<meta http-equiv="CONTENT-TYPE" content="text/html; charset=utf-8"><title></title><meta name="GENERATOR" content="OpenOffice.org 2.0 (Win32)"><meta name="AUTHOR" content="Eniko Szava"><meta name="CREATED" content="20090331;5490739"><meta name="CHANGEDBY" content="Eniko Szava"><meta name="CHANGED" content="20090402;6270712"><style> <!-- @page { size: 21cm 29.7cm; margin: 2cm } P { margin-bottom: 0.21cm } --> </style> Ha az ember sokáig él egy helyen, akkor annyira természetessé válik minden, hogy nehéz beszélni róla, hogy milyen. Egy másik élethelyzettel kontrasztban persze sok minden megláttatja magát.
Londondonban eltöltött pár hónap és Calgaryban eltöltött másfél hét tapasztalata után, íme az első benyomások:
Épületek, utcák
Még bennem él a kép, mikor kicsi koromban anyukám nem hagyta, hogy eldobjam a szemetet az utcán, hanem zsebre kellett tennem, és megvárni míg találok kukát. Ezért nagyon megdöbbentem a tisztaságáról nem túl híres Mo. után Londonon. Az emberek a buszon, az utcán, bárhol ledobják a szemetet, tapickolnak rajta, és nem zavartatják magukat, mert úgyis van rá ember. Igen, tényleg nagy apparátus takarít, de a munkájuk hiábavaló. Nem látszik az eredmény. A szél fújja a szemetet a patinás épületek között.
Calgaryban az egyszerűséget körbeveszi a tisztaság. A héven egy napon egyetlen újság a földön maradt. Hamar szemet szúrt egy idősebb nőnek, aki vette a fáradságot, lehajolt és félretette.
Ügyintézés
Minden gördülékenyen ment. /Ez Angliában is így volt, csak az ügyintézés utáni várakozási idők voltak jóval hosszabbak./ Ami viszont itt új, hogy a hivatalnok viccelődik az ügyféllel. Nincs szerepjátszás, ember az emberrel társalog. Olyan, akinek jó napja van, és jobbá tesz a másikét is. Összességében az egész kanadai történetünk minden emberi kapcsolatában találni olyan momentumot, amikor nem csak pusztán a dolgát teszi, akivel találkozunk, hanem némi többletet, ami már nem lenne feladata. A legtöbbet a munkaadónktól kaptuk emberi gondoskodásból.
Emberek
Londonban az első napon, mikor megérkeztünk egy nagy buszpályaudvaron próbáltuk megtalálni, melyik állásról indul a mienk. Megkérdeztünk valakit, aki nem mondta, hogy ő nem tudja, hanem mogorván megmutatta a személyzetet, hogy az ő dolga tájékoztatni bennünket. Ezzel szemben mikor itt böngésztük a hév térképét (egy napon belül háromszor), mindegyik alkalommal odaugrottak, hogy mit keresünk, majd ők segítenek. Kérni sem kellett. Ugyanígy, mikor címet kerestünk a belvárosban, és még a GPS nézegetés közben kaptunk pár jótanácsot - nem az eladótól, hanem egy másik vásárlótól...
Telefon
A telefonkártya vásárlás Londonban és Mo-on működik gördülékenyebben. De leginkább a londoni tetszik: Megveszed a sim kártyát és kapsz hozzá egy mágnescsíkos kártyát is. Azzal szinte akármelyik kis trafikban csak beadod a pénzt, amennyivel fel akarod tölteni, lehúzzák a mágnescsíkot, és rajta van a telefonon az új egyenleg. Ezek után nem gondoltunk arra, hogy ha itt veszünk egy sim kártyát, akkor egy másik, idegen telefonról be kell előbb regisztrálni, a feltöltéshez pedig egy újabb kört kell futni, csak a beregisztráláskor kapott titkos PIN kód segítségével töltik rá az egyenleget. Bénázásunk azonban hamar megoldódott, mert az Walmart egy alkalmazottja az egészet elvette, és végigcsinálta helyettünk az üzlet(!) vonaláról.
Hó
Nem lepődtem meg annyira azon, hogy Londonban mikor idén februárban leesett 15 cm hó, egy napra megállt az élet. Egy kicsit igen, mert gazdag város, pár elfekvő hókotrójuk lehetne az igen fontos útvonalakra, de ők ezen a napon egyetlen buszt sem indítottak. Belegondolván azonban érthető, hogy lehet, hogy tönkremennének, mielőtt 3-at kotorhatnának. Szegény kis országunkban is értem, miért csak a főutakra jutnak.
Calgaryban azonban meglepő, hogy a kotort utcák arányainak szempontjából otthon érezhetem magam. Na de nem lehet minden tökéletes. Tetszik viszont, hogy ami reggelre leesik, annak egy része felszárad délutánra, mikor is rövidujjú pólóban flangálhat az emberfia.
Biztosan, egy régebb óta itt élőnek más a perspektívája, a mienk is árnyalódik hamarosan. Azzal a szemmel azonban ezek a dolgok már el fognak törpülni. Így megörökítettem.
Londondonban eltöltött pár hónap és Calgaryban eltöltött másfél hét tapasztalata után, íme az első benyomások:
Épületek, utcák
Még bennem él a kép, mikor kicsi koromban anyukám nem hagyta, hogy eldobjam a szemetet az utcán, hanem zsebre kellett tennem, és megvárni míg találok kukát. Ezért nagyon megdöbbentem a tisztaságáról nem túl híres Mo. után Londonon. Az emberek a buszon, az utcán, bárhol ledobják a szemetet, tapickolnak rajta, és nem zavartatják magukat, mert úgyis van rá ember. Igen, tényleg nagy apparátus takarít, de a munkájuk hiábavaló. Nem látszik az eredmény. A szél fújja a szemetet a patinás épületek között.
Calgaryban az egyszerűséget körbeveszi a tisztaság. A héven egy napon egyetlen újság a földön maradt. Hamar szemet szúrt egy idősebb nőnek, aki vette a fáradságot, lehajolt és félretette.
Ügyintézés
Minden gördülékenyen ment. /Ez Angliában is így volt, csak az ügyintézés utáni várakozási idők voltak jóval hosszabbak./ Ami viszont itt új, hogy a hivatalnok viccelődik az ügyféllel. Nincs szerepjátszás, ember az emberrel társalog. Olyan, akinek jó napja van, és jobbá tesz a másikét is. Összességében az egész kanadai történetünk minden emberi kapcsolatában találni olyan momentumot, amikor nem csak pusztán a dolgát teszi, akivel találkozunk, hanem némi többletet, ami már nem lenne feladata. A legtöbbet a munkaadónktól kaptuk emberi gondoskodásból.
Emberek
Londonban az első napon, mikor megérkeztünk egy nagy buszpályaudvaron próbáltuk megtalálni, melyik állásról indul a mienk. Megkérdeztünk valakit, aki nem mondta, hogy ő nem tudja, hanem mogorván megmutatta a személyzetet, hogy az ő dolga tájékoztatni bennünket. Ezzel szemben mikor itt böngésztük a hév térképét (egy napon belül háromszor), mindegyik alkalommal odaugrottak, hogy mit keresünk, majd ők segítenek. Kérni sem kellett. Ugyanígy, mikor címet kerestünk a belvárosban, és még a GPS nézegetés közben kaptunk pár jótanácsot - nem az eladótól, hanem egy másik vásárlótól...
Telefon
A telefonkártya vásárlás Londonban és Mo-on működik gördülékenyebben. De leginkább a londoni tetszik: Megveszed a sim kártyát és kapsz hozzá egy mágnescsíkos kártyát is. Azzal szinte akármelyik kis trafikban csak beadod a pénzt, amennyivel fel akarod tölteni, lehúzzák a mágnescsíkot, és rajta van a telefonon az új egyenleg. Ezek után nem gondoltunk arra, hogy ha itt veszünk egy sim kártyát, akkor egy másik, idegen telefonról be kell előbb regisztrálni, a feltöltéshez pedig egy újabb kört kell futni, csak a beregisztráláskor kapott titkos PIN kód segítségével töltik rá az egyenleget. Bénázásunk azonban hamar megoldódott, mert az Walmart egy alkalmazottja az egészet elvette, és végigcsinálta helyettünk az üzlet(!) vonaláról.
Hó
Nem lepődtem meg annyira azon, hogy Londonban mikor idén februárban leesett 15 cm hó, egy napra megállt az élet. Egy kicsit igen, mert gazdag város, pár elfekvő hókotrójuk lehetne az igen fontos útvonalakra, de ők ezen a napon egyetlen buszt sem indítottak. Belegondolván azonban érthető, hogy lehet, hogy tönkremennének, mielőtt 3-at kotorhatnának. Szegény kis országunkban is értem, miért csak a főutakra jutnak.
Calgaryban azonban meglepő, hogy a kotort utcák arányainak szempontjából otthon érezhetem magam. Na de nem lehet minden tökéletes. Tetszik viszont, hogy ami reggelre leesik, annak egy része felszárad délutánra, mikor is rövidujjú pólóban flangálhat az emberfia.
Biztosan, egy régebb óta itt élőnek más a perspektívája, a mienk is árnyalódik hamarosan. Azzal a szemmel azonban ezek a dolgok már el fognak törpülni. Így megörökítettem.