Egy amerikai srác Kínáig követte az ellopott Iphone-ját, ahol óriási sztár lett, és egy örök barátot

Matt 2014 januárján a kedvenc New York-i bárjában ült, amikor bejött valaki, és ellopta a pultról a telefonját. Már hiába hívta, az ki volt kapcsolva.

Kb. egy évvel később a haverjai nézték az új Iphone-ját, amikor a fotói között találtak vagy 20 képet egy ázsiai fickóról, aki egy narancsfa előtt szelfizett. Először azt hitte, hogy észak-koreai hackerek törték fel az Icloudját, vagy valami hasonló, aztán már csak nevetett rajta. Majd egy hónapig még több kép került oda, például több száz tűzijátékfotó, apró kezek egy autóban vagy egy félelmetes guggoló ember egy koszos ablakon keresztül.

Mattnek egy barátja elmondta, hogy ha a telefonját ellopták, akkor valószínűleg Kínában van, ott végzi a legtöbb lopott Iphone. Matt végül bement az Apple-boltba, ahol elmondták, a régi telefonja még mindig van csatlakozva az Icloudjára, így hát töröltette. Ezzel, gondolta, a sztori véget ért.

Hát nem: miután megírta a történetet, a cikkét lefordították Kínában a Weibóra (ami kb. a kínai Twitter). Órákon belül ez lett a legforróbb téma Kínában, egy rakás ember írt neki a Twitteren, és hamar meg is találták a narancsfás férfit. Matt közben felment a Weibóra, és egy hét alatt 100 ezer követője lett.

Összekötötték a Brother Orange-ként (Narancs Testvér) emlegetett szelfizővel, akivel elkezdtek chatelni, és a férfi meghívta magához. Március 18-ában egyeztek meg. Közben Matt kínai követői – akiknek videókat készített, mert arra kérték, hogy tanítsa őket angolul – „doubi”-nak kezdték el nevezni, ami egy olyan embert jelöl, aki kb. olyan, mint Mr. Bean.

Matt négy átszállással jutott el a kuangtungi városba, a 4,5 milliós Meizuba, amiről (legalábbis addig) még Kínában sem mindenki hallott. Már a gépen is felismerte egy rajongó, de aztán a reptéren (ahol Brother Orange így várta), egy rakás rajongó és médiamunkás fogadta, meg persze a vendéglátója.

Amint beültek egy kocsiba (amin Brother Orange feje volt), tolmácsokon keresztül beszélgetni kezdtek, és Matt ekkor visszakapta az ellopott Iphone-ját. Mint kiderült, az először Hongkongba, majd a világ legnagyobb használt mobiltelefon-piacára, Sencsenbe került, itt vette meg Brother Orange unokatestvére. A telefonon maradtak Matt fotói, de még a telefontolvaj néhány képe is. Brother Orange egyébként már augusztusban megkapta, de csak idén januárban kerültek a képei Matt új telefonjára – és Matt új képei is rákerültek a kínai férfi Iphone-jára.

Másnap átmentek egy kisvárosba (amiben 1,5 millióan laknak), Brother Orange éttermébe, aminek a neve: Brother Orange étterme. Ide is kamerák hada követte őket, mindenhol azt akarták tudni, mi Matt véleménye Kínáról meg a helyi kajáról. Matt és Brother Orange narancsfát is ültettek, hogy szimbolizálják az amerikai-kínai barátságot.

Matt találkozott a férfi népes családjával (Brother Orange-nak négy gyereke van, ez megmagyarázza a kis kezeket a fotókon) és egy nagyon híres kínai focistával. Sokan azt hitték, hogy Matt és Brother Orange járnak, hiszen ugyanolyan pólót vettek fel, és együtt iszapfürdőztek.

A harmadik napon egy csomó ember ajándékozott neki használt mobilt. Ezután sajtótájékoztatót tartottak, ahova sokan I LOVE MATT feliratú pólóval érkeztek, és arra kérték, hogy táncoljon (és táncolt). Közben véletlenül egy rakás, számára ismeretlen márka támogatója lett.

Ekkorra már világos volt, hogy gyakorlatilag egy politikai kampánykörútba keveredett (egy kis falu utazó nagykövete lett), de eddigre jól összebarátkozott a vendéglátójával, és egymással, minthogy nem beszélnek egy nyelvet, sajátosan mutogatva értették meg magukat. Igazi bromance alakult ki köztük: együtt táncoltak, karaokéztak, szedték a tealeveleket, látogattak borászatokat, mentek talpmasszázsra, álltak be Charlie Angyalai-pózba, stb.

Végül egy hét után elváltak volna, de aztán együtt mentek Pekingbe (ahol persze Matt elhagyta a mobilját, de végül meglett), és a reptéren egy klipet is csináltak:
444

matt-kína-iphone-story.jpg
 
Máris vannak nagyszerű filmötleteim :)
- Ni Hao Brother Orange ( 你好 橙色兄弟 )
- Walter Mitty - The Chinese Adventure

Szerintem abban különleges az eset, hogy nagyon sokan még akkor sem vágnának bele ilyen lehetőségbe, ha anyagilag megtehetnék. Ebből adódóan az emberek sok érdekes élményről maradnak le, hiszen az biztos, hogy ez sokkal inkább életre szóló kaland volt, mint egy befizetett társasutazás.
 
Én annyit olvastam ki a történetből, hogy valakinek sok pénze, meg ideje van... Bocs.
Az emberek nálunk is elmennek 1-2 hét szabadságra, ez nem nagy kunszt. Egy olcsóbb repjegy New York-Peking-New York viszonylatban 1000 USD-ből megvan, ehhez még jött a kínai költség, ami nyilván nem eget verő, megérkezése után gyanítom semmire sem volt gondja. Ennyiből jó esetben New York-ban havonta bérelsz egy lakást és kész, ha csak nem a gettó a célpont, de ott se sokkal olcsóbb. Ne felejtsük el mindezt ottani fizetésből kellett kigazdálkodni. Szerintem egyes magyar családokat egy balatoni nyaralás jobban megterhelne.
 
Ez azért nem így van. Van egy csomó barátom, akik Kínába mentek tanulni. A tanítás ára kb. 150eFt volt, az egész út pedig kb. 500eFt, pedig spóroltak és egyedül voltak.
Egy balatoni nyaralás fejenként csak nem kerül kb. 350eFt-ba!
 
Mielőtt kiírtam rákerestem, hogy mennyiért tudnék most venni repjegyet a kért viszonylatra oda-vissza. Nyilván voltak még egyéb költségei is(pl. országon belüli utazás), de szerintem mikor odaért attól kezdve kaja-pia-utazás dolgokra nem volt gondja ebben a speciális esetben. Hidd el neki ez az egész kaland nem volt 500 ezer forintban.
(Most néztem meg, pl. egy április 23-28 Budapest-Párizs-Peking-Párizs-Budapest repülőjegy 150.000 tokkal-vonóval. Oké, ebben nincs benne semmi más, de ha vár ott egy Orange Brother nem is kell :) )

A balatoni nyaralást meg úgy értettem, hogy egy magyar család, magyar fizetésből megy a Balatonhoz. Nem, nincs több százezer forint, legalábbis ha olcsón akarják megúszni, de egy minimálbéren tengődő magyar családnak ez lehet nagyobb álom, mint egy embernek, aki New Yorkban él és Kínába akar menni.
 
Én annyit olvastam ki a történetből, hogy valakinek sok pénze, meg ideje van... Bocs.
Én ebből meg annyit olvasok ki, hogy valaki nagyon irigy:DD Az az igazság, hogy nem vagyok gazdag, de ez az én hibám. Szóval semmi sem drága, mi keresünk keveset, már aki.... Nos, a véleményem erről csupán ennyi, meg az, hogy a magyar mentalitás egyedülálló ezen a világon,és ezt folyamatosan van, aki tudja bizonyítani:D
 
Matt 2014 januárján a kedvenc New York-i bárjában ült, amikor bejött valaki, és ellopta a pultról a telefonját. Már hiába hívta, az ki volt kapcsolva.

Kb. egy évvel később a haverjai nézték az új Iphone-ját, amikor a fotói között találtak vagy 20 képet egy ázsiai fickóról, aki egy narancsfa előtt szelfizett. Először azt hitte, hogy észak-koreai hackerek törték fel az Icloudját, vagy valami hasonló, aztán már csak nevetett rajta. Majd egy hónapig még több kép került oda, például több száz tűzijátékfotó, apró kezek egy autóban vagy egy félelmetes guggoló ember egy koszos ablakon keresztül.

Mattnek egy barátja elmondta, hogy ha a telefonját ellopták, akkor valószínűleg Kínában van, ott végzi a legtöbb lopott Iphone. Matt végül bement az Apple-boltba, ahol elmondták, a régi telefonja még mindig van csatlakozva az Icloudjára, így hát töröltette. Ezzel, gondolta, a sztori véget ért.

Hát nem: miután megírta a történetet, a cikkét lefordították Kínában a Weibóra (ami kb. a kínai Twitter). Órákon belül ez lett a legforróbb téma Kínában, egy rakás ember írt neki a Twitteren, és hamar meg is találták a narancsfás férfit. Matt közben felment a Weibóra, és egy hét alatt 100 ezer követője lett.

Összekötötték a Brother Orange-ként (Narancs Testvér) emlegetett szelfizővel, akivel elkezdtek chatelni, és a férfi meghívta magához. Március 18-ában egyeztek meg. Közben Matt kínai követői – akiknek videókat készített, mert arra kérték, hogy tanítsa őket angolul – „doubi”-nak kezdték el nevezni, ami egy olyan embert jelöl, aki kb. olyan, mint Mr. Bean.

Matt négy átszállással jutott el a kuangtungi városba, a 4,5 milliós Meizuba, amiről (legalábbis addig) még Kínában sem mindenki hallott. Már a gépen is felismerte egy rajongó, de aztán a reptéren (ahol Brother Orange így várta), egy rakás rajongó és médiamunkás fogadta, meg persze a vendéglátója.

Amint beültek egy kocsiba (amin Brother Orange feje volt), tolmácsokon keresztül beszélgetni kezdtek, és Matt ekkor visszakapta az ellopott Iphone-ját. Mint kiderült, az először Hongkongba, majd a világ legnagyobb használt mobiltelefon-piacára, Sencsenbe került, itt vette meg Brother Orange unokatestvére. A telefonon maradtak Matt fotói, de még a telefontolvaj néhány képe is. Brother Orange egyébként már augusztusban megkapta, de csak idén januárban kerültek a képei Matt új telefonjára – és Matt új képei is rákerültek a kínai férfi Iphone-jára.

Másnap átmentek egy kisvárosba (amiben 1,5 millióan laknak), Brother Orange éttermébe, aminek a neve: Brother Orange étterme. Ide is kamerák hada követte őket, mindenhol azt akarták tudni, mi Matt véleménye Kínáról meg a helyi kajáról. Matt és Brother Orange narancsfát is ültettek, hogy szimbolizálják az amerikai-kínai barátságot.

Matt találkozott a férfi népes családjával (Brother Orange-nak négy gyereke van, ez megmagyarázza a kis kezeket a fotókon) és egy nagyon híres kínai focistával. Sokan azt hitték, hogy Matt és Brother Orange járnak, hiszen ugyanolyan pólót vettek fel, és együtt iszapfürdőztek.

A harmadik napon egy csomó ember ajándékozott neki használt mobilt. Ezután sajtótájékoztatót tartottak, ahova sokan I LOVE MATT feliratú pólóval érkeztek, és arra kérték, hogy táncoljon (és táncolt). Közben véletlenül egy rakás, számára ismeretlen márka támogatója lett.

Ekkorra már világos volt, hogy gyakorlatilag egy politikai kampánykörútba keveredett (egy kis falu utazó nagykövete lett), de eddigre jól összebarátkozott a vendéglátójával, és egymással, minthogy nem beszélnek egy nyelvet, sajátosan mutogatva értették meg magukat. Igazi bromance alakult ki köztük: együtt táncoltak, karaokéztak, szedték a tealeveleket, látogattak borászatokat, mentek talpmasszázsra, álltak be Charlie Angyalai-pózba, stb.

Végül egy hét után elváltak volna, de aztán együtt mentek Pekingbe (ahol persze Matt elhagyta a mobilját, de végül meglett), és a reptéren egy klipet is csináltak:
444

Csatolás megtekintése 1330861

Egy régi vicc jut az eszembe:-Jöjjön nyaralni Ukrajnába!Az autója már itt van :)
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,997
Tagok
615,981
Legújabb tagunk
Kinga919
Oldal tetejére