Christopher Adam: Önvédelemre szorulunk.
A 2004-ben alapított online Kanadai Magyar Hírlap március tizenötödike alkalmából Szabad Sajtó-díjat kapott az MSZP Szabad Sajtó Alapítványától.
A főszerkesztő azt mondja: a politika annyira durvává tette és megosztotta a kinti közéletet, hogy egy kanadai magyar plébános szerint ők az ördögöt szolgálják, és imádkozik azért, hogy végre kitépjék a nyelvüket.
– Olvasom, hogy durva politikai adok-kapok, anyázás, hazaárulózás dívik a kanadai magyarok között – akár egy kis Magyarország.
– A magyar állam jó ideje aktív szerepet vállal a magyar közösség belső diskurzusában, a nagykövetség konkrétan pártpolitizál. Néhány éve az akkori nagykövet, Pordány László újévi beszédében azt találta mondani: Kanadában is harcolni kell a nemzetellenes erők ellen, majd listázta, mely városokban találhatók ezek. A kinti magyarság kicsi, körülbelül háromszázezer fő, ebből pár tízezren vesznek részt a közösség munkájában. Akit...