög emberelőny, két görög gól (6-9). Drávucz lökete célba ért (7-9), majd az elrontott újabb hellén előnyt követően Antal Dóra vette be szintén távolról a kaput (8-9). Egyenlítés helyett azonban jött a tizenkettedik görög előnyből a tizedik görög találat (8-10). Bujka erőszakos centerezése eredményezte a 9-10-et, majd Keszthelyi-Tóth Ildikó összjáték meghozta az egyenlítést is (10-10).
A zárónegyedben nagy izgalmak közepette - 1-0 után először - ismét a magyar csapat szerzett vezetést: Bujka harcossága révén lett 11-10 "ide", az ekkor 16:6-osra módosult emberelőny-mérleggel együtt járt azonban az "iksz", majd a 11-12. Szücs ismét eredményes volt, csak éppen megfelelő felelet is érkezett (12-13). Kevesebb, mint két perccel a vége előtt a görögök nem puskázták el az újabb fórjukat (12-14), s ezzel el is dőlt a meccs: nyert, s döntős Görögország csapata, míg Magyarország válogatottja a bronzéremért küzdhet meg az olasz-orosz csata vesztesével.

Merész András ezt mondta a meccset követően:
"Valóban furcsa a kiállítási arány, de nem szeretném a játékvezetőkre fogni a vereséget. Az elején védekezési hibákat követtünk el, hagytuk elmenni őket, s bár kétszer is visszakapaszkodtunk, a nyeréshez már nem maradt elegendő energiánk. Felvállaltuk a szoros emberfogást, s vele az emberhátrányos védekezést, de ebben el is fáradtunk rendesen, pontatlanná és gyámoltalanná váltunk. A játékosaimat azonban nem akarom bántani, küzdöttek, harcoltak szívvel-lélekkel, ez ma ennyire volt elég."

Takács Orsolya, a válogatott egyik régi alapembere:
"Ennyi hátrányt nem viseltünk el, nem állt össze az ehhez szükséges védelem, s a kétszeri felzárkózás eleve iszonyú energiákat vont el tőlünk. Sajnálom, nagyon jó lett volna Eb-döntőt játszani..."

később:
elődöntő:
Olaszország-Oroszország 20 ó

korábban:
az 5. helyért:
Spanyolország-Hollandia 11-10 (3-3, 2-3, 4-3, 2-1)

A női tornán már eldőlt helyezések:
5. Spanyolország
6. Hollandia
7. Nagy-Britannia
8. Németország
 
T

TH6777

Vendég
Vízilabda Eb - A bronzéremért játszhat a magyar férfi csapat is


vizilabda_valogatott_xlsport.jpg



A magyar férfi vízilabda-válogatott hosszabbításban 14-13-ra kikapott Montenegrótól az eindhoveni Európa-bajnokság pénteki elődöntőjében, így bronzéremért szállhat vízbe vasárnap a világbajnoki címvédő Olaszország ellen.


Kemény Dénes csapata végig szoros és kiélezett mérkőzést vívott a riválissal, a negyedik negyedben kétgólos hátrányból fordított, vezetéshez jutott, azonban Montenegró egyenlíteni tudott. A ráadás második felében a magyarok kétszer is támadhattak az egyenlítésért, azonban mindkétszer elkapkodták a lehetőséget, így kikaptak.

A férfiakhoz hasonlóan a nők is a bronzéremért játszanak majd szombaton Oroszország ellen.

 
T

TH6777

Vendég
Vízilabda Eb - Oroszveréssel bronzérmes a női csapat!



<RIGHT>


Bronzérmes lett a magyar női vízilabda-válogatott a hollandiai Európa-bajnokságon, miután a szombati helyosztón legyőzte az oroszok legjobbjait.


eredmény, a 3. helyért:
Magyarország-Oroszország 9-8 (6-2, 1-3, 2-2, 0-1)
--------------------------------------------------
a magyar góldobók: Keszthelyi 5, Bujka 2, Szücs, Takács 1-1


Világversenyen medált - jelesül bronzot - legutóbb a 2008-as Eb-n nyert a magyar női csapat, amely a pekingi olimpián, s a 2010-es zágrábi kontinensviadalon is negyedikként végzett. A "dobogóközeliséget" az elődöntőbe jutással újfent biztosította magának Merész András gárdája az eindhoveni eurocsúcson is, de a csapat és szakvezetőjük egy emberként úgy állt neki a kisdöntőnek, hogy nyerni akar. Az oroszokat január elején, előkészületi meccsen legyűrték a lányok, viszont a hollandiai Eb csoporttalálkozóján viszonylag simán veszítettek 12-9-re. A gyors visszavágás lehetősége szombaton megadatott az Eindhoven előtt három Eb-n is első, tavaly vb-harmadik riválissal szemben.

A rajt rendben is volt: Szücs Gabriella távolról hatalmas gólt lőtt a bal felső sarokba, majd Bujka Barbara centerből tette be a kapuba a labdát (2-0). Sőt meglett hamar a harmadik magyar találat is: emberelőnyből Keszthelyi Rita centizte ki a bal sarkot (3-0). Mód nyílott további előnynövelésre is, de apróbb hibák miatt ez nem sikerült, s ötödik fórjukból már az oroszok is betaláltak (3-1). Keszthelyi válaszul előbb messziről a jobb felsőbe, majd - fórnál- a jobb alsó sarokba bombázott (5-1). Az álomkezdést kettős emberelőnyből rontották le némileg az oroszok, de Bujka balja megint villant, ráadásul Bolonyai Flóra nagy bravúrral büntetőt hárított (6-2).

A második negyed az ellenfél megúszásból született góljával kezdődött, s egy ügyes ejtéssel folytatódott (6-4), ám utóbbi megoldás Keszthelyinek is bejött. Viszont az oroszok - a négy magyar ellenében kapott - tizedik emberelőnyös lehetőségüket értékesítették, így kétgólos magyar vezetésnél vonulhattak el az ötperces pihenőre a csapatok (7-5).

A harmadik játékrészben többször is szerencséje volt a Merész-csapatnak, amelynek olykor a kapufa is a pártjára állt, aztán az ötödik emberelőny végén Keszthelyi precíz befejező embernek bizonyult (8-5). Fórból javítottak az oroszok, s bár a hat az öt ellen legközelebb már nem boldogultak, egy védekezési hibát követő megúszás végén egy gólnyira felzárkóztak (8-7). A magyarok is kaptak végre emberelőnyt, s hosszú támadást pazar megoldással lezárva Takács Orsolya ejtett az ellenfél kapujába (9-7).

A záró nyolc perc Bujka-kapufával indult, majd az oroszok kettős emberelőnyükkel sem tudtak mit kezdeni, igaz, a magyar támadások hatékonyságával is baj volt, a szilaj védekezés azonban segített az eredmény tartásában. Nem hozott gólt a 18. orosz fór sem két és fél perccel a vége előtt, ebben szerepe lehetett a nézőtéri segítségnek is, mert zúgott a "Mindent bele, hajrá magyarok!" Hatvanöt másodperc volt hátra, amikor büntetőt kaptak és értékesítettek is az oroszok (9-8). Aztán fór a másik oldalon is - ez volt a nyolcadik -, de kimaradt, 17 másodperce volt az ellenfélnek az egyenlítésre. Ami viszont már nem jött össze, boldog magyarok a vízben és a parton, vidáman szárnyalhatott az éterben a Limbó-hintó a Hungáriától, kedves holland figyelmességként, s harsanhatott fel a lelátóról is a "Hungária, Hungária!"

Ha nehézségek árán is, de megszületett a jelentős pólós fegyvertény: a világ egyik legjobb női válogatottját késztette megadásra a magyar nemzeti csapat, amely bronzérmesként hagyhatja maga mögött Eindhovent.



Vízilabda Eb - Magyar-szerb helyett magyar-olasz !!!


kemenydenes_xlsport.jpg



Váratlanul sok hibával, a jó periódusok dacára a meccs egészét tekintve rosszul játszott a magyar férfi vízilabda-válogatott a hollandiai Európa-bajnokság péntek esti elődöntőjében, ahol hosszabbítás után egygólos vereséget szenvedett a montenegróiaktól, így vasárnap az arany- helyett a bronzéremért szállhat vízbe Eindhovenben.


A másik ágról finalista szerbek helyett következnek az olaszok, méghozzá ezen a kontinensviadalon másodjára, mivel a világbajnokokkal Kemény Dénes legénysége az Eb-nyitányon, az első csoportmeccsen már találkozott, s akkor minden erőlködés nélkül diadalmaskodott.

Nyerhető volt a montenegróiak elleni találkozó is, és ha csak valamivel kevesebbet rontva teszi a dolgát az olimpiai bajnoki címvédő társaság, már akkor megvan a döntőbe jutás. Ám ezúttal önmagához mérten kivételesen gyengén teljesített a végső győzelemre is esélyesnek tartott csapat, amelyet azonban egy ilyen kaliberű együttes, mint amilyen a 2008-ban Európa-bajnok délszláv alakulat, bizony képes legyűrni. Ahogy pénteken is történt.

"Rosszul kezdődött az egész. Nem tanúsítottunk elegendő ellenállást emberhátrányban, abból kaptuk a gólokat és ehhez meg nem voltunk elég stabilak abban, amit eddig jól csináltunk, azaz emberelőnyben - összegzett a válogatott honlapján Kemény Dénes. - Néhány játékos szarvashibát követett el az elején. Sok olyan pont volt a meccsen, amikor viszonylag könnyen lezárhattuk volna. Leginkább másfél perccel a vége előtt az emberelőny. Ha azt belőjük, én nem hiszem, hogy a maradék másfél percben ki tudtak volna egyenlíteni."

A négy találatával legeredményesebb Kiss Gergely az MTI-nek nyilatkozva azt emelte ki, hogy miközben a fórokat időnként elhamarkodták, nem lőtték be a helyzeteket, aközben az emberhátrányos helyzetekben sem úgy védekeztek, ahogy kellett volna, s a megengedhetőnél jóval pontatlanabbak voltak.

"Fordulópont lehetett volna, amikor 9-11-ről 12-11-re átvettük a vezetést, de nagyon gyors volt a játék, oda-vissza jöttek a kiállítások, nem volt idő az előnytartásra, arra, hogy megállítsuk az ellenfelünket - keresett választ a miértre a balkezes olimpiai bajnok. - Engedtük, hogy akciógólokat lőjenek, meg aztán kaptunk megúszásgólokat is, ami nem szokás a magyar válogatottnál. Túl sok volt a hiba. Most aztán gyorsan fel kell szívnunk magunkat, és a kisdöntőben le kell győznünk az olaszokat megint."

A magyar együttes a bronzéremért a szombati pihenőnapot követően vasárnap, 13:30 órától vívja következő, egyszersmind utolsó eindhoveni mérkőzését.

A két órával később kezdődő döntőben pedig az egykori jugoszláviai szövetségesek, s hajdanán egy csapatot is alkotók csatája következik Szerbia-Montenegró szereposztásban.

 
T

TH6777

Vendég
Vízilabda Eb - A szerbeké az aranyérem


vizilabda_xlsport.jpg


A szerb férfi vízilabda-válogatott nyerte az eindhoveni Európa-bajnokságot: Dejan Udovicic tanítványai a vasárnapi fináléban 9-8-ra nyertek a montenegróiak ellen.


A szerbek legutóbb 2006-ban hazai környezetben nyerték meg a kontinensviadalt.​


Eredmény:
döntő:
Szerbia-Montenegró 9-8 (1-1, 2-3, 3-1, 3-3)
-------------------------------------------



Vízilabda Eb - Harmadikként zárt a férfiválogatott


biros_peter_celoz_xlsport.jpg



A magyar férfi válogatott bronzérmet szerzett az eindhoveni vízilabda Európa-bajnokságon, miután a vasárnapi helyosztón 12-9-re nyert a világbajnoki címvédő olaszok ellen.




Miközben Eindhovenbe nagyon is jól érzékelhető mínuszokkal beköszöntött a tél, s zordabbra fordult az idő, benn, a hollandok olimpiai úszóbajnokáról, Pieter van den Hoogenbandról elnevezett uszodában nagyon gyorsan felforrósodott a levegő. Hangulatfokozóul az a tény szolgált, hogy eljött az Eb utolsó napja, programjában a férfitorna arany- és bronzmeccsével, vagyis a szerb-montenegrói, s a magyar-olasz összecsapással.

A "kisdöntőre" már délben javában áradt a nézősereg, s a legalább kétezres tömegben rendre feltűnt a piros-fehér-zöld nemzeti lobogó, és igen sűrűn lehetett hallani magyar szót. A rendíthetetlen drukkerek vasárnap is látni akarták a kedvenceket, akik a csoportmérkőzésen egyszer már - 12-8-ra - legyőzött itáliaiakkal csaptak össze a férfipólósok 30. kontinensviadalának harmadik helyéért. Szemben azonban ama - egy nap híján két héttel ezelőtti - meccsel, a zárónapinak már komoly tétje volt, hiszen a vesztes üres kézzel, medál nélkül kénytelen távozni Eindhoventől.

Felharsant a "Ria, ria, Hungária!", ezzel együtt az első ráúszásnál az olaszok hozták el a labdát, és az első gólt is ők lőtték, méghozzá emberelőnyből - igaz, azt is csak öt perc elteltével, mert addig mindkét oldalon "dadogott" a támadójáték (0-1). Az első szünet előtt nem sokkal Biros Péter megúszásból egyenlített (1-1).

A második nyolc perc is alapvetően a "szigorú őrizetesdiről" szólt, még emberhátrányban is remekül működött a magyar retesz. Varga Dénes megúszásgóljával átkerült a magyarokhoz a vezetés, Hosnyánszky Norbert pedig ötméteresből növelte az előnyt (3-1). A taljánok továbbra sem tudtak mit kezdeni Kemény Dénes legénységével, élén a kapuban remeklő Szécsi Zoltánnal, a negyed közepén pedig Biros fórból biztos kézzel vágta be a negyedik magyar gólt is (4-1). Kettős előny kellett az ellenfélnek a szépítéshez, s egy újabb fór a még közelebb zárkózáshoz, majd büntetőt kaptak, amiből 4-4-re módosult az állás. Biros azonban nem akart "iksszel" elvonulni a nagyszünetre: kíméletlenül pattintott az olasz kapuba (5-4).

A harmadik negyed Szécsi-bravúrral indult, s a következő emberhátrányt is kivédekezte a csapat, aztán viszont sikerült az egyenlítés az olaszoknak, sőt - egy rossz váltás miatt - a vezetést is visszavették, mi több: büntetőből kétgólosra duzzasztották előnyüket (5-7). A lelátóról folyamatosan érkezett a verbális támogatás, a drukkereken semmi sem múlott, annál inkább lehetett bosszankodni az elpuskázott helyzeteken, a pontatlan passzokon és lövéseken. Sokáig beállt az eredmény, a legfőbb fejleményt ekkortájt az jelentette, hogy a center Hárai Balázst le kellett cserélni vérző orra miatt, majd Szécsit állították ki a bírók hatalmas nézőtéri felhördülést kiváltva, s az olaszok éltek is a váratlan ajándékkal (5-8). Az ezen a meccsen remeklő Biros bombagóllal hozta vissza a reményt (6-8).

Az utolsó játékrészben egy emberelőnyt parádésan befejezve megint Biros villant, aki ekkor már ötödször volt eredményes, kár, hogy rögtön ez után egy távoli ejtés a magyar kapuba hullott (7-9). Kiss Gergely is bejelentkezett azonban, hatalmas erővel zúdítva a labdát az olasz kapuba (8-9). Öt perc volt hátra, amikor megúszásból Varga Dénes talált be, s kiegyenlített a magyar csapat (9-9). Szécsi szeznzációs védése adott újabb lökést a "feltámadáshoz", majd Szivós Márton - alkalmi centerként, egy olasz fejet is igénybe véve - juttatta a hálóba a labdát, amivel ismét a magyar csapat vezetett (10-9). Aztán - ki más? - jött megint Biros, aki a jobb felsőbe pattintotta a tizenegyedik magyar gólt. Szécsi ragadtatta tapsra a közönséget, miután kiúszva orozta el a megúszó olasztól a labdát, ami döntőnek bizonyult: a taljánoknak innentől már semmi sem sikerült, a kegyelemdöfést pedig Kiss adta meg, ötméteresből lőve be a magyarok 12. gólját (12-9).

Kemény Dénes szövetségi kapitány:
"Közepes játékkal maximális eredmény, tömören így jellemezhetném a meccset, amely rendkívül hullámzó volt, hol mi, hol ők álltak jobban. Hogy mit kértem a srácoktól az utolsó szünetben? Hogy nyerjék meg 6-1-re az utolsó negyedet. Megtették. A mérkőzést az tette különösen nehézzé, hogy az olaszok minden, pólón kívüli tudásukat is bevetették, miközben nálunk néhány fontos játékos nem a legjobbját nyújtotta - ma sem. London? Hirtelenjében Málaga, a 2008-as Eb jut eszembe. Ott hasonlóképpen nagy harcban, nagyon nehéz meccsen szereztük meg ugyancsak a bronzérmet, aztán Pekingben olimpiai bajnokok lettünk..."

Biros Péter, aki egymaga hatot lőtt a tizenkét magyar találatból:
"Volt már ilyen az életemben, a 2005-ös montreali vb elődöntőjében a görögöknek is ugyanennyit lőttem. Örülök az "ismétlésnek". Döntő volt, hogy háromgólos hátrányban sem adtuk fel, akartuk nagyon ezt a bronzérmet, és tettünk is érte. És végre nekünk jött ki a lépés, végre meglett az elvégzett sok-sok munka eredménye. Hogy leszek-e négyszeres olimpiai bajnok? Meglátjuk, mit hoz London, én nagyon szeretnék újból aranyérmes lenni. Benne van a csapatban, hogy nyerjünk Londonban is."

A kapuban parádézó Szécsi Zoltán:
"Olyan volt ez a meccs, mint egy brazil szappanopera: rendkívül fordulatos..."

A férfiakhoz hasonlóan a nők is bronzéremmel zárták a tornát, miután még szombaton 9-8-ra verték a címvédő orosz válogatottat.


3. helyért:
Magyarország-Olaszország 12-9 (1-1, 4-3, 1-4, 6-1)
--------------------------------------------------
a magyar góldobók: Biros 6, Varga Dénes, Kiss G. 2-2, Hosnyánszky, Szivós 1-1
 
T

TH6777

Vendég
Vízilabda: "Ebben a sportágban mindenki azt hiszi, hogy ellene fújnak"


noi_vizi_xlsport.jpg



Merész András korábban már elmondta , hogy a magyar női pólóválogatott Európa-bajnoki bronzérmében alaposan benne volt egy régi és egy új módszer, a lépcsőzés és a coaching.


A csapat két kulcsjátékosa, a gólkirály Keszthelyi Rita és az Amerikában tanuló kapus, Bolonyai Flóra mondja el, ők hogyan látják a csapatot, a női vízilabdát, és ami körülötte van.


- Merész András a hvg-nek adott interjújában említette a coachingot, mint egy új és bevált módszert. Te mit gondolsz róla, belülről nézve -kérdeztük Keszthelyi Ritát ?

" Valóban nagyon sokat segített, mert ma már többet kommunikálunk egymással. Volt erre korábban is kísérlet, de ez most érezhetően más. A foglalkozásokon mindenkinek válaszolnia kell a kérdésekre, vagy elmondania a véleményét, akár olyanokra is, hogy ki hogyan érzi magát reggel. Így viszont egymásról is sokat tudunk meg, közelebb kerülünk egymáshoz."

- És ezt a medencében is érzitek?

"Persze, de erre szükség is van, mert egyébként folyamatos ütemkésésben lennénk. És a kommunikáció javulása a koncentrációnkat is javította, ami legalább olyan fontos. Ez a kettő szerintem egyértelműen a coaching érdeme."

- A kapitány azt is említette, hogy az Eb-n kulcs volt a csapategység, és viccesen hozzátette, hogy ez 13 nő esetében komoly eredmény. Vannak azért klikkek és konfliktusok?

"Ez egy fiatal csapat, a játékosok nagy része régóta ismeri egymást, és játszik együtt. Érdekes, de nem nagyon vannak konfliktusaink, ami elsősorban csapaton belüli toleranciának köszönhető. Tovább tudunk lépni a problémákon. Rossz értelemben vett klikkek egyáltalán nincsenek, de persze vannak, akik nagyon jóban vannak egymással, egy klubban vízilabdáznak, vagy rendszeresen szobatársak az edzőtáborokban és a tornákon. Én Takács Orsival például még Szentesen is együtt lakom."

- És rangsor van?

"Drávucz Ritára nagy szerep hárul, rá hallgatunk leginkább a medencében, de ugyanígy a kapus is folyamatosan magyaráz, és irányítja a védelmet, vagy kiabálja, hogy ki mikor jöjjön vissza. A csapatkapitánynak a parton inkább összetartó szerepe van, de sosem viselkedett úgy, mintha a főnökünk lenne."

- A másik régi-új fegyver a lépcsőzés. Meg lehet ezt szeretni? Merész András szerint igen.

"Szerintem akkor megszerethető, ha megszokja az ember, mert az eleje egy kínszenvedés. Ez már csak abból is adódik, hogy egy vízi sportolónak nem az az álma, hogy a parton lépcsőzzön. Nekem egyébként napfüggő, hogy mennyire szeretem. Hét elején még igen, de a végén már azért csinálom meg, mert tudom, hogy kell. Nyilván jobban szeretek labdával edzeni, elsősorban persze lőni, de blokkolni is. Orsi mindig azt mondja rólam, hogy abszolút csatárszellemű játékos vagyok."

- Meg voltál elégedve magaddal az Eb-n?

"Végül is jól jött ki a lépés, de a torna előtt ez még nem így nézett ki. Az indulás előtt pár nappal beteg lettem, magas lázam volt, még infúzióra is kötöttek. Megijedtem, hogy nem tudok menni, és kárba vész az eddigi munka. Végül meggyógyultam, de szerintem azért így is volt gyengébb meccsem, a görögök és a spanyolok ellen."

- És a csapat sikerének szerinted mi az oka?

"Amikor biztos volt a kvalifikációs tornára való kijutás, akkor hatalmas teher esett le rólunk. Ehhez képest a bronzérem már csak egy plusz volt. Áprilisban, Triesztben valami hasonlót kell alakítanunk, cél a négy közé kerülés, ami biztos olimpiai részvételt jelent. Erre van 7-8 esélyes csapat, de a női vízilabda tényleg kiszámíthatatlan, jól bizonyítja ezt az oroszok elleni két meccsünk. Londonban ez viszont azt jelenti, hogy akár az is simán megnyerheti az olimpiát, aki utolsónak jut "

- És a sokat emlegetett bírói nyomást hogyan viselitek?

"Én speciel még a közönséget sem hallom meccs közben, extázisban, egyedül Bandit (Merész Andrást). Úgy vagyok vele, hogy amit a bíró megítélt, azt megítélte, nem fogja visszavonni. Ilyenkor egy a cél: ki kell védekezni, ami a mai vízilabdában kulcsfontosságú. Azt tapasztaltam, hogy a bírók azért valahogy visszaadják ezeket az eseteket, nekünk pedig meg kell tanulnunk élni azzal a kevés lehetőséggel, amit kapunk."
Az Európa-bajnokságon kiválóan védte a magyar kaput Bolonyai Flóra.
Őt is megkérdeztük.

- Hogyan és miért kerültél Amerikába?

"Családon keresztül, az unokatestvéreim ajánlgatták folyamatosan, de kint tanult Jancsó Patrícia és Pelle Anikó is. A gimnázium utolsó éve alatt szétnéztem az amerikai egyetemeken, és a University of Souther California éppen kapust keresett. Az ok egyébként nagyon egyszerű, itt tudok egyszerre tanulni és magas szinten edzeni, sportolni. Egy montenegrói edzőm van, aki más felfogású, de nagyon jó tréner, ráadásul külön kapusedző foglalkozik velünk, ő pedig horvát. Ugyanakkor önállóbbnak is kell lennem, világot látok és megtanulok angolul."

- És nem nehéz több ezer kilométerről a csapattal való kapcsolattartás?
"Egyáltalán nem érzem hátrányát a nagy távolságnak. Nagyon jóban vagyok a csapattársaimmal, sokukkal játszottam már a korosztályos válogatottban, és együtt nyertünk ezüstérmet tavaly szeptemberben a junior világbajnokságon. Rendszeresen tartjuk a kapcsolatot Skype-on vagy Facebookon, különösen Keszthelyi Ritával, Kisteleki Hannával, Illés Annával és Antal Dórával.

De a másik kapussal, Gangl Edinával is nagyon jóban vagyok, akivel csapattársak voltunk Újpesten. Bevallom, a decemberi Kanada Kupa előtt én is aggódtam. Akkor kerültem fel a felnőtt csapathoz, és bennem volt, hogy ez most egy új közösség, vajon hogyan fogadják majd az új játékost. De mindenki nagyon nyitott volt, csak azt nézték, hogy még erősebbek lehetünk."
- Ráadásul újoncként neked kell irányítanod hátul. Hogyan kommunikálsz a védőkkel?

"A meccs előtt mindig megbeszéljük az aktuális taktikát, de természetesen folyamatosan kiabálok, üvöltözök, próbálok mindent jelezni a többieknek. Van, amit ők nem látnak úgy, mint én."

- Meddig maradsz a tengerentúlon?

"Négy éves a suli, azaz még három évig biztosan."
- Merész András szerint itthon gyakorlatilag amatőr a női vízilabda. Kint mi a helyzet?
"Amerikában teljesen amatőr a női vízilabda, nagyon szigorú szabályok vannak. Még azok sem kapnak fizetést, akik az olimpiára utaznak."

- Ez mennyire befolyásolja a jövődet?

"Mondhatnám, amit mindenki, hogy addig csinálom, amíg élvezem, de nekem sok fog múlni Londonon. Ott majd meglátom, akarom-e folytatni 2016-ig. Tény, nem arra készülök, hogy negyvenéves koromig fogok vízilabdázni, mert ez nem profi sport itt, és otthon se igazán, így csak az európai ligák jöhetnek számításba. A terveim között szerepel az egyetemi master-képzés elvégzése is, erre ösztönöznek szüleim is, de egyelőre nem tudom, Magyarországon vagy Amerikában."
- Most azért, gondolom, az olimpia az első.

"Persze, a kvalifikációs torna megvan, de szerintem már az Európa-bajnokság előtt is letettük a névjegyünket. Az olimpiára négy hely van, de én nagyon hiszek a kijutásban, biztos vagyok benne, hogy meglesz. Ezzel kelek és ezzel fekszem."
- Téged sem keserít el a néha igazságtalan bíráskodás?


"Nem foglalkozom vele, mert pontosan tudom, hogy csak felhúznám magam, ha meccs közben kitekintenék az eredményjelzőre. Igaz, hogy mi általában kétszer annyi kiállítást kapunk, mint az ellenfeleink, de mégis, én ritkán érzem jogtalannak a játékvezetők ítéletét. A baj inkább az, hogy a másik oldalon mi ezt nem kapjuk meg annyiszor. Beszélgetünk erről a testvéremmel, és az is lehet, hogy ez egy ilyen dominószerű dolog, azaz ha egy bíró egyszer sokat fúj ellenünk, akkor a többi azt megjegyzi és követi. De nem hiszem, hogy ez kifejezetten ellenünk irányulna.
Ebben a sportban mindenki azt érzi, hogy ellene fújnak."

 
T

TH6777

Vendég
Vízilabda BL - A Vasas ott van a legjobb nyolcban




vizilabda_xlsport.jpg



A Vasas legyőzte az Egert csoportjuk zárókörének szombati összecsapásán, s bejutott a férfi vízilabda Bajnokok Ligája legjobb nyolc együttese közé.



Eredmény, BL-főtábla, C csoport, 6. forduló:

TEVA-Vasas-UNIQA – ZF-Eger 13-9 (6-2, 3-4, 2-2, 2-1)

góldobók: Boskovic, Kiss G. 5-5, Steinmetz Á., Steinmetz B., Brguljan 1-1, illetve Bátori, Kovács G. 3-3, Seman 2, Chilko 1


Az Egernek gyakorlatilag tejesen mindegy volt, a Vasasnak annál inkább nem az, hogy miképpen végződik az egymás elleni csata a Komjádi uszodában. A hevesiek ugyanis már az előző fordulóban "elszálltak", vagyis semmiképpen sem szerezhették már meg a négyes első vagy második helyét, viszont az angyalföldiek győzelem esetén még biztosíthatták részvételüket az első számú kontinentális sorozat negyeddöntős mezőnyében – függetlenül attól, mire megy egymással a másik párban a vasárnapi, magyarországi összecsapáson a Szeged és a BL-címvédő belgrádi Partizan.

Ráadásul az Eger igen "előzékenynek" tűnt, amikor - hivatalosan a szerdai, Szolnok elleni bajnoki rangadó előtti pihentetés céljával – eleve kihagyta a Vasas elleni keretből három olimpiai bajnokát, a nemzeti együttessel friss Eb-bronzérmes Biros Pétert, Hosnyánszky Norbertet és a kapus Szécsi Zoltánt. Ugyanakkor a piros-kék alakulat a biztos diadal érdekében minden erősségét mozgósította, így a vállműtétjéből felépült válogatott kapusát, Nagy Viktort is.

Mindennek megfelelően villámrajtot vett a házigazda: négy támadásból négyszer volt eredményes egymás után saját olimpiai aranyérmesei, a két Steinmetz, Ádám és Barnabás, Kiss Gergely, továbbá horvát világbajnok légiósa, Miho Boskovic révén. Az Eger a hazai 5-0-nál "ébredt" (5-2), de így is 6-2-vel zárult az első negyed.

A folytatásban a hevesiek igazolták, hogy tényleg magukhoz tértek, mert egészen 8-6-ig feljöttek, majd – a harmadik játékrészben – 10-6-os Vasas-előnynél a már harmadszor is betaláló fiatal Bátori Bence jóvoltából 10-7-re, a végül szintén triplázó Kovács Gábor bombája nyomán pedig 10-8-ra módosult az állás. A Vasas-híveket azonban megnyugtatta az egri kaput ötödik kísérletéből ötödszörre (!) is bevevő Boskovic (11-8). A befejező negyednek pedig már az elején eldőlt a mérkőzés végkimenetele is, amikor Kiss negyedik és ötödik gólját szerezte (13-8). Jóllehet még szépített az Eger (13-9), a vereséget nem kerülhette el, így 3 ponttal maradt csoportutolsó, a Vasas pedig ott van a BL legjobb nyolc csapata között.

Hogy elsőként vagy másodikként, az a kvartett további két tagjának mérkőzésétől függ.

A csoport másik mérkőzését vasárnap 16 órától vívja odahaza a Szeged a Partizan Beograddal.

A kvartett állása a befejező meccs előtt:
1. (és már negyeddöntős) Vasas 11 pont/6 mérkőzés,
2. Szeged 10/5,
3. Partizan 7/5,
4. Eger 3/6

A másik továbblépő a Szeged lehet, ha nyer, vagy döntetlenre végez, míg a Partizan sikere esetén – lévén pontszámban utoléri a csongrádiakat – az összgólkülönbség dönt.

 
T

TH6777

Vendég
Vízilabda Bajnokok Ligája - Garázdaság miatt büntetőeljárás indul Szegeden

2012. 02. 27. 05.23
<RIGHT>


vizilabda3_xlsport.jpg



Garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt ismeretlen tettes ellen büntetőeljárást indított a rendőrség a vasárnapi A-HÍD Szeged Beton VE - Partizan Beograd vízilabda Bajnokok Ligája-meccsen történt szurkolói rendbontás miatt.


Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI érdeklődésére közölte, a körülmények pontos tisztázása jelenleg is folyik.

A BL főcsoportos zárókörének utolsó mérkőzése előtt a belgrádi csapat ultrái, a "grobarik" rátámadtak a szegedi drukkerekre, és sikerült az egyik Tisza-parti szurkolói csoport zászlóját is megszerezniük.

Az összecsapásban az egyik szegedi törzsszurkoló megsérült, s orvosi ellátásra is szorult – tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.

A mérkőzésen a Szeged 9-8-ra legyőzte a címvédő Partizan Beogradot, ezzel csoportelsőként továbbjutott, a szerb csapat pedig kiesett.

 
T

TH6777

Vendég
Férfi vízilabda ob I - A Szeged döntetlent játszott a Honvéddal


2012. 03. 07. 04.43 <RIGHT>​



vizilabda_xlsport.jpg


Az éllovas Szeged hazai medencében döntetlenre végzett a tabellán negyedik Honvéddal a Vodafone férfi ob I 18. fordulójának keddi rangadóján.


eredmény:
A-Híd Szeged Beton VE - Groupama-Honvéd 5-5 (1-0, 1-2, 2-1, 1-2)
----------------------------------------------------------------------------------------
góldobók: Somogyi 2, Kiss Cs., Molnár, Török 1-1, illetve Hárai 3, Jansik, Salamon 1-1

Perceken át képtelenek voltak érdemi támadást végigvezetni az újszegedi uszodában a csapatok, s már a fele lefutott az első nyolc percnek, amikor – büntetőből – vezetést szerzett a hazai együttes. Jóllehet igen gyorsan kétszer is kiállították a korábbi válogatott Honvéd-védőt, Mátyás Zoltánt, emberelőnyből sem tudott eredményes lenni a Tisza-parti alakulat, igaz, a Honvéd is hatástalanul kísérletezett. A kölcsönös gólképtelenségben nagy szerepe volt a szigorú, fegyelmezett védekezésnek, így elsősorban annak, hogy remekelt a két utolsó ember, a hazaiak válogatott hálóőre, Baksa László, a túloldalon pedig a kétszeres olimpiai bajnok, a legutóbbi szezon legjobb kapusának választott Gergely István.
A "védő-őrző szolgálatok" domináltak a második negyedben is, és már csak két perc volt vissza a nagyszünetig, amikor - két hatalmas vendégkapufa után - megszületett a fővárosiak első, egyszersmind egyenlítő gólja: a válogatott center Hárai Balázs biztos kézzel ejtett Baksa fölött a hálóba (1-1). Válaszul a háromszoros ötkarikás aranyérmes középcsatár, Molnár Tamás bombázott a bal felső sarokba, de Hárai még az utolsó pillanatban a hazai kapuba kotort egy lecsorgó labdát (2-2).
Török Béla távoli, ám roppant erős és pontos löketével a harmadik játékrész elején visszakerült az előny a hazaiakhoz (3-2), majd egy elpackázott Honvéd-fór után a szegedi emberelőnyt Somogyi Balázs jól fejezte be, az ekkor mesterhármast jegyző Hárai azonban életben tartotta a Honvéd-reményeket (4-3).
A befejező negyedben előnyből előbb Jansik Dávid egalizált, majd Salamon Ferenc látványos kapufás góljával elhúzott 5-4-re, szintén fórból azonban Somogyi "ikszre" hozta az állást bő két perccel a meccs vége előtt (5-5). A finisben aztán Hárai – hat a négy elleni játéknál – parádésan lőtt a jobb felsőbe, de a zsűri hibája miatt – a kelleténél később engedték vissza a szegediek egyik emberét – érvénytelenítették a találatot… A megismételt Honvéd-akcióból viszont nem lett gól, így maradt a döntetlen.​



Kaposvári VK - ZF-Eger 11-16 (2-5, 1-4, 5-3, 3-4)
----------------------------------------------------
legjobb dobók: Papp 3, illetve Hosnyánszky 5



A tabella:

1. Szeged-Beton VE 45 pont
2. ZF-Eger 18 14 2 2 218-136 44
3. TEVA-Vasas-UNIQA 17 13 2 2 225-120 41
4. Groupama-Honvéd 18 13 2 3 229-139 41
5. Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP 17 12 3 2 198-107 39
6. Debrecen 17 8 1 8 143-116 25
7. FTC-Fisher Klíma 17 5 2 10 139-184 17
8. KALO-MÉH-CS and K-Szentesi VK 17 5 1 11 148-200 16
9. BVSC-Zugló 17 3 1 13 129-202 10
10. Kaposvári VK 18 3 1 14 125-226 10
11. PVSK-Fűszért 17 2 1 14 119-208 7
12. OSC 17 2 1 14 109-205 7
 
T

TH6777

Vendég
Kikapott nyitómeccsén a női vízilabda-válogatott


2012. 03. 10. 04.50
<RIGHT>



noi_vizilabda11_xlsport.jpg



Vereséget szenvedett nyitófellépésén a magyar női vízilabda-válogatott a hollandiai nemzetközi tornán: a pénteki meccsen Merész András Európa-bajnoki bronzérmes alakulata a kanadaiakkal szemben maradt alul.


A Fryslan Trophy elnevezésű, Drachtenben zajló esemény honlapjának információja szerint az észak-amerikaiak hat góllal diadalmaskodtak.

Eredmény:

Kanada-Magyarország 17-11 (4-5, 2-0, 5-2, 6-4)
----------------------------------------------
A torna első összecsapásán Hollandia és Kanada 7-7-re végzett egymással.

Az április közepi, trieszti olimpiai kvalifikációra készülő magyar csapat kintléte alatt még egyszer megmérkőzik a kanadaiakkal, s kétszer is vízbe száll a házigazda hollandok legjobbjaival.

A németalföldi esemény mindhárom résztvevője tagja az olaszországi viadal kilenccsapatos mezőnyének is, amelyből majd az első négy lehet ott a londoni, nyári játékokon.

 
Oldal tetejére