Szia Bori!Megint alig győzök visszaolvasni . Minden lábadozónak jobbulást kívánok. Fel sem tudok sorolni mindenkit, és nem szeretnék bárkit is kihagyni. Úgy látszik mindenkinek van "betege", vagy ő maga beteg. Bogyimami, milyen műtéte volt párodnak? Mindannyian szorítunk az eredményért. Most elárulom 1 hónapja műtöttek porckorongsérvvel. Időm engedné, hogy itt üldögéljek, olvassalak benneteket, de inkább kevés időt töltök ülve, és hímezni is szeretnék- ez lehetetlen fekve, sétálva. Anyóka, nagyon aranyos a macis üzenet. El fogom menteni. Még egyszer jobbulást mindenkinek. Bori
Az első gerinc műtétje pár évvel ezelőtt volt,összecsúszott két csigolyája,ezt helyre tették, megvasalták., és most neki is porckorong sérvje volt az előző műtét felett, ezért volt egy kicsit nagyon kockázatos, meg hát már nem 20 éves a párom.És a baj nem jár egyedül,most szövettani leletre várunk, és szorítunk.Veled vagyok, tudom, láttam, hogy nem olyan könnyű a lábadozás!
Kellemes hűvös szobát a következő napokra!
Évi