Ilyen gazdagok vagyunk
A washingtoni magyar követségen "hazatérési fórumot" rendeztek olyan magyar-amerikai fiatalok – emigráns szülők gyermekei – és a rendszerváltás óta odakint tanulók számára, akik az Egyesült Államokban szerzett tudásukat és tapasztalatukat otthon, Magyarországon szeretnék hasznosítani. A messzemenően helyeselhető kezdeményezés Simonyi András washingtoni nagykövettől indult ki, ebből az alkalomból elmondta, hogy egyáltalán nincs megelégedve azzal, amit a kormány tesz az ügyben, ennél sokkal többre kellene törekedni. Magyarország nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy ne fogadja tárt karokkal azokat, akik vissza akarnak adni valamit Magyarországnak külföldön megszerzett tudásukból és tapasztalataikból.
Mint kiderült, már több fiatal érdeklődött a hazatelepülés és a hazai munkalehetőségek iránt, ám itthonról ehhez semmiféle segítséget nem kaptak, sőt inkább elutasítóan fogadták a kérést. A nagykövet hozzáfűzte: nem lehet csodálkozni azon, hogy az Amerikából hazaigyekvők végül Londonban vagy Párizsban kötnének ki, ha ott szívesebben látnák a felkészült szakembereket, mint nálunk. A nagykövet szerint Magyarországnak ki kell nyitnia az ablakot, hogy kiszellőzzék az ország. A friss szellőt Amerika jelentheti. (Tegyük hozzá: az ablakon kívül az ajtót is ki kellene nyitni, hogy a hazatérni szándékozók bejöhessenek rajta.)
Olyan gazdag az ország jól képzett értelmiségiekben, hogy nélkülözni tudja azokat a szakembereket, akik külföldön tanultak és szereztek gyakorlatot? A rendszerváltás után e sorok írója, aki 1970-től Washingtonban élt, többször próbálkozott ez ügyben elérni valamit a magyar illetékeseknél, és több tucat cikket jelentetett meg mind Amerikában, mind Magyarországon, de süket fülekre talált. Az emigránsok tudására és tapasztalataira nem tartott igényt az ország. Akik elszöktek a nehézségek elől, maradjanak ott, ahol vannak – ez volt az általános hazai vélemény. E sorok írója végül felhagyott a hiábavaló igyekezettel, és mivel közben elérte a nyugdíjkorhatárt, hazatelepült – nyugdíjasnak. A 26 évi amerikai munkával szerzett nyugdíjából itthon azóta is eltengődik valahogy, minek dolgozna?
Ez a szemlélet, úgy látszik, máig sem változott, és nemcsak az emigránsokra terjed ki, hanem olyanokra is, akik legálisan (például ösztöndíjjal) mentek Amerikába tanulni. Csak nem féltékenyek az itthoniak a kint szerzett tudásra és a tágabb látókörre?
Befejezésül örömmel ejtek szót arról, hogy már létezik Magyarországon a Talentum Program, amely felkarolja a Homecoming Forum célkitűzéseit, és felfigyelt a kérdésre az oktatási miniszter is, jelezte, hogy létesül majd egy "hazatérési ösztöndíj" a hazajönni akarók támogatására. Úgy legyen!
Stirling György
A washingtoni magyar követségen "hazatérési fórumot" rendeztek olyan magyar-amerikai fiatalok – emigráns szülők gyermekei – és a rendszerváltás óta odakint tanulók számára, akik az Egyesült Államokban szerzett tudásukat és tapasztalatukat otthon, Magyarországon szeretnék hasznosítani. A messzemenően helyeselhető kezdeményezés Simonyi András washingtoni nagykövettől indult ki, ebből az alkalomból elmondta, hogy egyáltalán nincs megelégedve azzal, amit a kormány tesz az ügyben, ennél sokkal többre kellene törekedni. Magyarország nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy ne fogadja tárt karokkal azokat, akik vissza akarnak adni valamit Magyarországnak külföldön megszerzett tudásukból és tapasztalataikból.
Mint kiderült, már több fiatal érdeklődött a hazatelepülés és a hazai munkalehetőségek iránt, ám itthonról ehhez semmiféle segítséget nem kaptak, sőt inkább elutasítóan fogadták a kérést. A nagykövet hozzáfűzte: nem lehet csodálkozni azon, hogy az Amerikából hazaigyekvők végül Londonban vagy Párizsban kötnének ki, ha ott szívesebben látnák a felkészült szakembereket, mint nálunk. A nagykövet szerint Magyarországnak ki kell nyitnia az ablakot, hogy kiszellőzzék az ország. A friss szellőt Amerika jelentheti. (Tegyük hozzá: az ablakon kívül az ajtót is ki kellene nyitni, hogy a hazatérni szándékozók bejöhessenek rajta.)
Olyan gazdag az ország jól képzett értelmiségiekben, hogy nélkülözni tudja azokat a szakembereket, akik külföldön tanultak és szereztek gyakorlatot? A rendszerváltás után e sorok írója, aki 1970-től Washingtonban élt, többször próbálkozott ez ügyben elérni valamit a magyar illetékeseknél, és több tucat cikket jelentetett meg mind Amerikában, mind Magyarországon, de süket fülekre talált. Az emigránsok tudására és tapasztalataira nem tartott igényt az ország. Akik elszöktek a nehézségek elől, maradjanak ott, ahol vannak – ez volt az általános hazai vélemény. E sorok írója végül felhagyott a hiábavaló igyekezettel, és mivel közben elérte a nyugdíjkorhatárt, hazatelepült – nyugdíjasnak. A 26 évi amerikai munkával szerzett nyugdíjából itthon azóta is eltengődik valahogy, minek dolgozna?
Ez a szemlélet, úgy látszik, máig sem változott, és nemcsak az emigránsokra terjed ki, hanem olyanokra is, akik legálisan (például ösztöndíjjal) mentek Amerikába tanulni. Csak nem féltékenyek az itthoniak a kint szerzett tudásra és a tágabb látókörre?
Befejezésül örömmel ejtek szót arról, hogy már létezik Magyarországon a Talentum Program, amely felkarolja a Homecoming Forum célkitűzéseit, és felfigyelt a kérdésre az oktatási miniszter is, jelezte, hogy létesül majd egy "hazatérési ösztöndíj" a hazajönni akarók támogatására. Úgy legyen!
Stirling György