Karsay István
Kitiltott (BANned)
Az egyik kamrában valaki volt az ágyban. A lepedõt egészen a fejére húzták, csak a karja lógott ki természetellenesen mereven. A bal kéz harmadik ujján egy kis arany bagoly volt, az ovális fekete onyxon. Valami rémeset éreztem. Az ember az ágyban halott volt. ... De én nem voltam halott! Gondolkoztam. Mint egy õrült kapkodtam a lepedõ felé. Nem voltam biztos magamban.
Ekkor a helyiségben a fény változni kezdett. Hirtelen észrevettem, hogy egyre világosabb lett. A kórteremben lévõ valamennyi izzó nem tudott volna ilyen fényt kibocsátani. Hihetetlenül erõs lett a fény. ... Most láttam meg, hogy nem fény, hanem egy férfi volt, aki a szobában megjelent, egy fénybõl való férfi és azt hallottam: Kelj fel!
Felálltam és csodálatos bizonyossággal tudtam, Isten fiának jelenlétében vagyok. Úgy látszott ez a fogalom bennem alakul ki, de mégsem csak egy gondolat volt. Tökéletes tudás volt. ... Ugyanazzal a belsõ bizonyossággal mindenek felett tudtam, hogy szeret engem. Az erõnél, ami a lényébõl áradt, sokkal nagyobb volt a feltétel nélküli szeretete. ... Ha azt mondom, mindent tudott rólam, akkor ez nyilvánvaló volt. Sohasem szereztem még ilyen tapasztalatot. Mindenfelõl körülvett valami, és az alakok közt sok olyan volt, mintha én magam volnék. Az alakok mozogtak a térben és az idõben. Láttam magamat életem elõzõ jeleneteiben. Láttam sok hibámat párhuzamosan a jelenetekkel. Sok száz, ezer jelenetet láttam, normális méretekben hetekbe telne ezt a sok eseményt végignézni. ... Hirtelen ellenkezés támadt bennem: hogyan lehet valakitõl számon kérni ezt, aki még az életét igazán el se kezdte? - A fénylény válasza nem volt elítélõ, hanem végtelen szeretettel hangzott: . a halál minden korban bekövetkezhet." Ez persze igaz. . Mit tettél az életeddel?" - kérdezte.
Végre megértettem, hogy a kérdés a szeretet felõl érdeklõdött. Rájöttem, hogy nem tudtam, hogy ilyen szeretet lehetséges.
A lény ezután tanulságos utazásra vitt, testetlen földhöz kötött lények pokoli világát mutatta meg nekem. Embereket láttam, akik a közvetlenül mellettük lévõk jelenlétérõl semmit sem tudtak. Például egy irodaház egyik helyiségében egy õsz hajú férfi egy levelet diktált. Mögötte alig 2 cm-re egy másik férfi állt, talán 10 évvel idõsebb, és állandóan a mikrofont akarta kivenni a kezébõl. Szünet nélkül parancsokat és tanácsokat osztogatott neki, pedig a másik férfi láthatólag se nem látta, se nem hallotta. Ismételten felfigyeltem ezekre a jelenségekre, emberekre, akik a közvetlenül mellettük lévõ másik jelenlétérõl nem tudtak, nem láttak semmit.
Láttam egy kantinban egy csapat futószalag munkást, egyik asszony közülük cigarettát kért, de a másik rá se figyelt. Kivett egy csomag cigarettát a munkaruhájából, anélkül, hogy az asszonyt megkínálta vagy észrevette volna. Az sóváran nyúlt újra és újra feléje. Azután valami különöset láttam: a férfiak egy része a pultnál állt ugyan, de képtelennek látszott a poharat a szájához venni. Láttam, hogy újra meg újra próbálnak a pohárhoz nyúlni, de a kezük áthatol a tömör poháron. Ezekrõl a férfiakról hiányzott a fényburkolat, amit a többiek körül láttam. Láttam, hogy egy fiatal matróz dülöngélve felkel a bárszékrõl, két vagy három lépést tesz és a földre zuhan. Társai megfogták és elhúzták. De ami feltûnt, az, hogy az eszméletlen matróz fejénél a fényburok megnyílt, és ahogy egyre jobban hasadt ketté, a testetlen lények egyike, aki a söntésben mellette állt úgy látszott ráugrik. A következõ pillanatban az ugró alak eltûnt. Egész biztos vagyok benne, hogy addig a pillanatig két külön személyt láttam, s ezután már csak egy volt. ... Láttam egy 50 év körüli asszonyt, egy hasonló korú férfit követett az utcán. . Te nem alszol eleget, Marjorie sokat parancsolgat neked, stb. Szavaiból kivettem, hogy a férfi anyja lehetett, de az nem vett róla tudomást. Vajon ilyen a halál, láthatatlannak lenni az élõk között és folyton beleavatkozni az ügyeikbe? Hirtelen tudtam, hogy ezek a test nélküli lények már nem tudtak a földdel kapcsolatot tartani, de a szívük még oda húzott. Ezt érzem én is? Remegve gondoltam a gyûrõre, orvosi kiképzésemre. Láttam egy fiatalembert, folyton egy férfinak beszélt: . sajnálom Apu.... ismételgette. Kérdésemre a Fénylénytõl gondolati úton válasz érkezett: öngyilkosok, akiket tettük valamennyi következménye fogva tart.
Az a gondolat, hogy ez a pokol, és hogy ez itt a földdel egyenlõ szinten létezik, amit az azonos helyen lévõk nem látnak és nem hallanak, hidegzuhanyként érintett.
Forrás: Dr. George Ritchie: Visszatérés a holnapból, Ecclesia, 1991.
Ekkor a helyiségben a fény változni kezdett. Hirtelen észrevettem, hogy egyre világosabb lett. A kórteremben lévõ valamennyi izzó nem tudott volna ilyen fényt kibocsátani. Hihetetlenül erõs lett a fény. ... Most láttam meg, hogy nem fény, hanem egy férfi volt, aki a szobában megjelent, egy fénybõl való férfi és azt hallottam: Kelj fel!
Felálltam és csodálatos bizonyossággal tudtam, Isten fiának jelenlétében vagyok. Úgy látszott ez a fogalom bennem alakul ki, de mégsem csak egy gondolat volt. Tökéletes tudás volt. ... Ugyanazzal a belsõ bizonyossággal mindenek felett tudtam, hogy szeret engem. Az erõnél, ami a lényébõl áradt, sokkal nagyobb volt a feltétel nélküli szeretete. ... Ha azt mondom, mindent tudott rólam, akkor ez nyilvánvaló volt. Sohasem szereztem még ilyen tapasztalatot. Mindenfelõl körülvett valami, és az alakok közt sok olyan volt, mintha én magam volnék. Az alakok mozogtak a térben és az idõben. Láttam magamat életem elõzõ jeleneteiben. Láttam sok hibámat párhuzamosan a jelenetekkel. Sok száz, ezer jelenetet láttam, normális méretekben hetekbe telne ezt a sok eseményt végignézni. ... Hirtelen ellenkezés támadt bennem: hogyan lehet valakitõl számon kérni ezt, aki még az életét igazán el se kezdte? - A fénylény válasza nem volt elítélõ, hanem végtelen szeretettel hangzott: . a halál minden korban bekövetkezhet." Ez persze igaz. . Mit tettél az életeddel?" - kérdezte.
Végre megértettem, hogy a kérdés a szeretet felõl érdeklõdött. Rájöttem, hogy nem tudtam, hogy ilyen szeretet lehetséges.
A lény ezután tanulságos utazásra vitt, testetlen földhöz kötött lények pokoli világát mutatta meg nekem. Embereket láttam, akik a közvetlenül mellettük lévõk jelenlétérõl semmit sem tudtak. Például egy irodaház egyik helyiségében egy õsz hajú férfi egy levelet diktált. Mögötte alig 2 cm-re egy másik férfi állt, talán 10 évvel idõsebb, és állandóan a mikrofont akarta kivenni a kezébõl. Szünet nélkül parancsokat és tanácsokat osztogatott neki, pedig a másik férfi láthatólag se nem látta, se nem hallotta. Ismételten felfigyeltem ezekre a jelenségekre, emberekre, akik a közvetlenül mellettük lévõ másik jelenlétérõl nem tudtak, nem láttak semmit.
Láttam egy kantinban egy csapat futószalag munkást, egyik asszony közülük cigarettát kért, de a másik rá se figyelt. Kivett egy csomag cigarettát a munkaruhájából, anélkül, hogy az asszonyt megkínálta vagy észrevette volna. Az sóváran nyúlt újra és újra feléje. Azután valami különöset láttam: a férfiak egy része a pultnál állt ugyan, de képtelennek látszott a poharat a szájához venni. Láttam, hogy újra meg újra próbálnak a pohárhoz nyúlni, de a kezük áthatol a tömör poháron. Ezekrõl a férfiakról hiányzott a fényburkolat, amit a többiek körül láttam. Láttam, hogy egy fiatal matróz dülöngélve felkel a bárszékrõl, két vagy három lépést tesz és a földre zuhan. Társai megfogták és elhúzták. De ami feltûnt, az, hogy az eszméletlen matróz fejénél a fényburok megnyílt, és ahogy egyre jobban hasadt ketté, a testetlen lények egyike, aki a söntésben mellette állt úgy látszott ráugrik. A következõ pillanatban az ugró alak eltûnt. Egész biztos vagyok benne, hogy addig a pillanatig két külön személyt láttam, s ezután már csak egy volt. ... Láttam egy 50 év körüli asszonyt, egy hasonló korú férfit követett az utcán. . Te nem alszol eleget, Marjorie sokat parancsolgat neked, stb. Szavaiból kivettem, hogy a férfi anyja lehetett, de az nem vett róla tudomást. Vajon ilyen a halál, láthatatlannak lenni az élõk között és folyton beleavatkozni az ügyeikbe? Hirtelen tudtam, hogy ezek a test nélküli lények már nem tudtak a földdel kapcsolatot tartani, de a szívük még oda húzott. Ezt érzem én is? Remegve gondoltam a gyûrõre, orvosi kiképzésemre. Láttam egy fiatalembert, folyton egy férfinak beszélt: . sajnálom Apu.... ismételgette. Kérdésemre a Fénylénytõl gondolati úton válasz érkezett: öngyilkosok, akiket tettük valamennyi következménye fogva tart.
Az a gondolat, hogy ez a pokol, és hogy ez itt a földdel egyenlõ szinten létezik, amit az azonos helyen lévõk nem látnak és nem hallanak, hidegzuhanyként érintett.
Forrás: Dr. George Ritchie: Visszatérés a holnapból, Ecclesia, 1991.