Termek a kupolacsarnok körül
Nevezetes helyiségek övezik a kupolacsarnokot a Duna felõli olda-
lon. Szemben a díszlépcsõvel az impozáns méretû - a folyó menti
homlokzaton oszlopsoros erkélyfolyosóval kitüntetett - Vadászterem
nyílik, az Országház nagyebédlõje. "Megharsan a völgyben hajtók
riadása, / Nincs földön, égen sincs, vadnak maradása" - idézi fel
Arany János gyönyörû sorait Körösfõi-Kriesch Aladár a déli falra
festett freskón. Az alagsori konyhából ételliften érkezõ ebédet nem
szokványos látványként köríti a bölénnyel viaskodó hun testvérkirá-
lyok, Buda és Attila fejedelmi mulatsága. Ám ha valaki a vadászdrá-
ma helyett békésebb látványra vágyik, a terem északi oldalán a
magyar szecesszió kiemelkedõ mesterének balatoni halászatot ábrá-
zoló freskójában gyönyörködhet. A tihanyi félsziget, s rajta a bencés
monostor, az elõtérben pedig a hálóvonást irányító szerzetesek meg
jelenítése ezeréves történelmünk egy másik tradíciójáról, civilizációs
teljesítményeink csöndes munkásairól mesél. A mennyezeten Tar-
dos-Krenner Viktor ábrázolta az aratás, a szüret és a bõség allegóriáit,
míg a bejárati falsíkon Spányi Béla festette meg öt híres-neves ma-
gyar vár mûvészi látványát. A háború alatt a képek sajnos elpusztul
tak, de nemrég valamennyit gondosan újrafestették. Az elsõ a Hunya-
di-birtokok központja, Vajdahunyad; azután a Thurzókat, s Thökölyt
idézõ Árva vára következik; középen az Anjouk és a Hunyadiak
Visegrádja (az egyetlen, amelyik ma is Magyarországon magasodik);
majd Klissza, a német lovagrend nevezetes dalmáciai erõssége, s
végül Csák Máté fészke, Trencsén.
A Vadászterem sarkainál két kisebb terem nyílik: a déli a képviselõi
büfének ad otthont, míg az északi - a Gobelinterem - sajtótájékozta-
tók gyakori színhelye. Az 1920-as években került a falára a nevét adó,
kilencszer három méter széles szõttes, harminc szövõnõ két évi mun-
kájának pompás eredménye. "A vezér és nemesei elrendezték az
országnak minden szokástörvényét meg valamennyi jogát - idézi fel
a Rudnay Gyula tervezte kép Béla király névtelen jegyzõjének sorait:
... azt a helyet, ahol mindezt elrendezték, a magyarok a maguk
nyelvén Szerinek nevezték el azért, mert ott ejtették meg a szerét az
ország egész dolgának. "Bár több mint valószínû, hogy hazaszerzõ
õsapáink sohasem tanácskoztak Pusztaszeren, Anonymus ötletes
helynévmagyarázata immár évszázadok óta szilárd szimbóluma a
magyar alkotmányosság megszületésének.
A képviselõházi ülésterem és társalgó
Ha a díszlépcsõ felõl érkezve megállunk a kupolacsarnok közepén
a hatalmas rózsacsillár alatt, jobbra s balra pillantva csodálatos térél-
mény keretében tárul fel elõttünk az épület funkcionális szerkezete.
A mindkét irányban húzódó társalgókon és a nyitott ajtókon keresztül
akadálytalanul hatolhat az üléstermekig, az elnöki pulpitusokig a
tekintet. Az épület külsõ megformálása során Steindl mind az északi,
mind a déli szárnyon kiemelkedõ tetõszerkezettel jelezte, hol tanács-
kozik a történelmi magyar országgyûlés két háza. Mivel 1944 decem-
bere óta a magyar törvényhozás egykamarás, tehát csak egy testület
bõl áll, az északi oldali, egykori fõrendiházi ülésterem gyakran nemzet-
közi tanácskozások színhelyeként szolgál. Forduljunk tehát elõbb a
déli oldal, a mai magyar országgyûlés otthona, a képviselõházi üléste-
rem felé.
Az út a társalgón[35k] keresztül vezet. Ez a terem a képviselõk közötti
termékeny eszmecserék helyett - ennek ma már inkább a folyosó a
színtere - elsõsorban a sajtó hadiszállása. Hatalmas, vöröses árnyala-
tú szõnyege nemzetközi ritkaság; szobordíszei a reáltudományokat,
továbbá az ipar és a kereskedelem fontosabb ágazatait megjelenítõ
allegóriák. A kutatók a korszak ellentmondásos mûvelõdéspolitikájá-
nak jeleként értékelik, hogy az Országház festészeti feladatainak elké-
szítésében aránytalanul nagy szerepet kapott a szerényebb tehetségû
Vajda Zsigmond. Ebben a teremben jobbára meglehetõsen zsúfolt
kompozíciói közül a hun-magyar mondavilág körébõl vett jelenetek
- Csodaszarvas, Attila kardja, Buda halála, Emese álma - láthatók.
A társalgóval átellenben, rövid keresztfolyosó túloldalán nyílik a
képviselõházi ülésterem[35k]. A kiemelkedõ tetõ csúcsíves ablakain át
egyenletes fény világítja meg a "haza háza" legfontosabb termének
hatalmas, patkó alakú, 25 méter mély, hátsó falánál 23 méter széles,
17 méter magas belsõ terét. A színhatásban az arany mellett egy
méltán híres építõ- és díszítõanyag, a szlavóniai tölgyfa meleg barna
tónusa érvényesül - e nemes anyagból hasították egykor a Lánchíd
zárgátjának cölöpjeit is! A kiváló akusztikájú ülésteremben eredetileg
438 képviselõnek készítettek speciálisan formatervezett bõrüléseket,
míg a patkó belsõ körének bársonyszékeiben a mindenkori kormány
épp jelen lévõ miniszterei ülnek. A teremnek a félemelet terébe már
belesüllyesztett középsõ részén, az elnöki emelvénybõl nyíló, a gépíró
terembe vezetõ lejárat elõtt a gyorsírók asztala áll. Egykor minden
ülés elõtt ide tornyozta fel a parlamenti hivatalszolga a magyar állam
tíz évszázados jogalkotó tevékenységének summázatát, a Corpus
Juris köteteit is.
Az akusztikai okokból viszonylag magasra épült emelvényen az
elnök és a jegyzõk foglalnak helyet. Közvetlenül az elnöki asztal
középsõ faragványában mementóként õrzött sérülés: a parlament
tárgyalási szabályait durván megsértõ Tisza István házelnököt célozta
az a pisztoly, amelybõl végül ide csapódott be a golyó. Az 1912. június
4-én elkövetett merénylet azon törvénytelen és erõszakos lépéseket
igyekezett megtorolni, amelyekkel Tisza letörte az ellenzéknek a par-
lamentet megbénító obstrukcióját (a tárgyalások technikai akadályo-
zását). Az ellenzék viszont arra hivatkozott, hogy a lakosság többségét
kirekesztõ, szûk választójog alapján választottakkal szemben nem köti
a parlamentarizmus erkölcsi szabályrendszere. A merénylõ azután
maga ellen fordította fegyverét, a sértetlen házelnök pedig rendületle-
nül vezette tovább az ülést.
Akadtak máskor is drámai pillanatok a "haza házá"-ban, a berende-
zés összetörésétõl kezdve ellenálló képviselõk rendõri kivezettetéséig.
Az elnöki emelvény két szélén nyíló ajtók fölé ezért is kerültek oda a
rendcsinálás hatékony segítõi, az ún. viharcsengõk. De hangjuk he-
lyett inkább a magasban látható szobrok - az Egyetértés, a Béke és
a Bölcsesség allegóriái - hivatottak csendesíteni a honatyákat. Bár
igaz, ami igaz: a kazettás mennyezet közelében álló, jócskán aranyo-
zott horganyfigurák között ott a Dicsõség, az Ékesszólás és a Háború
is...
Az elnöki emelvény felett a középcímer látható, míg a zárófal két
oldalán Vajda Zsigmondnak - a társalgókban festetteknél jobb kvali-
tású - temperaképei. A bal oldali az Osztrák-Magyar Monarchia
szimbolikus születésnapját - az aradi vértanúkat bitóra küldõ Ferenc
József magyar királlyá koronázását - ábrázolja. Sokszorosan fonto-
sabb azonban a másik: ezen szintén egy Habsburg a fõszereplõ - az
elõbbi apjának unokatestvére -, de jócskán eltérõ szerepkörben.
A kép[45k] a modern magyar parlamentarizmus nevezetes pillanatát ra-
gadja meg: István nádor 1848. július 5-én megnyitja az elsõ népképvi-
seleti országgyûlést.
Az országgyûlés intézményének magyarországi történetérõl persze csupán
a célzatos legendák és a romantikus vágyálmok állíthatták, hogy eredete
a honfoglalás koráig nyúlik vissza. A kutatás ma már meglehetõs
biztonsággal meg tudja állapítani, hogy a mintegy kétszáz évvel korábbi
eseményeket felidézni törekvõ Anonymus a maga korának miféle intézményeit
vetíthette bele a vérszerõdés bizonytalan emlékeinek leírásába, avagy -
amiként a Gobelinteremnél már szóba került - a Pusztaszer helynév
magyarázatába. A középkori történelemben ugyanis szerte Európában az
országlakosok gyûléseinek igen sokféle típusával találkozhatunk.
Közülük - hazai viszonylatban is - a kora feudális államot
irányító királyi tanács a legfontosabb. Az országos jelentõségû bírósági és
kormányzati ülésszakokon - pl. a szent király István-napi ünnepén, augusz-
tus 20-án - fokozatosan bõvülhetett ennek összetétele azáltal, hogy azon a
fõpapokon és a bárókon kívül valamilyen formában megjelentek a társada-
lom más csoportjainak képviselõi is. Sokszor hadiszemle adott alkalmat
gyûléseik tartására, máskor egyházi tanácskozás: az I. Szent László[30k] király
elnökletével 1092-ben tartott, nevezetes szabolcsi zsinaton például világi
elõkelõk közremûködésével, a papság és a nép tanúskodása mellett szület-
tek a határozatok.
Az országlakosok ezekhez hasonló gyûlésébõl igazi országgyûlés termé-
szetesen csak akkor lehet, ha már létezik az "ország" fogalma, vagyis a
területi uralom olyan elképzelése, amelynek már nem kizárólag a király
személye, hanem - vele együtt - egy olyan közösség a hordozója, amely
több kisebb, politikai jogokkal rendelkezõ egységbõl épül fel. Amiként azt
a középkori oklevelek összetett vizsgálata bizonyította, ezek az egységek
a rendek - jogaik és érdekeik közösségét az újrafelfedezett római jog és az
ennek hatására is változó kánonjog segítségével fogalmazták meg. Az utóbbi
évek egyik idõtálló kutatási eredménye, hogy bebizonyosodott: Hispánia,
Anglia, egyes skandináv területek és egy közeli, kis fejedelemség, a friaul
aquileiai patriarchátus mellett Magyarországon jelentek meg a legkorábban
- már az 1270-1300 közötti évtizedekben - a korai rendi fejlõdés intézmé-
nyei.
1277-ben, a Rákos mezején már olyan gyûlést tartottak az "ország" tagjai,
amelyen együtt vettek részt a fõpapok, a bárók, a nemesek és a kunok.
A nemesek - zömében az egykori királyi szerviensek, a nevezetes Aranybulla
kiharcolói - persze messze voltak még attól, hogy a királyi hatalom
kellõen erõs támaszai lehessenek a tartományurak elleni hatalmi küzdelemben.
Ám az 1290. és az 1298. évi országgyûlések törvényei - különösen a király
formális rendi ellenõrzés alá helyezése két püspök és két nemesi tanácsos
kirendelésével - azt világosan jelezték, hogy a korai rendiség intézményeit
szervezõ magyar fõpapi, egyházi értelmiségi csoport nem csupán a korabeli
európai jogi-politikai mûveltség élvonalába tartozott, de imponáló
felelõsségtudattal igyekezett irányítani az Árpádok végnapjaiban anarchikus
viszonyok közé süllyedõ ország sorsát.
Az Anjou-kori felvirágzás idején a korai rendi intézmények emléke elhalvá-
nyult. E korszak ritkán tartott országgyûlései nem maguk hozták, csupán a
királytól kérték a törvényt. Majd csak a 15. század elsõ felében, Zsigmond
uralkodása végén, I. László s fõként Hunyadi János kormányzósága idejé-
ben szilárdult meg a rendi monarchia, s annak központjában - a királyt
segítõ, de egyben törvényekkel korlátozó - rendi gyûlés intézményrendszere
Magyarországon. Ekkorra már negyedikként az országlakosok egy újabb
csoportja, a városi polgárság is jogot nyert arra, hogy képviselõi bekapcso-
lódjanak a törvényhozás, az adómegajánlás, a hadüzeneti és békekötési
tárgyalások, esetenként a nádor- és más fõméltóság választások, a bírásko-
dás stb. országgyûlési munkájába. 1608-ban törvény rögzítette az évszáza-
dos szokásjogot arról hogy a fõpapok és a bárók személyesen a felsõ táblán,
míg a megyék, a szabad királyi városok, a szabad kerületek (jászok, kunok,
hajdúk) és a káptalanok választott követeik útján, az alsó táblán intézik az
ország dolgát.
A felvilágosodás szellemi programja, az ember személyes önrendelkezési
jogának filozófiai és politikai elismerése a 18. század végétõl új követelmé-
nyeket támasztott a magyar törvényhozással szemben. Ha születésénél fogva
minden ember egyenlõ, akkor az "ország"-nak sem csupán a kiváltságosok,
hanem minden honfitársunk ugyanolyan teljes jogú tagja! A jobbágyokat s
a többi nincstelen milliókat tehát mielõbb "be kell emelni az alkotmány
sáncaiba", vagyis õk is nyerjenek országgyûlési képviseletet - ez lett a
gazdasági és társadalmi válságfolyamatoktól egyaránt sarkallt magyar pol-
gári átalakulás reformkori alapozó szakaszának egyik legfontosabb követelé-
se. Az államszerkezet polgári átalakításának programjában ez a törekvés
tehát a népképviselet megteremtése a megyékben és az országgyûlésen
szervesen kiegészült a parlamentarizmus másik alapkövetelménye, a felelõs
kormányzás bevezetésének sürgetésével.
E kettõs problémakör számos fontos részletét már az 1790-es években
megfogalmazta Hajnóczy József, korai polgárosodásunk legjelentõsebb
gondolkodója és vértanúja. Az 1830-as évek elején fokozatos bevezetésük
fõbb lépéseiért indított harcot a jobbágyok és nemesek érdekegyesítését
politikai programmá emelõ Wesselényi Miklós és Kölcsey Ferenc, avagy a
modern polgári nyilvánosság megteremtésében oroszlánszerepet vállaló
fiatal Kossuth Lajos. Ugyanõ képviselte a leghatározottabban az 1840-es
évek Deák Ferenc és Batthyány Lajos vezette liberális reformellenzékében
azt a felismerést is, hogy a kiváltságosoknak a bécsi udvarra támaszkodó
erõi ellenében az országgyûlés csupán a népképviseleti reformmal kiszélesít-
ve tudja gyõzelemre vinni a "haza és haladás" ügyét.
1848 forradalmi tavaszának lehetõségét kihasználva, de valójában az azt
megelõzõ évtizedek szívós küzdelmének eredményeként születtek meg vé-
gül a népképviseletrõl és a felelõs kormányzásról szóló törvénycikkek
ezeken nyugszik mai országgyûlésünk mûködése is.
Vajda Zsigmond képe tehát - térhetünk vissza az ülésterembe - az
elsõ olyan parlament megnyitását ábrázolja, amely kiváltságos ren-
dek helyett immár szabad polgárokat képviselt (ha számukat vagyoni
és értelmiségi cenzus szûkítette is), és történelmünk során elõször
rendelkezett a végrehajtó hatalom alkotmányos felelõsségre vonásá-
nak jogával. A festmény Borsos József és August Pettenkofen litográ-
fiája alapján készült, így a nádor és a Batthyány-kormány középponti
csoportja mellett hitelesen jelennek meg a kor olyan neves liberális
politikusai, mint a jobbszélen a kopaszodó Bezerédj István, tõle balra
az õszhajú, a képbõl felénk kitekintõ Beöthy Ödön, az emelvényhez
legközelebb álló Pulszky Ferenc, azután a bal oldalon, egy papi figura
jobb és bal oldalán Teleki László és Andrássy Gyula grófok, avagy a
balszélen ülõ román demokrata tudós, Eftimiu Murgu.