Hali!
Nagyon sokáig én is ugyanígy voltam. Ráadásul hiába mondogattam a pozitív megerősítéseket, iszonyúan sokáig tartott, amíg valami változás bekövetkezett. Nekem úgy jöttek-jövögettek a sikerek, és nagyon is örültem nekik, de néha tökre letörtem, hogy miért ilyen lassan, ill. időnként "becsapott a ménkű", ami persze nagyon rosszul érintett.
Most viszont azt érzem, hogy valami végre igazán elindult az életemben, mégpedig nagyon jó irányban. Az első jelek már meg is érkeztek: még csak rövid ideje, de dolgozom valakinek, aki eddig nagyon meg van elégedve velem, és több mondatából kiderült, hogy hosszú távon számol velem. És az se mindegy, hogy én is szeretem ezt a munkát. Éppen ma találkoztam megint olyan magyarokkal (Németországban), akiket eddig nem ismertem, és nagyon szimpinek tűntek. Meg az utóbbi 1-2 hónapban annyit beszéltem magyarul, mint eddig egy év alatt se biztos. És ez nagyon-nagyon jól esik; a honvágyam is tök elviselhető szintre csökkent.
Én úgy érzem, nemrég valósággal megvilágosodtam, és azóta egyre többször érzem jól magam a bőrömben. Ha egyetlen szó sem lenne igaz a Vonzás törvényéből (amit nem hiszek), akkor is, már az is nagyon tetszik, hogy egyre gyakrabban, valójában minden nap, legalább az idő felében-kétharmadában nagyon jókedvű, földobott vagyok.
Az egész úgy kezdődött, hogy (kb. 3. alkalommal) megint elkezdtem olvasni a "Kérd és megadatik" könyveket. Aztán egyszer csak megértettem, hogy miért olyan fontos, és miért írja az összes tanító (könyv), hogy akármit is akarsz, az máris a tiéd. Olyan érthetőnek tűnik a mondat, még akkor is, ha az eddigi tapasztalataink nem támasztják alá - és pont emiatt nem is értettem igazán.
Aztán egyszer csak rájöttem: korábban én valahogy úgy képzelem el, hogy van egy "várószoba", ahol a megrendelt dolgok várakoznak, hogy az életünk részévé tegyük őket, csak nem látjuk, nem érjük el őket. Eddig azt hittem, hogy valami fátyol, vagy akármi, akár fal is az, ami elválasztja őket tőlünk, és nem látunk át a fátylon/falon. Aztán most megértettem: nem erről van szó. Elvileg ott vannak az orrunk előtt, lehetőségek, "csírák" formájában, csak a szó legszorosabb értelmében nem látjuk meg őket.
Én az energiát (pl. a gyógyító energiát is, amivel dolgozni szoktam) amúgy is szeretem a napfényhez hasonlítani, ezért most is így teszek. Szóval, legyen bármilyen egészséges is valakinek a szeme, de eleddig egy sötét szobában volt, "sötét gondolatokkal", és most hirtelen kimegy a "vakító" napfényre, a világon semmit sem fog látni, sőt, kis ideig még akár kellemetlenül is érezheti magát, amíg hozzá nem szokik a szeme a fényhez. (Velem már fizikailag is történt ilyen: sötét pincehelyiségben voltam, aztán mikor kimentem a hétágra sütő napfényre, 2-3 másodpercig azt se tudtam, hová legyek a nagy világosságtól. Utána persze hamar tök jó lett.) Aztán mindig egy kicsit többet lát, míg végül már élvezni tudja a Napsugarkat. (Egy energiakezelés után is az esetek legalább felében először fájdalom és/vagy fáradtság jelzi, hogy megmozdult valami. Aztán persze elég gyorsan sokkal-sokkal jobb lesz.)
A különbség csak annyi, hogy az Univerzum ajándékaira egy picit többet kell várni, mint 1-2 percet, azaz a példában: tovább tart, amíg a szemünk hozzászokik a magasabb rezgésállapothoz, amit be akarunk hívni az életünkbe, legyen az bőség, szerelem, egészség, bármi. És mivel nem látjuk a kérésünk megvalósulását "elég gyorsan", elfordulunk, és föladjuk, vagy máshol kezdjük el megint keresni, de ugyanazokkal a sötét gondolatokkal a fejünkben, ami a rezgésszintünket alacsonyan tartja.
Viszont, mivel a "szemünk" a sötéthez szokott, hiába kérünk hétágra sütő Napot, hiába kapjuk meg, nem tudunk vele mit kezdeni. Tehát hozzá kell szoktatnunk magunkat az egyre nagyobb és nagyobb világossághoz (a félhomálytól elkezdve, a lámpafényen keresztül egészen a napsütésig), hogy végül be tudjuk fogadni az áldott napfényt.
Tehát a legfontosabb, hogy törekedjek arra, hogy a gondolataim, és általuk a rezgéseim mindig egyre tudatosabbak, "világosabbak", pozitívabbak legyenek; mindig csak egy kicsit - akkor egyre többet és többet fogok látni, egyre világosabb lesz minden körülöttem. És akkor hamarosan meglátom az első "foltot" a napfényben fürdő virágoskertből, aztán némi kontúrt is, majd mindig egy picit többet, míg végül az egyes virágszirmok is észrevehetőekké válnak.
Viszont pontosan ezért nem szoktak működni az olyan pozitív megerősítések, mint amikor pl. egy nagy beteg azt mondogatja, hogy ő egészséges, hiszen látja, érzi, hogy beteg, itt fáj, meg ott fáj. Ugyanígy nem hiszi el a koldus sem a milliókat. Az ő rezgésük a nehéz betegség ill. a nyomor: a sötét szoba. Ha elképzelik a napfényt, azonnal emlékeznek arra, hogy az nem igaz. És az Univerzum nem olyan csacska, hogy azonnal "elvakítsa" őket, először ad nekik egy pici fényt: egy napot fájdalom nélkül, egy nagyobbacska alamizsnát, stb. Ha "meglovagolják ezt a hullámot", és sikerül minél tovább magasabban tartani a rezgésszintjüket, akkor a betegség, meg a nyomor is viszonylag hamar "elmúlik". Ami ezt akadályozza, hogy ritkán figyelünk a megjelenő világos foltra, csak a "szobánk" legsötétebb sarkát bámuljuk - kesergünk a betegségünk, szegénységünk, az elviselhetetlen emberek, stb. miatt. Így aztán a "szemünk" sem tud a "világossághoz" hozzászokni.
Erre javasolják az "okosok", hogy olyan mondatokat mondogassunk, mint pl.: Szeretem azt a gondolatot, hogy a testem erős és egészséges. Hát nem lenne nagyszerű, ha havonta x.ezer forintot/eurót/dollárt keresnék? Ideális szerelmi helyzetemben a párom kedves, előzékeny, és vállalja a felelősséget önmagáért.
Az a szuper ezekben a mondatokban, hogy igazak. Lehetek bármilyen beteg, az egészség gondolatát bizonyára szeretem. És tényleg nagyszerű lenne havonta egy szép kis summát keresni, na meg egy ideális helyzetben a párom is ideális (lenne) stb. Ezekkel a mondatokkal szépen hozzászoktathatjuk magunkat a "fényhez", a magasabb rezgésekhez. Olyanok, mint a hidak: pontosan annyira magas rezgést engednek be az életünkbe, amennyit csak képesek vagyunk az adott pillanatban beengedni - mindenféle kellemetlen "mellékhatások" nélkül. Tehát mindig egy picit magasabb lesz a rezgésünk, mindig egy picit jobb gondolatok járkálnak (önmaguktól is) a fejünkben.
Ezek persze az én meglátásaim, de nekem nagyon sokat segítettek eddig is, és most szorgalmasan gyakorlom ezt az új megfogalmazási módot.
Én így tettem, és mondhatom, nagyon "bejött". Azt is tanítják ezek a könyvek (is), hogy minden teremtésünk, "rendelésünk" 99,9 %-ban már befejeződik, amikor végre megjelenik a fizikai valóságunkban. A vonzás törvénye először "csak" hasonló pozitív gondolatokat és rezgéseket ad a frissek mellé, hogy egyre erősödjenek, "sokasodjanak". És ahogy változik egy-egy témával kapcsolatban a rezgésem is egyre jobbá, örömtelibbé, annál jobb dolgokat vonzok be az életembe is.
És még valamit megfigyeltem: ha egy-egy területen az uralkodó gondolataimat megjobbítom, az valamelyest segít az életem más területein is pozitívabban gondolkozni. Végülis minden mindennel összefügg...
