Sajnos nálunk nincsenek farkasok, de imádom őket .Hol lehet hozzájutni ehhez a könyvhöz/filmhez? Kik a főszereplők? Megpróbálnám letölteni. Nektek meg szép napot kívánok !
Disha : Féld a Farkast!
Nem is oly rég, s nem oly messze,
Falka csaholt a rengetegben.
Testük tűz, jég, szikla és lég,
Szálltak a szélben, akár a regék.
Éji Vándor! Tán’ megpihenni vágysz?
Ülj le közénk, hallgasd e nótát!
Atyám énekelte hajdan a mesét,
Most én adom tovább az ősi regét:
Csöppke voltam még, játszottam fa-karddal,
Elszöktem otthonról minden áldott hajnal.
Az erdőbe mentem, fürge forrást lesni,
Fürge forrástól regéket hallani.
De hamar meguntam forrásnak énekét,
Sétáltam tovább, míg nem lett éjsötét.
A magas fák közt végül eltévedtem,
Odvas fának gyökerére sírva telepedtem.
Így aludtam el, a gyökerek között,
Nyugtalan álmomba furcsa árny szökött.
Állt a magas sziklán, panaszosan sírt ott,
Bánatos dalával farkas-falkát hívott.
Mozgást hallottam, szemem tágra nyílt,
Az álom elszállt, de jó is volt ez így.
Mert mit magam előtt láttam, az érdekelt immár,
Négy szép farkas állt ott, büszkén és némán.
Most fülük hegyezték, északnak néztek,
Hol panaszos üvöltés úszott a szélben.
Hasonlatos ahhoz, mit álmomban hallottam,
Ekkor döbbentem rá, tán’ nem is álmodtam.
Rám meredtek aztán, a szemük lángolt,
Vadász-hév volt az, mi szította a lángot.
Közrefogtak, s tereltek, mint barmot,
Ha eltértem, mind dühösen morgott.
Patakparthoz értünk, a farkasok megálltak,
A kavicsra ültek, s hosszan vonítottak.
Magam nem mozdultam, kíváncsi voltam,
Ostobaság, tudom, de még gyermek voltam.
A patakból akkor négy lény tűnt elő,
Farkasok ők is, de bundájuk jégből.
Szemükben homály, léptük nyomán dér,
Hol puha mancsuk a zöld fűhöz ért.
Bámultam őket, csak akkor mozdultam,
Mikor indultunk újra, szótlan, komoran.
Elhagytuk a folyót, elhagytuk a fákat,
Bűvkörébe léptünk tündöklő tisztásnak.
A tisztás széléről figyeltük a tüzet,
Vadászok rakhatták, ám azok eltűntek.
Kőbörtönükben víg lángok táncoltak,
Köröttem a farkasok újra vonítottak.
Hangjukra a lángok magasra csaptak,
Bennük farkasok lelkei laktak.
Szemükben tűz izzott, bundájuk lobogott,
Nyomukban a zöld fű is lángot fogott.
Csatlakoztak ők is, együtt mentünk tovább,
Hosszas lenne elmondani, milyen sokat, s hová.
Dombtetőre értünk, hol örök szél honolt,
Az örök szélben négy farkas lakott.
Társaik szavára nem késtek soká,
Utunkon ők is követtek tovább.
S bár nem láttam őket, ott voltak mellettem,
Bundájuk selymét ujjaimon éreztem.
Megállt a csapat egy kőrakás lábán,
A föld is remegett vonításuk hallván.
A hívása csaholás volt visszhang:
Újabb ordasok, testük, mint a szikla.
Így mentünk aztán, a farkasok és én,
Lassan felhők mögé bújt a csillagos ég.
Boldog voltam mégis, már nem rettegtem,
Gyönyörűek voltak, ahogy léptek mellettem.
Elértük a sziklát, melyet álmomban láttam,
Fent a farkas sírt, épp, ahogyan vártam.
Hangjára társai mind válaszoltak,
Csak én álltam némán, s néztem az ordast.
Fekete bundáján megannyi vérfolt,
De büszkén állt ott, félelmes vezér volt!
Fekete szemében már nem égett láng,
De szívében izzott még most is a vágy.
Rám nézett hirtelen, megbabonázott,
Szénfekete szeme magához vonzott.
Felmásztam mellé, leültem a kőre,
Lehunytam szemem, s ő lett álmom őre.
Álmomban vadásztunk, harcoltunk együtt,
Sírásába olykor nevetésem vegyült.
Megismertem őt, a Fekete Farkast,
Ki kezében tartott minden hatalmat!
Az álom véget ért, nehezen ébredtem,
Fejem alatt odvas gyökeret éreztem.
Nem volt már farkas, nem volt már varázslat,
Táncolt az erdő, ahogy nehezen fölálltam.
Dél volt már, mire haza találtam,
Édes, jó anyám két karjára vágytam.
Atyám rendesen megszidott otthon,
Anyám átölelt, csókolta arcom.
A titkot megtartottam egész mostanáig,
Fiamnak adom át, ő őrizze holtig.
Az én időm lejárt, vadászni térek,
A Fekete Farkas vár már engem régen.
Kedves, jó Vándor, remélem tetszett,
Én mással nem szolgálhatok neked.
Ostoba beszédem bocsásd meg, kérlek,
Én csak azt éneklem, mit nékem meséltek.
Ha most indulsz, vésd ezt eszedbe,
A Fekete Farkast őrizd meg szívedben.
Lépteid vigyázó szemek lessék,
Nyomaid puha mancsok kövessék.
Mert nem is oly rég, s nem oly messze,
Falka csaholt a rengetegben.
Testük tűz, jég, szikla és lég,
Szálltak a szélben, akár a regék.
Disha : Féld a Farkast!
Nem is oly rég, s nem oly messze,
Falka csaholt a rengetegben.
Testük tűz, jég, szikla és lég,
Szálltak a szélben, akár a regék.
Éji Vándor! Tán’ megpihenni vágysz?
Ülj le közénk, hallgasd e nótát!
Atyám énekelte hajdan a mesét,
Most én adom tovább az ősi regét:
Csöppke voltam még, játszottam fa-karddal,
Elszöktem otthonról minden áldott hajnal.
Az erdőbe mentem, fürge forrást lesni,
Fürge forrástól regéket hallani.
De hamar meguntam forrásnak énekét,
Sétáltam tovább, míg nem lett éjsötét.
A magas fák közt végül eltévedtem,
Odvas fának gyökerére sírva telepedtem.
Így aludtam el, a gyökerek között,
Nyugtalan álmomba furcsa árny szökött.
Állt a magas sziklán, panaszosan sírt ott,
Bánatos dalával farkas-falkát hívott.
Mozgást hallottam, szemem tágra nyílt,
Az álom elszállt, de jó is volt ez így.
Mert mit magam előtt láttam, az érdekelt immár,
Négy szép farkas állt ott, büszkén és némán.
Most fülük hegyezték, északnak néztek,
Hol panaszos üvöltés úszott a szélben.
Hasonlatos ahhoz, mit álmomban hallottam,
Ekkor döbbentem rá, tán’ nem is álmodtam.
Rám meredtek aztán, a szemük lángolt,
Vadász-hév volt az, mi szította a lángot.
Közrefogtak, s tereltek, mint barmot,
Ha eltértem, mind dühösen morgott.
Patakparthoz értünk, a farkasok megálltak,
A kavicsra ültek, s hosszan vonítottak.
Magam nem mozdultam, kíváncsi voltam,
Ostobaság, tudom, de még gyermek voltam.
A patakból akkor négy lény tűnt elő,
Farkasok ők is, de bundájuk jégből.
Szemükben homály, léptük nyomán dér,
Hol puha mancsuk a zöld fűhöz ért.
Bámultam őket, csak akkor mozdultam,
Mikor indultunk újra, szótlan, komoran.
Elhagytuk a folyót, elhagytuk a fákat,
Bűvkörébe léptünk tündöklő tisztásnak.
A tisztás széléről figyeltük a tüzet,
Vadászok rakhatták, ám azok eltűntek.
Kőbörtönükben víg lángok táncoltak,
Köröttem a farkasok újra vonítottak.
Hangjukra a lángok magasra csaptak,
Bennük farkasok lelkei laktak.
Szemükben tűz izzott, bundájuk lobogott,
Nyomukban a zöld fű is lángot fogott.
Csatlakoztak ők is, együtt mentünk tovább,
Hosszas lenne elmondani, milyen sokat, s hová.
Dombtetőre értünk, hol örök szél honolt,
Az örök szélben négy farkas lakott.
Társaik szavára nem késtek soká,
Utunkon ők is követtek tovább.
S bár nem láttam őket, ott voltak mellettem,
Bundájuk selymét ujjaimon éreztem.
Megállt a csapat egy kőrakás lábán,
A föld is remegett vonításuk hallván.
A hívása csaholás volt visszhang:
Újabb ordasok, testük, mint a szikla.
Így mentünk aztán, a farkasok és én,
Lassan felhők mögé bújt a csillagos ég.
Boldog voltam mégis, már nem rettegtem,
Gyönyörűek voltak, ahogy léptek mellettem.
Elértük a sziklát, melyet álmomban láttam,
Fent a farkas sírt, épp, ahogyan vártam.
Hangjára társai mind válaszoltak,
Csak én álltam némán, s néztem az ordast.
Fekete bundáján megannyi vérfolt,
De büszkén állt ott, félelmes vezér volt!
Fekete szemében már nem égett láng,
De szívében izzott még most is a vágy.
Rám nézett hirtelen, megbabonázott,
Szénfekete szeme magához vonzott.
Felmásztam mellé, leültem a kőre,
Lehunytam szemem, s ő lett álmom őre.
Álmomban vadásztunk, harcoltunk együtt,
Sírásába olykor nevetésem vegyült.
Megismertem őt, a Fekete Farkast,
Ki kezében tartott minden hatalmat!
Az álom véget ért, nehezen ébredtem,
Fejem alatt odvas gyökeret éreztem.
Nem volt már farkas, nem volt már varázslat,
Táncolt az erdő, ahogy nehezen fölálltam.
Dél volt már, mire haza találtam,
Édes, jó anyám két karjára vágytam.
Atyám rendesen megszidott otthon,
Anyám átölelt, csókolta arcom.
A titkot megtartottam egész mostanáig,
Fiamnak adom át, ő őrizze holtig.
Az én időm lejárt, vadászni térek,
A Fekete Farkas vár már engem régen.
Kedves, jó Vándor, remélem tetszett,
Én mással nem szolgálhatok neked.
Ostoba beszédem bocsásd meg, kérlek,
Én csak azt éneklem, mit nékem meséltek.
Ha most indulsz, vésd ezt eszedbe,
A Fekete Farkast őrizd meg szívedben.
Lépteid vigyázó szemek lessék,
Nyomaid puha mancsok kövessék.
Mert nem is oly rég, s nem oly messze,
Falka csaholt a rengetegben.
Testük tűz, jég, szikla és lég,
Szálltak a szélben, akár a regék.
)
