Sziasztok!
Felelősség. az egyik alaposan félreértett fogalom. Legalábbis szerintem. Mert mit is jelent úgy, hogy tudjak is kezdeni vele valamit. Nem arra az aspektusára gondolok, amikor rendesen elvégzem a munkám, tartom az ígéretem, stb. Ezt sokan tudják, csinálják.
Arra fajta felelősségre gondolok, ami rám vonatkozik, a belső világomra, a saját tapasztalataimért vállalt felelősségre gondolok. A saját állapotomért vállalt felelősségre gondolok. Őszinteség magammal szemben. Ej de nehéz néha. Vagy inkább gyakran?
Az alapfeltételezés: minden belőlem indul ki, mindennek, amit tapasztalok én vagyok az okozója. Persze többnyire tudattalanul, a tanult minták, hiedelmek alapján. Na ezeknek a felismeréséről szól az önismeret. Nem is a nyilvánvaló dolgok okoznak nehézséget, hanem a rejtett, háttérben működők.
pl. van aki hallgat, hogy elkerülje a sérülést, van aki nem osztja meg fájdalmait, kétségeit, nehogy teher legyen mások számára. Szépen, szinte észrevétlenül kialakul egy áldozat mentalitás. A szegény. meg nem értett, a szegény mindent eltűrő, pedig én olyan nagyszerű ember vagyok. Miért nem látják ez mások is? Miért nem ismerik el?
Hova helyezem a felelősséget ilyenkor? A külvilágra: a páromra, a gyerekre, a főnökre, a kormányra és lehet folytatni, nagy a kreativitás e téren. Le lehet élni így is egy életet, ha elég sokat gyakoroljuk, előbb az alaphiedelemnek megfelelő fizikai tüneteket produkálunk, majd ha nem változunk hat láb mélyen kötünk ki.
Lehet azonban mást is választani, igaz ez azzal jár, hogy elhagyjuk a kényelmi zónánkat, és végre kezünkbe vesszük a dolgainkat. A valódi felelősség itt kezdődik.
Felteszem a kérdést, hogy vagyok én ok abban amit tapasztalok? Kezdetben lehet ágálok, hisz ötletem sincs, de előbb vagy utóbb jönnek a válaszok, és szembe is nézek velük. Nem biztos, hogy azonnal, de ez nem számít, hiszen az első lépést már megtettem.
Én szoktam olyat játszani, hogy mindenre és mindenkire úgy tekintek, mint saját teremtményemre. Ezzel oldom a hibáztatási kényszeremet, ha már túlzásba viszem. Volt olyan, hogy a körülöttem lévő embereket vettem számba és bizony nem tetszett az eredmény, hiszen senkivel se cseréltem volna, mindenkiben találtam valamit, amit nem szerettem volna magamnak. Továbblépve megnéztem mi az ami a leginkább nem tetszik benne és hogy vagyok én azzal a kérdéssel magamban. Ez könnyített valamit eredményen, azt vettem észre, hogy több megértés lett bennem, elfogadás, tolerancia. Érdekes "játék". sokat tanulok magamról. Olyanokat fedezek fel, amiről nem is gondoltam, hogy bennem van, hogy az nekem is probléma. Számomra valami ilyesmit jelent a felelősség.
Felelősség. az egyik alaposan félreértett fogalom. Legalábbis szerintem. Mert mit is jelent úgy, hogy tudjak is kezdeni vele valamit. Nem arra az aspektusára gondolok, amikor rendesen elvégzem a munkám, tartom az ígéretem, stb. Ezt sokan tudják, csinálják.
Arra fajta felelősségre gondolok, ami rám vonatkozik, a belső világomra, a saját tapasztalataimért vállalt felelősségre gondolok. A saját állapotomért vállalt felelősségre gondolok. Őszinteség magammal szemben. Ej de nehéz néha. Vagy inkább gyakran?
Az alapfeltételezés: minden belőlem indul ki, mindennek, amit tapasztalok én vagyok az okozója. Persze többnyire tudattalanul, a tanult minták, hiedelmek alapján. Na ezeknek a felismeréséről szól az önismeret. Nem is a nyilvánvaló dolgok okoznak nehézséget, hanem a rejtett, háttérben működők.
pl. van aki hallgat, hogy elkerülje a sérülést, van aki nem osztja meg fájdalmait, kétségeit, nehogy teher legyen mások számára. Szépen, szinte észrevétlenül kialakul egy áldozat mentalitás. A szegény. meg nem értett, a szegény mindent eltűrő, pedig én olyan nagyszerű ember vagyok. Miért nem látják ez mások is? Miért nem ismerik el?
Hova helyezem a felelősséget ilyenkor? A külvilágra: a páromra, a gyerekre, a főnökre, a kormányra és lehet folytatni, nagy a kreativitás e téren. Le lehet élni így is egy életet, ha elég sokat gyakoroljuk, előbb az alaphiedelemnek megfelelő fizikai tüneteket produkálunk, majd ha nem változunk hat láb mélyen kötünk ki.
Lehet azonban mást is választani, igaz ez azzal jár, hogy elhagyjuk a kényelmi zónánkat, és végre kezünkbe vesszük a dolgainkat. A valódi felelősség itt kezdődik.
Felteszem a kérdést, hogy vagyok én ok abban amit tapasztalok? Kezdetben lehet ágálok, hisz ötletem sincs, de előbb vagy utóbb jönnek a válaszok, és szembe is nézek velük. Nem biztos, hogy azonnal, de ez nem számít, hiszen az első lépést már megtettem.
Én szoktam olyat játszani, hogy mindenre és mindenkire úgy tekintek, mint saját teremtményemre. Ezzel oldom a hibáztatási kényszeremet, ha már túlzásba viszem. Volt olyan, hogy a körülöttem lévő embereket vettem számba és bizony nem tetszett az eredmény, hiszen senkivel se cseréltem volna, mindenkiben találtam valamit, amit nem szerettem volna magamnak. Továbblépve megnéztem mi az ami a leginkább nem tetszik benne és hogy vagyok én azzal a kérdéssel magamban. Ez könnyített valamit eredményen, azt vettem észre, hogy több megértés lett bennem, elfogadás, tolerancia. Érdekes "játék". sokat tanulok magamról. Olyanokat fedezek fel, amiről nem is gondoltam, hogy bennem van, hogy az nekem is probléma. Számomra valami ilyesmit jelent a felelősség.