Színészek színésznők,..egykor es ma...

N

Naska

Vendég
Időnként sztárok tünnek fel a filmvásznon, akikről ír a sajtó, akik szerelemes levelek garmadáját kapják naponta, akiktől nő a tv-csatorna nézettsége.
Amikor Balázsovits Lajost kezdték megismerni, nem voltak tv-csatornák, de volt film, és volt színház. A szép embereknek, amilyen könnyű az indulás, annál nehezebb később bizonyítani, hogy jó színészek. Pedig Balázsovits az, akkor is, ha ritkán is látjuk játszani.
Van benne valami, amit én lelki visszafogottságnak nevezek. Balázsovits sohanem hangos, belül játszódnak az indulatok minden szerepében.Kiül az arcára, és olyan könnyen elhessenti egy gyengéden szétterített mosoly.
Talán azért, mert szerény, nyilatkozatai sohasem Róla szólnak elsősorban, hanem a színházról, az ügyről,amit képvisel.
Emlékszem, kezdő színész volt, és pont a lakóházunkkal szemben forgatott a stáb. Családom hölgy tagjai, ahogy ez szokás:), kiálltak az erkélyre, és nagy örömmel bámulták a nyirkos reggelen kedvencüket. Hogy közelébe kerülhessenek, teát és szendvicseket készítettek számukra. A stáb jóízűen falatozott, csak a fiatal színész állt távolabb mosolyogva, és egy falatot sem kért. Bevallom, tetszett ez a magatartás, mert volt benne egy önhittség nélküli tartás, ami szerepeiben is mindig érezhető.
Először filmen találkoztam vele, a "Fényes szelek"-ben, de az "Isten és ember előtt" volt az a film, amiben igazán oda kellett figyelnem Rá. Makk Károly filmje Magyarországon játszódik az itt élő etnikailag zárt görög közösségben, akiket szétszakít a "máshonnan" jöttem világa. Balázsovits egy orvostanhallgatót játszott ,bármelyikünk lehetett volna az. De az a szeretetteljes szelídség, ami belőle áradt, az igazán indulatok nélküli halál,ezt tette tőlünk különbözővé.
Már fiatalon játszott gyerekeknek szóló filmekben. Ezeknek mindig az a hátulütője, hogy az ideált felmutató szerepekben alkatilag is szimpatikus színészek szükségeltetnek.A "Palacsintás király" királyfija vagy a "Hahó, a tenger" fiatal papa szerepe ma is népszerű a gyerekek között, és megőriz a filmszalag valamit egykori lényéből.
Legnagyobb sikereit Jancsó Miklós filmjeiben vagy általa érte el. Kedvencem a "Szerelmem Elektra", amelyben szimbólikus eszközökkel mutatja meg,hogy a zsarnokság szelid arcú is lehet.
Igen nagy vitát váltott ki szereplése Jancsó Olaszországban forgatott "Magánbűnök,közerkölcsök" c. filmjében, a Rudolf trónörökös öngyilkosságát megörökítő történetben. A rendező évekkel később nyilatkozott, hogy a soft porno eszközeit akarta kipróbálni, sikerült neki.:) A filmet sokáig nem mutatták be, mire meg bemutatták, addigra időszerűtlen lett a botrányszaga, hasonló jeleneteket már más filmekben is láthattunk. Viszont megadta egy nemzetközi karrier lehetőségét, Visconti is készített vele filmeket.
A színpadon is igyekezett bizonyítani, hogy jó színész. Elsőként Molnár Ferenc "Hattyú"c. darabjában láttam, remek Ági Miklós volt. Dinamikus szerepjátszás jellemezete, ahogy meg tudta mutatni,hogy hogy képes levenni a lábukról a rangján felüli osztály tagjait, közben azt is eljátszotta,hogy önbecsülés és alábecsülés hogy küzd egymással egy emberen belül.
Ugyancsak a Madách Színházban játszotta Aljoskát az "Éjjeli menedékhely"-ben-remek kritikákat írtak Róla- és Szabó Magda "Béla király"-át.Hiteles volt a Bodnárné fatalabb gyermekének szerepében is.
A Pesti Színházban Harold Pintner "Gondnok" c. darabja számomra egyik csúcsa színjátszásának. Úgy alakított egy idegbeteg fiút Szabó Sándor és Hegedűs D. Géza társaságában, hogy külsődleges eszközöket alig használt,a lélek volt beteg, nem a test. Nagyon szép színházi este volt.
Tizenöt éve a Játékszín igazgatója.Azóta két darabban játszott,a "Gázláng"-ban, és most az "Őrült nők ketrece"-ben .A színészből rendező és színházcsináló lett. A Játékszín nem művész színház, hanem igényes közönségszínház. Nincsenek nagy csodák a dramaturgiában, nincsenek különleges rendezői csinálmányok, kiszámítható, színvonalas szórakoztatás van. Balázsovits pontosan tudja , hogy mi és ki kell a nézőnek.
Én mégis sajnálom, remek Hamlet lehetett volna...
 
N

Naska

Vendég
Egy nézői hozzászólás a Bloglog.hu-ról:

"Tegnap este volt szerencsém megnézni ezt a komédiát, és régen éreztem magam ennyire jól. Szeretek színházba járni, és szeretek jó darabokat nézni. És ez egy jó darab volt. Könnyed, humoros, tele jó színészekkel és jó alakításokkal, szóval minden adott egy jó estéhez. Főleg, ha az ember fia utána még beül meginni egy jó koktélt.
Életemben először voltam a Játékszínben, és tetszett ez a kis színház. Ugyanúgy, ahogy a kis mozik is elbűvölnek, a kis sznháznak is meg van a varázsa. Közel ültnk a színpadhoz, így mindent tökéletesen lehetett látni és hallani.
A színészek egyszerűen nagyszerűek voltak. Természetesen Balázsovits Lajos alakítása emelkedett ki a legjobban, hiszen neki kellett a legtöbbféle szerepet eljátszani, de nagyon jól csinálta. Tordy Géza sem szégyenkezhet, fantasztikusan alakította a lokál tulajdonosát, akinek azért mégis a fia boldogsága a legfontosabb. A mellékszerepekben feltűnő színészek játéka együttesen tette teljessé a filmet. Minden úgy volt jó, ahogy volt."
 
N

Naska

Vendég
Rátonyi Róbert akkor volt a kedvencem, amikor sok kritika helyenként túlzónak nevezte a színészi eszközeit, amikor dícsérték, mert a Tháliában kimagasló alakításai voltak, akkor nem tudtam vele azonosulni, és amikor láttam A bal négyes páholyt ,akkor ismét megérkeztünk a művészi élményben egymáshoz.
Először a szombat esti rádiókabaréban ismerkedtem meg vele, nagyon sokszor konferált, és nagyon jól. Kevesen vállakoztak erre Kellér Dezső és Darvas Szilárd időszakában, hiszen lekörözhetetlenek voltak. Rátonyi dinamizmusával poént poénra halmozott, nem volt időnk felocsúdni, igazi poénözön volt. "Előnevető" volt,gurultunk. Persze,hogy szerettük. Ebből az időből maradtak fent a népszerű, csuparím Szilágyi-versek, a Ballada a Fehér Ökörhöz címűre ma is sokan emlékeznek.A csupa humor vers sikeréhez dinamizmusa is hozzájárult. Emlékszem, az egyik szilveszteri tévékabaréban az Operettszinháziak a Nemzeti Színház művészeivel mérték össze erejüket /Kellér Dezső állította össze ezeket a játékokat./ Az egyik feladatuk az volt, hogy ki hányszor tudja egymás után elmondani a "Mit sütsz kis szűcs? "nyelvtörőt. Rátonyi Róbert és Zentay Anna voltak az abszolút győztesek.
Az operettek közül nekem is Bóni grófként maradt meg. Nem véletlenül azonosították ezzel a szereppel, ezt ráírták. Voltak utódai, akik szerepfelfogását követték,de bármennyire jó volt az alakításuk, Rátonyira emlékeztünk. És voltak más Bónik...Anélkül,hogy kisebbíteném az érdemeiket, megmaradtak bennünk a poénok, a jelenetek? Készítettek róluk is paródiákat? Paródiát csak egyéniségről lehet készíteni.
Megsértődött, mert nem kapta meg a búsképű lovag szerepét, amire nagyon készült, Darvas Ivánt hívta meg a színház főszereplőnek. Rátonyi átszerződött a Tháliához. Megváltoztak az eszközei, lassabban és mélyebben beszélt,fehér lett a haja, és prózai darabokban sikereket halmozott. A kritika erősen dícsérte az Álombrigád c. filmben is az alakítását.Ha már film, nekem akkor inkább a Gázolás színész tanúja a bírósági a jelenetben. A termosszal.
Én úgy éreztem, hogy igazán jól ebben az időben is akkor érezte magát,ha operett műsorokban lépett fel. Szinte megfiatalodott.
Aztán a Bal négyes páholy...A Király Színház nagyhatalmú vezérigazgatója, Beöthy László szerepében. Azt az ember vitte színpadra, aki sok operettet indított diadalútjára, azt az embert, akiről ő maga is sokmindent megírt, és akit behatóan ismert. Nagyon nagy találkozás volt,számomra nagy élmény.
"Igérem,jó leszek..." énekelte egy régi felvételen 10 éves kislányával, Rátonyi Hajnalkával.
Nem volt jó. Kiváló volt.
 
N

Naska

Vendég
Így néz ki egy művész-család: Rátonyi Róbert színművész, Rátonyi Hajnalka színésznő, ifj. Rátonyi Róbert zeneművész.
 
N

Naska

Vendég
Ma temették el Horváth Teri Kossuth-díjas színművészt. Nem a Kossuth-díj tette Őt naggyá, hanem az alakításai.
Sorstársának, Szirtes Ádámnak lánya, az ugyancsak Kossuth-díjas Szírtes Ágí így búcsúztatta őt:

"Terike,
Rábatamásiban legörbült vörösen az ég, a temetőben vörösen csillognak a fekete kőkeresztek. Ott van vége a világnak, és aki meghal, onnan többé haza nem jön…
Rábatamási kis utcájában, a nagy árok melletti kis házban már nincs ott Vince bácsi háromlábú suszterszéke, nem füstöl a rossz sparhelt, és ha cukorrépa helyett (mit fácánhúsnak hívsz) már semmi sem jut, nem énekli már el Marcsa néni az ő “büdös lányának" a vacsorát.
Terike,
nem hordod már, mint postás a doni katonáktól haza a tábori postát.
Bánatodban nem dalolsz, te Sopronba szegődött kiscseléd.
Nem mondja már Jászai László: “Kislányom, te Mari néném sarujából pottyantál ki."
Nem zakatolja neked a vonat. “Neked el kell menned. Neked el kell menned!"
Már nem mondod: “Az a vonat engem örökre elvisz innen."
Nem kérdi Marcsa néni a borítékot lobogtatva: “Ki ír neked levelet, te büdös?" – és nem pördülsz táncra örömödben a szőlőkaróval, hogy felvettek a Horváth Árpád színészkollégiumba.
Színészként már nem viseled olyan büszkén a fejkendőt, mint királyné a koronáját. Már nem mondod:"Sok-sok titkuk van az asszonyoknak a kendő mögött, és aki ezeket a titkokat meg tudja fejteni, az színész."
Nem mondod már: “A legrongyosabb élet is többet ér a halálnál."
Összegördült a firhang.

Terike:
Egy bosszuálló, sötét görög isten izzó szemű földi helytartója. Tekintetétől tüzet fúvó, megbokrosodott lovak hőkölnek vissza.
Erős járomcsontjáról, csúcsos fenyőkkel borított, komor hegyek gördülnek alá.. Kerek állával lávafolyamok útját irányítja.
Terike:
Hólepte kertben fehér ruhás, mezítlábas, vásott gyerek-angyal. Előre tartott tenyerén kis lángok ugrálnak. Metszőfogai között éles rés, huncutul kacag. Dobbant, a felhőkbe szökken, kibontott szőke haja fátyolként, hosszan leng utána."


Nyugodjék békében!
 

Macsus

Állandó Tag
Állandó Tag
Én is szeretem Pogány Juditot! A Vuk miatt feledhetetlen... Gondolom az állatokhoz menekül az emberektől... sajnálom!
 

gabica40

Állandó Tag
Állandó Tag
Pécsi Ildikót nemrég láttam újra "Az aranyember"-ben és egy részletben a "Hattyúdal"-ban. Nagyon-nagyon szép és csinos nő volt, arra nem emlékszem, hogy melyik időszakban nőtte túl a férjét.
Aki nagyon eltűnt, és Bodrogi Gyula mellett mindig óriásinak tűnt: Voith Ági.
Vele mi lehet?
 

Gabetto

Állandó Tag
Állandó Tag


áááááááááááááá Ez nagy csalódás számomra!!!! Az egyik kedvenc angol sorozatom ugyanis a Csengetett.... :-(
 

Utalanoranti

Állandó Tag
Állandó Tag
Ezt a színművésznőt nagyon bírom. jó volt hallani a hangját a Kacsamesékben de legjobban a Csinibabában és a Legényanyában tetszett
 

illúzió

Állandó Tag
Állandó Tag
Színészek színésznők egykor és ma

Egy alakuló színész,Lenchés Márton
Pannon Várszínház Veszprém.
 

Csatolások

  • P1030384.JPG
    P1030384.JPG
    42.7 KB · Olvasás: 4
Oldal tetejére