A lamentálás sosem felesleges. Biogyógyszer. Olcsóbb, mint a pszichológus (aki keveset ér, sokszor
) és a kemikália. Az Ötyeklubban több a gyógyító erő, mert több a tapasztalat, és mindig az embert kezeli, nem a tüneteket, mint egy orvos.
Néha (=iszonyú sokszor) egy jókor jött öntudatlan félmondatban többet kapunk az élettől, mint egy másfél oldalas latin megközelítésben. Egyáltalán nem tudjuk, mi történik, és azt sem , mi a megoldás (én azt sem tudom, egyáltalán hogy keveredtem bele, hahahahha, én csak élni akartam! ) ... De muszáj!!!!! újra és újra és újra és újra és újra kimondani, megbeszélni, megkérdezni, felsorolni, átbeszélni, elsírni, felsírni, megmosolyogni , meg különben meghülyülünk! Ez egy női praktika, és sokszor működik. Lehet, kevesebb szorongó férfi lenne, ha őket nem arra nevelte volna a környezet, hogy egy férfi titokzatosan hallgasson, ha tudnának beszélni, ha mernének beszélni, sírni ... Ezt a mai világot egyedül, csendben, hallgatva már nem lehet kibírni ép ésszel, ezt bizton állíthatom.
Vagy nincs igazam? És a virtuális barátok nagyon jók! Nem várnak el semmit, nem ismerik az előzményeket, így nem elfogultak, bármikor elhagyhatók (mármint a gép kikacsolásával úgy értem. Egy barátnőt a szobából nem lehet kitenni, ha hülyeségeket beszél, vagy az időt pazarolja ) ....
Mondjuk hát bátran! Híradót én sem nézek, csak nagyon ritkán. A két kereskedelmi híradót magamtól például soha, semmikor. Amikor hétvégén eljön a Nagycsalád, ők kényszeresen szokták, természetesen az én szobámban. Mire vége lesz annak a 20 perces elvágta-leszúrta-megölte-elgázolta-megerőszakolta résznek, már az időjárásjelentést is olyannak érzékelem, mintha engem erőszakoltak volna meg a szavakkal. Minden ilyen alkalmat így szoktam lezárni a családnak: Istennek legyen hála azért a sok nyomorult, szerencsétlen emberi sorsért, ami ennyi nézőt szórakoztatott ma, és ennyi tévétársaságot eltart, halleluja. Én meg bolyonghatok a rózsák körül, míg képes vagyok elfelejteni.
Azt, hogy embereket méltóságukból kiforgatva, az életük iránti cseppnyi tisztelet nélkül a nézettségi számokért beleforgatnak a virtuális lecsóba. (Bezzeg, ha állítólagos közszereplővel van ilyen, akkor engedélyt kell kérni, meg félretenni a bíróságra.)
ui.: Nagyon sok szakma tesz esküt, mikor a diplomáját megkapja. Ezek közül egy az orvos. Aki - és megint ezen lovagolok, de tényleg szoktam rajta, ha felbosszantanak vele ismerősök
- arra tesz esküt, lásd templomi esküvő, hogy szívét-lelkét az emberért, és csakis érte ... És akkor újra: ha nem gondolta komolyan, akkor képmutatás, tehát bűn. Ha komolyan gondolta, és első adandó alkalommal megszegi, ..... ? Persze, nyilván, vannak nagyon becsületesek, akiknek az a sértés, ha valaki megpróbálná. De ez is olyan, mint pedagógusnak lenni. 100-ból 98 hiába végzi böcsülettel a munkáját, ha a maradék 2 olyan, amilyen: a köznép azt mondja, hogy "ezek a szemét pedagógusok", "orvosok" , "politikusok", ....... Csak azt akartam kihozni belőle, hogy ez még mindig Hofi országa, és az is marad. "mer' bezzeg a sebész, az, ha azt mondja, levágta, úgy is van ... " Talán az emberek a sorsot akarják megvesztegetni ilyenkor? Ki tudja? Hogy ne jöjjön közelebb a bánat, a fájdalom, a halál? De hát azt nem lehet megvesztegetni, van egy pillanat , amitől - közönségesen és triviálisan fogalmazva - mindenki elviszi a balhét, a sorsot nem lehet megvesztegetni. Legfeljebb ideig-óráig elodázni. Ja, mert azt akartam kérdezni ebből: én is csak egy közalkalmazott vagyok, ugyanúgy emberi sorsok múlhatnak rajtam, mint egy sebészen. Csak az nagyon lassú folyamat, és a jelei nem most látszanak, hanem mondjuk 20 év múlva. Amikor csukva az osztály ajtaja, senki nem tudhatja, nem most nevelik-e a gyereket fasisztává, zsidózó-cigányozó komplexusos kamasszá - ez most egy szélsőség volt, amit mondtam, NEM én vagyok,
, de ilyet is hallottam, olvastam. Ezek a dolgok a lassú víz alapján óriási hatással vannak a gyerekekre, mert a gyerek jóideig utánzással tanul a neki fontos személyektől: szülőtől, nagyszülőtől, iskolában, falkatársaktól... És érdekes, ez nem érdekli az embereket, mert olyan lassú, hogy nem látszik: ergo sosem jutna senki eszébe, hogy pénzt dugjon a zsebembe, hogy megvesztegesse a sorsot. Hogy ténsasszony, az "A" betű mellé volna kedves megtanítani a "K"-t is. És volna-e kedves a természet csodáira nevelni, nem a szorongásra. Pedig ez is egy élet, csak nem vérzik. (Legfeljebb lélekben.) De hát én komolyan veszem az eskümet.
ui.: Dumapartiban én nyertem!!!! Bocsánat!