Kedves Juhász úr!
Az igaz, hogy az itt e fórumon megszerzett információk és reakciók alapján folyton átírja a honlapját, remélve ezzel eléri céljait. Ezért van itt. Nem vállalja fel, reiki I.-től kellene elkezdenie a Reiki tanulását - hanem elles, megszerez információkat, ezért provokál, de egy lépéssel nem jutott közelebb céljaihoz, és nem tudta megszerezni azokat az információkat, melyekre annyira fáj a foga. Reiki mesternek lenni teljesen más. Még mindig látszódni akar, nem azzá válni. Nem érti, a kettő teljesen más.
Az ön gondolkodása, bizottsági elnök, piac, vásárlás, teljesen eltér a Reikit élő emberek, akár reiki I.-esek hozzáállásától. De sokat megmutat abból, hogyan működik ön, és ez a reikisektől távol áll.
Ki kellene jönnie japánba, már a reptéren közölni azért jött hogy a japánoknak terjessze a reikit, és aztán hajrá! Tessék kezdeni a könyöklést, a Fodor Gyurit meg a másik 4 mestert a munka elvégzése után félrelökni, megszerezni mindent magának, ha tudja... A helyzet ideális, milliókat tettek le magyar mesterek, hogy ez sikerüljön, önnek egy fillérébe nem került. Éveket dolgoztak érte nap mint nap sokan, magának a kisujját se kellett mozdítania és magyar módi, ilyenkor mindenkit félrelökni, és megszerezni az eredményt... Igaz, e téren vár önre egy olyan ellenfél, akit még nem ismer és ügyesebb önnél, tapasztaltabb is... Én meg érdeklődve várom, hogy Japánban e híres magyar módszerek működni fognak-e? Magam őszinte érdeklődéssel várom a fejleményeket...